Népszabadság, 2001. január (59. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-23 / 19. szám

Kölcsey- és Márai-díjak MUNKATÁRSUNKTÓL A magyar kultúra napjának központi ün­nepségén tegnap a Nemzeti Galériában Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturá­lis örökség minisztere adta át a csak egy alkalommal kiosztható Kölcsey Ferenc millenniumi díjat, amely azoknak a ma­gyar állampolgároknak és határon túli magyaroknak adható, akik a magyar kul­túra nemzeti és egyetemes értékeit kife­jező kiemelkedő alkotást hoztak létre. A másfél millió forintos pénzjutalommal járó elismerésben írói életművéért, ki­emelkedő irodalmi tevékenységéért Ká­­nyádi Sándor író, költő, műfordító; szín­házművészeti, színháztudományi, tánc­­művészeti tevékenységéért Novák Fe­renc, a Honvéd Táncegyüttes művészeti vezetője; zenei előadó-művészeti, zene­szerzői, zenerendezői, zenetudományi és zenekritikai tevékenységéért Vásáry Ta­más, a Magyar Rádió Szimfonikus Zene­kara főzeneigazgatója és vezető karmes­tere; képzőművészeti, művészeti írói, művészettörténészi, iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenységéért Deim Pál festő-, szobrász- és grafikusművész; fotóművészeti, fotóelméleti, valamint a mozgókép területén kifejtet tevékenysé­géért Illés György operatőr részesült. Az 1995-ben alapított Márai Sándor­­díjat - amely írói életműért vagy a díj adományozását megelőző évben megje­lent kimagasló értékű prózakötetért, vala­mint magyar író külföldi elismerést szer­zett munkásságáért adományozható — életművéért, valamint határon túli alkotó­ként Határ Győző, a legnagyobb könyv­sikerért és külföldi elismertségéért Ester­házy Péter, ígéretes két regényéért pedig Barnás Ferenc kapta az idén. A kurató­riumi indoklás szerint Barnás Ferencet az utóbbi évek felfedezettjeként tartják szá­mon irodalmi és olvasói berkekben. A kritika a magyar próza megújulásaként értékelte a pozsonyi Kalligram kiadónál megjelent két könyvét, az 1997-ben köz­readott Az élősködő, illetve a tavaly nap­világot látott Bagatell című regényét. A Londonban élő Határ Győző szom­baton a brit fővárosban, míg a másik két kitüntetett hétfőn Budapesten vette át az elismerést Rockenbauer Zoltán kulturá­lis minisztertől. NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2001. JANUÁR 23., KEDD 9 A­z összegzést nem lehet akarni, az lesz Esterházy Péter Kossuth-díjas író tegnap este a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Göncz Árpád volt köztársasági elnöktől, a kuratórium elnökétől ve­hette át a tíz nagyvállalat menedzsere által életre hívott Magyarország Európában Alapítvány Magyar Irodalmi Díját. Az elismerés a legnagyobb összeggel, ötmillió forinttal járó irodalmi díj Magyarországon, amely ez évtől minden esztendőben a zsűri által legjobbnak talált művet illeti meg.­ ­ A díjazott könyv, a Magvetőnél közreadott Harmonia Caelestis, az álta­lában szokásos három-négyezer pél­dánnyal szemben, alig hat hónap alatt meghaladta a 35 ezret. Kinek írta ? - Ahogy mondani szokás: boldognak és boldogtalannak. - Kérdés, közülük vajon ki és hogyan boldogul egy olyan munkával, mint ez a regény, amely nagyon úgy néz ki, mint­ha négy évszázadot átfogó családre­gény volna, noha nem az. Mintha meg­történt volna, miközben javarészt be­csületes fikció. Amelyik úgy állít, egyéb­ként fölöttébb meggyőzően, hogy az ál­lítást azonnal és többszörösen elbizony­talanítja, fel is függeszti, visszavonja. Amelyik gyanakvásra, kételkedésre, el­lenállásra, vitára ösztönöz mindennel szemben, ami egyértelmű, zárt jelentés­nek mutatkozik.