Népszabadság, 2001. április (59. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-07 / 82. szám

32 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 2001. ÁPRILIS 7., SZOMBAT Kergeség és száj­fáj­ás A szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalom nevű betegsége - a kerge­marhakór - Angliában keletkezett. A kórt BSE-ként is emlegetik, ez a mozaikszó az angol elnevezésből (Bovine Spongioforme Encepha­­lophalie) ered. A szigetországban a surlókórban elpusztult juhokat meg­főzték, és az abból készült húslisztet megetették a marhákkal. Ha az el­hullott állatokat 138 fokon, három atmoszféra nyomáson, húsz percig főzték, akkor elpusztították a surlókór okozóját, a prion nevű fehérjét. Ám a tetemek szakszerűtlen feldolgozása miatt a prion túlélte a főzést, és ez a fehérje a marhák agyában tömegesen pusztította az idegsejteket. Az orvosok feltételezik, hogy a BSE-vel fertőzött jószágok húsát fo­gyasztó emberek a Creutzfeldt-Jakob-kór áldozataivá válhatnak. Ez egy ma még gyógyíthatatlan idegbetegség, mely a fertőzött marhahús elfo­gyasztása után 15-20 évvel lép fel. Hazánkban tíz év óta kötelező megvizsgálni az idegrendszeri betegsé­gekben elpusztult marhák agyát. Mintegy húszezer ilyen célú vizsgálat történt, de szivacsos agyvelőbántalomra utaló tüneteket egyszer sem talál­tak. Az Európai Unióban csak a priontesztet fogadják el hiteles vizsgálat­ként, s ezért nálunk is bevezették ezt az eljárást. Eddig több mint ezer eset­ben végeztek a hazai marhákon priontesztet, s az eredmény mindig nega­tív volt. A száj- és körömfájás főképp a szarvasmarhákat és a sertéseket tá­madja meg. A felnőtt állatok leküzdik ezt a betegséget, pár hetes kicsi­nyeik viszont belepusztulhatnak. A kórokozó az embert is megfertőzhe­ti, de apróbb szájsebeknél nem okoz súlyosabb tüneteket. A száj- és kö­römfájás ellen van oltóanyag, ám az Európai Unióban eddig nem hasz­náltak vakcinát, inkább kiirtották a beteg állatokat. Így akarták elérni, hogy az állatállomány mentes legyen a kórtól, ugyanis a beoltott jószá­gok az oltás után felgyógyulva továbbra is magukban hordhatják, eset­leg üríthetik a betegség vírusát. Magyarországon 1973-ban volt utoljára száj- és körömfájásjárvány. A betegséget nehéz lokalizálni, mert a kórt a szabadon élő állatok is terjeszthetik. ! Eurokonform kupecok Ungár Tamás Mi ebből nem jöhetünk ki jól! - rázza fe­jét tagadólag konok meggyőződéssel Já­nos. - Olyan nincs, hogy mi ebből jól jöj­jünk ki! János Dombóvárról autózott el a bajai állatvásárra, hogy eladja tizenkét mala­cát. A köpcös, nagy baj­szú, negyvenöt éves férfi az Európában dúló száj- és kö­römfájás miatt borúlátó. A járványtól sújtott unióval szomszédos Dunántúlon betiltották az állatvásárokat. Ez a meg­előző intézkedés Jánost arra kénysze­rítette, hogy kisteherautójával Bajára fu­varozza eladásra szánt jószágait. A bács­kai város fél focipályányi állatpiacán gyenge a felhozatal, alig három gazda kínálja malacait. Mindhárman dunántúliak. Kicsit távolabb, az alacsony vaskorlát­tal határolt vásártéren kívül, a márciusi esőktől megerősödött fűben három el­nyűtt, utánfutós Lada parkol. E járművek gazdái is malacaiktól próbálnak megsza­badulni. Azért nem kérnek bebocsátást a sorompónál, mert hiányzik az