Népszabadság, 2001. május (59. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-26 / 122. szám

22 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 2001. MÁJUS 26., SZOMBAT Elbocsátott flottilla Nem kavart nagy botrányt 1999 augusztusában, hogy az Független Kisgazdapárt egy politikai rendezvényre „kikölcsönzött” egy hajót a Honvéd Dunai Flottillától. A pártrendezvény résztvevői úgy emlékeztek a tanácsköztársaság áldozataira, hogy a fedélzetről koszorúkat dobtak a Dunába a kisgazdapárt, a Fidesz, a kormány, a hon­védség és a társadalmi szervezetek képviselői. A vízi úton kisebb gikszer történt, ami­kor a díszsortűznél az egyik katona véletlenül szétlőtte a kiaggatott kicsiny lobogó­kat. A nagy múltú flottilla persze valószínűleg nem a zászlók megtépázása miatt esett ki a politika kegyeiből. Haszán Zoltán Rab László A rendszerváltás után az alakulat az An­­tall-kormány egyik kedvence volt, nagy­szabású fejlesztésekbe fogtak a flottilla háza táján. A Horn-éra alatt a korszerűsí­tés megtorpant, megkezdődött a vegetá­lás, a felszámolás azonban ekkor még nem került szóba. A megszüntetésről szóló hírek az Orbán-kormány által a haderő keretein belül elrendelt átvilágítás kezdeti időszakában röppentek fel elő­ször. Az efféle híreszteléseknek azonban ekkor még nem adott hitelt senki. Tavaly júliusban az alakulat méltóképpen ünne­pelte fennállásának 152. évfordulóját: a nyílt napra érkező több ezer érdeklődő gyűrűjében az Újpest által adományozott díszlobogóval egy ejtőernyős ugrott le. Érkezett azonban vele egy kellemetlen hír is. A rendezvényen jelentette be hiva­talosan a szárazföldi csapatok akkori irá­nyítója a katonai vezetés döntését a dunai flottilla megszüntetéséről. Lefegyverző vélemények A későbbi heves vitákat előrevetíti, hogy Lányi Zsolt, az Országgyűlés honvédel­mi bizottságának elnöke és az újpesti pol­gármester, Derce Tamás már a helyszínen közli: a végsőkig harcolni fognak az ala­kulatért. A Honvédelmi Minisztérium hi­vatalos lapja, a Magyar Honvéd ekkor még arról ír, hogy „a magyar államnak - a nemzetközi szerződésekből adódóan - kötelessége a Duna mint nemzetközi vízi út hajózhatóságának biztosítása. E köte­lezettségnek csak a flottilla alkalmazásá­val tud eleget tenni, hiszen a folyami ak­namentesítésre és a vízi utak hadihajós biztosítására egyetlen más szervezet sem alkalmas.” E harcos vélemények aztán hamar el­tűntek a katonaság lapjából. A flottillánál viszont bíztak abban, hogy a vezérkari főnök nem törölte ki emlékezetéből sor­katonai szolgálatát. A hadsereg élén álló Fodor Lajos ugyanis az újpesti bázison volt egykor balra. Ennek ellenére a vezér­­ezredes­­ a flottilla megszüntetése ellen a honvédelmi bizottság elnöki székéből nyíltan lobbizó Lányi Zsolt és a feltüzelt testületi tagok előtt­­ szeptemberben megerősíti az alakulat felszámolását. Vé­leménye szerint „hadműveleti szempont­ból igen alacsony a valószínűsége annak, hogy a flottilla harci alkalmazására sor kerülhet”. Hozzáteszi azonban azt is, hogy a haderőreform kezdetén nem sze­repelt a tervek között a flottilla megszün­tetése, majd egyértelműen céloz arra, hogy később a Szabó János honvédelmi miniszter döntött így. Neki ez ügyben nem lehet magánvéleménye, mert a felet­tese politikai vezető, akinek az utasításait végre kell hajtani. Itt rögtön megkezdő­dött az egymásra mutogatás. Az ülésen a tárcát képviselő Homoki János politikai