Népszabadság, 2004. július (62. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-31 / 178. szám

r­ VILAfi 2004. július 31. szombat * A­AJ A NÉPSZABADSÁG Schröder zarándoklata Varsóba Német kancellár első ízben vesz részt az 1944. augusztus elsején kitört varsói felkelés évforduló­ján rendezett megemlékezésen. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A háromnapos jubileumi rendezvény­­sorozat csúcspontja vasárnap lesz, ami­kor is Schröder tiszteleg az áldozatok emléke előtt. Az Egyesült Államokat Colin Powell külügyminiszter, Nagy- Britanniát John Prescott miniszterelnök­helyettes képviseli majd a felkelés hat­vanadik évfordulóján - írta az MTI. Az 1944. augusztusi felkelést két hó­napos hősi küzdelem után fojtotta vér­be a német megszálló hadsereg. A náci bosszúhadjárat közel 200 ezer lengyel halálát okozta. Marek Belka lengyel kormányfő a né­met sajtónak nyilatkozva kiemelte: kül­földön sokan nem tudják, hogy a gettó­lázadás (1943) és a varsói felkelés (1944) két különböző dolog.­­ Az előbbi, mint mítosz roppant nagy jelentőséggel bír a világon élő zsidók számára. Minél na­gyobb elismerésben részesül a varsói felkelés külföldön, annál könnyebben fognak a lengyelek azonosulni a másik felkeléssel is. Akkor is, ha ez utóbbi nem állt az ellenállás fő sodrában - fo­galmazott Belka. Az évfordulós ünnepségekre senkit sem hívtak meg Moszkvából. A kom­munistaellenes felkelők katonai érte­lemben a náci Németország, politikai­lag viszont Sztálin ellen robbantották ki fegyveres harcukat, hogy ne a Vörös Hadsereg szabadítsa fel Varsót. Két éve Vlagyimir Putyin orosz elnök varsói látogatása során gesztust tett a lengyelek felé azzal, hogy megko­szorúzta a felkelés áldozatainak emlék­művét. A megemlékezések tegnap a lengyel fegyveres erők varsói székesegyházá­ban tartott emlékmisével kezdődtek meg. A székesegyházzal szemben áll a varsói felkelés impozáns emlékműve, amelyet a kommunista rendszer bukása után, 1989-ben emeltek. A szentmisén jelen volt a varsói felkelés számos egy­kori résztvevője, a londoni emigráns kormány által felügyelt Honi Hadsereg katonái, akik egykori egyenruhájukat viselték. Sokan közülük Nagy-Britanni­­ából, Franciaországból és Észak-Ameri­kából jöttek el. Külön megemlékeztek a felkelés parancsnokáról, a háború után nyugati száműzetésbe kényszerült Antoni Chrusciel tábornokról. Chru­­scielt a kommunista rezsim megfosztot­ta lengyel állampolgárságától. A tábor­nok Washingtonban halt meg 1960-ban, hamvait Amerikából a héten szállítot­ták vissza szülőhazájába. Az 1944-es felkelés résztvevői a Vö­rös Hadsereg benyomulása előtt, saját erőből akarták felszabadítani Varsót. Független lengyel közigazgatást is ter­veztek, amely nem lett volna a Sztálin­tól függő „lublini bizottság" alárendelt­je. A mintegy 30 ezer lengyel fegyveres az első napokban jelentős területeket vont a Honi Hadsereg (AK) ellenőrzése alá. A túlerőben lévő németek azonban felőrölték a felkelőket. Sztálin csapatai tétlenül nézték az eseményeket, mivel a szovjetek a kommunista irányítású Né­pi Hadsereget (AL) támogatták. Az AK harcosai csupán a brit légierőtől kaptak néha fegyverutánpótlást. A varsói fel­kelés során 200 ezer ember vesztette életét. Az október 2-án lezajlott kapituláció után Hitler porig romboltatta a lengyel fővárost, ahonnan félmillió embernek kellett elmenekülnie. Mintegy 150 ezer lengyelt kényszermunkára hurcoltak el a németek. Az 1944-es felkelés veteránjai Antoni Chrusciel tábornok és felesége tegnapi varsói újratemetésén ­ Háttér Az uniós bővítés sem zárta le a német Benes-vitát Prágával Nyugtalanító krónikát lehet összeállítani azokról a tényekről, amelyek ismét beár­nyékolhatják a cseh-német kapcsolato­kat. Edmund Stoiber bajor miniszterelnök nemrég újra követelte a Benes-dekré­­tumok érvénytelenítését. (Eduard Benes csehszlovák elnök 1945-ös rendeleteiről van szó, amely a német és a magyar nép­csoport kitelepítéséről és vagyonelkobzá­sáról intézkedett.) Stoiber közvetve így válaszolt a cseh törvényhozásnak, amely fura, egymondatos törvényt alkotott, mi­szerint Eduard Benes érdemeket szerzett a cseh állam megalapításában. A jogsza­bályt hosszas vita után mindkét ház jóvá­hagyta. Az államfő ugyan nem írta alá, de így is törvényerőre emelkedett. Június végén Václav Klaus köztársasági