utánfutón fészkelődő állatok származását és tulaj­donosát igazoló marhapasszus. A vásár kapujánál az ügyeletes kerületi főállator­vos, dr. Tüske Ferenc immár sokadszor szól rájuk: - Értsék meg, uraim, itt nem maradhat­nak! A három „zugárus” bólogat, hogy mindjárt mennek, ám nem moccannak. - Mennyi? - áll meg egyikük utánfutó­jánál egy markáns arcú, dunaszekcsői ku­­pec. - Nyolcezer - morogja a kérdezett, egy hatvan körüli kopasz férfi. - Meddig mész le? - bratyizik a szek­­csői kuncsaft. - Hét és fél, ha mind az ötöt elviszed - tegezi vissza a kupecet az eladó. - Sok az! - Alább nem mehetek. - Rajtad marad. - Tudok várni. - Állhatsz itt estig. - Állok. - Csak vigyázz, nehogy a vasgyűjtők szobornak nézzenek, és elvigyenek au­tóstul a MÉH-be! Az utánfutó másik oldalán a malacokat mustrálja a kupec cimborája, s derül a po­énon. - Ha nem kell, hazaviszem, és eladom háztól - válaszol tettetett egykedvűség­gel. - A múlt héten eladtam otthon négyet harmincezerért. Egy fillérembe se került a benzin. - Akkor most minek hoztad ki őket? - Unatkoztam otthon. - Harmincötért elviszem mindet. - Persze, meg az ólajtó. - Harmincöt - ismétli meg ajánlatát a szekcsői, és komótosan előszed egy kö­­teg átgumizott pénzt. - Harminchét. - Harminchat. -Jó. A kupec lapozgatja a pénzt, ám ekkor az állatorvos elindul a passzus nélkül ma­lacot áruló gazdák autói felé. - Megmondtam maguknak, hogy itt nem maradhatnak. Felírtam a rendszámu­kat, és ha azonnal el nem mennek, kihí­vom a rendőröket. Az állatorvos a nyomaték kedvéért azt vizsgálja, hogy a kezében lévő papírra jól írta-e fel a rendszámokat. A fenyegetés hatásos: a három férfi beül a kocsiba és el­hajt. A szekcsői kupec zsebre vágja pén­zét, és haverjával beballag a vásárba. Ott pillanatok alatt alkut köt egy mohácsi ter­melővel, s megvesz tőle hét darab nyolc­hetes malackát 53 ezerért. Átrakják a ró­zsaszínű jószágokat a vevő utánfutójára, s utóbbi már gurulna is kifelé, amikor a mohácsi gazda dühösen a kocsi elé ugrik. - Álljon meg! - ordít bele a volánnál ülő kupec arcába. - Ez nem 53 ezer, ez csak 23 ezer. - Jól van, csak jöjjön utánam, és majd ott kint megszámolom - bólint a hamis­ságon rajtacsípett férfi halál nyugodtan. - Olyan nincs! Maga innen el nem megy! Előbb ideadja, ami nekem jár! - Itt útban vagyunk. - Számolja meg! - nyújtja be a pénzt a nyitott ablakon a kupecnek. - Majd kint. - Nem! Itt számolja meg! Előttem! Ez csak 23 ezer, és nem 53 ezer! Még pár percig eltart ez a huzakodás, aztán a kupec - látva, hogy a vásár ren­­désze várakozón a kocsija orrára tenyerel — nem makacskodik, inkább odaadja a hiányolt 30 ezer forintot. - Mindenki ügyeskedik - legyint Já­nos, aki teherautójának támaszkodva nézi végig a teátrális jelenetet. — Nemcsak a vásárban, másutt is. Ha valaki nem ügyeskedett volna Angliában, akkor most nem lenne marhakor meg száj- és köröm­fájásjárvány. - Mennyiért adja? - hajol oda János füléhez egy magas fiatalember. - Tízezer - válaszol a dombóvári gaz­da. — Már tízhetesek, nem tejesek, erősek, szépen szőrösödnek. - Engedjen valamennyit! - biztatja a vevő. - Hármat elvinnék. - Hármat? Huszonhétért viheti, de ne is kérje lejjebb! - Rendben. A fiatalember fizet, kiválasztja a há­rom „legtehetségesebb” malacot, és