Népszabadság, 2003. október (61. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-22 / 247. szám
2003. OKTÓBER 22., SZERDA FÓKUSZ Égi verseny A magyar a világ legtöbbet tévéző népei közé tartozik. A képernyő előtt eltöltött idő évről évre több, tavaly a napi átlag már meghaladta a négy és negyed órát. Nem csoda, ha újabb és újabb vállalkozások gondolják úgy: megéri belevágni csatornák indításába. Rövid időn belül több társaság jelentette be, hogy megjelenik a magyar piacon: novemberben látható lesz a Humor 1, négy másik országgal együtt nálunk is debütál a Viasat Explorer ismeretterjesztő, kaland- és természetfilm-csatorna. Bemutatkozott már a kelet-európai régióban az akciófilmekre, sorozatokra és valóságshow-kra épülő AXN. Bejegyezték az HBO2-t, és egyezkedik műsora továbbításáról az f+ filmcsatorna, valamint a családi programokat kínáló m+ is. Sőt beszállna a versenybe a Magyar Televízió is, amelynek elnöke négy-öt tematikus csatorna létrehozásán gondolkodik. A nagy nekibuzdulás ellenére korántsem biztos, hogy az új tévék el is jutnak a háztartásokba. Az elmúlt években megfizethetővé vált ugyan a műholdas sugárzás, szinte korlátlan lehetőséget adva televíziók indítására, ám az égi jelet a lakásokba továbbító kábelszolgáltatók műszaki kapacitása véges. Hálózataik átlagosan csak 30-40 program továbbítására alkalmasak. A maximum 54, ezt a UPC kínálja Budapest egyes részein. Ahhoz tehát, hogy egy új tévé bekerüljön a csomagba, ki kell szorítania egy régit. Üzletileg is kockázatos vállalkozás a televíziózás. Ezt bizonyítja az elmúlt években megszűnt tévék hoszszú sora. Csak néhány példa: TV3, MSat, Szív TV, Hungarosport, Satelit, Joker TV vagy a Top TV. Hiába oroz- ■ TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA (óra:perc) 4:20 zák el a nézők egyharmadát az országos csatornák elől a „kistévék", reklámpiaci részesedésük alig néhány százalék. Ezért csak arra a bevételre számíthatnak, amit a kábelszolgáltatók fizetnek, ha úgy döntenek, hogy beveszik a programot a kínálatukba. Ez piaci információk szerint évente átlagosan legfeljebb félmilliárd forint lehet, amiből minőségi tévét működtetni szinte lehetetlen. A még bőségesebb kínálatra vágyók számára jó hír, hogy a jelenlegi analóg hálózatot digitálissá alakítva megsokszorozható a csatornák száma. Erre becslések szerint a kábelrendszerek fele már alkalmas lenne. További előnye a korszerűbb technikának, hogy nem a kábelszolgáltató, hanem az előfizető állíthatja össze a televízióján látható programcsomagot. A hátránya pedig indokolja, hogy miért nem váltottak még a digitális rendszerre a kábelesek: annak a doboznak az ára ugyanis, amely átalakítja a lakásba érkező digitális jelet a tévé számára, jelenleg 400 euró. Márpedig ennyit kevesen költenének a műsorkínálat szélesítésére. HASZÁN ZOLTÁN Forrás: AGB Hungary NépszABADIÁG grafika „Ajándék” polgármestereknek A kormányfő harmincmilliárddal megtoldotta az önkormányzati büdzsét Harmincmilliárd forint kiadást vállalt még magára a kormány a költségvetésben annak érdekében, hogy 2004-ben segítse az önkormányzatokat. Mindezt Medgyessy Péter miniszterelnök tegnap azt követően jelentette be, hogy MSZP-s polgármesterekkel találkozott. A helyhatóságok mostani többlettámogatásának fedezetét úgy biztosítják, hogy a közszféra dolgozói a jövő évi 13. havi fizetésüket 2005 elején kapják meg, az erre az évre járó plusz egyhavi bért viszont még az idén. A Szabad Demokraták Szövetsége - felkarolva az önkormányzati szövetségek követelését - a költségvetés megszavazásának feltételéül szabta az önkormányzatok 30-35 milliárd forintos többlettámogatását. A kormányfő harmincmilliárdot talált teljesíthetőnek. Bejelentése szerint ebből 10-10 milliárd forintot fordíthatnak az önkormányzatok a tömegközlekedés támogatására, illetőleg a bérnormatíva emelésére. Részletek a 4. OLDALON Szocialista önkormányzati vezetőket fogadott Medgyessy Péter Nemzeti ünnep: közös emlékezés híve a többség MUNKATÁRSUNKTÓL A lakosság elsöprő többsége szerint a pártoknak ellentéteiket félretéve közösen kellene megemlékezniük 1956-ról - ez derül ki a Marketing Centrum múlt hét végén készített felméréséből. A közvélemény-kutatás készítői megjegyzik: az ezer telefoninterjú során sokan szóba hozták a Deák Ferenc söjtöri szülőházánál történteket, és ez valószínűleg befolyásolta a vélemények alakulását. A válaszadók abszolút többsége (80 százalék) szerint a politikusok kifütyülése, sértegetése (ez az elmúlt években tartott megemlékezéseken gyakorta előfordult) méltatlan az ünnephez. Azonban minden tizedik megkérdezett úgy véli: azokat fütyülték ki, akik azt megérdemlik, s hat százalék gondolja azt, hogy az ilyen megnyilvánulások nem sértették '56 emlékét. Ez azt jelzi, hogy a társadalom egyötöde valamilyen mértékben azonosul az ünnep megzavaróival, s az ellenzék támogatói hajlamosak megértőnek lenni az ünneprontókkal állapítja meg a kutatás. A nemzeti ünnephez méltatlanok a pártpolitikai megnyilvánulások mondja a nyilatkozók 61 százaléka. 