­­ A regény, az ilyen. A regény nem egy dologról szól, akkor se, ha ez ügy­ben az utóbbi tíz év során kicsit válto­zott is a helyzet, amennyiben az elmúlt tíz-tizenöt év kurrens regénye az egy­hangú regény lett. Ezért repülnek a Márai-regények most. Minthogy azon­ban a regény leginkább az emberi viszo­nyokról szól - remélem, ez igaz, de majd még gondolkodnom kell kicsit ró­la, tényleg így van-e —, ezért a regény nagyon sokféle, összetett, természeténél fogva bonyolult. A bonyolult mostaná­ban szitokszó. Ennek fényében persze még jobban örülhetek annak, ami a Har­monia Caelestisszel történik. Ez azt je­lenti, ha jól értem, hogy azért valame­lyest mindenki boldogul vele. - Akit így fogadnak, ismernek, ünne­pelnek, az könnyen valamiféle hatalom­nak hiheti magát, mellesleg annak is bi­zonyulhat, ha a körülmények kedveznek. E hit megnyilvánulása lehetne a köz­írás, amiről, noha nagy hatással művel­te, lemondott. Miért? - Mert megváltozott az értelmiség helyzete a világban, s én egyre kevésbé szeretek úgy megszólalni mint értelmi­ségi. Abban a környezetben ugyanis, abban a strukturálatlan szellemi közeg­ben, amelyben megszólalok, a beszéd túlságosan szubjektivizálódik. Nem tár­gyáról szól, hanem arról, hogy aki be­szél, az beszél. Arról, hogy a beszélő le­tette a garast. A maga garasát. Termé­szetesen vannak helyzetek, amikor nincs mese, beszélni kell, le kell tenni a garast. Ha baj van. De ha egy párt - ket­tő, három... - lop, csal, hazudik, akkor arról tárgyszerűen kell beszélni, nem pedig írni három flekket és ország-világ elé tárni felháborodásunkat, mert az semmi másról nem szól, mint erről a felháborodásról magáról. Az ilyesmit szívesen olvassa az ember, esetenként meg is nyugszik tőle, pedig nem kéne.­­Annyira más helyzet volna a mosta­ni, mint a tíz év előtti, amikor minden héten olvashattuk hallhattuk jegyze­teit? - Gyökeresen. Akkor, naivan ugyan, de azt lehetett gondolni, hogy megbe­széljük a dolgainkat, beszéljünk tehát mindenről, legelőször arról, mert ez az én szakmámhoz tartozik, hogy hogyan beszéljünk. Lehet, így volt tíz éve is, de akkor nem látszott, most nagyon lát­szik, hogy a megbeszélésnek semmi esélye, mert nem érdekel senkit. Nem csinálhatok tehát úgy, mintha volna, mert becsapnám magam és becsapnék másokat is.­­ Annak azért most is van bizonyos jelentősége és haszna, hogy átgondol­hatom egy-egy más nézőpontú, tájéko­­zottságú, okos és szavahihető ember megfontolásait.­­ Nádas Péternek van egy szerintem nagyon fontos írása a Magyar Narancs múlt évi utolsó számában. A válság­­helyzetről szólva azt mondja - milyen szavakat is használ? takarítani, repa­­rálni, megbeszélni. Azaz, vagy megbe­széljük a problémákat, és takarítunk, és reparálunk, vagy vége van. Ez egy olyan mondat, aminek mottóként, cete­­rum censeóként ott kellene lennie min­den közírás élén: megbeszélni, takaríta­ni, reparálni. Kicsi munkák, kicsi dol­gok volnának ezek, nem is foglalkozik velük senki. Nem kell tehát csodálkoz­nunk, ha a Zalaegerszegről Pestre jövő gyorsvonat vécéje olyan állapotú, ami­ről már beszélni sem lehet. Vagyis a kérdés úgy szól, hova tudok nézni oká­­dás nélkül, s ez pontosan leírja a helyze­tet. Ami következmény volna, úgy gon­dolom. Egyebek közt annak a következ­ménye, hogy az országban négyévente egyik percről a másikra megváltozik a beszéd, s a beszéd szerint minden. A kedden még szabad polgári lény, akit nem lehet átverni, szerdán ötven év kommunizmusától elbutult véglény. És fordítva. Minden vesztes fél azzal kezd­te és kezdi, hogy félni kell. — Nincs igazuk?