Népszabadság, 2003. június (61. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-02 / 127. szám

2 2003. JÚNIUS 2., HÉTFŐ KÜLPOLITIKA NÉPSZABADSÁG Moszkva vízummentességet kér az EU-tól Magyarország tisztában van felelősségével, és stabilizáló szerepet kíván betölteni a tér­ségben - hangsúlyozta Medgyessy Péter Szentpéter­váron. SZALAI ZOLTÁN MOSZKVAI TUDÓSÍTÓNK Az Oroszország-EU csúcstalálkozóra el­ső alkalommal hívták meg a jövő május­ban csatlakozó államok vezetőit is. A tár­gyalások összekapcsolódtak a Szentpé­tervár alapításának 300. évfordulója al­kalmából rendezett ünnepségekkel, amelyeken 43 ország vezetője vesz részt. A zárónyilatkozat távlati célként közös gazdasági térség létrehozását jelölte meg Oroszország és az Európai Unió között. Az orosz elnök ennek érdekében mielőb­bi vízummentességet sürgetett. Vlagyimir Putyin szerint ugyanis a közösség bővíté­se tovább korlátozza az orosz állampol­gárok mozgási szabadságát. Az orosz ál­lamfő beszédében kritizálta Romano Prodit, az Európai Bizottság elnökét. Az unió ugyanakkor arra kívánja ösz­tönzi Oroszországot, hogy a nemzetközi közösséget is vonja be a csecsenföldi konfliktus rendezésébe. Az orosz diplo­mácia és Putyin személyesen is sikerként értékelheti, hogy az unió vezető politiku­sai óvakodtak attól, hogy nyíltan bírálják Moszkvát csecsenföldi politikájáért. A csatlakozó országok képviselői kö­zül először Medgyessy Péter kapott szót a plenáris ülésen. Francia nyelven elmon­dott rövid beszédében hangsúlyozta, hogy új világrend van kialakulóban. Ah­hoz pedig, hogy ez a világrend szilárd le­gyen, nélkülözhetetlenek az EU és Oroszország jó kapcsolatai. - Az új Euró­pának nemcsak nagyobb asztalra van szüksége a több tagállam miatt, hanem új szellemiségre, a nagy Európa eszméjé­re is - folytatta a magyar kormányfő. Magyarország felelőssége tudatában sta­bilizáló szerepet igyekszik játszani a ré­gióban. Ennek keretében készek va­gyunk megosztani az átalakulás során szerzett tapasztalatainkat Kelet-Európa és a Balkán országaival. Medgyessy hoz­zászólása után Putyin köszönetet mon­dott a szentpétervári jubileumra küldött tokaji borokért. Az amerikai elnök a hitlerizmusról és a terrorizmusról MTI Az atlanti szövetség egységének fontosságát hangsúlyozta, és a megosz­tottság elkerülésére hívott fel a krakkói Wawel udvarán elhangzott beszédében George W. Bush amerikai elnök. Bush hit­vesével, Laurával együtt péntek éjjel ér­kezett Krakkóba, ahonnan szombat kora délután utaztak tovább Szentpétervárra. Bush a krakkói királyi vár, a Wawel udvarán elhangzott beszédében párhu­zamot vont a második világháború, a hitlerizmus és a mai nemzetközi terro­rizmus között, amelynek leküzdéséhez ugyanolyan kérlelhetetlenségre van szükség. - A gonoszt nem szabad leki­csinyelni, hanem határozottan szembe kell vele szállni - húzta alá. Az amerikai elnök leszögezte, hogy az Egyesült Államok és Európa között nincs konfliktus, s kiemelte, hogy Ame­rika Európának köszönheti a tolerancia és a demokrácia hagyományát. Köszö­netet mondott Lengyelországnak a nem­zetközi terrorizmus elleni küzdelemhez nyújtott támogatásért, az afganisztáni és iraki szerepvállalásért. Bush és Putyin barátnak nevezte egymást Az amerikai és az orosz elnök vasárnap felszólította Iránt és Észak-Koreát, hogy hagyja­nak fel atomfegyver kifejlesz­tését célzó erőfeszítéseikkel. