Népszabadság, 2002. január (60. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-29 / 24. szám
NÉPSZABADSÁG ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2002. JANUÁR 29., KEDD 27 Múzeum a magyar nyelvnek A magyar nyelv tárgyi és művelődéstörténeti emlékeit megőrző és továbbhagyományozó múzeum létrehozásáról állapodott meg a múlt évben Sátoraljaújhely önkormányzata, a Zemplén vármegye egykori székhelyén működő Kazinczy Társaság, valamint a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei önkormányzat. Azóta elhelyezték az alapkövet, elkészült a látvány- és kivitelezési terv, körvonalazódnak a pénzügyi források, és várhatóan az idén ősszel át is adják Széphalomban a Magyar Nyelv Múzeumának épületét. A Magyar Nyelv Múzeuma létrehozásának gondolatát a sátoraljaújhelyi Kazinczy Társaság vetette fel a kilencvenes évek elején. A helyszín kiválasztása feltehetően nem szorul különösebb magyarázatra: a zempléni városból és a napjainkban a városhoz tartozó Széphalomból irányította Kazinczy Ferenc a nyelvújítás küzdelmeit. Kazinczy 1806-ban költözött Bányácskára, amit később maga nevezett el Széphalomnak. 1806 után itt volt a reform- és nyelvújító mozgalom egyik központja, Kazinczy innen járt be a sátoraljaújhelyi levéltárba. Itteni kúriája építését egyébként még 1790-ben megkezdte, 1794 decemberében azonban letartóztatták a Martinovics-összeesküvésben való részvétele miatt. A börtönből 1801-ben szabadult. Az elpusztult Kazinczy-kúria parkjában a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére 1873-ban Ybl Miklós tervei alapján épült fel a klasszicizmus jegyeit tükröző Mauzóleum, melyet a millennium évében eredeti formájában állíttatott helyre a megyei önkormányzat. A Mauzóleumban rendezett kiállítás - e hely egyébként egyes felmérések szerint a vidéki múzeumok sorában az ötödik helyen áll látogatottság tekintetében - Kazinczy életpályáját idézi számos relikviával. Kazinczy Ferenc síremléke a parkban áll: a híres nyelvművelő az ottani park sírkertjében nyugszik több családtagjával együtt. A történeti, művelődéstörténeti hagyományokkal rendelkező helyszín, azaz Széphalom tehát adva van, és a Kazinczy nevét viselő társaság partnereket is talált gondolata megvalósításához: Sátoraljaújhely és a megye önkormányzatát. A millennium évében felgyorsult a tervezés, megtörtént az alapkőletétel. A téli hónapok, mint azt Hideg Imrétől, a megyei önkormányzat oktatási és művelődési főosztályának vezetőjétől megtudtuk, a háttérmunkák megvalósításával, azaz a látvány- és kivitelezési terv előkészítésével teltek, telnek. Az önkormányzati forrásokra és pályázati pénzekre alapozó elképzelések készítői - a tervek Radványi György sátoraljaújhelyi származású építész-tervező munkái - az első ütemben mintegy 40 milliárd forinttal számolnak. Ez fedezné a megjelölt terület tulajdonjogának rendezését, annak közművesítését, úthálózatának kiépítését és az építkezést. A napjainkban is körvonalazódó pénzügyi források kapcsán természetesen a majdani épület berendezésére, tartalmára is gondolnak. A szándék egyértelmű: a Magyar Nyelv Múzeumának nem csupán nyelvünk korai emlékeit összegyűjtő és bemutató helynek kell lennie. Mint Hideg Imre hangsúlyozta, ehelyett sokkal inkább a nyelv alakulásának, teljes fejlődési folyamatának kell majd e falak között érzékelhetővé válnia. Ennek