Népszabadság, 2001. június (59. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-01 / 127. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 2001. JÚNIUS 1., PÉNTEK 3 NATO-EU: stabil együttműködés Ellentmondásosan értékelik Európában a budapesti találkozót A nemzetközi visszhangok a balkáni rendezés ügyében mutatott együttmű­ködést, illetve a NATO-EU és a NATO-orosz kapcsolatrendszer pozi­tív irányú változását tartják a buda­pesti NATO-találkozó legfontosabb eredményének. Ugyanakkor a kom­mentárok kiemelik: az amerikai raké­tapajzzsal, és a szövetség bővítésével kapcsolatban Budapesten nem sike­rült előrébb lépni. TUDÓSÍTÓINKTÓL A moszkvai lapok tényszerűen, kom­mentárok nélkül számoltak be a buda­pesti NATO-csúcstalálkozóról, amelyre vendégként meghívták Ivan Ivanov orosz külügyminisztert is - jelentette moszkvai tudósítónk. Az írások elsősor­ban Ivanov és amerikai kollégája, Colin Powell megbeszéléseivel foglalkoznak. A Kommerszant szerint az a tény, hogy a feleknek nem sikerült megállapodniuk a júniusi elnöki csúcs pontos téma­körében, arra utal, hogy a legvitatottabb kérdésekben (amerikai rakétavédelmi program, ABM-szerződés felbontása) valószínűleg Ljubljanában sem várható áttörés. A Nyezaviszimaja Gazeta hoz­záteszi: egyelőre az az amerikai terv sem látszik reálisnak, amelynek értelmében Washington Sz-300-as légvédelmi rend­szert vásárolt volna Moszkvától, cserébe azért, hogy Oroszország beleegyezzen az 1972-es ABM-szerződés felmondá­sába. Az Izvesztyija megemlíti: a mace­dón válság ügyében ugyanakkor a NATO és Moszkva hasonló elvi állás­pontot foglal el. A NATO Budapesten várólistára tette az amerikai rakétaelhárító rendszer megvitatását, ám intenzív konzultációt ígért a szövetséget ért új katonai kihívá­sokról - írja a Frankfurter Rundschau kiküldött tudósítója. A Macedónia ügyé­ben kialakított sikeres közvetítési me­chanizmuson felbátorodva a NATO és az EU szoros együttműködést irányzott elő - összegzi a budapesti tanácskozást az Aargauer Zeitung. A NATO-EU együttműködés stabil formát öltött, az orosz-nyugati és atlan­ti-ukrán viszony tovább javult - értéke­lik tömören Brüsszelben a budapesti ta­nácskozásokat. Brüsszeli tudósítónk je­lentése szerint külön kiemelik, hogy Bu­dapesten bebizonyosodott: Robertson NATO-főtitkár és elődje, az immár uniós biztonságpolitikus Solana „kivá­lóan együttműködő, mindkét szervezet hatóerejét növelő párost” alkot, és ez a stratégiai ügyekben, valamint a válság­gócok konkrét kezelésében is ígéretes a jövőre nézve. Az eurohaderővel kapcso­latos török makacskodásra számítottak, így a megoldás hiányát nem tartják ku­darcnak Brüsszelben. Ellenben úgy vé­lik: Törökország eljutott arra a pontra, amikor már magának árt­­ és nem képes igazán megzavarni az új euroatlanti vi­szony formálását. Ausztriában ismét vitatéma lett az ország semlegessége HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Ausztriában csütörtökön ismét fellán­golt a vita a semlegesség kérdéséről, mi­után Wolfgang Schüssel kancellár szer­da este kijelentette, hogy egy EU-állam elleni támadás esetén Ausztriának a szo­lidaritás fontosabb a semlegességnél. Schüssel kancellár egy Európa a jövő című vitarendezvény után nyilatkozott, s kifejtette, hogy az osztrák kormány kö­zös európai segítségnyújtási kötelezett­ségvállalás mellett lép fel, mert egy