Népszabadság, 2004. július (62. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-31 / 178. szám
r VILAfi 2004. július 31. szombat * AAJ A NÉPSZABADSÁG Schröder zarándoklata Varsóba Német kancellár első ízben vesz részt az 1944. augusztus elsején kitört varsói felkelés évfordulóján rendezett megemlékezésen. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A háromnapos jubileumi rendezvénysorozat csúcspontja vasárnap lesz, amikor is Schröder tiszteleg az áldozatok emléke előtt. Az Egyesült Államokat Colin Powell külügyminiszter, Nagy- Britanniát John Prescott miniszterelnökhelyettes képviseli majd a felkelés hatvanadik évfordulóján - írta az MTI. Az 1944. augusztusi felkelést két hónapos hősi küzdelem után fojtotta vérbe a német megszálló hadsereg. A náci bosszúhadjárat közel 200 ezer lengyel halálát okozta. Marek Belka lengyel kormányfő a német sajtónak nyilatkozva kiemelte: külföldön sokan nem tudják, hogy a gettólázadás (1943) és a varsói felkelés (1944) két különböző dolog. Az előbbi, mint mítosz roppant nagy jelentőséggel bír a világon élő zsidók számára. Minél nagyobb elismerésben részesül a varsói felkelés külföldön, annál könnyebben fognak a lengyelek azonosulni a másik felkeléssel is. Akkor is, ha ez utóbbi nem állt az ellenállás fő sodrában - fogalmazott Belka. Az évfordulós ünnepségekre senkit sem hívtak meg Moszkvából. A kommunistaellenes felkelők katonai értelemben a náci Németország, politikailag viszont Sztálin ellen robbantották ki fegyveres harcukat, hogy ne a Vörös Hadsereg szabadítsa fel Varsót. Két éve Vlagyimir Putyin orosz elnök varsói látogatása során gesztust tett a lengyelek felé azzal, hogy megkoszorúzta a felkelés áldozatainak emlékművét. A megemlékezések tegnap a lengyel fegyveres erők varsói székesegyházában tartott emlékmisével kezdődtek meg. A székesegyházzal szemben áll a varsói felkelés impozáns emlékműve, amelyet a kommunista rendszer bukása után, 1989-ben emeltek. A szentmisén jelen volt a varsói felkelés számos egykori résztvevője, a londoni emigráns kormány által felügyelt Honi Hadsereg katonái, akik egykori egyenruhájukat viselték. Sokan közülük Nagy-Britanniából, Franciaországból és Észak-Amerikából jöttek el. Külön megemlékeztek a felkelés parancsnokáról, a háború után nyugati száműzetésbe kényszerült Antoni Chrusciel tábornokról. Chruscielt a kommunista rezsim megfosztotta lengyel állampolgárságától. A tábornok Washingtonban halt meg 1960-ban, hamvait Amerikából a héten szállították vissza szülőhazájába. Az 1944-es felkelés résztvevői a Vörös Hadsereg benyomulása előtt, saját erőből akarták felszabadítani Varsót. Független lengyel közigazgatást is terveztek, amely nem lett volna a Sztálintól függő „lublini bizottság" alárendeltje. A mintegy 30 ezer lengyel fegyveres az első napokban jelentős területeket vont a Honi Hadsereg (AK) ellenőrzése alá. A túlerőben lévő németek azonban felőrölték a felkelőket. Sztálin csapatai tétlenül nézték az eseményeket, mivel a szovjetek a kommunista irányítású Népi Hadsereget (AL) támogatták. Az AK harcosai csupán a brit légierőtől kaptak néha fegyverutánpótlást. A varsói felkelés során 200 ezer ember vesztette életét. Az október 2-án lezajlott kapituláció után Hitler porig romboltatta a lengyel fővárost, ahonnan félmillió embernek kellett elmenekülnie. Mintegy 150 ezer lengyelt kényszermunkára hurcoltak el a németek. Az 1944-es felkelés veteránjai Antoni Chrusciel tábornok és felesége tegnapi varsói újratemetésén Háttér Az uniós bővítés sem zárta le a német Benes-vitát Prágával Nyugtalanító krónikát lehet összeállítani azokról a tényekről, amelyek ismét beárnyékolhatják a cseh-német kapcsolatokat. Edmund Stoiber bajor miniszterelnök nemrég újra követelte a Benes-dekrétumok érvénytelenítését. (Eduard Benes csehszlovák elnök 1945-ös rendeleteiről van szó, amely a német és a magyar népcsoport kitelepítéséről és vagyonelkobzásáról intézkedett.) Stoiber közvetve így válaszolt a cseh törvényhozásnak, amely fura, egymondatos törvényt alkotott, miszerint Eduard Benes érdemeket szerzett a cseh állam megalapításában. A jogszabályt hosszas vita után mindkét ház jóváhagyta. Az államfő ugyan nem írta alá, de így is törvényerőre emelkedett. Június végén Václav Klaus köztársasági