eszközei lehetnek a korabeli tárgyi emlékek, hangfelvételek, különféle írásművek mellett a napjainkban használt, azaz a mindenkori „mai” nyelvforma őrzői is. Az ehhez szükséges kutatómunka - melyet neves irodalom- és nyelvtudósok, történészek, közgyűjteményi szakemberek meg is kezdtek már - nem áll meg az ország határainál, hanem az azon túl élő magyarok, azaz a világ bármely táján élő szórványmagyarság nyelvhasználatának milyenségére is kiterjed. A szakemberek egyébként kapcsolatba léptek egy Svédországban élő, egyenes ági Kazinczy-leszármazottal, aki mind erkölcsi, mind anyagi tekintetben támogatja a terv megvalósulását. Amennyiben az anyagi források felkutatása és a lelkes szakemberek ötleteire is számító gyűjtemény összeállítása a tervek szerint alakul, talán már az idén őszszel átléphetik az első látogatók a Magyar Nyelv Múzeumának küszöbét. S. Z. Turisztikai információs pont Szécsény és Hollókő után Salgótarjánban is megkezdte működését a Nógrád megye és a régió idegenforgalmát szolgáló Tourinform-iroda. A megyei közgyűlés és a városi önkormányzat összefogásával létrehozott idegenforgalmi intézmény létrehozását a megyei területfejlesztési tanács és a Magyar Turizmus Rt. is támogatta. Az új intézménytől nemcsak azt várják el, hogy turisztikai információs pont legyen a régióban, hanem azt is, hogy széles körű idegenforgalmi marketingszerepet is betöltsön. Feladata lesz Nógrád megye idegenforgalmi, turisztikai koncepciójának elkészítése, a megye természeti adottságainak, értékekben gazdag településeinek menedzselése, a világörökség Hollókő, az Európa-diplomával kitüntetett Ipolytarnóc mind szélesebb megismertetése. A megyeszékhely határvárosjellege miatt is fontos lehet az iroda működése, a város vezetői ugyanis azt szeretnék, ha a magyar-szlovák együttműködés során a Losonccal és Besztercebányával kialakított kapcsolatok révén Salgótarján az egyik hídfőállás szerepét töltené be. Sz. Gy. S. Művészi hagyaték méltó helyen Egy pásztói galéria megvalósulásának története Pásztó önkormányzata és a helyi Csohány Kálmán Baráti Kör összefogásával végre méltó helyre került a város szülöttének művészi hagyatéka a műemléki negyedben. Az egykori ciszterci monostor, üveghuta, múzeum, oskolamester háza, Rajeczki Benjámin emlékháza közelében megnyílt a Csohány Kálmán Galéria. Abban a kívül-belül gyönyörűen helyreállított műemlék jellegű épületben, ahol egykor a szűkebb pátriához mindvégig hű maradt művész a polgári iskolát végezte, és ahol a közelmúltig óvoda működött. Az apróságok azóta új helyre kerültek, és a város vezetése, közvéleménye által régen vágyott galéria is megvalósult, vasárnap kivételével mindennap fogadja látogatóit. Az épület felújítása, a galéria kialakítása nyolcmillió forintba került, a kulturális, idegenforgalmi célokat is szolgáló beruházást a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács hatmillió forinttal támogatta, Pásztó önkormányzata saját erőként kétmillió forinttal segítette az értékmentő, -teremtő munkát. Hír János múzeumigazgató egyike azoknak, akik sokat fáradoztak a galéria létrehozásán. Csohány Kálmán grafikusművész a hetvenes években alapozta meg szülővárosa képzőművészeti gyűjteményét azzal, hogy műveinek egy részét Pásztónak ajándékozta, bízva abban, hogy ezzel egy nívós kisvárosi galéria alapjait teremti meg. Példáját