Népszabadság, 2005. március (63. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-22 / 67. szám
NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT 2005. MÁRCIUS 22., KEDD 3 Egyesülés lesz, névváltoztatás nem? Pártegyesülés lesz, a névváltoztatás viszont valószínűleg mégsem kerül napirendre az MDF országos gyűlésén április 9-én. Április 9-én egyesül az MDF és a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP). Az egyesülést alapszabály-módosítás előzi meg, amelynek előkészítése még nem zárult le. Mint ismeretes, 1996-ban vált ki az MDF-ből egy Antall Józsefhez köthető csoport, Szabó Iván vezetésével. Ennek közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Szabó alulmaradt a Fideszhez közelítő Lezsák Sándorral szemben a párt elnöki posztjáért vívott küzdelemben. Szabóék így alapították meg az MDNP-t. Most valójában az MDF kooptálja majd az MDNP-t, amelynek vezéralakjai Szabó József elnökön kívül (Szabó Iván 1998-ban lemondott) Zsigmond Attila, Pusztai Erzsébet és a holdudvarhoz tartozó Bod Péter Ákos. Április 9- én az MDNP országos gyűlésen kimondja a párt feloszlatását, s ezzel párhuzamosan határoz az MDF országos gyűlése - egy másik helyszínen - az egyesülésről. Az egyesülés után az elképzelések szerint az MDNP a demokrata fórum mindegyik döntéshozó testületébe meghatározott számú személyt delegálhat, az MDF-elnökség soraiba két főt, a párt közel százfős országos választmányába tizenötöt. A képviselőjelölt-állítás folyamatába is bekapcsolódik az MDNP. Az egyesülés nem jelent automatikus névváltoztatást. Noha már az MDF tavaly őszi országos gyűlésén szóba került, hogy tavasszal napirendre kellene tűzni a kérdést, s azóta is gondolkodnak erről, ez a mostani országos gyűlésen még valószínűleg nem lesz aktuális. Túl sok a lehetséges változat: az elmúlt időszakban felvetődött az MDF - a Magyar Konzervatív Párt”, az „MDF - Konzervatív Néppárt”, az „MDF - a Magyar Néppárt” és az „MDF - a Korszerű Konzervatív Párt” variáns is. Lapunk úgy tudja, hogy a pártvezetés az „MDF - a Magyar Konzervatív Párt” változatot tartja jónak, de valószínűleg csak ősszel, az MDF egy másik országos gyűlésén lesz erről szó. Azt, hogy ne csak kiegészítésről, hanem komplett névváltoztatásról legyen szó, azért nem tartanák túl szerencsésnek, mert ez esetben a pártból távozásra kényszerült lakitelekiek, illetve Lezsák Sándor később esetleg valamilyen formában használhatná a demokrata fórum elnevezést. CSUHAJ ILDIKÓ Szabó József és Dávid Ibolya idézetek 1996-ból Szabó Iván: „Jobb, ha két együttműködésre kész testvérpárt működik, mint ha tovább élnénk egy rossz házasságban.” Lezsák Sándor: „A kilépés azonnal hozzájárulhat az MDF fiatalabb és tehetséges generációinak előrelépéséhez.” Szakadástörténet Az MDF-ben az első „szakadás” 1993. május végén következett be, amikor hat képviselőt kizártak a frakcióból. Csurka István ezt követően alapította meg a MIÉP-et, Zacsek Gyula pedig a Magyar Piac Pártot. Végül 12 képviselő lépett át Csurkáékhoz. Az MDF 9. országos gyűlésén, 1996 márciusában újra összecsaptak a radikálisok és a mérsékeltek. Az MDF elnöke Lezsák Sándor lett, míg a liberálisnak tekintett Szabó Iván vezette szárny kivált a pártból. Létrejött az MDNP, amelynek megalakult a parlamenti frakciója is. A maradó MDF 1997 végén választási együttműködést kötött a Fidesz-MPP-vel. A legutolsó szakadás ehhez a ciklushoz köthető: Lezsák Sándort és négy képviselőtársát kizárták az MDF-ből. Lezsák Sándorék kivárnak Munkatársunktól Az MDF-ből tavaly távozásra kényszerült képviselők egy részének esetében már március 6-án lejárt az a féléves moratórium, amelyet a függetlenek soraiban kell tölteni. Balsai István, Font Sándor, Horváth Balázs, Kelemen András és Szászfalvi László ugyanakkor még nem döntött arról, hogy független honatya marad-e vagy