államtitkár, Fodor szavaira reagálva, szakmai alapokon nyugvó politikai dön­tésnek nevezte az egység megszüntetését. A Mégis ki a felelős? kérdésükre a bizott­ság tagjai az ezt követően elrendelt zárt ülésen sem kaptak választ. Abban marad­tak, hogy a tárca 15 napon belül adjon in­doklást a felszámolásról. A határidő lejárta után ismét Homoki látogatott el a testülethez. A flottilláról megjegyezte, hogy annak eszközei ala­pos felújításra szorulnának, de a tárca még a fenntartáshoz szükséges évi 423 millió forintot sem tudja biztosítani. Ezért a folyamőrző egységet hagyo­mányőrző szervezeteknek kívánják átad­ni, hogy ilyen módon segítsék a magyar hadihajós hagyományok továbbélését. Erre a célra 150 millió forintot tud elkü­löníteni a tárca - tette hozzá, ám az ötlet azóta valahogy elsikkadt. Homoki ha­gyományőrző hangulatában megemlítet­te azt is, hogy éppen a Búvárszövetség is átvehetne hajókat a flottillától. Ez némi­képp meglepte a búvárokat, mert a szer­vezetnél ilyen konstrukcióról még soha senkitől sem hallottak. Az indoklást Lá­nyi rendkívül indulatosan elfogadta ugyan, de jelezte: a döntéssel továbbra sem ért egyet. A megszüntetés első számú felelősé­nek kikiáltott Wachsler Tamás, a tárca volt közigazgatási államtitkára szerint már a vezérkar első javaslatában szere­pelt a flottilla felszámolásának ötlete. Igaz ugyan, hogy a megszüntetésre kije­lölt alakulatok listáját megpróbálta meg­változtatni egy-egy nosztalgiázó tábor­nok, de a flottilla esetében nem volt olyan konkrét javaslat, hogy melyik alakulatot áldozzák fel helyette cserébe. A halózok felszámolását egyébként Wachsler is jó ötletnek tartotta. Tavaly novemberben a honvédelmi bi­zottság újabb kísérletet tett a­ flottilla megmentésére, amikor elfogadta Lezsák Sándor költségvetési módosító javaslatát. E szerint a költségvetés két év alatt nyolcszázmillió forintot adott volna az alakulat működtetésére. A módosító ja­vaslat azonban a parlament plenáris ülé­sén látványosan elvérzett. A miniszté­rium most azt mondja, hogy a flottilla megszüntetéséről az Országgyűlés mondta ki a végső szót. A felszámolás tehát megindult, az ala­kulat élén álló Hubert István pedig érzel­meit titkolva (33 éve szolgál a flottillá­nál) fegyelmezett katonaként vezényli a munkálatokat. Pedig, mint mondja, volna itt feladat bőven. Idézi a legfrissebb kuta­tásokat, amelyek szerint a Duna magyar­­országi szakaszán - főként a főváros kör­nyékén - még 100-120 második világhá­borús akna lapul a mélyben. Nem is kis aknák ezek, egyenként 300-400 kilósak. De persze a parancsnok is jól tudja, hogy ezek az aknák csak akkor okozhatnak ga­libát, ha valaki megbolygatja őket. A Du­na a robbanószerekre valószínűleg vastag kavics és iszapréteget hordott. Az akna­­mentesítés problémáját némileg bagatel­lizálja, hogy legutóbb 1986-ban ártalmat­lanítottak aknát a folyami katonák. Az objektumvédelemre is használt ha­jók az öbölválság idején még a paksi atomerőműhöz települtek. A délszláv válság idején már csak az újpesti bázison tartották őket készenlétben. Azt valóban nem lehet mondani, hogy a flottillát az utóbbi évtizedekben agyonfoglalkoztat­ták volna. Maga Derce említette, milyen jó volt, hogy a taxisblokád idején a flottil­lánál suttyomban lehetett tankolni. De hát taxisblokád is csak egyszer volt. Mostanra már a telefonokat is kikap­csolták, egyetlen városi és egy belső honvédségi vonal maradt a