csa­ládban - márpedig az Európai Unió ilyen - össze kell tartani a tagoknak, az a helyes, ha mindenki számíthat a töb­biekre, s ezért „veszély esetén politikai, gazdasági és katonai téren segítséget kell nyújtani”. Alfred Gusenbauer, az Osztrák Szo­ciáldemokrata Párt (SPÖ) figyelemelte­relő manővernek nevezte a kijelentést, amely megijeszti az em­bereket, noha az EU- tagállamokat nem fenye­geti veszély. Schüssel ez­zel „mindössze kormánya külpolitikai válságáról akarja elterelni a figyel­met” - mondta Gusen­bauer, s hozzátette: az EU-ban nem merül fel a kölcsönös segítségnyújtás kérdése, mert az unióban vannak tömbön kívüli, semleges és NATO-tagál­­lamok, csak Schüssel gondol ilyesmire, de az SPÖ nem lát okot a semlegesség meg­kérdőjelezésére. Herbert Scheibner vé­delmi miniszter (Osztrák Szabadságpárt, FPÖ) úgy nyilatkozott, hogy válság ese­tén igenis szolidaritásra van szükség. Alexander Van der Belien, az osztrák zöldek elnöke szerint a kölcsönös segítségnyúj­tásra vonatkozó osztrák követelés sérti a semle­gességet rögzítő törvényt, s mivel jelenleg nem áll fenn semmiféle veszély, a vitának nincs értelme. Ausztriában időről idő­re fellángol a vita a semle­gességről, mivel a koalíci­ós Osztrák Néppárt sze­rint az országnak ezt fel kellene adnia, és csatla­koznia kellene a NATO- hoz. Igyekezete azonban egyelőre teljesen kilátástalan, mivel a döntéshez kétharmados többségre lenne szükség, de az ellenzékbe szorult, ám máig legerősebb Osztrák Szociáldemok­rata Párt határozottan ellenzi a semle­gesség feladását. Wolfgang Schüssel Vízum öt európai országba Folytatás az 1. oldalról Ezzel Európában ötre nőtt azoknak az országoknak a száma, ahova magyar tu­rista csak vízummal látogathat (koráb­ban már ebbe a körbe tartozott Albánia és Törökország). Bosznia-Hercegovina esetében június elsejétől még csak egy­oldalú a vízumkényszer, de október el­sejétől már a magyar állampolgárok is csak vízummal utazhatnak a dél-európai országba. A konzuli osztály vezetője el­mondta: nem ritka, hogy az idegenforga­lomban érdekelt országok egyoldalú en­gedményeket tesznek, és az sem, hogy ezeket a nyári időszakokra időzítik. Bosznia több nyugat-európai országgal szemben is alkalmazza a „nyári vízum­mentesség” elvét. Akik azonban október elseje után autóval a horvátországi Dubrovnikba utaznak, számíthatnak rá, hogy már csak bosnyák tranzitvízummal engedik át őket a néhány kilométeres, Boszniához tartozó útszakaszon. Zanathyné megerősítette, hogy foly­nak a tárgyalások Macedóniával is, de egyelőre nem tudni, hogy mikortól veze­tik be a vízumkötelezettséget. Románia lekerült az EU vízumlistájáról - bár a migrációs kockázatok miatt nem került át a vízummentesek közé sem­­, így Bu­karesttel szemben változatlan marad a magyar politika. Jugoszlávia esetében pedig egyelőre nincs napirenden a ví­zumkötelezettség bevezetése. Inotai Edit Tömegtüntetés Algírban MTI-JELENTÉS Kétszázezren tüntettek Algírban csütör­tök délután „Kabília elnyomása ellen.” Az AFP helyszíni tudósítója beszámolt arról, hogy a Szocialista Erők Frontja nevű párt felhívására az utcára vonult tömeg kormányellenes jelszavakat skandált. Buteflika elnök, valamint a tá­bornokok távozását követelte, továbbá a sajtószabadság visszaállítását és egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítá­sát sürgette. A tömegmegmozdulás