elnök is részt vett a dél-csehországi Cesky Krumlovban azon az ünnepségen, , amelyen az egyik helyi szálloda bejárata mellett felavatták Eduard Benes mellszobrát. Nem is az avatás keltett figyelmet Csehországban, s felháborodást Ausztriában és Németországban, hanem az a tény, hogy a műalkotás alá az egykori csehszlovák köztársasági elnök egyik, a második világháború végén elhangzott kijelentését vésték fel. Nemcsak csehül, hanem németül is: „Rövidesen eljön az idő, amikor a bűnösök saját lelkiismeretük és a világ előtt iparkodnak majd tisztára mosni magukat ama tettek miatt, amelyeket végrehajtottak. És csakhamar maguk is elhiszik azt, amit bizonygatnak, s ezeket az újkori hazugságokat terjeszteni is fogják. Így lesz, higgyétek el, ezért minden szenvedést, amelyek a börtönökben és a koncentrációs táborokban ért benneteket, jegyezzetek fel és véssétek az emlékezetetekbe, mert rövidesen újra támadni fognak, veszélyeztetve nemzeti és emberi szabadságunkat." A választók kegyeinek elnyerése érdekében sok mindenre képes politikus megnyilvánulásai révén újra erősödnek a makacs előítéletek, a nemzeti mítoszok és a dogmák. A szomszédos osztrák és német régiók vezetői kérték cseh partnereiktől a provokatív szöveg eltávolítását. Mindhiába. Néhány napja aztán valaki letörte a német szöveget tartalmazó márványtáblát. A helyi önkormányzat most úgy döntött, hogy a feliratot nemcsak német nyelven, hanem angolul is - rövidesen visszaállítják. Cseh politológusok mostanság arról vitatkoznak, vajon a két érintett ország polgárai a múltat végképp lezáró utózöngékkel vagy éppenséggel újra erősödő indulatokkal szembesülnek-e. S nemcsak ők, hiszen a Benes-dekrétumok tragikusan érintették a szlovákiai magyarságot is. Alighanem Václav Havel exállamfőnek van igaza, aki nemrég mutatott rá, hogy a szudétanémetek második világháború utáni kitelepítése a csehek számára évtizedekig tabutémának számított. Szerinte mindmáig nem került sor a rendkívül érzékeny és bonyolult probléma nyugodt és tárgyilagos elemzésére. Ezért tovább élnek, sőt: számos, a választók kegyeinek elnyerése érdekében sok mindenre képes politikus megnyilvánulásai révén újra erősödnek a makacs előítéletek, a nemzeti mítoszok és a dogmák. Szavait a legújabb prágai közvélemény-kutatások is igazolják, amelyek szerint a csehek mintegy kétharmadának ma is az a meggyőződése, hogy a Benes-dekrétumokat semmiképpen sem szabad érvényteleníteni. A szudétanémetek második világháború utáni kitelepítését pedig a megkérdezettek 56 százaléka tartja igazságosnak. Egyfajta terápiaként, a közös dolgok rendezése érdekében Petr Pithart, a cseh szenátus elnöke hosszú évek óta szorgalmazza a két nemzet egymásra figyelő párbeszédét, mert „mindkét nép emlékezete általában csak a sérelmeket emlegeti. Amíg azonban a másik fél fájdalmait, megpróbáltatásait nem kívánja meghallani, s megérteni, addig nem lesz valódi megbékélés" - mondta. Tavaly Prágában irodát nyitott a szudétanémet kitelepítettek szövetsége. A székházat ugyan mindmáig - nyitván a provokációktól tartva - alig észrevehető tábla jelzi, viszont a prágai hatóságok főleg a cseh kommunisták és a nyugat-csehországi lakosság egy részének, valamint a németek elhagyott lakásaiba betelepültek és leszármazottainak a tiltakozása ellenére sem zárták be. Az iroda azóta különösebb hírverés nélkül, de eredményesen tevékenykedik. Anyagiakkal is támogatja az egykor németek lakta csehországi települések temetőinek a felújítását, a cseh-német közös kulturális rendezvényeket. Csehország uniós tagsága erősítheti a két nemzet és ország gazdasági és emberi kapcsolatait. Václav Klaus az újra erősödő cseh-német hangzavar kapcsán azt hangoztatta, hogy értelmetlen a múltban vájkálni, a történelmet úgy kell elfogadni, hogy nem feledkezünk meg a tanulságokról. Szilvássy József ! Jegyzet „Térdre borulás helyett inkább jó szavak” Több száz éven át véres háborúkat vívtak egymással, a két egykori ősellenséget mára igencsak szerteágazó politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatrendszer köti össze. Németország és Lengyelország immáron szövetségesek a NATO-ban, emancipált partnerek az Európai Unióban, mindezzel együtt a régi beidegződések, kölcsönös félelmek meglehetősen nehezen múlnak el. A