Népszabadság, 2003. április (61. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-19 / 92. szám
28 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 2003. ÁPRILIS 19., SZOMBAT Tradíció és újítás a baloldalon Az első magyar szociáldemokrata program századik évfordulóján Andor László Földes György Knausz Imre Száz évvel ezelőtt, 1903 áprilisában született meg a szociáldemokrata párt első programja. Ezzel a tettel a magyar szociáldemokrácia megmutatta, hogy többre törekszik a bérmunkások gazdasági, szociális érdekeinek védelménél, a belátható jövőben alapjaiban akarja megváltoztatni a fennálló társadalmi berendezkedést. Elődeink egy évszázaddal ezelőtt új utat javasoltak az egész magyar társadalom, a nemzet számára: szakítást a feudális maradványokkal és a kapitalizmussal. Miért kellene várni az utóbbival? Miért kellene sorrendet képezni, ha mindkettőt múlttá lehet tenni a többség akaratából - tették fel a kérdést a magyar progresszió képviselői Ady Endrétől Szabó Ervinig. Véleményük abban egyezett, hogy a „meglódult” változások miatt egymásra torlódott struktúrák egyszerre lassítják a gazdasági fejlődést és zárják ki a társadalom nagyobbik, elnyomott, kizsákmányolt részét a közös ügyek intézéséből. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt elsősorban a munkásság politikai képviselőjének tekintette önmagát, s mint ilyen, osztálypárt volt, és egy világmozgalom részeként igyekezett hazát szerezni az elnyomottaknak és kizsákmányoltaknak. Elődeink úgy gondolták, hogy nem célszerű erőszakkal beavatkozni a történelem menetébe - az idő nekik dolgozik. A haladás, ha nem is automatikusan, de utat tör magának. A feladat a társadalom meggyőzése arról, hogy lehet humanizált társadalmi és gazdasági viszonyok között élni. Mindezen célok pedig elérhetők a demokratikus jogok megszerzésével és tényleges többségi gyakorlásával. A XX. század elején a szociáldemokraták úgy vélték, hogy a képviseleti demokrácia és a parlamentarizmus fontos eszköz a győzelemhez vezető úton. De többet akartak a politikai elitek egymást váltó uralmánál: a közös ügyek közös intézését. A XX. század végén az útját kereső magyar baloldal a szociáldemokratizálásban jelölte meg a maga modernizációjának programját. Ez nemcsak a kortárs szociáldemokrata erőkkel való kapcsolatépítést jelenti, hanem a hazai hagyományok felelevenítését is. A modell- majd a rendszerváltás szükségességének felismerése a XX. század végén egyet jelentett a demokratizálással. Ezzel a baloldal szakított az állampárti gyakorlattal, megteremtve a lehetőséget a visszatérésre az évtizedeken át háttérbe szorított szociáldemokrata elvekhez és politizáláshoz. Az 1990-es választásokon minden baloldali irányzat vereséget szenvedett. Nem kellett azonban sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a baloldal politikai értelemben magára találjon. A magyar társadalom azon része, amely félt a kapitalizmustól és főként annak vad változatától, védelmet keresett. Akik baloldali érzelműek voltak, erős és hatékony politikai érdekképviseletre vágytak, s ezt a Magyar Szocialista Párttól kapták meg. A baloldal 1994-ben a nép jelentős részének akaratából, mindenféle külső segítség nélkül és igazi szabad választásokon győzött. Ám ugyanaz az elégedetlenség, amely a választásokon szelet fújt a baloldal vitorlájába, a győzelem után mint nehezen megoldható fel-Andor László közgazdász, Földes György történész, Knausz Imre oktatáskutató. A tanulmány teljes szövege az április végén megjelenő Egyenlítő című társadalomkritikai folyóirat 1. számában lesz olvasható, adatok sokasága jelentkezett. Egyszerre