Népszabadság, 2002. október (60. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-16 / 242. szám

Rabló helyett drogárust fogtak Üzletkötés közben vettek őrizetbe a Pest megyei rendőrök pénteken két várpalotai és egy vecsési férfit. A gyanúsítottaknál 502 gramm mari­huánát, 96 szem ecstasytablettát és 700 ezer forint készpénzt találtak - közölte Szabó Jenő ezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűn­ügyi igazgatója. A Pest megyei nyomozók a hét végén egy rablót kerestek, aki szeptemberben lefűrészelt csövű puskájával két benzin­kutat rabolt ki a megyében. Pénteken a gyáli Mol-kútnál a civil ruhás rendőrök felfigyeltek egy Audira. Az autó azért lett gyanús, mert a gépkocsivezető szemmel láthatóan ügyelt arra, hogy a benzinkút biztonsági kameráinak látóte­rén kívül parkoljon le. Közel egy órát vártak a rendőrök, míg­nem az Audi két utasával elhajtott Vecsés irányába. A helyi Agip-kútnál is a bizton­sági kamerák látóterén kívül álltak meg, majd még legalább fél órát vártak, amíg megérkezett egy sötétített üvegű Mitsubi­shi kisbusz. Az Audiban ülő két férfi - G. Richárd (30) és V. Rudolf (19), mindketten várpalotai lakosok — kiszállt, és lassan el­indult a mikrobusz felé. Szemmel látható­an nagyon idegesek voltak. Gyakran meg­fordultak, és a legapróbb zajra is felkapták a fejüket. A Mitsubishivel érkező fiatal­ember -­ Attila (23) - is kiszállt az autó­ból. A három férfi rövid ideig beszélge­tett, majd beültek a kisbuszba. Ekkor csaptak le rájuk a nyomozók. A gépkocsiból 502 gramm, adagokba csomagolt marihuána, 96 db ecsta­­sytabletta és mintegy 700 ezer forint készpénz került elő. Később kiderült, hogy a két várpalotai férfi a ma még is­meretlen eredetű kábítószerért autózott Vecsésre. Bár a lefoglalt drog értéke a rendőrség szerint meghaladja a másfél millió forintot, a vevők állítják, ők leg­feljebb 700 ezer forintot fizettek volna a megrendelt drogért. A gyanúsítottak közül egyedül G. Ri­chárd vallotta azt, hogy maga is drogfo­gyasztó. A várpalotai rendőrök a Pest megyei rendőrség kérésére házkutatást tartottak G. Richárd és V. Rudolf laká­sán. G.-nél nagy mennyiségű, gépko­csikból kiszerelt rádiós magnót találtak. A Pest megyei és a várpalotai nyomozók a hét végi akció óta közösen vizsgálják a kábítószer, valamint a Várpalotán lefog­lalt rádiós magnók eredetét. A fegyveres rablót, akinek az elfogá­sára a pénteki akciót szervezték, tovább keresi a rendőrség. F. Gy. A. Kenedi János vitája a BM-mel A Fővárosi Bíróság keddi döntése nyo­mán folytatódhat a végrehajtási eljá­rás a Belügyminisztérium ellen, így Kenedi János történész immár két jog­erős ítélet alapján tekinthet be az álta­la kért állampárti dokumentumokba - tudtuk meg a történésztől. A végrehaj­tás azért indult, mert Kenedi az 1999- es jogerős ítélet ellenére csak bizonyos feltételekkel ismerhette volna meg a BM-nél őrzött egyes iratokat. Kenedi János történész a kilencvenes évek második felében kutatási célból olyan, az állambiztonsággal összefüggő egyes dokumentumokba szeretett volna betekinteni, melyeket a keletkezésük ide­jén, a hatvanas években államtitoknak minősítettek. Miután a Belügyminiszté­rium megtagadta a kért iratok megtekin­tését, Kenedi 1998-ban pert indított a tár­ca ellen, amely első fokon Kenedi győ­zelmével zárult. A Fővárosi Bíróság 1999-ben ugyanis arra