laktanyában, pedig a helyőrségen a honvédségi tűz­szerészekkel osztoznak a vízen járók. A tűzszerészek is elköltöznek, ám az úgy­nevezett diszlokáció csúszik, a kisze­melt új helyet csak nemrég kezdték fel­újítani. Jó lenne jachtkikötőnek A negyven elavult, még a második világ­háborúban is szolgáló vízi eszköz mellett hat korszerű aknaszedő vár a sorsára. Ezeket Jugoszláviából az államadósság fejében szerezte be korábban a hadsereg, és igencsak megfelelnek a nemzetközi szabványoknak. Speciális alumínium­magnézium ötvözetből készült aknamen­tesítő hajók, amelyek nem hozzák műkö­désbe a mágneses terek változására detonáló robbanóeszközöket (azt a hajó után kötött úgynevezett krómmal érik el). Így akár kézifegyverrel is átlőhetők, pán­célzatuk ugyanis nincs. Az értéküket csak becsülni lehet. A 80-as évek elején 18 millió forint volt a hajók darabja, egy 1995-ös gyakorlatra pedig már 60-80 millió forintra értékelte a biztosító a kor­szerű aknaszedőket. A horvátok állítólag megvették volna ezeket, Szerbia azonban nem járult hozzá az értékesítéshez. Beje­lentkezett a keceli vállalkozó, Pintér Jó­zsef is, hogy múzeuma számára vásárol­jon vízi járműveket. A honvédség most raktár létrehozását tervezi, mert a hajók­kal nem tud mit kezdeni. A kikötőt július elsejétől Tatáról oda­rendelt katonák őrzik majd Újpesten. Többen biztosra veszik: egy jachtkikö­tőhöz „ágyaztak meg” meg a döntésho­zók azzal, hogy lakatot tettek a 150 éves dunai flottilla kapujára. Miután jó egy éve nyílt titok, hogy a honvéd vezérkar elbocsátja a flottillát, a kikötő is mély álomba szenderült, van idő a találgatá­sokra. A maradó katonák biztosak abban, hogy léteznek olyan üzleti csoportok, amelyek szemet vetettek a kikötőre (mondják, hogy a „szigorúan titkos” el­zártságnak köszönhetően még egy ilyen hely Pesten nincs). Közel a Szentendrei­sziget, kényelmes a lejárás, az öböl inf­rastruktúrája kiváló. Jó a közúti közleke­dés, közel az M0-ás autóút, a Cora áru­ház, az Auchan is itt építkezik. A kikötőt is magába foglaló 13 hektá­ros terület azonban nem a Honvédelmi Minisztérium, hanem 1992 óta a főváros tulajdonában van. Varga Péter, a buda­pesti Városháza illetékese szerint - ha raj­tuk múlik - semmi sem épül az ingatla­non. A kikötő egy része a főváros ivóvíz­­ellátásának fontos területe. Az érvényben lévő szabályozási keretterv szerint az in­gatlanon nem épülhet szálloda, lakópark vagy hasonló, gyorsan megtérülő beruhá­zás. Varga szerint a bősi vízerőmű miatt egyébként sem érkeznek Pestre jachtok, ezt bizonyítja, hogy a Hajógyári-szigeten lenne hely a fogadásukra, a kikötő azon­ban évek óta tátong az ürességtől. Maga Derce Tamás újpesti polgármester így foglalt állást: - A parti szakasz, a védett ártéri erdő, az öböl és a kikötő több tízmilliárdos ér­ték, nem fogjuk hagyni, hogy valakik a flottilla megszűnését kihasználva kisza­kítsák maguknak a húsos falatot. A terü­let értékesítése után minden beruházásra a mi pecsétünk kell, ígérem, hogy figyel­ni fogunk arra, kinek adunk ki használati engedélyt. Derce persze lemondóan legyintett is: van már két elhagyott laktanyájuk (a Hu­nyadi és a Dobó), most lesz mellé egy harmadik is: a flottillának és a tűzszeré­szeknek otthont adó Petőfi laktanya. De csak akkor veszik át önkormányzati tulaj­donba a magyar államtól, ha mindent rendben találnak (a Dobó bérleti zűrzava­rait máig nem látja át Újpest). Derce sajnálja a flottillát, mert