hívei Hosznn Aii Ahmedet, a Szocialista Erők Frontjá­nak vezetőjét éltették. A párt legerősebb bázisa éppen Kabíliában van. A francia hírügynökség délutáni je­lentése szerint a tüntetők és a kivezé­nyelt rendfenntartó erők között össze­csapások törtek ki. Geoana a „magyarigazolványról” MTI-JELENTÉS Budapest kész elfogadni azt, hogy meg­beszéléseket folytasson Bukaresttel a „magyarigazolványra” vonatkozó tör­vényről - számol be az Adevarul című napilap Martonyi János budapesti talál­kozójáról Mircea Geoana román kül­ügyminiszterrel. A lap szerint Geoana is­mertette a román fél kifogásait a szóban forgó törvénytervezetről, és bizonyos módosításokat kért a jogszabályon, a­nél­kül azonban, hogy megnevezte volna, milyen módosításokról van szó. Martonyi elfogadta a kérést, írja a bu­karesti lap, és azt javasolta román kollé­gájának, hogy a román fél levélben fogal­mazza meg módosító javaslatait, amelye­ket aztán a magyar kormány megvizsgál, s eldönti: módosítja-e a jogszabályt, és a magyar törvényhozás elé bocsátja-e meg­vitatás végett a módosításokat. Martonyi felkérte a román felet: „tartózkodjon az érzelmi és extrém reakcióktól”. Mádl és Kucan 2004-es uniós csatlakozást szorgalmaz MTI-JELENTÉS A magyar és a szlovén elnök elképzelhe­tetlennek tartja, hogy országaik ne vehet­nének részt a 2004-ben tartandó európai parlamenti választásokon. Mádl Ferenc államfő - aki Ljubljanában tárgyalt szlo­vén kollégájával, Milan Kucannal - ki­fejtette: a magyar vezetés nem számol az­zal a lehetőséggel, hogy 2004-ig a két or­szág ne állna készen az EU-csatlakozás­ra. Emlékeztetett arra, hogy az EU kinyil­vánított céljai közé tartozik: a csatlakozá­si folyamatban élen járó országok részt vehessenek a 2004-ben tartandó választá­son. Nincs reális esélye annak, hogy ez ne következzék be - mondta. Mádl Ferenc hangoztatta, hogy egyet­értettek abban: a két ország közötti kap­csolatok szinte minden területen példaér­tékűek. Kiemelte a Magyarország és Szlovénia közötti együttműködés, vala­mint az infrastrukturális összeköttetés fejlesztésének a fontosságát. Utalt a köz­vetlen magyar-szlovén vasúti összeköt­tetés megteremtésének a jelentőségére. A két elnöki házaspár Ljubljanában FOTÓ: MTI - ILLYÉS TIBOR A NATO és Amerika elégedetlen A Népszabadság vitában van a honvédelmi tárcával afölött, érte-e „ko­moly” NATO-kritika a magyar haderőfejlesztést. A tárca ilyenekről nem tud. Nos, ha valóban nem, a miniszter munkatársainak csak át kell telefo­nálniuk a Bem rakpartra, a Külügyminisztérium elemzőinek, akik terje­delmes listával rendelkeznek nem egyszerűen „komoly”, hanem „igen erős” kritikákról is. A nagyobb megértés kedvéért: a NATO azt várja el új tagjaitól, közöttük Magyarországtól is, hogy - elsősorban technikai­fegyverzeti értelemben - hozzájáruljanak hadászati potenciáljának növe­léséhez. Az elvárt lépéseket az érintetteknek ún. haderőcélokban kell rögzíteniük. A 2000. évre szóló haderőcélokat Magyarország nem, pon­tosabban: erős hiányokkal teljesítette, a NATO újabb ajánlásaiból pedig több mint egy tucatot elutasítani készül. Az előbbiért kritikát kapott, utóbbiért kritikát fog kapni. Általános kritika tárgya továbbá, hogy mi­közben a magyar gazdaság a NATO-, illetve EU-átlagnál nagyobb arány­ban növekszik, ez a körülmény nem tükröződik a védelmi költségvetés számaiban: 1997-es vállalása