kötelezte a bel­ügyi tárcát, hogy engedjen betekintést Kenedinek az iratokba. A bíróság szerint a kért dokumentumok 1980 előttiek, s azok felülvizsgálatát a törvény szerint 1996. június 30-ig el kellett volna végez­ni. Mivel ezt elmulasztották, megszűnt a titkos minősítésük. A bíróság döntése még abban az évben jogerőre emelkedett. A történésznek azonban hiába volt a kezében a jogerős ítélet, továbbra is fa­lakba ütközött. A BM ugyanis a bírói döntés ellenére kitartott amellett, hogy a kért iratok egy része államtitoknak minő­sül, ezért feltéteket szabtak Kenedinek. Ennek fényében többek között csak ak­kor tekinthetett volna bele a dokumentu­mokba, ha aláír egy titoktartási nyilatko­zatot, illetve elfogadja, hogy az iratokról nem készíthet feljegyzést, s nem publi­kálhatja azokat. Kenedi azonban nem volt hajlandó erre, mondván, így elismer­né, hogy az iratok államtitoknak minősül­nek. Márpedig a jogerős bírói ítélet ennek ellenkezőjét rögzítette, így nem maradt számára más megoldás, mint hogy ismét a bírósághoz fordult. A testület tavaly ta­vasszal elrendelte a végrehajtást, s azt kérdezte a történésztől, karhatalommal vagy pénzbírság kiszabásával akar ennek érvényt szerezni. Nos, mint kiderült, ez­zel nem került pont a történet végére. Kenedinek lényegében még ideje sem volt végiggondolni, hogy a fenti lehető­ségek közül melyikkel éljen, mikor is ugyanazon bíróságról arról értesítették: a BM fellebbezése nyomán felfüggesz­tették a végrehajtást. A belügyi tárca pe­dig ezen túlmenően egy másik pert is in­dított a végrehajtás megszüntetése vé­gett. Ebben azzal érveltek, hogy az ira­tok titoktartalma más minősítésre jogo­sultakat is érint, akik közül a Honvédel­mi Minisztérium fenntartotta az államti­tokká minősítést. A tárca később arról tájékoztatta a történészt, hogy már csak két irat esetében tartják fenn az iratok titkos minősítését. Kenedi azonban a tel­jes anyagra kíváncsi volt. Mindez 2001 nyarán történt, három évvel a jogerős ítélet megszületése után. A Legfelsőbb Bíróság tavaly novem­berben elutasította a BM-nek a végrehaj­tás elrendelése ellen irányuló fellebbezé­sét. A végrehajtás megszüntetése végett a BM által Kenedi ellen indított perben a Pesti Központi Kerületi Bíróság idén feb­ruárban elrendelte a végrehajtás folyta­tását, mondván, Kenedi jogszerűen járt el, amikor végrehajtást kért.­­ A Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett jogerős ítéle­tében helybenhagyta az elsőfokú döntést, melynek értelmében folytatódik a Kenedi által a BM ellen indított végrehajtás - tá­jékoztatott a történész. A BM-ben érdeklődésünkre azt közöl­ték, hogy csak az írásos ítélet kézhezvéte­le után nyilatkoznak. T. B. NÉPSZABADSÁG MOZAIK 2002. OKTÓBER 16., SZERDA 21 Szigorúbb feltételekhez köti a menedékjogot az EU BRÜSSZELI TUDÓSÍTÓNKTÓL Várjuk a törvényes bevándorlókat és munkavállalókat, az illegálisokat azon­ban megállítjuk a határon, vagy ha jog­talanul tartózkodik az EU területén, gyorsabban kipenderítjük - ígérték egy­másnak a tizenöt (mostani) tagország bel- és igazságügy-miniszterei. A mene­dékjog közös meghatározása viszont csak részben sikerült, ahogy csak nagy vonalakban sikerült megegyezni arról is, hogy miként kell végrehajtani a maguk­tól távozni nem akarók kitoloncolását. Későbbre halasztották az afgán mene­kültek közös hazatelepítésének