­­ Hát jobb félni, mint megijedni, oly­kor van is erre ok, de ez így nevetséges. Félni kellene, de nem attól, hogy az MSZP vagy a Fidesz került hatalomra, hanem attól, ami ez alatt van. Az ugyan­is nagyon közel van a káoszhoz. Ha egy első osztályú vécét csak arra lehet hasz­nálni, hogy cikket írjunk belőle, akkor a csőd kellős közepén álldogálunk. Nem szeretném magam Nádas-szakértővé feltolni, de van ebben a már emlegetett cikkében egy mondat, amely szerint de­mokráciában az történik meg, amit megteszünk. Ez az állítás messze nem vág össze a diktatúrában szerzett ta­pasztalatainkkal: a szabad emberi lé­nyek felelősségéről szól. Amit megte­szünk, az megvan, amit nem, az nincs. Az nem történik meg. Nincs kire muto­gatni, miközben ez egy mutogatós or­szág. Itt mindig a másik a hibás.­­ A Harmonia Caelestis azt a benyo­mást kelti, hogy összegző munka, hogy összefüggéseket akar teremteni, hidat verni „ az ég fényei s a halál íze közé”. — Úgy néz rám, mint aki választ vár­na... De én nem szívesen kommentálom a könyveimet, mert nem szívesen rögzí­tenék valamit, amit a regény nyitva hagy. Az összegzést azt nem lehet akar­ni, az lesz. De ez megfelel az alkatom­nak, szeretek szétszedni, és szeretek összerakni.­­ Kilenc éven át írta ezt a regényt. Mi foglalkoztatta közben? Mi az, ami ki­lenc évig tartott, és miért tartott ennyi ideig? — A regény macerás műfaj. És túl sok mindent nem tudtam, s ennek egy jó ré­széről nem is tudtam, hogy nem tudom. Ezek csak közben, csinálva derülnek ki. Aztán a sok konkrét teendő: utánanézni, könyvtárazni, elolvasni, elfelejteni. Megtanulni, elfelejteni - ez például ér­dekes és nehéz, egészen más, mint egyenesben nem tudni, és az ember nem szívesen mond le arról, amit tud. Én is sokat makacskodtam magammal. Szó­val hosszan és érzékletesen tudnám zso­­lozsmázni a nehézségeket. Az első hat évből szinte csak ilyenekre emlékszem. És hát a szabadság, a demokrácia is las­sította a munkát. 1989 után­ megválto­zott a nyelvhez való viszonyunk, és én úgymond menet közben tanultam ebbe bele. De nem is jól mondom. Mert mi­hez képest lassúbb? Ezt a könyvet ép­pen ennyi idő alatt lehetett megírni. Má­sodpercre ennyi idő kellett hozzá. Meg­volt, elmúlt. Jó volt. Varga Lajos Márton 1989 után megváltozott a nyelvhez való viszonyunk fotó: szabó Barnabás A Tigris és a Gladiátor A Golden Globe-díj kiosztása - és ami mögötte van Vasárnap délután 58. alkalommal osztották ki a Golden Globe-dí­­jakat. A Hollywoodi Külföldi Tu­dósítók Szövetsége - melynek vé­leménye rendszerint 75 százalék­ban fedi a filmakadémia tagságá­nak február közepén nyilvános­ságra kerülő Oscar-jelöléseit, illet­ve március végi szavazatát - vég­képp beérkezettnek nyilvánította a Dreamworks SKG-t, vagyis Spiel­­berg, Katzenberg és Geffen stú­dióját. Megelőzve az összes klasz­­szikus hollywoodi stúdiót, a Dreamworks besöpörte a legjobb film (Gladiátor), a legjobb színész (Tom Hanks - Cast Away), a leg­jobb karakterszínésznő (Kate Hudson - Almost Famous), a leg­jobb forgatókönyv (Cameron Crowe - Almost Famous) és a leg­jobb filmzene (Hans Zimmer - Gladiátor) Golden Globe-ját. A Dreamworks hazai forgalmazója, az Universal Stúdió ehhez már csak a koronagyémántot, a leg­jobb női alakítás díját nyerte hozzá a biztos befutó Julia Roberts (Erin Brockovich) jóvoltából. Hollywood apraja-nagyja még a bálteremből tülekedett kifelé a Beverly Hilton különböző emele­tein zajló stúdiópartikra, amikor néhány kilométerrel nyugatabbra a díjzápor hírére Steven Spielberg kocsiba vágta magát. Szemláto­mást egy laza vasárnap délutáni családapáskodást hagyott otthon, mert csak egy bőrdzsekit húzott a farmer fölé, s bevágtatott a Bever­ly Hilton Trader Vic’s éttermébe, hogy összeboruljon a dicsőségho­zókkal. Érkezése nemcsak a parti­zó tömeget, hanem a Dream­­works-famíliát is váratlanul érte. A ministúdió asztalánál a vesztes Russell Crowe éppen a nyertes Tom Hanksszel és a Dreamworks produkciós főnökével, Walter Parkesszal diskurált, amikor a nagyfőnök áttörte magát a höm­pölygő tömegen. Az ólajtónyi biz­tonsági őrök gyorsan feladták, hogy a váratlan helyzetben lezár­ják a termet, így Spielberg betop­­panása, a közös öröm, a hátvere­getés, a kézfogás, a puszi és a könny a szerencsés bámészkodók és néhány fotós prédája lehetett. Még Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones hatalmas publicitása sem tudott Golden Globe-ot szerezni a több kategó­riában jelölt Traffic című filmnek, melynek egyetlen díját Stephen Gaghan forgatókönyvíró vihette haza. Ang Lee viszont busásan beváltotta a hozzá fűzött reményt. A tajvani születésű, Amerikában élő rendező Kínai Népköztársa­ságban forgatott kung-fu-balettje (Crouching Tiger, Hidden Dra­gon) esélyt sem adott a többi ide­gen nyelvű filmnek. Lee a legjobb rendező díját is elnyerte, s ezzel különösen a két filmjéért (Traffic, Erin Brockovich) is jelölt Steven Soderberghnek okozott gyorsan felednivaló estét. A Golden Globe-díj kiosztása sohasem nélkülözi a szentimentá­lis pillanatokat. Idén Phil Collins térdepelt le a legjobb filmdal Golden Globe-jának nyertese, Bob Dylan előtt. Majd a legjobb tévésorozat színészének járó Golden Globe-díjával kitüntetett Robert Downey-t tapsolta meg a terem hollywoodi közönsége, melytől cseppet sem idegen a szí­nész visszaeső kábítószerprob­lémája. Az idei Cecil B. DeMille életműdíjas Al Pacinónak hiába villogtatták kétségbeesetten a „Kérjük, fejezze már be!” táblát, mindent elmondott, ami eszébe jutott. És Elizabeth Taylortól sem fogja senki számon kérni, hogy belezavarodott a fellépésbe, mi­előtt felsorolta volna a legjobb film Golden Globe-jára jelölt al­kotásokat. Ő már az élő - és saj­nos csak emlékeinkben gyönyörű - hollywoodi legendák közé tarto­zik. A lényegesen ifjabb, de az önlegendagyártás iránt igen fogé­kony hollywoodi páros, Tom Cruise és Nicole Kidman is szol­gálatkészen vállalta, hogy megje­lenik a Golden Globe színpadán. Filmjük nem volt tavaly (a Mis­­sion Impossible 2-t nem­ jelölték), de idén lesz, nem is egy, s nem árt ápolni a barátságot a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetségé­nek nagy hatalmú tagjaival. Szabó István fegyelmezett tá­volságtartással ülte végig a Gol­den Globe-díj kiosztásának há­rom óráját. Ő, a film producerei s az amerikai forgalmazó csak ab­ban bízhattak, hogy a legjobb film díjáért folyó versenyben nincs biztos esélyes. Szerencsés esetben két konkurens film között be­csúszhatott volna A napfény íze. Nem így történt. A díjkiosztást azonban - melyben