elnök is részt vett a dél-csehországi Cesky Krumlovban azon az ünnepségen, , amelyen az egyik helyi szálloda bejárata mellett felavatták Eduard Benes mell­szobrát. Nem is az avatás keltett figyelmet Csehországban, s felháborodást Auszt­riában és Németországban, hanem az a tény, hogy a műalkotás alá az egykori csehszlovák köztársasági elnök egyik, a második világháború végén elhangzott kijelentését vésték fel. Nemcsak csehül, hanem németül is: „Rövidesen eljön az idő, amikor a bűnösök saját lelkiisme­retük és a világ előtt iparkodnak majd tisztára mosni magukat ama tettek miatt, amelyeket végrehajtottak. És csakhamar maguk is elhiszik azt, amit bizonygatnak, s ezeket az újkori hazugságokat terjeszte­ni is fogják. Így lesz, higgyétek el, ezért minden szenvedést, amelyek a börtönök­ben és a koncentrációs táborokban ért benneteket, jegyezzetek fel és véssétek az emlékezetetekbe, mert rövidesen újra tá­madni fognak, veszélyeztetve nemzeti és emberi szabadságunkat." A választók kegyeinek elnyerése érdekében sok mindenre képes politikus megnyilvánulásai révén újra erősödnek a makacs előítéletek, a nemzeti mítoszok és a dogmák. A szomszédos osztrák és német régiók vezetői kérték cseh partnereiktől a provo­katív szöveg eltávolítását. Mindhiába. Néhány napja aztán valaki letörte a német szöveget tartalmazó márványtáblát. A he­lyi önkormányzat most úgy döntött, hogy a feliratot­­ nemcsak német nyelven, ha­nem angolul is - rövidesen visszaállítják. Cseh politológusok mostanság arról vitatkoznak, vajon a két érintett ország polgárai a múltat végképp lezáró utó­­zöngékkel vagy éppenséggel újra erősö­dő indulatokkal szembesülnek-e. S nem­csak ők, hiszen a Benes-dekrétumok tra­gikusan érintették a szlovákiai magyar­ságot is. Alighanem Václav Havel exál­­lamfőnek van igaza, aki nemrég muta­tott rá, hogy a szudétanémetek második világháború utáni kitelepítése a csehek számára évtizedekig tabutémának szá­mított. Szerinte mindmáig nem került sor a rendkívül érzékeny és bonyolult probléma nyugodt és tárgyilagos elem­zésére. Ezért tovább élnek, sőt: számos, a választók kegyeinek elnyerése érdeké­ben sok mindenre képes politikus meg­nyilvánulásai révén újra erősödnek a makacs előítéletek, a nemzeti mítoszok és a dogmák. Szavait a legújabb prágai közvélemény-kutatások is igazolják, amelyek szerint a csehek mintegy két­harmadának ma is az a meggyőződése, hogy a Benes-dekrétumokat semmikép­pen sem szabad érvényteleníteni. A szu­détanémetek második világháború utá­ni kitelepítését pedig a megkérdezettek 56 százaléka tartja igazságosnak. Egyfajta terápiaként, a közös dolgok rendezése érdekében Petr Pithart, a cseh szenátus elnöke hosszú évek óta szorgal­mazza a két nemzet egymásra figyelő párbeszédét, mert „mindkét nép emléke­zete általában csak a sérelmeket emlegeti. Amíg azonban a másik fél fájdalmait, megpróbáltatásait nem kívánja meghal­lani, s megérteni, addig nem lesz valódi megbékélés" - mondta. Tavaly Prágában irodát nyitott a szudétanémet kitelepítet­tek szövetsége. A székházat ugyan mind­máig - nyitván a provokációktól tartva - alig észrevehető tábla jelzi, viszont a prá­gai hatóságok főleg a cseh kommunisták és a nyugat-csehországi lakosság egy ré­szének, valamint a németek elhagyott la­kásaiba betelepültek és leszármazottai­­nak a tiltakozása ellenére sem zárták be. Az iroda az­óta különösebb hírverés nél­kül, de eredményesen tevékenykedik. Anyagiakkal is támogatja az egykor né­metek lakta csehországi települések te­metőinek a felújítását, a cseh-német kö­zös kulturális rendezvényeket. Csehország uniós tagsága erősítheti a két nemzet és ország gazdasági és embe­ri kapcsolatait. Václav Klaus az újra erő­södő cseh-német hangzavar kapcsán azt hangoztatta, hogy értelmetlen a múltban vájkálni, a történelmet úgy kell elfogad­ni, hogy nem feledkezünk meg a tanulsá­gokról. Szilvássy József ! Jegyzet „Térdre borulás h­elyett inkább jó szavak” T­öbb száz éven át véres háborúkat vív­tak egymással, a két egykori ősellen­séget mára igencsak szerteágazó politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatrendszer köti össze. Németország és Lengyelország immáron szövetségesek a NATO-ban, emancipált partnerek az Európai Unió­­ban, mindezzel együtt a régi beidegződé­sek, kölcsönös félelmek meglehetősen ne­hezen múlnak el. A