tervét is. Ezt néhány tagállam már megkezdte: a hazatérőket ingyen repítik Kabulba, ott egy uniós csoport külön segíti visszail­leszkedésüket, amit a felnőttek esetében fejenként 250, gyerekeknél fejenként 125 euróval támogatnak. A tanácskozáson ismét kitűnt, hogy a tagállamok egy része sokallja, más része kevesli az uniós „közösködést” bel- és igazságügyi téren. Egyre egységesebbek viszont abban, hogy gyakorlatilag föld­részünk minden országát üldöztetés szempontjából „biztonságosnak” minő­sítsék, tehát az innen érkezők eleve ne is kérhessenek politikai menedékjogot az unióban. Közös lista még nincs, de ki­mondatlanul megvan a konszenzus. A biztonságosnak nyilvánítás főleg azokat a romákat érinti, akik eddig beutazhattak egy-egy uniós országba, hogy ott politi­kai menedékjogot kérjenek. Ezután vár­tak a hosszas eljárás végére. Mostantól azonban ilyen címen át sem léphetik a határt, vagy kérvényüket minden teketó­ria nélkül elutasítják. A miniszteri ülés elején részt vettek a tagjelöltek képviselői, hazánkból Hankó Faragó Miklós igazságügyi­ helyettes ál­lamtitkár és Berta Krisztina belügyi ál­lamtitkár. Áttekintették az uniós közös határvédelem schengeni rendszerének fejlesztési kérdéseit. Rádi Gyula, a ma­gyar uniós képviselet illetékese lapunk­nak elmondta: az új schengeni direktí­vákra és a közös információs rendszerre továbbra is várnunk kell, a határvédelmi feladatokat mindenképpen vállaljuk. Tá­mogatjuk a bírósági ítéletek és bünteté­sek kölcsönös elismerését is. Jövő ta­vasztól, a csatlakozási szerződés aláírá­sa után, megfigyelőként a magyar mi­niszterek is részt vesznek az uniós ta­nács teljes ülésein. F. O. Mentés a levegőben A Hungaromed 3. Nemzetközi Orvostechnikai és Egészségügyi Szakkiállítás keretében mentési bemutatót tartott az Országos Mentőszolgálat Hungexpo bejáratánál. A képen: helikopteres mentőakció fotó:teknősmiklós Pert vesztett Naomi Campbell LONDONI TUDÓSÍTÓNKTÓL Hírnevének megtépázásán túl hétszáz­ezer fontjába (kb. 266 millió forint) kerül Naomi Campbellnek, hogy egy évvel ez­előtt becsületsértési pert indított a Mirror bulvárlap ellen. A fekete szépség „meg­rendültnek, dühösnek, elárultnak és sér­tettnek” érezte magát azután, hogy a lap fényképet közölt róla, távozóban egy drogproblémák leküzdéséhez segítséget nyújtó egyesület üléséről. Első fokon a bíróság Campbell javára döntött, úgy ér­tékelte, a lap megsértette a szupermodell személyiségi jogait. A Mirrort 3500 font kártétel kifizetésére kötelezte. A lap meg­fellebbezte a döntést és másodfokon a bí­róság a szerkesztőségnek adott igazat. A vezető angol bíró, Lord Phillips ren­delkezése szerint a nemzetközi hírű mo­dell nemhogy kerülte, kifejezetten keres­te a publicitást. Megpróbálta elhitetni a médiával, hogy ellentétben kolléganőivel nem szedett sem kábítószert, sem ajzó­szereket, sem nyugtátókat. „Ez nem volt igaz, sőt Naomi Campbell drogfüggővé vált, és ennek kezelésére kórházi ápolás­ban részesült”. A józan ész és a sajtószabadság győ­zelmeként értékelt bírói döntés szerint a Mirror helyesen járt el, amikor lerántotta a leplet az indulatairól, magatartásproblé­máiról ismert manökenről. Az ítéletből következik, hogy a celebritások nem hi­vatkozhatnak az adatvédelemre vagy a ti­toktartási kötelezettségekre, amikor meg­próbálják megakadályozni egy-egy cikk megjelenését, noha