szerint az országnak 2001-re kellene (kel­lett volna) elérni a GDP 1,81 százalékát kitevő katonaikiadás-szintet, de (szerdai rádióinterjújában) Orbán Viktor miniszterelnök is elismerte, hogy ez csak két év múlva fog megtörténni. A kritikákból, melyek Brüsszelben nem képeznek államtitkot, kitűnik, hogy a NATO (és kivált az Egyesült Államok) elégedetlensége nem kor­látozódik a „forráshiányra” (forráselégtelenségre), hanem kiterjed a szű­kösnek ítélt források felhasználásának módjára is. A kritika mindkét irá­nya elérte Orbán Viktort. Hiteles helyről tudom, hogy Lord Robertson, a NATO főtitkára és a magyar kormányfő egyszer már­­ Brüsszelben­­ összeszólalkozott a NATO és a magyar HM költségvetési szakértőinek nézetkülönbségein, és hogy ez a vita mennyire virulens, azt a két ember alig leplezett budapesti párbaja is fölfedte a minap. Robertson - kettejük sajtóértekezletén - kérdést kapott arra nézve, bünteti-e a NATO Magyarország elmaradását? A főtitkár válasza nemle­ges volt ugyan, de mondatát kiegészítette, hogy büntetni majd a magyar választók fognak, ha úgy érzik, hogy kormányuk nem gondoskodik kel­lőképp az ország védelmi képességéről. Ez, mi tagadás, nyílt, a diplomá­ciában eléggé szokatlan kihívás volt Orbánhoz, aki nem is maradt adós. Másnapi (föntebb idézett) rádióinterjújában nyersen kimondta, Robert­­sonnak nincs beleszólása abba, hogy Magyarország miként használja föl a védelemre szánt forrásokat. (,A NATO-ban ez nem divat.”) Orbán Viktor súlyt helyez arra, hogy ő egy szuverén ország szuverén kormányfője, aki még a szövetségeseknek sem engedi meg, hogy illeté­kességüket magyar belügyekre is kiterjesszék. Ez idáig rendben is volna, csakhogy. A NATO-tól éppenséggel nem várható el, hogy ne tegye szó­vá a vártnál kevesebb védelmi pénz rossz felhasználását. Éspedig azért nem, mert ha Magyarország nem tud hozzájárulni annak a bizonyos ha­dászati potenciálnak a növeléséhez, akkor a NATO-val kapcsolatos alap­feladatát nem teljesíti. Több mint logikus, hogy a hiányt mindenekelőtt az amerikaiak kifogásolják, hiszen az új washingtoni adminisztráció önnön terheiből egyre többet kíván Európára áthárítani. Kétlem, hogy az a ro­­konszenváradat, amellyel Budapest George W. Bush hivatalba lépését fo­gadta, „megvásárolhatná” Amerika jóindulatát a magyar haderőcélok spórolós teljesítése iránt; kétlem továbbá, hogy Orbán újsütetű atlantiz­­musa elérné ugyanezt. Épp ellenkezőleg, Rumsfeld védelmi miniszter nem a puhányok közül való. Úgy érzem, Orbán Viktor „zárt” a védelmi költségek növelése, de „nyitott” a költségek jobb felhasználása felé. (Erre vallanak nem is any­­nyira talányos morfondírozásai arról, hogy „lehet a pénzt jól, de lehet bu­ta módon” is felhasználni.) Van tehát találkozási pont a NATO-val és Amerikával. De a konzekvencia világos. Aki egyfelől több pénzt kér (mint Szabó János tette Orbánhoz írott levelében), másfelől viszont „bu­ta módon”, tehát nem a NATO szorgalmazta „fontossági sorrendben” használja fel a rendelkezésére bocsátott forrásokat, az akár mehet is. Aczél Endre Habos tej Mórahalmon becsukott a tejcsarnok. Családi gazdaságokból hordták oda a tejet, ki egy tehén „termését”, ki kettőét. Jórészt idősebb emberek mű­ködtetik ezeket a néhány hektáros farmokat, amelyeknek van hagyomá­nyuk, romantikájuk, mikroökonómiájuk. Hagyományuk van, mert száz