művésztársai is követték, így mintegy négyszáz műalkotás gyűlt össze. Csohány 1980-ban bekövetkezett korai és tragikus halálával a gyűjtemény és a galéria ügye sajnálatos módon elakadt. Hosszú ideig sem állandó kiállítás megrendezésének lehetőségéről, sem elfogadható raktározásról nem tudott a város gondoskodni. Jelentős minőségi változás 1997-ben következett be, amikor a ciszterci rend vezetése visszaigényelte a pásztói monostorépületet, és ott lehetőséget biztosított a Pásztó Múzeum működésére és négy új állandó kiállítás kialakítására. Ekkor kezdődött meg az érdekelt felek között egy olyan együttműködés, amely a további fejlődés, értékgyarapodás útját jelentette, és a Csohány-galéria megszületéséhez is vezetett - mondja Hír János. Huberné Bognár Edit hat évig volt a Csohány Baráti Kör titkára, jelenleg is vezetőségi tagja, egyébként a pásztói Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatóhelyettese. Egyik dolgozatát is Csohányról írta, abból is idézett. Csohány Kálmán, vagy ahogy Pásztón barátai és tisztelői nevezhették, Kálmán bácsi szülőföldjét, szűkebb pátriáját mindhalálig szerető, szerény ember volt, aki mindig azt nézte, a maga módján hogyan tehet jót az ott élőkért. Levelében, melyet 1978-ban a városi művelődési központ akkori igazgatójához írt, így vall a gyűjteményről: „Én tudom, hogy otthon nem könnyű a dolog. Kevés a pénz a beruházásra, és ami van, az égetően fontos dologra kell... Mégis úgy gondolom, hogy ma még nem késő - de az utolsó órában vagyunk ahhoz, hogy az eddigi gyűjteményt megmentve — esztendőről esztendőre a magyar képzőművészettel, annak remekeivel gyarapítsa közös tervünket, mondhatnám, álmodozásainkat valóra válthassuk. Ha otthon lehetőség lenne méltó hely kialakítására, akkor míg élek és vagyok, mindent el tudok követni - hiszem sikerrel -, hogy Pásztónak országos jelentőségű galériája legyen. Ha nem sikerülne, én tudom legjobban, mit veszítene Pásztó. Ha sikerülne, Pásztó is megtudná 20-30-50 év múlva, hogy mit nyert.” Huszonhárom év kellett a megvalósuláshoz, mit nyert hát Pásztó? - kérdeztem Sisák Imre polgármestert, akinek hivatalában is több Csohány-kép díszíti a falat. Sokat, nagyon sokat, hiszen a város szülöttének emberi, művészi nagysága a legtöbb pásztói előtt ismert. Tisztelte és megbecsülte az itt élőket, szerette a tájat, és művészetében ezernyi alkalommal és módon örökítette meg a palóc embert, annak világát, a pásztóiak hétköznapjait. A polgármesteri hivatalban is szép számmal láthatók alkotásaiból, ezek a képek azonban nemcsak gyönyörködtettek, hanem arra is figyelmeztettek, hogy biztonsággal meg kell oldani a művész városra hagyott gyűjteményének sorsát, elhelyezését. E gyűjtemény alapjait Csohány rakta le, amikor 1961-ben Pásztónak ajándékozta több alkotását is, aztán később ezt tovább bővítette, végül özvegye bízta rá a városra az egész gazdag hagyatékot: grafikák, akvarellek, kerámiák, továbbá művészi eszközei, kedvelt személyes tárgyai, fényképek. Ezek nagy része alkotja a közelmúltban megnyílt galéria anyagát. Az általa kezdeményezett, művésztársaival összefogva létesített képzőművészeti gyűjtemény is biztonságban van, a galéria közeli múzeumban az is megtekinthető, a kortárs művészet alkotásaiból lassan gyarapodó anyag pedig a városi könyvtárban talált otthonra. Ilyen szempontból tehát