nehezedett az országra a válságkezelés követelményrendszere, a tőkehiány és az integrációs elvárások, a nemzetközi közvélemény bizalmának megszerzése, amely a tőkebeáramlás és az integrációs igényeink iránti fogadókészség elengedhetetlen feltétele volt. Hatalomra jutva az MSZP nehéz körülmények közé került. Nem állt ugyanis a baloldali-liberális kormány rendelkezésére elégséges eszköz és forrás, hogy vallott-hirdetett értékei alapján orvosolhassa az évtizedes gazdasági problémákat, és enyhíthessen a társadalmi feszültségeken. Két dolgot azonban mindenképpen bizonyított az 1994—1998 közötti időszak: a magyar szocialisták elkötelezettségét a demokrácia és a nemzet ügyében. A hatalmat önként megosztotta, tiszteletben tartotta az ellenzék jogait, a parlament ellenőrző szerepét, társadalmi partnerséget ajánlott a munkavállalóknak és a munkaadóknak. A kormány gazdasági-társadalmi megállapodás megkötését javasolta a válságkezeléssel együtt járó konfliktusok kivédése, tompítása céljából. Tettek sokasága tanúsítja a békés átmenettől, a párt belső életéig, az ellenzéki magatartástól a kormányzási stílusig, hogy a magyar baloldal csakis a politikai szabadság keretében és annak tiszteletben tartásával tud és kíván tevékenykedni. Ma új helyzet van: nagyot változott a világ az utóbbi fél évtizedben. Új a helyzet az országon belül is. Ez a helyzet a választások megnyerésével jött létre. Kedvező változás, hogy a magyar gazdaság, ha még nem is erős, de fejlődőképes állapotban van. Új perspektívát kínál az uniós tagság. Mindez esélyt ad a választási ígéretek betartására és a programhoz igazodó kormányzásra. A társadalom elsősorban a gazdasági eredmények, az életszínvonal alakulása, az életkörülmények változása alapján ítél majd a második szocialista-liberális kormány teljesítményéről. Túl ezen, a magyar társadalom választ vár több fontos kérdésre: Mit kezdenek a szocialisták az előző másfél évtizedben kialakult társadalmi igazságtalanságokkal és egyenlőtlenségekkel? Hogyan szereznek érvényt annak az elvnek, mely szerint akarják ugyan a piacgazdaságot, de nem akarják a piaci társadalmat? - Mit kezd, mire jut hazánk az unióval? Ugyanazok a rétegek lesznek-e csatlakozás vesztesei, amelyek a rendszerváltásé voltak? - Hogyan látjuk a globalizált világ fejlődését? Milyen álláspontot foglaljunk el a nemzetközi biztonság kérdésében? Mit teszünk nemzeti értékeink, közösségünk megőrzése és megújítása érdekében? Miként akarjuk az egyéni szabadság, autonómia érvényesülési terét növelni a következő időszakban a gazdaságon túl is? A kormányzati hatalom birtokában a magyar szociáldemokrácia hosszú idő után először jut igazi lehetőséghez, hogy alapértékeiknek megfelelő politikát folytasson a gazdaságban, a szociális ellátások területén és a kultúrában is. Nagy hiba lenne, ha megújulás címén és a középre kerülés vágyától hajtva a szocialista párt feloldaná ideológiai arculatát, és lemondana értékei markáns megjelenítéséről, akaratlanul is azt sugallva, hogy egy részük felett eljárt az idő. Száz éve hirdetett először átfogó társadalomalakító programot a magyar szociáldemokrácia. Kritikus elődeink a kapitalizmus hátrányaitól való megszabadulás lehetőségét csak annak meghaladásában látták. Mi, most, egy évszázad tanulságaival és az utóbbi bő egy évtized tapasztalataival a hátunk mögött a tőkés piacgazdaság reformálásában, humanizálásában és demokratizálásában látjuk a szociáldemokrácia feladatait. Elérkezett az idő, és a kormányzati hatalom birtokában, az uniós csatlakozás küszöbén itt a lehetőség, hogy a demokratikus magyar baloldal néhány alapkérdésben