drámai klipet vetítettek a filmből - egész Ame­rika s több mint százmillió külföl­di néző látta. Ekkora publicitás bőven elég ahhoz, hogy A nap­fény íze új életre keljen, s újabb jelentős bevételt termeljen a nem­zetközi moziforgalomban. A Golden Globe ugyanis szé­pen csillog, de valódi értéke nem az a 24 karát, amivel bevonták, hanem azok a dollármilliók, ame­lyeket holnaptól a mozisok, a for­galmazók és a producerek kony­hájára hoz. Hollywood, 2001. január 22. Návai Anikó Al Pacino az életműdíjjal FOTÓ: REUTERS/HO - CHRIS HASTON mmi»«»m| mpQETÉs'^'l'Ui­W* lm—«—ma— m—i—aaaawa—^ A LEGYEN ÖN IS MILLIOMOS! száztizenhetedik !........—adásában Erőss Dóra a kilencedik kérdésnél kiesik, a .­­ címunYG ■KftJlaB százezer forintot nyer. Hegedűs Károly a hetediket 1 NEníni’ KLUB nem tudja, ő is százezer forintot nyer. Kolozs___________________ Sándor a negyedikkel ma este folytatja. Magyarország legkedveltebb napilapja ^^^Kérdései^^lépt­abadság archívumából^ Állítsák a zenés műveket bemutatásuk időrendjébe! | A) A padlás, B) Csárdáskirályné, C) Bánk bán, D) Háry I János. A helyes válasz: C (1861), B (1915), I D (1926), A (1987). Tegyék sorrendbe viselésük he­­lye szerint a ruhadarabokat! A) krinolin, 8) turbán, C) mokaszin, D) dolmány. A helyes válasz: C, A, D, B.­­ Hegedűs Károly (23) Vámosmikolán él, Vácon érettségizett, jelenleg Keszt­helyen egyetemi hallgató. Ha elvégzi, gazdasági agrármér­nök lesz. A sport és a számí­tástechnika érdekli, koráb­ban négy évig klarinétozott. - Gondolom, nem járt még sem Új-Zélandon, sem Tan­zániában. - Sajnos még nem, és kivi­madarat sem láttam, talán ké­pen, de most nem ugrott be. Talán egy nagy madár lehet, hasonló a strucchoz. - Pech, hogy ilyen korán jött ez a kérdés, am­i nem tűnik nehéznek, de ha az ember nem jártas benne, akkor ki sem lehet találni. - Ez így igaz, ez a szerencse, ami benne van a játékban. - Ezek szerint önnek nem sok jutott belőle. - Már az is nagy szerencse, hogy bejutottam. - A bibliai kérdést a közön­ségtől kérdezte meg. Ebben a témában sem nagyon jártas? - Úgy-ahogy jártas vagyok, de Jónás története nem is­mert számomra. - Készült a játékra? - Felfrissítettem a tudásomat történelemből és irodalom­ból, korábbra vártam e té­mákból a kérdéseket. - Lett volna kitől megkérdez­ni ezt a címerállatot? - Még most is ezen gondol­kozom, nem tudom. Végül is fel kellett volna hívni valakit! A kivifélék családjába tarto­zó barna kivi első pillantásra egyáltalán nem tűnik madár­nak: szárnya és farka alig ész­revehető, rövid lába igen­csak vaskos, tolla pedig in­kább a sörtére emlékeztet. A tyúk nagyságú, visszahúzó­dó életet élő madár Új-Zé­­land északi és déli szigeté­nek félreeső helyein találha­tó meg, napközben alszik, éj­szaka rovarokra vadászik. Repülni nem tud, de még sö­tétben is remekül lát, gyor­san fut, hallása és tapintása fejlett, és a csőre végén lévő orrával remekül megtalálja táplálékát. Új-Zélandon a ki­vi mindig jelentős szerepet játszott. A maori őslakosok a húsa miatt vadászták, tollát törzsi díszeikhez használták. Ma Új-Zéland címerállata, olyannyira, hogy az új-zélan­­­ diak magukat tréfásan „kivi­nek hívják. Hátha sikerült volna! Egy érdekes kérdés : Ha nézőnek jelentkezne, a 06 (1) 475-0057-es telefonszámot hívja! Ha játszani szeretne, hívja a 06 (90) 443-444-es telefonszámot! A hívói díja 180 Ft + áfa/perc. A hívás időtartama maximum 2 perc. Sorsközelben

Next