éve éppen így fejték kézzel a tehenet a tanyákon. Romantikájuk, mert a frissen fejt, habos tejet még melegen lehet szürcsölni a kanna fedeléből. Mikroökonómiájuk, mert a tejből havi fizetéshez hasonló, rendszeres be­vétel származik; a tehenet nem veri el a jég, nem sorvasztja el az aszály, továbbá a tehéntrágya állandó tápanyag-utánpótlás a sovány földön. A tejipart azonban mindez nem érdekli. A tejipart az érdekli, hogy a kistermelői tejben túl sok a baktérium. Az egyik gazda megmossa rende­sen a tehén tőgyét fejés előtt, a másik nem. Az egyik kimossa a kannát, a másik olyan edényben tartja a tejet, ahol sokhetes, zsíros kosz hízik a kö­csög nyakánál. Az egyik az ásott kútban hűti, a másik jégakkut lógat be­le, a harmadik a hűtőben tartja, a levágott csirke mellett. Aztán a csarnok­ban ezt mind összeöntik, a tejipar pedig elviszi. Vagyis: elvitte idáig. Most azonban a feldolgozó cég bezárta a tejbegyűjtőt. Naponta 400 liter tej marad emiatt a gazdák nyakán. Azóta tejen él kutya, macska, disznó, s az lesz a vége, hogy le kell adni a tehenet a vágóhídra. A mórahalmi polgármester dán típusú szövetkezettel próbálkozik. A gazdák azonban nem nagyon akarnak szövetkezni - különösen azok után nem, hogy a tejfelvásárló menedzser kijelentette: neki az értékesítő szö­vetkezetből sem kell a kistermelői tej. Egy-két tehénre nem éri meg fejő­gépet venni, hűtőt üzembe állítani. A tej­felvásárló egyre inkább talál pro­fikat, 20-30-50 tehenet tartó nagygazdákat, akik már képesek teljesíteni a higiéniai követelményeket. Lehet azt mondani, hogy eurokonform irányban haladnak a dolgok. Gazdasági oldalról a dolog stimmel: a hatékony nagyvállalat kitermeli a maga hatékony beszállítóit. Társadalmi oldalról azonban deficit keletke­zik: megszűnik egy rendszeres bevételi forrás, megbomlik a családi kis­gazdaság egyensúlya, egy társadalmi csoport elkezd csúszni lefelé. Ettől még a városi embernek kerül fej az asztalára, gond azzal támad, aki a gaz­dasági szférában nem versenyképes. A kis tétel és a bizonytalan minőség olcsón sem lesz eladható. Tradíció, kemény munka, kistermelői önérzet egyik napról a másikra elértéktelenedhet: az öntudatos gazda elmehet közsegélyesnek, mert a birtokkoncentráció során nem válhat mindenki középbirtokossá. Van, tiki megnő, van, aki a kicsinél is kisebb lesz. Ami Mórahalmon és sok más helyen az egy-két tehenes gazdákkal újabban történik, az máris egy kellemetlen mellékhatása a fejlett világhoz való csatlakozásunknak. A baj az, hogy az ilyen mellékhatásokról nem­igen beszélnek, amikor az európai csatlakozást emlegetik. Még nagyobb baj, hogy nem is tesznek semmit a kezelésükre. Akitől egyik napról a má­sikra nem veszik át a tejet, s ezzel kiesik a jövedelmének fele, harmada, nem tudja, mivel pótolhatná. Annak, akinek a képzettsége, piacismerete, befektethető pénze kevés, nincs esélye a piaci versenyben. De ettől még élni akar, önbecsülésre vágyik, és egy európaiasan humánus társadalom­ban joga is van minderre. 1989 óta emlegetjük az európai csatlakozást mint a közeli jövő realitá­sát. Ahhoz képest, hogy tizenegy év alatt milyen kevés történt azok érde­kében, akik nyilvánvalóan alulmaradnak a versenygazdaságban, fenye­getően kevésnek látszik az a három esztendő, ami csatlakozásunk leg­újabban reálisnak tartott 2004-es időpontjáig hátravan. Tanács István

Next