annak közlése „köz­­érdeklődésre tarthat számot”. Egy ismert médiaszakértő úgy látja, „ezzel az óvatos jogi lépéssel elismerik, hogy a közéleti figurák személyiségi jo­gai korlátozottabbak, mint az egyszerű emberekéi”. Az ítélet jogerős. R. Hahn Veronika ­C-É-vr-J---. * Könnyen lehet, hogy ma­dárraj akadályozta meg a hadsereg Mistral-rakétái­­nak célba jutását. Békegalambok lehettek. N. N. C. ELISMERÉS. Kiváló iro­dalmi munkásságáért Hamvai Kornél írónak, a magyar nyelv ápolásában elért eredményeiért pedig Bartos Tibor műfordító­nak ítélte az idén a Déry Tibor Alapítvány kurató­riuma az író nevét viselő díjakat. Hamvai Kornél nevéhez fűződik a Márton partjelző fázik című re­gény és színmű, a Közva­dászat című dráma, a Hó­hérok hava című színmű, illetve a tavaly napvilágot látott A prikolics utolsó élete című regény. Bartos Tibor több évtizedes mű­fordítói munkássága során például Albee-, Beckett-, Capote-, Dickens-, Dos Passos-, Kerouac-, Kesey, Styron-, Updike- és Tom Wolfe-műveket tolmácsolt magyar nyelven. (MTI) ALKOTÓI NAGYDÍ­JAK. Az idén Deim Pál festőművésznek, Tóth Ist­ván fotóművésznek, Vida Zsuzsa iparművésznek, Olsvai Imre népzenekuta­tónak, Oravecz Imre köl­tőnek, műfordítónak, vala­mint Szőllősy András ze­neszerzőnek ítélte alkotói nagydíjait a Magyar Alko­tóművészek Országos Egyesülete (MAOE). A zenekritikusi tevékenysé­get jutalmazó Péterfi-pla­­kettet Mácsai János zene­­történésznek, a Weiner Leó zenepedagógus díjat Bántainé Sípos Évának, Kircsi Lászlónak és Toldy Máriának ítélték oda. A díjakat szerdán adják át Budapesten, a Magyar Író­­szövetség klubjában. (MTI) ILLEGÁLIS SZESZ­FŐZDÉT lepleztek le la­kossági bejelentés alapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vámnyomozók és a VPOP központi járőr­­szolgálati parancsnoksá­gának nyomozói kedden Debrecen közelében egy erdőben álló tanyaépület­ben. Az illegális szesz­üzemben a nagy teljesít­ményű lepárló és a pálin­kafőzéshez használatos más kellékek mellett le­foglaltak még mintegy százezer liter szeszes fo­lyadékot, jelentős részben cukorcefrét és tiszta szeszt. A telepen dolgozó két férfinak az akció kezdetekor sikerült elme­nekülnie. Kilétük megálla­pítása, valamint a szesz­üzem tulajdonosainak és üzemeltetőinek felkutatá­sa érdekében a vámőrség megyei nyomozóhivatala megindította az eljárást. (Népszabadság) Hírek APJA MEGGYILKO­LÁSÁVAL gyanúsítanak egy 38 éves pázmándi fér­fit. Miként arról tegnapi lapunkban beszámoltunk, az idős ember eltűnéséről az ismerősök a múlt vasár­nap értesítették a rendőr­séget. A nyomozók kérdé­seire az eltűnt fia ellent­mondásokba keveredett, majd azt mondta, hogy ap­ja meghalt, mire ő elásta. Az orvos szakértő megál­lapításai szerint a 73 éves áldozatot megfojtották. A bíróság a fiút, ifjabb K. Gyulát előzetes letartózta­tásba helyezte. (Népsza­badság) BÁNYAROBBANÁS. Továbbra is ismeretlen hét ember sorsa a Donyeck megyei Horlivka település szénbányájában, ahol kedd reggel sújtólégrobbanás következett be 860 méter mélységben. A tüzelő­anyag- és energiaügyi mi­nisztérium bányamentő szolgálatának tájékoztatá­sa szerint a baleset idején a robbanás által közvetlenül érintett szakaszon tizenhat bányász tartózkodott, kö­zülük kilencen saját ma­guk mentek fel a felszínre. A vájatban a robbanás ide­jén összesen nyolcvanket­­ten dolgoztak. (MTI) GYŐRI