tisztázza és megfogalmazza álláspontját. A hidegháború befejeződésével a világ gazdasági és politikai arculata jelentősen megváltozott. Átrendeződtek a nemzetközi erőviszonyok, növekszik az államok és népek egymásrautaltsága, de a viszonyok korántsem kiegyensúlyozottak. A fejlődés vitathatatlan és a világgazdaságba történő bekapcsolódás nélkül elképzelhetetlen, de a nyitottság nem garantálja a felzárkózást, és súlyos társadalmi és ökológiai terhet rak a fejlődni igyekvő országokra. A gazdasági szerkezet átalakulása nemcsak a periférián és a félperiférián okoz problémákat. Foglalkoztatási problémák jellemzik a legfejlettebb országok gazdaságát, nehezen kezelhetőek a pénz- és tőkemozgások, nagyok a vagyoni, jövedelmi különbségek, újratermelődik a szegénység. Tovább folyik az előnyök és hátrányok akkumulálódása a világban és a társadalmakon belül is. Ma a gazdasági növekedés fenntartásához szükséges források biztosítása és az alulfejlett régiók felől érkező fundamentalista fenyegetés elhárítása áll a legfejlettebb országok külpolitikájának középpontjában. Hasonló nehézséget okoz a nukleáris fegyverekkel rendelkező nemzetek közötti konfliktusok kezelése. Azok az országok, amelyek válságba kerülnek és gazdaságilag kiszolgáltatottnak érzik magukat a rájuk kényszerített versenyfeltételek között, könnyen destabilizálhatják a nemzetközi viszonyokat. Biztonságosabb, a kis nemzetekkel szemben méltányosabb és igazságosabb világrendet szeretnénk. Ma már sokan elfogadják, amit a szociáldemokraták (Brandt, Palme és mások) mindig is gondoltak: a globalizáció következtében a világrend korrekcióra szorul. Új jogi és intézményi szabályozást igényel a biztonság, az államok közötti kapcsolat és a nemzetközi vállalatok tevékenysége. Célszerű változtatni a tőkeáramlás és kereskedelem rendszerén a kisebb országok fejlődése és a váratlan tőkeátcsoportosításból fakadó hátrányok mérséklése érdekében. Erősíteni kell mindazokat a fórumokat és intézményeket, amelyek az emberiség közös érdekeit tudatosítják, és módot adnak a közös cselekvésre a fenyegető veszélyekkel szemben - legyen szó ökológiai katasztrófáról, háborús uszításról, más országokat is magával sodró pénzügyi összeomlásról. Az Európai Unió egy új fejlődési modell megtestesítője a világrendszerben. Az integráció mai formája az európai népek válasza a globalizációra, és jóval többet jelent az ahhoz köthető puszta alkalmazkodásnál. Ebben a modellben a piacgazdaságban rejlő energiák kiaknázása mellett a területek közötti fejlettségbeli különbségek csökkentése, a társadalmi egyenlőtlenségek kordában tartása és kiegyensúlyozása a cél. A szuverenitás önkéntes és kölcsönös korlátozása részvételi lehetőséghez juttatja a nagyobb és minden népet érintő kérdések eldöntésében a tagországokat. Az Európai Unió kapujának megnyitása a közép- és kelet-európai országok előtt azt tükrözi, hogy Nyugat-Európa vezetői belátták: hosszabb távon megtérül, ha fejlődési és felzárkózási esélyt adnak e térségnek. Ebből azonban nem következik automatikusan a siker. A jogharmonizáción, a működő tőkét vonzó klíma megteremtésén túl a vállalkozóknak és munkavállalóknak meg kell tanulniuk az új játékszabályokat, használniuk kell az új forrásokat, és új érdekérvényesítési technikákat kell elsajátítaniuk. Magyarország belépése nagyrészt lezárja az 1989-ben indult rendszerváltást, de ismét mozgásra készteti az egész társadalmat, a köz- és a magánszférát egyaránt. Egyesülésünk Európa többi országával nem feledtetheti, hogy jelentős a fejlődési hátrányunk. Területi elhelyezkedésünk, adottságaink, sajátosságaink okán maradnak