örömmel mondhatjuk, hogy értékmentő munkánk eredményes, a művek nem raktárak mélyén porosodnak, hanem közkinccsé téve, biztonságban mindenki által megtekinthetők. Nincs olyan ember a városban, aki ennek ne örülne, és bizton Csohány Kálmán is így tenne, ha élne. Amikor 1999- ben javasoltam, hogy az óvoda helyén valósítsuk meg a galériát, még sok volt a kishitű ember. Azóta az óvodások új helyre, kifogástalan körülmények közé kerültek, és a műemlék épület, az egykori polgári iskola felújításával méltó helyre került a Csohány-hagyaték is. Csohány Kálmán - végakarata szerint - a pásztói Szent Lélek temetőben nyugszik. Huberné Bognár Edit mondja: sírján mindig van friss virág, és ez a város közösségének, régi barátainak, névtelen tisztelőinek köszönhető. Szabó Gy. Sándor Amikor 1999-ben javasoltam, hogy az óvoda helyén valósítsuk meg a galériát, még sok volt a kishitű ember. A városlakók régi vágya teljesült az új Csohány-galéria megnyitásával A SZERZŐ FELVÉTELE Ifjú lelkek festett virágai A Lőrinci Gyermekotthon lakói havonta egyszer közösen festenek. Nagyméretű képeket készítenek egy festőművész irányításával, zenei aláfestéssel. Az alkotói tevékenység az elmúlt év őszén kezdődött. Az otthonban dolgozó pedagógusok szerint a közös festés pozitív hatással van a fiatalok viselkedésére. Az alkotásokat tavasszal szeretnék elárverezni, hogy a befolyt összegből ismét beszerezhessék a festéshez szükséges alapanyagokat. A Heves megyei önkormányzat fenntartásában működő gyermekotthon huszonnégy lakója még az elmúlt nyáron bemutatóval egybekötött előadásra hívta meg II. Szegedi Árpád hatvani festőművészt. Már az első találkozón kiderült, hogy a művészet jó médiumnak bizonyult, a festő és a fiatalok remekül megértik egymást. Akkor határozták el, hogy a jövőben igyekeznek többet együtt dolgozni. Ám mindehhez pénzre is szükség volt, hiszen a festőművész úgy vélte: együtt képesek maradandó, művészeti szempontból is értékes alkotásokat létrehozni. Ehhez viszont megfelelő alapanyag is szükséges, ami pénzbe kerül. Zsirkáné Nagy Ilona, az otthon igazgatója elmondta, hogy ötletüket megértéssel fogadta a miskolci székhelyű Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda, és így százezer forintnyi pályázati pénzhez juthattak. Az összegből nyolc alkotó délutánhoz szükséges alapanyagot tudtak beszerezni. A sorozat tavasszal zárul. Akkor szeretnék elárverezni az eddig készült képeket, hogy a befolyt összegből tovább folytathassák a közös festést. Az otthonban 12-23 éves állami gondozottak laknak. Szinte mindenki ott akar lenni a képek alkotásánál. Általában egy nagyobb és több kisebb festmény készül közösen. A fiatalok először kétkedve fogadták az ötletet, ám amint kipróbálták, egyre jobban belelendültek. Ma már senkit sem kell kérni, hogy álljon a vászon mellé. A képnek szánt vásznat az asztalra terítik, majd festékbe mártott szivacsdarabkákkal készítik el a művet. II. Szegedi Árpád főként a mű szín- és kompozíciós egyensúlyának megteremtésére vigyáz. A gyermekek által leggyakrabban használt motívum a virág. - A lelkünk virágai ezek - mondja Franciska, az otthon egyik lakója. Száradás után a képeket bekeretezik. Az igazgatónő elmondta: amióta a közös festés tart, a gyermekek lelki világában is pozitív változásokat tapasztaltak. Sok közöttük a problematikus magaviseletű, ám a