AKCIÓ: Civil ru­hás speciális rendőrcso­port kezdte meg munkáját a győri utcákon, köztere­ken, főleg az éjszakai rab­lások, betörések és lopá­sok megelőzése céljából - jelentette be tegnapi sajtó­­tájékoztatóján Szabadfi Árpád ezredes, Győr- Moson-Sopron megye fő­kapitánya, aki elmondta: folytatják azt a célirányos bűnügyi-közbiztonsági ak­ciósorozatot, amelynek következtében az idén je­lentősen csökkent a bűn­­cselekmények száma a megyében. Az első kilenc hónapban 43 százalékkal kevesebb gépjárművet tör­tek fel, s 40 százalékkal csökkent az autólopások száma is. Ez azért is fontos eredmény a főkapitány szerint, mert az utóbbi években a szervezett autó­tolvaj-bandák a Nyugat- Dunántúlra - elsősorban Győrbe - tették át székhe­lyüket. Ennek oka, hogy ebben a régióban nagyon sok értékes autó található. (Népszabadság) MELLBESZÚRTA. Du­naújvárosban, a Csengődi borozóban szóváltásba ke­veredett két helybéli férfi, akik dulakodni kezdtek, majd egyikük kést rántott, mellkason szúrta társát, és elmenekült. A 38 éves fér­fi életveszélyes sérülése­ket szenvedett, a dunaúj­városi kórházban életmen­tő műtétet kellett végre­hajtani rajta, állapota sta­bilizálódott. A 45 éves gyanúsítottat gyalogos rendőrjárőr fogta el, az il­lető nem tagadta tettét, ám önvédelemre hivatkozott. Ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást a rendőrség, és őri­zetbe vették. (Népszabad­ság) A MULTGÁZ ÖLT MEG a borospincéjében egy 64 éves úrhidai férfit. A felesége eszméletlenül talált rá, a kihívott mentők már csak a férfi halálát tudták megállapítani. A székesfehérvári rendőrka­pitányság államigazgatási eljárást indított az ügyben. (Népszabadság) DOLÁK-SALY RÓ­BERT Madáretető című könyvének bemutatóját a Libri Könyvpalota (Bu­dapest VII., Rákóczi út 12.) rendezvénytermében tartják október 16-án dél­után öt órakor. Előadóként közreműködik a szerző, aki a bemutatót követően dedikálja kötetét. (Népsza­badság) MAGYAROK KRAK­KÓBAN. Október-no­vemberben a Kortárs Ma­gyar Művészeti Fesztivá­lon nyolc helyszínen, ti­zenkét programmal több mint ötven vendégművész mutatkozik be Krakkóban. Október 19. és 24. között a Genius Loci lengyel fesz­tivál és a krakkói könyv­­fesztivál díszvendége Ma­gyarország. Kiállítások nyílnak magyar plakátter­vezők és építészek mun­káiból, fellép az Anima Sound System, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimba­lom Band, az Utolsó Vonal Társulat. A II. őszi magyar filmszemlén bemutatják a Valami Amerika, a Chico, a Hukkle, a Hamvadó ci­garettavég, a Kanyaron túl és a Vademberek című fil­meket. November közepén pedig kísérleti és doku­­mentumfilm-szemlét ren­deznek, amelynek kereté­ben tizenegy alkotás látha­tó a kilencvenes évek leg­érdekesebb magyar alko­tásaiból. (Népszabadság) VÁDAT EMELTEK a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola testneve­lési tanszékének egyik ad­junktusa ellen, aki a lecke­könyvek aláírásához szük­séges gyakorlati feladatok elvégzésének igazolásáért anyagi ellenszolgáltatást kért és fogadott el. La­punkban korábban már be­számoltunk arról, hogy S. Péter adjunktus ellen még tavaly november végén hét testnevelés szakos fő­iskolai hallgató tett beje­lentést a főiskola vezetői­nek azt állítva, hogy okta­tójuk csak pénzért volt hajlandó aláírni a szakmai gyakorlat igazolását. (Nép­­szabadság)

Next