az olyan jelképe (volt) Újpestnek, mint a vízto­rony vagy a városháza. Az újpestiek egy része ott szolgált, ezért érzelmileg is erő­sen kötődik a „hajósokhoz”. - Vannak dolgok - vélekedett Derce -, amelyeket akkor is meg kell őrizni, ha látszólag semmi haszon nem származik belőle. A flottilla évente 300 millióba ke­rülne, de a kékruhás katonák ott feszíte­nének minden állami ünnepen. Attól fé­lek, hogy lesz ott egy lerobbant laktanya, meg egy olyan elhanyagolt kikötő, ame­lyikben nyakig ér a gaz. Ez már ma is így van. Amióta ismeretes a megmásíthatatlan döntés, lazult a kikép­zés ereje, és a katonák céltalanul füstölög­nek a sorsukon. És erősen mosolyognak, amikor a haderőreformról beszélgetünk. Az a véleményük, hogy Újpesten a kato­nai vezetők éppen a szaktudást építik le, s olyan harminc és negyven év közötti kor­osztályt eresztenek szélnek, amelynek képzésére tíz-tizenöt évet elfecséreltek. Ez pedig luxus, vélekednek az elbocsátott flottillánál azok, akiknek a havi fizetése 55-60 ezer forint.­­ Vagy hülyének, vagy megszállottnak kell ahhoz lenni - fogal­mazott egyikük -, hogy valaki itt teljesít­sen szolgálatot. És nyomban hozzáteszi: a legfájóbb az volt, ahogyan a vezetők a megszüntetést „lebegtették”. Volt idő, hogy a laktanyaparancsnok ismertette a megszüntető határozatot, de másnap érke­zett egy új parancs, amiben az állt, senki­nek nincs félnivalója, a flottilla megma­rad, a honvédség különben is mindenkiről gondoskodik. Ez aztán olykor-olykor fur­csára és kurtára sikeredett. Egy magas rangú tisztnek most azért kell nyugdíjba vonulnia, mert állást ajánlottak neki Pest­től hetven kilométerre - ő pedig csöndben benyújtotta nyugdíjazási kérelmét. Maradandó emlék FOTÓ: DOMANICZKY TIVADAR Ha Tegetthoff ellentengernagy, Mária Terézia hajdani hu­szárkapitányának unokája látná, hogy mi lett a flottillájá­ból, hát nagyon elszomorodna. Ő volt az a tengerész kato­na, aki az 1860-as években megalapozta Ausztria-Ma­­gyarország tengeri és folyami hatalmának erejét. A dunai flottillát már Tegetthoff előtt létrehozták, a forradalom és szabadságharc alatt, 1848. július 25-én bocsátották vízre a Mészáros hadigőzöst. A flottilla sikertörténete azután kez­dődött, hogy az amerikaiak a polgárháborúban kikísérle­tezték a monitor típusú hadihajókat. A névadó első komoly hadihajó, a Monitor 1862. március 8-án nagy csatát vívott a déliek Virginia nevű hajójával, és az északiak „tornyos hajója” diadalmaskodott. A monitorok ezután hódították meg a világot. A magyar kormány 1868 júniusában két folyami hadi­hajót rendelt a Pest-fiumei Hajógyártól, a két egyforma monitort Josef von Romako császári és királyi hajóépítő­mérnök tervezte. A Marost és a Lajtát (Leitha) a hetvenes években bocsátották vízre - a Lajta most ott dekkol kissé lekopaszodva az újpesti kikötőben, a flottilla hajómúzeu­mot rendezett be rajta. A Monarchia idején a Duna-flottil­­la a haditengerészet kebelében ellenőrizte a Dunát, ám ak­kor a vízi utak Passautól Titelen át végig a Tiszán vezettek. Ausztria-Magyarország 10 monitorral, 8 őtnaszáddal, 2 felfegyverzett gőzössel, s számos motoros naszáddal vett részt az első világháborúban - a Károlyi-kormány felére csökkentette az állományt. Az antant a békeszerződések­nek megfelelően öt monitort és két őnnaszádot jóvátétel­ként lefoglalt. 