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Ez volt Vlagyimir Putyin és George W. Bush első személyes megbeszélése az iraki válság óta. Az orosz és az amerikai elnök Szentpéterváron kölcsönösen ba­rátnak nevezte egymást. Putyin megfo­galmazása szerint az orosz-amerikai kapcsolatok alapjai szilárdabbaknak bi­zonyultak a nézeteltéréseknél. A csúcs legfontosabb eseménye a ha­dászati támadó fegyverek csökkentésé­ről tavaly májusban, Moszkvában aláírt szerződés ratifikációs dokumentumai­nak kicserélése volt - jelentette az MTI. Ezzel életbe lépett a nukleáris rakétatöl­teteket egyenként 1700-2200 darabra, a jelenlegi szint harmadára csökkentő megállapodás. Irak kapcsán Bush megerősítette: a bagdadi rezsimnek igenis voltak tömeg­­pusztító fegyverei és biofegyver-labo­­ratóriumai, amelyeknek létét korábban Irak tagadta, és amelyek az ENSZ-határo­­zatok tiltó hatálya alá estek. A sajtótájé­koztatón Putyin és Bush nagy jelentősé­get tulajdonított az Irak elleni szankciók feloldásáról az ENSZ Biztonsági Tanácsá­ban egyhangúlag elfogadott határozat­nak. Bush fölvetette az Egyesült Államo­kat nyugtalanító orosz-iráni nukleáris együttműködés­ kérdését. Putyin szavai szerint ezen a területen kisebb a nézet­­különbség, mint kívülről látszik, Moszk­va ugyanis elkötelezett az atomsorom­pó-szerződés mellett. Bush arról beszélt, hogy Washington, Moszkva és a Nem­zetközi Atomenergia-ügynökség szoro­san együttműködik annak érdekében, hogy Irán ne jusson nukleáris fegyverek­hez. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy Oroszország szállította a buseri atomerőmű fő berendezéseit Iránnak, váltig tagadva, hogy azok alkalmasak lennének atomfegyver előállítására. Észak-Koreáról szólva Bush úgy fo­galmazott, hogy a kelet-ázsiai országot „nyomatékosan felszólítjuk, láthatóan, ellenőrizhetően és visszafordíthatatla­nul számolja fel nukleáris programját". Az amerikai elnök újabb egyesült álla­mokbeli látogatásra hívta meg orosz kol­légáját. Bush szombaton érkezett Szent­pétervárra, ahol több mint negyven ál­lam- és kormányfő gyűlt össze a hét vé­gén a jubileumra, a korábbi orosz fővá­ros alapításának 300. évfordulójára. George W. Bush és Vlagyimir Putyin vasárnapi szentpétervári találkozójukon G8-CSÚCS az ellentétek árnyékában KIKÜLDÖTT TUDÓSÍTÓNKTÓL Az iraki háborút kísérő megosztottság után, a nyugati világ gazdasági vissza­esése, a gyenge dollár és az erős euró korszaka közepette új érdekközösséget hivatott sugározni a G8 eviani csúcstalál­kozóra, amely tegnap vette kezdetét az ásványvízforrásáról híres francia város­ban. A világ hét leggazdagabb állama, valamint Oroszország legmagasabb ran­gú vezetőit felvonultató háromnapos fó­rum alkalmat ad Jacques Chirac francia és George W. Bush amerikai elnök személyes találkozójára is: az iraki kérdésben egy­mással élesen szembeszegülő két politi­kus utoljára tavaly novemberben, a prá­gai NATO-csúcson fogott kezet. Bush alig 24 órát tartózkodik majd francia föl­dön, ma kora este utazik a Közel-Keletre. Evianba, a világ ügyeiről döntő „igaz­gatótanácsi ülésre" meghívást kaptak 12 feltörekvő állam - köztük Kína, Brazília, India, Malajzia, Mexikó valamint arab és afrikai országok - vezetői. Miközben a nyolcak és vendégeik a Hotel Parc Royal luxusszállóban, infor­mális ebéddel megkezdték tanácskozá­sukat, a Léman-tó svájci oldalán a hét vé­gén több összecsapásra került sor a biz­tonsági erők és az antikapitalista, alterna­tív globalizációt hirdető tüntetők között. A G8-csúcsot példátlan biztonsági intéz­kedések jellemzik. Francia részről több mint 11 ezer csendőrt, rendőrt és katonát mozgósítottak. A tízezres svájci karhatal­mi erőt mintegy ezer német rohamrendőr egészíti ki, akik a többi között a genfi re­pülőteret biztosítják. A térségbe föld-le­vegő rakétákat telepítettek. Évian közel nyolcezer lakója különleges azonosító­kártyát kapott, s a helyiek csak ezzel köz­lekedhetnek saját településükön. Bush és Chirac egyaránt úgy nyilat­kozott, hogy „nagy örömmel" tekinte­nek az eviani randevú elé, megbékélés­ről azonban szó sincs. Franciaországot és az Egyesült Államokat továbbra is mély felfogásbeli különbségek választ­ják el, amit jól jelez, hogy Chirac válto­zatlanul jogtalannak tekinti az USA és Nagy-Britannia iraki beavatkozását. Bush „válaszul" az AIDS­ elleni küzde­lemre szánt 15 milliárd dolláros ameri­kai