elkö­szön. János később megjegyzi, hogy tíz kocája van, s azokról évente 100-150 ma­lacot ad el. - Abból persze nem élnék meg - szövi tovább a szót. - Én igazából kupec és fu­varos vagyok. Állandóan járom az orszá­got, az elmúlt hat és fél évben félmillió kilométert tettem meg. Főleg hízót és ma­lacot szállítok, megrendelésre. Decem­berben például egy alföldi termelőnek ezer malacot vittem házhoz Baranyából, Tolnából, Somogyból, Zalából. Öt-hat ilyen nagyobb, állandó kuncsaftom van, de az elmúlt hetekben egyikük sem ren­delt malacot. Várnak. Még nem tudják, mi jöhet ki a száj- és körömfájásjárvány­ból. Most a malacnak és a hízónak is jó az ára, csak az a kérdés, hogy meddig? Jobb arra nem is gondolni, hogy mi lesz, ha hozzánk is bejön a járvány. De ha nem jön be, akkor is azzal kell számolni, hogy sokan áttérnek a szárnyasra. Lám, ez a marhakór nem jött át Angliából Európá­ba, az emberek mégis annyira félnek tőle, hogy a marhahús nálunk is szinte eladha­tatlan. Borjút meg hónapok óta nem lát­tam egyik vásárban sem. Azt, hogy a borjak csak erősen áron Megmondtam maguknak, hogy itt nem maradhatnak. Felírtam a rendszámukat, és ha azonnal el nem mennek, kihívom a rendőröket, alul adhatók, a hazai marhatartók már hó­napok óta tapasztalják. A baranyai Gyöngyfán 36 tehenet tartó Németh Ist­ván némi öniróniával azt állítja: akkor járna a legjobban, ha a bikaboljakat meg­etetné a kutyákkal. A 16 éve mezőgazda­­sági vállalkozásból élő férfi arra építi vé­leményét, hogy egy borjú napi hat liter te­jet iszik meg, s amikor nyolchetes korá­ban elválasztják anyjától, tejfogyasztása már eléri a 25 ezer forintot. Mindeközben egy kis bikáért jó, ha 15 ezer forintot fi­zetnek a vásárban, vagyis ahány bikabor­jú, annyiszor tízezer forint veszteség. A kergemarhakór - a BSE okozta fó­bia és a megelőző óvintézkedések - nem­csak a hús-, hanem a tejtermelő vállalko­zásokat is sújtják. A Pécshez közeli Bicsérden az Arany Mező Rt. szarvas­marhatelepén 680 tehenet fejnek, s hol­­stein-fríz jószágok átlagosan kilencezer liter tejet adnak évente, így az rt.-ben a szarvasmarha-ágazat 450 milliós bevétel mellett szolid, 2-3 százalékos nyereséget hoz. Februárban - a marhakór hatására - megtiltották a húsliszt takarmánycélú fel­­használását Magyarországon. Bicsérben a húsliszt sosem volt nélkülözhetetlen ta­karmány, ennek ellenére a húsliszt kitiltá­sa megdrágította az itteni tehéntartást is. Amint ugyanis a húsliszt tiltólistára ke­rült, a többi fehérjetartalmú takarmány ára megemelkedetett a hazai piacon. To­vább növelte a költségeket, hogy a kise­lejtezett tehenek vágóhídi ára drasztiku­san - a kilónkénti 215 forintról 160-ra - csökkent. Ráadásul drágult az állatihulla­­dék-feldolgozás, hiszen az elhullt marhá­ból készült húsliszt immár sertésekkel és szárnyasokkal sem etethető, s így a ki­múlt marhák krematóriumban végzik. Mindezek miatt kérdéses, hogy a bicsérdi tehenészet idén nem lesz-e veszteséges. Szili József, az Arany Mező Rt. ága­zatvezetője emiatt nem aggódik. Úgy lát­ja, takarékos gazdálkodással lefaragják a növekvő költségeket. Szili a marhakórtól sem tart. - A BSE nem lényeges - jelenti ki szakmai hetykeséggel. - Hozzánk az nem jön be. A marhahús miatti fóbia meg majd elmúlik. A