1921-ben a flottillát Magyar Királyi Fo­lyamőrség néven szervezik újjá (a belügyminiszter alá tar­tozik), a létszámot eredetileg 5000 főre tervezik, de az 1947 fős folyamőrségből csak 650 főt tudnak igénybe ven­ni. A második világháború folyamán Németország kőolaj­­szükségleteinek tetemes részét a Dunán szállította a román olajmezőkről, a szállítási útvonal a német megszállás (1944. március 19.) bekövetkeztéig zavartalan volt. Ezután a szövetségesek bombázni kezdték az országot, a brit légi­erő pedig mágneses-indukciós aknákat telepített a Dunába. 1944 áprilisától októberig az angol gépek 1382 aknát dob­tak le - három hónap alatt 99 hajó futott aknára, s 143 hajó sérült meg. Ettől kezdve a folyamőrség legfontosabb fel­adata az aknamentesítés. 1945. május 14-én létrehozták a Honvéd Hadihajós Osztályt, amelynek fő feladata a Duna és Balaton akna­­mentesítése. 1948 és 1951 között három személyszállító hajó futott háborús aknára (a Dömös gyerekeket szállított). A hadihajós osztályt 1950-ben ezreddé, 1951-ben dandár­rá szervezték, 1991-ig viselte az önálló Hadihajós Dandár nevet. Ekkor vette fel a Honvéd Folyami Flottilla nevet. A kilencvenes évtized az alkalomszerű exkluzív és rep­rezentatív szerepeké. A flottilla utaztatja a római pápát Esztergomba 1991-ben, s szállítja magyarországi látogatá­sán az izraeli államfőt. A személyi állomány átlagéletkora 36 év. Az elmúlt években 21 fő teljesített külföldi katonai szolgálatot. (Forrás: Csonkaréti Károly-Benczúr László: Haditengerészek és folyamőrök a Dunán, Zrínyi Kiadó Honvéd Folyami Flottilla Alapítvány, Budapest) Khakinál szebb kék A döntést még mindig nehezen meg­emésztő, az alakulathoz újpestiként és a hagyomány okán kötődő Lányi Zsolt is hallott a jachtkikötő ötletéről, bár ezzel nem kíván foglalkozni. Nem fogja vi­szont vissza indulatait annak említésekor, hogy a május 19-ére összehívott, búcsú­nak szánt veterántalálkozót nem tarthat­ták meg. Ennek szerinte oka lehet az is, hogy vállalta a fővédnökséget, márpedig a honvédelmi miniszterrel nem ápol jó viszonyt. — Haragszom a vezérkari fő­nökre — mondta Lányi —, akit hiába pró­báltam meggyőzni arról, hogy méltókép­pen búcsúzhassunk el a flottillától. Nem egyezett bele. Ezt nem hagyjuk annyiban. A III. és a IV. kerületi polgármesterrel egy búcsúvacsorát szervezünk - ígérte Lányi, aki szerint „a folyami hajózok mindig is hitet tettek magyarságuk mel­lett, a monitorok a ludovikások mellé áll­tak az 1919-es vörös uralom elleni láza­dásban is”. A tárca szerint a hivatalos ünnepi állománygyűlést megtartják. A Honvéd Folyami Flottilla részt vett az árvízi munkálatokban is. Orbán Vik­tort az alakulat fuvarozta tavaly a szolno­ki árvízi események idején. Egy katona szerint a kormányfő rácsodálkozott a kék egyenruhára. Felvilágosították, hogy ez bizony a flottillások egyenruhája. A hajó­zok nem véletlenül hangsúlyozzák a kék egyenruha fontosságát, mindig is ez volt az a szimbólum, amely megkülönböztet­te őket más khraki alakulatoktól. A kék egyenruha a kiváltságosoké volt a sereg­ben, ami azzal a hátránnyal járt, hogy a VAP, a katonai rendészet előszeretettel szúrta ki a kimenős matrózokat. Előnye több volt, mint hátránya. Lányokat pél­dául fölöttébb könnyű volt fogni a külön­leges viselettel. Ezek persze nosztalgikus történetek darabjai, sorkatona már nem szolgál az alakulatnál. A tavaszi árvíz idején kértek a falvak baltákat a gátakra, de a flottilla már csak a lapos fenekű rohamcsónako­kat tudta útnak ereszteni.

Next