külön gazdasági érdekeink is. Szociáldemokrataként azokhoz célszerű csatlakoznunk az európai politikai palettán, akik fellépnek a szervezet munkájának átláthatóbbá, demokratikusabbá tételéért. Egyetértünk azzal, hogy a teljes foglalkoztatás szempontja döntő súlyt kapjon a közösségi prioritásokban. A kormányzatnak eszközök sokaságával, óvatos gazdaságpolitikával kell segítséget nyújtania a csatlakozásból fakadó előnyök kihasználásában. A rendszerváltással elkerülhetetlenül együtt járó folyamatokkal részben magyarázható, hogy a demokratikus baloldal éppen az elveinek megfelelő társadalompolitikával maradt idáig adós. A szociáldemokrata újrakezdés részének tekinthető, hogy 2002-ben a szocialista-liberális kormány komoly lépésekre határozta el magát, melyek lényege a pedagógusok, egészségügyi dolgozók, köztisztviselők, közalkalmazottak középrétegbeli státusának megerősítése. Nem szabad azonban ezen a ponton megállni. Meg kell mutatni, hogy a baloldal nemcsak a középosztályról gondolkodik másként, mint a jobboldal - éppen azért, mert nem csak középosztályban gondolkodik -, hanem a társadalom egészéről. A magyar szociáldemokráciának világossá kell tennie, miként képzeli a szélsőségesen egyenlőtlen társadalmi viszonyok korrekcióját, a kirekesztődés megállítását, a státusvesztők, az alsó osztályba szorultak integrálását, a jóléti rendszer jövőjét és reformját. A magyar baloldal nem engedheti meg, hogy az előző évtizedben szerzett előnyök monopóliumokká rögzüljenek a legerősebb társadalmi csoportok kezében, hogy ne lehessen kiegyenlítődés, hogy az esélyek ne pusztán a már megszerzett pozíciók szerint oszoljanak meg az egyének, a családok között. Éppen az elmúlt évtizedek neoliberális gyakorlata mutatta meg, hogy a piac nem mindenható. Magyarországon a gazdaság fejlődése féloldalas, a közép- és kisvállalkozások messze elmaradnak a külföldi kézben lévő nagyvállalatoktól; a hozzáadott érték, az export jelentős részét az utóbbiak állítják elő. Még mindig jelentősek az infrastrukturális elmaradások, a mezőgazdaság, a vidék még komoly átalakulás előtt áll, miközben vészesen fogy az idő az uniós normák és követelmények hatálybalépéséig. Ma is óriásiak a területi különbségek, és rendkívül eltérőek a tőkevonzási képességek. Több térségben ma is feszítő probléma a munkanélküliség, ugyanakkor sok helyütt hiányzik a képzett munkaerő. Ilyen körülmények között nem lehet lemondani az aktív gazdaság- és foglalkoztatáspolitikáról. A gazdaság humanizálásához tartozik a munkavállalói jogok védelme, a kollektív érdekérvényesítés, a szakszervezetek működési feltételeinek javítása, a gazdasági és szociális érdek-képviseleti lehetőségek kiszélesítése. Olyan jóléti politikára van szükség, amely gyarapítja a humán erőforrást, javítja a szaktudást, és összekapcsolódik az esélyt teremtő gazdaság- és foglalkoztatáspolitikával, oktatással és jövedelem-újraelosztással, a társadalmi igazságosságra törekvéssel. A szociáldemokrácia a középosztály kiszélesítése mellett esélyeket, emberi körülményeket akar teremteni a ma súlyos megélhetési gondokkal küzdő társadalmi rétegek számára is. Száz évvel ezelőtt a progresszív erők és a baloldal nemcsak a munkásosztályt, hanem az egyéneket is fel akarták szabadítani. Elődeink felismerték: valóságos döntési lehetőségekhez akkor jut az ember, ha olyan tudással rendelkezik, amelynek segítségével képes értékelni helyzetét. Ez a tudás több a szakismeretnél, mert képes a gyakorlati életben felhalmozott tapasztalatok értékelésére, az alternatívák közötti választásra. Korunkban újraértelmeződik egyén és közösség, polgár és állam