kisebb, a 39 milliós Lengyelország­ban továbbra is tartanak az uniós bővítés után még szabadabban nyomuló német nagytőkétől, míg a nagyobb, 80 milliós Németországban az ottani állásokat ve­szélyeztető olcsó kelet-európai munkaerőt leginkább a lengyelek jelenítik meg. Berlin és Varsó viszonyában szintén akadnak jócskán kritikus pontok: az iraki háború ügyében a két NATO-tagállam - finoman fogalmazva - gyökeresen ellen­tétes álláspontot foglal el. Németország köztudottan a kezdetektől ellenezte a ka­tonai beavatkozást, a középhatalmi ambí­ciókat tápláló, Irakba 2500 katonát küldő Lengyelország viszont az Egyesült Álla­mok egyik legfontosabb európai szövetsé­gesévé lépett elő. Ahogy azt a konzervatív berlini napi­lap, a Die Welt is írja, a szoros szomszéd­ság sokkal több erőfeszítést igényel, mint a távolból való barátkozás. Mindenesetre német diplomáciai körökben komoly és végérvényes megbékélési gesztusnak tart­ják, hogy a varsói felkelés hatvanadik év­fordulójára meghívták Gerhard Schröder német kancellárt. Az invitálás legalább olyan jelentőséggel bír a kétoldalú vi­szonyban, mint az, hogy Jacques Chirac francia köztársasági elnök meghívására Schröder júniusban ott volt a normandiai partraszállás hatvanadik évfordulója al­kalmából rendezett nagyszabású megem­lékezésen. Vagy az, hogy az új német ál­lamfő, Horst Köhler első külföldi útja a júliusi beiktatást követően nem Párizsba, hanem Varsóba vezetett. Lengyel részről a mostani Schröder­­vizittől nemcsak azt várják, hogy a kancel­lár fejet hajt a 200 ezer lengyel áldozat em­léke előtt, három különböző varsói helyszí­nen koszorút helyez el, s felkeresi a hatvan évvel ezelőtti eseményeknek szentelt, de még nem teljesen kész múzeumot. - Nem térdre borulást várunk, hanem sokkal inkább jó szavakat - nyilatkozta Schröder érkezése előtt a Die Weltnek Marek Belka. A lengyel kormányfő ezzel félreérthe­tetlenül utalt Willy Brandtra. A néhai nyugatnémet kancellár 1970. decemberi, történelmi varsói útja során térdet hajtott a gettó emlékművénél - így tisztelegve egy másik, demokratikus Németország nevében a hitleri III. Birodalom által elkö­vetett szörnyű bűnök áldozatai előtt. A Belka által sürgetett „jó szavaknak" a lengyel-német viszonyt leginkább beár­nyékoló kárpótlási-kitelepítési ügyekre kellene vonatkozniuk. Varsóban hatalmas jelentőséget tulajdonítanának annak, ha Schröder vasárnapi ünnepi beszédében egy olyan kezdeményezéssel állna elő, amely végérvényesen lezárná a második világháború után Lengyelországból kite­lepített németek kártérítési igényeit. A Porosz Vagyonügynökség nevű ala­pítvány hosszú idő óta gyűjti az igénye­ket és szeretné az ügyet európai szintre terelni. A lengyelek ilyesmiről hallani sem akarnak, s arra hivatkoznak, hogy Köhler elődje, Johannes Rau írta alá ta­valy a kártérítési témát „kipipáló" gdans­ki nyilatkozatot. Köhler júliusi varsói út­ja során azt mondta, hogy Németország nem kívánja újraírni a történelmet. Mindezt teljesen másként látja a Kite­lepítettek Szövetsége (BdV), amely eluta­sítja, hogy Németország lemondjon az érintettek kártérítési igényeiről. Erika Steinbach CDU-s képviselő és a BdV el­nöke szerint nemzetközi jogi szempontból továbbra is rendezetlenek azon németek pénzügyi igényei, akiket 1945 után az egykori keleti területekről telepítettek ki. Az elűzött egykori Wehrmacht-tiszt lá­nya úgy látja, a lengyel kormánynak jel­képes kártérítéssel kellene jelezni, hogy a tömeges kitelepítés és a kollektív bűnös­ség nem volt helyes dolog. Steinbach pél­damutatónak nevezte Magyarországot, az Antall-kormány 1992-ben a kitelepí­tett sváboknak, illetve leszármazottaik­­nak fizetett „mindössze pár forintos kár­pótlással" ismerte el a világháborút köve­tő intézkedés jogszerűtlenségét - írta a Sachsische Zeitung. Varsóban Steinbach megnyilatkozásait minden alkalommal hatalmas felháboro­dás kíséri. Elutasítják azt a követelést is, hogy a kitelepített németeknek emlékmű­vet állítsanak. Provokációnak tartották azt is, amikor a lengyelek szemében „vö­rös posztónak" számító Steinbach nemré­giben Berlinben az 1944-es varsói felke­lésre emlékező rendezvényt szervezett. A CDU-s képviselőnő szerint azért, hogy „megismertesse a németekkel a náci re­zsim által vérbe fojtott fegyveres harc hi­teles történetét". Dési András

Next