30 százalék szerint viszont a megemlékezések jó alkalmat biztosítanak az eltérő politikai nézetek bemutatására. Ezt az állásfoglalást leginkább az iskolázottság befolyásolta: a magasabb végzettségűek inkább száműznék a politikát a nemzeti ünnepről. A többség... folytatás a 4. OLDALON ORSZÁGOS NAPILAP www.nepszabadsag.hu LXT. 247/1. SZÁM, 26 OLDAL, 92 FORINT ■ A PAPA BEIKTATTA ERDŐ PÉTERT ■ MANDELBROT - A VILÁG GÖRÖNGYÖS 14. OLDAL Az ötvenhatos örökség 7-10. OLDAL MUNKATÁRSAINKTÓL A minisztériumok hivatalosan ma adják át a közszolgálati reformért felelős kormánymegbízottnak létszámcsökkentési intézkedési tervüket - vagyis azt a dokumentumot, amelyben beszámolnak arról, miként válnak meg munkavállalóik tíz százalékától. A központi intézmények tízszázalékos létszámleépítéséről az adótörvények benyújtásakor határozott a kormány - az innen származó húszmilliárdos jövő évi megtakarítás volt az egyik forrása a kedvezőbb adótáblának. Igaz, a szeptember eleji döntés még nem jelent meg a Határozatok Tárában. A kancellárián az egy hónapos késést azzal indokolták, hogy a döntést a miniszterelnök még nem írta alá. E nélkül viszont - mint szakértők megerősítették - nincs hivatalos döntés. A közigazgatás jogszabályok alapján működik ugyanis, így a kormány döntése akkortól érvényes, amikor azt a Határozatok Tárában kihirdetik. Ez alapján viszont a tízszázalékos létszámleépítésnek egyelőre nincs meg a jogalapja, így érthető, ha a büdzsé számaiban nem is látható. Csak... folytatás a 19. OLDALON Hideg zuhany Zsivkovicstól A szerb miniszterelnök kizárja az etnikai alapú kettős állampolgárságot Belgrád nem fogadhatja el az etnikai alapú kettős állampolgárság intézményét, ez ugyanis ellenkezik az európai civilizáció alapértékeivel - jelentette ki Zoran Zsivkovics szerbiai miniszterelnök tegnapi budapesti látogatásán. - Nem az érdekel, hogy etnikai alapon kapjak állampolgárságot, hanem hogy kapjak. A vajdasági magyaroknak alanyi jogon jár a kettős állampolgárság - mondta indulatos reakciójában Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki szerbiai miniszterelnökhelyettesként a Belgrádból érkezett delegáció tagja volt. Mint Zsivkovics elmondta, a kettős állampolgárság bevezetésének adottak a jogi feltételei országukban, a megoldásnak azonban Szerbia és Montenegró, illetve Magyarország minden állampolgárára vonatkoznia kell. Vendéglátója, Medgyessy Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a vajdasági magyarokkal október 27-én kezdődnek meg a tárgyalások a kérdésről. A kezdeményezés sorsát kedvezőtlenül befolyásolhatja, hogy Zoran Zsivkovics kormánya a múlt héten elvesztette parlamenti többségét. Részletek a 3. OLDALON Kulcsár még Bécsben marad A kiadatási tárgyaláson hiányolták a letartóztatási parancs eredetijét Nem hozott döntést Bécs tartományi legfelsőbb bírósága kedden Kulcsár Attila kiadatása ügyében. A kiadatási szenátus összeült ugyan, és a K & H négy bűncselekménnyel megvádolt volt brókere is jelen volt a tárgyaláson, a tárgyalást azonban kénytelenek voltak november 14-re elnapolni. Erre az adott okot, hogy a bíróság szerint a Magyarországról küldött kiadatási okiratok nem feleltek meg a szabályoknak: a védő nem kapta meg az eredeti letartóztatási parancsot vagy annak hiteles másolatát. Az Igazságügyi Minisztérium illetékese lapunknak adott nyilatkozatában azt állította, hogy a nemzetközi elfogatóparancs eredetijét is továbbították az osztrák igazságügyi tárcának. Kulcsár budapesti védőügyvédje szerint nincs szó időhúzásról, a rendőrség szóvivője ugyanakkor azt hangsúlyozta: két és fél hónapja várnak már a többmilliárdos bankbotrány gyanúsítottjának kihallgatására. Részletek a 4. OLDALON Kulcsár Attila a kiadatási szenátus előtt Csak katonából lesz kevesebb Hivatalosan ma derül ki, milyen ütemben és hány köztisztviselőtől válik meg jövőre az állam. A tízszázalékosnak meghirdetett leépítés a büdzsé indoklásának adatai szerint az egy százalékot alig éri el.