kapcsolata, a jogok és kötelességek viszonya. Felfogásunkban a közösség, az állam mint az egyént segítő tényező működik, felelősséget visel tagjai sorsáért. És fordítva: az egyén sem csak önmagáért felel. Ebben az értelemben az iskola felkészít a majdani politikai döntések meghozatalára, a különböző értékrendek megismerésére és egymással történő szembesítésére, a közéletben való részvételre, az érdekérvényesítésre, a kollektív érdekvédelemre, egyszóval az állampolgári létre. A kommunikáció új és technológiailag rendkívül hatékony formái nagy segítséget jelenthetnek, de rabul is ejthetnek. Nagy előny a gyors tájékozódási képesség, a gyors helyzetfelismerés a mai világban, de önálló elemzés, a felkínált lehetőségek hosszú távú hatásainak mérlegelése nélkül az egyén könnyen kiszolgáltatottá válik a mediatizált világ manipulációinak. Ezért sem mondhat le a ma iskolája a humán műveltségről, az emberi lét történelmi, irodalmi és művészeti olvasatáról. Gyors ütemben változó világunkban az iskola nemcsak a morális és állampolgári eszmények felől néz komoly fenyegetéssel szembe. Rengeteg új ismeret kezdi ki a tankönyveket. Ennél is nagyobb probléma, hogy nemcsak a szellemi ismeretek avulnak, nemcsak az információs technológia, a kommunikáció alakul át egyik napról a másikra, hanem egész életünk. Egyre kevésbé világos az, hogy tulajdonképpen mire is kell felkészítenie az iskolának. Inkább az látszik bizonyosnak, hogy a folyamatos tanulás képességét célszerű az iskolában kifejleszteni. Mai közoktatásunk azonban továbbra is a mennyiség terén fut versenyt, „a minden fontosat meg kell tanítani” elv alapján működik, holott egyre nyilvánvalóbb, hogy önvizsgálat nélkül ezt a célt nem lehet megvalósítani. Nem kerülhető meg a tananyag rendszeres felülvizsgálata, ebben a műveltség mindenkori értelmezését célzó szakmai viták nyújthatnak segítséget. Az iskola azonban sem struktúrájában, sem működési elveiben nem lehet a folyamatos átalakulás állapotában. Nem lehet a pedagógusokat reformokkal folyamatos nyomás alatt tartani. De nem is szabad polgárháborúra kényszeríteni őket a médiával. Egyik oldalról erősíteni kell a művelt ember és az embert felemelő művelődés szerepét és súlyát a médiában; másik oldalról az iskolának is alkalmazkodnia kell, bekapcsolódnia az ifjúsági kultúrába, az ott születő értékeket elfogadnia. Olyan iskolát akarunk, amely képes alkalmazkodni a gyerekekhez. Más szavakkal: az esélyegyenlőséget és a műveltséget teremtő, multikulturális, nyitott és befogadó, vagyis szolidáris iskolát. Ez persze akkor lehetséges, ha az iskola legalább olyan gazdag, mint környezete, tanárai megbecsültek, és „megéri” nekik megfelelni e követelményeknek. A „mi iskolánk” nevelői tisztában vannak azzal, hogy hiába vagyunk elkötelezettek bizonyos értékek mellett, azoknak érvényt csak tudás, műveltség birtokában szerezhetünk. Ez az iskola a felelősség, autonómia és az identitás megteremtése jegyében folytatja nevelő tevékenységét. Száz évvel a hátuk mögött, másfél évtizeddel a rendszerváltás kezdete után a magyar szociáldemokraták nem több, hanem jobb piacgazdaságot, igazságosabb társadalmat akarnak. Ebben a társadalomban a versenyben részt vevő, de egymással szolidáris emberek maguk alakíthatják sorsukat. Idejét érezzük az újításnak a baloldalon, a szocialista politikában, ami nem lehet sikeres a célok újrafogalmazása nélkül. Téziseinkben nem a teljességre törekedtünk, hanem a demokratikus és modern baloldal főbb cselekvési irányait igyekeztünk körvonalazni. Szociáldemokrata népgyűlés a múlt század elején a Torontál megyei Csatádon fotó: magyar kódex