kisebb, a 39 milliós Lengyelországban továbbra is tartanak az uniós bővítés után még szabadabban nyomuló német nagytőkétől, míg a nagyobb, 80 milliós Németországban az ottani állásokat veszélyeztető olcsó kelet-európai munkaerőt leginkább a lengyelek jelenítik meg. Berlin és Varsó viszonyában szintén akadnak jócskán kritikus pontok: az iraki háború ügyében a két NATO-tagállam - finoman fogalmazva - gyökeresen ellentétes álláspontot foglal el. Németország köztudottan a kezdetektől ellenezte a katonai beavatkozást, a középhatalmi ambíciókat tápláló, Irakba 2500 katonát küldő Lengyelország viszont az Egyesült Államok egyik legfontosabb európai szövetségesévé lépett elő. Ahogy azt a konzervatív berlini napilap, a Die Welt is írja, a szoros szomszédság sokkal több erőfeszítést igényel, mint a távolból való barátkozás. Mindenesetre német diplomáciai körökben komoly és végérvényes megbékélési gesztusnak tartják, hogy a varsói felkelés hatvanadik évfordulójára meghívták Gerhard Schröder német kancellárt. Az invitálás legalább olyan jelentőséggel bír a kétoldalú viszonyban, mint az, hogy Jacques Chirac francia köztársasági elnök meghívására Schröder júniusban ott volt a normandiai partraszállás hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású megemlékezésen. Vagy az, hogy az új német államfő, Horst Köhler első külföldi útja a júliusi beiktatást követően nem Párizsba, hanem Varsóba vezetett. Lengyel részről a mostani Schrödervizittől nemcsak azt várják, hogy a kancellár fejet hajt a 200 ezer lengyel áldozat emléke előtt, három különböző varsói helyszínen koszorút helyez el, s felkeresi a hatvan évvel ezelőtti eseményeknek szentelt, de még nem teljesen kész múzeumot. - Nem térdre borulást várunk, hanem sokkal inkább jó szavakat - nyilatkozta Schröder érkezése előtt a Die Weltnek Marek Belka. A lengyel kormányfő ezzel félreérthetetlenül utalt Willy Brandtra. A néhai nyugatnémet kancellár 1970. decemberi, történelmi varsói útja során térdet hajtott a gettó emlékművénél - így tisztelegve egy másik, demokratikus Németország nevében a hitleri III. Birodalom által elkövetett szörnyű bűnök áldozatai előtt. A Belka által sürgetett „jó szavaknak" a lengyel-német viszonyt leginkább beárnyékoló kárpótlási-kitelepítési ügyekre kellene vonatkozniuk. Varsóban hatalmas jelentőséget tulajdonítanának annak, ha Schröder vasárnapi ünnepi beszédében egy olyan kezdeményezéssel állna elő, amely végérvényesen lezárná a második világháború után Lengyelországból kitelepített németek kártérítési igényeit. A Porosz Vagyonügynökség nevű alapítvány hosszú idő óta gyűjti az igényeket és szeretné az ügyet európai szintre terelni. A lengyelek ilyesmiről hallani sem akarnak, s arra hivatkoznak, hogy Köhler elődje, Johannes Rau írta alá tavaly a kártérítési témát „kipipáló" gdanski nyilatkozatot. Köhler júliusi varsói útja során azt mondta, hogy Németország nem kívánja újraírni a történelmet. Mindezt teljesen másként látja a Kitelepítettek Szövetsége (BdV), amely elutasítja, hogy Németország lemondjon az érintettek kártérítési igényeiről. Erika Steinbach CDU-s képviselő és a BdV elnöke szerint nemzetközi jogi szempontból továbbra is rendezetlenek azon németek pénzügyi igényei, akiket 1945 után az egykori keleti területekről telepítettek ki. Az elűzött egykori Wehrmacht-tiszt lánya úgy látja, a lengyel kormánynak jelképes kártérítéssel kellene jelezni, hogy a tömeges kitelepítés és a kollektív bűnösség nem volt helyes dolog. Steinbach példamutatónak nevezte Magyarországot, az Antall-kormány 1992-ben a kitelepített sváboknak, illetve leszármazottaiknak fizetett „mindössze pár forintos kárpótlással" ismerte el a világháborút követő intézkedés jogszerűtlenségét - írta a Sachsische Zeitung. Varsóban Steinbach megnyilatkozásait minden alkalommal hatalmas felháborodás kíséri. Elutasítják azt a követelést is, hogy a kitelepített németeknek emlékművet állítsanak. Provokációnak tartották azt is, amikor a lengyelek szemében „vörös posztónak" számító Steinbach nemrégiben Berlinben az 1944-es varsói felkelésre emlékező rendezvényt szervezett. A CDU-s képviselőnő szerint azért, hogy „megismertesse a németekkel a náci rezsim által vérbe fojtott fegyveres harc hiteles történetét". Dési András