művészeti „kalandozás” kezelhetőbbé tette őket. Jó néhányuk életéből korábban hiányzott a sikerélmény. Ezt most a közös alkotás meghozta. Többen már az együttes alkotáson kívül is szívesen festenek. A művek zenei aláfestéssel készülnek, mivel II. Szegedi Árpádnak meggyőződése, hogy a különböző hangszeres művek hozzák meg az ilyen festészeti produkciók elkészítéséhez szükséges ihletet. A témákat a gyermekek szabadon választják, ám végül mégis létrejön a képen belül a teljes harmónia, annak ellenére, hogy nyolc-tíz ifjú alkotó is dolgozik egy-egy festményen. A legújabb képek színvilága sokkal világosabb lett a korábbiakhoz képest, s ez is jelzi, hogy a gyermekek lelke is derűsebb lett. A festőművész azt tervezi, hogy nyáron alkotótábort szervez az otthon lakóinak a Mátrában. Szerinte a kéthetes együttlét alatt jó néhány képzőművészeti szempontból is maradandónak ítélhető alkotás születhet. A táborozáshoz szükséges pénzt szponzori támogatásból és pályázatokon szeretnék előteremteni. T. Z. M. Asztalra terített vásznon készülnek a közös alkotások A SZERZŐ FELVÉTELE — ———i—i——H HIRDETÉS KRESZ-módosítás: kötelező a gyermekülés A KRESZ 2001-es módosításai közül több szabály 2002. január 1-jétől lépett életbe, így a személygépkocsi hátsó ülésén utazó 12 évnél fiatalabb és 150 cm-nél alacsonyabb gyermekeket biztonsági gyermekülésben kell rögzíteni. Kivételek persze vannak, mely szerint nem kell a gyermekülés, ha beszerelésére a személygépkocsi alkalmatlan (a hátsó ülésekhez biztonságiöv-bekötési pontokat vagy ISOFIX rögzítési pontokat nem alakítottak ki), a gyermek a biztonsági övvel megfelelően, biztonságosan rögzíthető, az egy időben szállítani kívánt gyermekek száma miatt a biztonsági gyermekülésben történő rögzítés nem oldható meg (vagyis, ha a hátsó ülésen három ülőhelyet alakítottak ki, akkor ott legfeljebb három gyermekülés helyezhető el). Ha a hátsó ülésen három ülőhelyet alakítottak ki, akkor a középsőt általában kétpontos biztonsági övvel szerelik fel, amely a gyermekülésbe már nem fér, de még 12 év és 150 cm alatti gyermekek számára megfelelő biztonságot nyújt. A hárompontos biztonsági övet felnőttek számára tervezték, ezért a ferde övszár magassági helyzete miatt az ütközéskor akár a gyermek fulladásos halálát is okozhatja, ezért két módon is alkalmassá tehető gyermekeknek is: egyik módszer, amikor ülésmagasítót alkalmazunk, a másik módszer, ha a hárompontú automata biztonsági öv ferde szárát a gyermek háta mögött vezetjük el és csak a vízszintes szárral kötjük be. A személygépkocsi első ülésén 150 cm-nél alacsonyabb személy csak akkor szállítható, ha az üléshez légzsák nincs felszerelve és a gyermeket biztonsági gyermekülésben helyezték el. Ha a gyermekülés alkalmas rá, akkor a menetiránynak háttal is elhelyezhető a biztonsági gyermeküléssel a gyermek. [A fentiekből következik, hogy az első ülés(ek)re az egy ülőhelyen két fő 10 év alatti gyermek szállíthatósága nincs megengedve.] A kereskedelemben többféle gyermekülés kapható, ezért vásárláskor célszerű az alábbiakra figyelni: - a gyermek súlyától és méretétől függően 5 kategóriájú gyermekülés létezik (súly szerint: 0- as jelű = 0-10 kgig, +0-s jelű = 0-13 kg-ig, 1-es jelű = 9-18 kg-ig, 2-es jelű = 15-25 kg-ig, 3-as jelű = 22-36 kg-ig). Bódi Miklós, a Heves Megyei Közlekedési Felügyelet osztályvezetője