száj- és körömfájás vi­szont más: ellene körülményes a védeke­zés. Nehéz lesz marha- és disznóhúst ex­portálni, mert valamennyi ország túlzott óvatossággal reagál a járványra. Ebben az is szerepet játszik, hogy minden or­szág védi a saját termelőit, és a járvány jó indok arra, hogy korlátozzák vagy lassít­sák az importot. Az állat-egészségügyi szakemberek véleménye megoszlik abban a tekintet­ben, hogy bölcs döntés volt-e a száj- és körömfájás európai terjedése miatt meg­tiltani a dunántúli állatvásárokat és állat­bemutatókat. Egyesek szerint a tilalmat ki kellene terjeszteni az Alföldre is, mert minden állatmozgatás fertőzési veszély­­forrás, mások viszont értelmetlennek lát­ják a jelenleg érvényben lévő tiltást is. - Ezzel csak azt érjük el, hogy a ter­melők a házuk előtt meg az út szélén ad­ják majd el jószágaikat - jövendöli egy állatorvos, aki neve mellőzését kér. - És persze a sutyiban kínált malacoknak, hí­zóknak, borjaknak sosincs passzusuk, ezek a jószágok állat-egészségügyi kontroll nélkül cserélnek gazdát, ami növeli a fertőzésveszélyt. A vásárban mindig ott van az állatorvos, ő kiszűri a gyanús állatokat. Tegyük hozzá: a passzus nélküli jószá­gok forgalma ellen fellépni egyelőre csaknem reménytelen és hálátlan feladat volna. A saját szükségletre vásárolt mala­cok jó részének nincs „személyi igazol­ványa”. Számos alkalommal előfordul, hogy egy sertéstelep amúgy fegyelmezett alkalmazottja vagy szigorú vezetője ott­honi hizlalásra maga is passzus nélküli malacot vásárol a falujában, holott ez jog­szabályba ütközik. A bajai vásárban malacait kínáló János büszke arra, hogy ő csak passzussal ellá­tott jószágokat vásárol és ad el. - Kupec vagyok, de EU-konform­­ mosolyodik el a divatos kifejezésen. - Igazából félek ettől a szájfájástól. Hiába nincs nálunk járvány, a környező orszá­gok az EU-s fertőzésre hivatkozva sorra lezárhatják a határokat. Csak azt ne higgye, hogy óvatosságból. A fenét, azért teszik ezt, hogy lealkudják a mi árainkat. Kupec világ ez. Az olaszok a száj- és körömfájásra hivatkozva nem engedik be a magyar bárányt, ám a való­di ok az lehet, hogy le akarják nyomni az árainkat. Ha pedig a magyar hús előtt le­zárják a határokat, akkor nálunk lemegy a jószágok felvásárlási ára, akadozik az átvétel, késik a kifizetés, és mindez el­sorvasztja a termelőkedvet. - Mennyi a malac? — kérdi Jánostól egy idős asszony. - Kilencezer. Az asszony továbbmegy. - Az előbb még tízezer volt az indulá­si ár - jegyzem meg -, most már csak ki­lenc. Hogy van ez? - Közben eltelt egy óra, mennék már haza - vallja meg János, aztán hozzáte­szi: — Mellesleg, ha megússzuk a száj- és körömfájásjárványt, akkor elképzelhető, hogy a magyar hús exportesélyei javul­nak. - Erre van reális remény? - hitetlenke­dem. - Van. De lehet, hogy végül a javuló export is visszaüt. - Miért? - Mert attól meg a hazai boltokban lesz drágább a hús. Ha meg drágább lesz, ke­vesebb is fogy. Aztán amikor Nyugaton megfékezik a járványt, akkor beintenek nekünk, hogy köszönik szépen, több hús már nem kell tőlünk. És ott marad a hús a termelők nyakán. Szóval ezért mondom magának, hogy nehéz ebből jól kijönni. A saját szükségletre vásárolt malacok jó részének nincs „személyi igazolványa" FOTÓ: MÁRTON ANDRÁS

Next