támogatást az európaiak magatartá­sától tette függővé. További éles vita­pont a génkezelt élelmiszerek ügye: az amerikaiak e termékekben Afrika éhezé­­si problémáinak megoldását látják, míg az európaiak - különösen a franciák - a hagyományos agrárgazdaságra leselke­dő halálos veszélynek tartják. D.A. Chirac francia elnök mutatja az utat a családi fotóhoz Evianban % - 1 HIRDETÉS A leghitelesebb forrásból Egy év sikeres együttműködés után a BBC meghosszabbította az InfoRádióval kötött exkluzív stratégiai szerződését. A hír­rádióban így továbbra is hallhatóak a BBC tudósítóinak legfrissebb jelentései, hírei és információi, este kilenctől pedig a BBC egyórás, élő Világhíradója Londonból. Mindez hallgatóinknak jó hír, az InfoRádiónak pedig komoly szakmai elismerés, m­indenek előtt Alternatív sátrak, globális viták A tetőtől talpig feketébe öltözött férfiak és nők sorban zuhannak a mélybe. A ha­talmas gumimatracon landoló testek az AIDS halálos áldozatait jelképezik. - Évente tizennégymillió ember életét kö­veteli a gyilkos kór. Ez tűrhetetlen - ma­gyarázza Christelle, aki az AIDS elleni küzdelemre felhívó, meghökkentő mó­don kivitelezett látványosság aktivistája. Néhány sátorral odébb bírósági tárgya­lás zajlik: a globalizáció fő bűneit és vég­rehajtóit, a gazdag nyugati államok veze­tőit vonják felelősségre. Isten hozott Annemasse-ban, a globalizációellenes szervezetek világfalujában. A G8 idei eviani csúcstalálkozójától néhány kilométerre fekvő francia község vitorlázórepterét múlt hét szerda óta szí­nes zászlóerdőbe öltözött sátorváros fog­lalja el. A Föld különböző pontjairól ér­kezett lakók - 17-30 év közötti fiatalok - alternatív találkozót tartanak itt. Az önmagát alternatívnak, antikapita­listának és háborúellenesnek nevező vi­lágfalu a közvetlen demokrácia elvére épülve működik. A sátornegyedek lakói minden reggel összegyűlnek, hogy ki­osszák a feladatokat. A teljes egyenlőség érvényesül, nincsenek hagyományos fér­fi vagy női feladatok. A konyha-, vagy WC-takarításnál mindenkire sor kerül. „Seattle népe", vagyis a globalizáció­val szembehelyezkedő civil szervezete­ket egyesítő mozgalom Davos és Genova után megérkezett a svájci határtól nem mesze lévő Annemasse-ba. - Mindenho­vá követjük a nyolcakat, tőlünk nem sza­badulnak meg - mondja egy holland fiú. Egy francia azt magyarázza: 1968-ban az uralkodó politikai rezsim ellen lázadók emeltek barikádokat, ma viszont a politi­kusok bújnak az állig felfegyverzett rendőrök által védett barikádok mögé. A változást a névmódosítás is jelzi. A polgári engedetlenségi fórum résztvevői már nem globalizációellenesnek, hanem G8: TILTAKOZÁSOK G8-ellenes tüntetők Genfben égő gumikerekekkel torlaszoltak el hidakat, Evianban pedig könnygázt lőtt rájuk a rendőrség, amikor megpróbálták meghiúsítani a világ vezetőinek csúcstalálkozóját, alternatív globalizációpártinak nevezik magukat. Olyan alternatív megoldáso­kat keresnek, amelyek nem a társadalmi szakadékok mélyítését, hanem a fejlett­ségi különbségek kiküszöbölését, a leg­szegényebb országok adósságainak el­törlését célozzák. A figyelemfelhívó módszerekben már megoszlanak a vélemények. A békés megmozdulások - például fürdőzés a Léman-tóban - mellett sokan az erőszak­tól sem riadnak vissza. - Ez az egyetlen módja, hogy magunkra vonjuk a média és a politika figyelmét - magyarázza a gyorsétteremláncok, üzletek és benzin­kutak szétrombolását jelentő „tőkeelle­nes akciók" kapcsán egy önmagát anar­chistának valló dán lány. A karhatalommal gyakran összecsa­pó, Annemasse-ban, de a svájci Genfben és Lausanne-ban is dúló hordák ellen a helyiek különböző módokon védekez­nek. Vannak, akik a G8-csúcs idejére jobbnak látták elutazni, a kereskedők többsége pedig inkább zárva tart. Annemasse-Genf, 2003. június DÉSI ANDRÁS / Franciao. Evian O' SVÁJC _30| Lausanne * 1| Fosztogatás

Next