kéri felvételét esetleg a Fidesz parlamenti frakciójába. Erről Font Sándor nyilatkozott lapunknak, aki hangsúlyozta, hogy személyes véleményét mondja az ügyben. Ugyanakkor az öt honatya körében általános az a vélekedés, hogy nem hoznak végleges döntést addig, amíg a „második körben” távozásra kényszerültek esetében nem jár le a féléves moratórium. Lezsák Sándor és a Nemzeti Fórum képviselőinek a számára ez a határidő május 9-e lesz. Információink szerint azonban már folynak tájékozódó megbeszélések köztük és Fidesz-politikusok között arról, hogy mi lenne politikailag a legcélravezetőbb megoldás. Ez a kérdés - úgy tudjuk - azon a megbeszélésen is szóba került, amelyet hetekkel ezelőtt Orbán Viktor folytatott a lakiteleki népfőiskolán a volt MDF- esekkel. DÍJAK AZ ANTIRASSZISTA VILÁGNAPON A nemzetközi antirasszista nap alkalmából Radnóti Miklós-díjakat adott át Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A díj kitüntetettje Dés László zeneszerző, Dienes Gedeon művelődéskutató, Földes György, a történelemtudományok kandidátusa, Furmann Imre jogász, Hegedűs D. Géza színművész, Kardos Péter főrabbi, Kende Ernőné, a Nácizmus Üldözöttei Országos Egyesületének alelnöke, Majoros László, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Hajdú megyei szervezetének elnöke, Márton László író, újságíró, Mester Ákos újságíró, Stanco Nick, Horvátország nagykövete, Tóth Sándor hadtörténész, valamint a pannonhalmi főapátság, amelynek képviseletében Várszegi Asztrik főapát vette át az elismerést. (MTI) Újraindul a paksi kettes A hét végén sikeresen befejeződött a főjavítás alatt álló paksi kettes blokk visszaindításához szükséges, a reaktor és a fővízkör műszaki biztonságtechnikai felülvizsgálata, a nyomáspróbákat követően megkezdődött a rendszer felfűtése az indításhoz - tájékoztatta lapunkat az atomerőmű. A visszaindításhoz szükséges engedélyt a múlt héten kapták meg az Országos Atomenergia Hivataltól (OAH), a szilárdsági nyomáspróbákat a hatóság felügyelete mellett hajtották végre. Az üzembe helyezés nem tér el bármelyik blokk indításától, illetve a kettes blokk tavalyi újraindításától, azonban az atomerőmű szakemberei a szokásosnál több ellenőrzési pontot iktatnak be a folyamatba. Lux Iván, az OAH főigazgatóhelyettese lapunknak elmondta: az engedély birtokában tizenegy hónapon át üzemelhet a kettes. Ugyanakkor a sérült fűtőelemek kiemelésének idejére le kell állni a blokkal. e. 7. Pótvizsga VÁRKONYI IVÁN Magyarország vétkei el lettek feledve. Az Európai Unió pénzügyminiszterei azzal, hogy vasárnap éjjel lazítottak kicsit az uniós költségvetésihiány-előírásokon, lehetőséget adtak, hogy könnyedén csatlakozzunk az eurózónához. Az a néhány mondat, amely a magánnyugdíj-pénztári befizetések költségvetési korrekciójának mechanizmusáról szól, valójában ezt jelenti. A módosítás elérése éppen ezért magyar diplomáciai siker - és ezen nem változtat az sem, hogy labdába se tudunk rúgni, ha éppenséggel Lengyelországnak nem ugyanez az érdeke. Közös szerencsénk, hogy volt egyáltalán esély lazítani, hiszen az elmúlt években uniós szinten kérdőjeleződött meg a szigorú költségvetési előírások hatékonysága. Miközben minden tagállam megannyi trükkel élt államháztartási hiánya elrejtésére, egyre több közgazdász mondogatta, hogy nem lehet három-négy adat alapján megítélni: egy ország takarékos vagy pazarló gazdálkodást folytat-e. A stabilitási paktum reformja jókor jött a legtöbb nagy európai országnak és nekünk is. A követelmények átalakításával oda jutottunk el, ahol 2001-ben voltunk. Akkor - hála némi autópálya-finanszírozási fortélynak - néhány százalékpont és egyetlen év választotta el Magyarországot az euró bevezetéséhez szabott költségvetési feltétel teljesítésétől. Ma ugyanez a helyzet - hála a holnaptól talán hivatalosan is érvénybe lépő új uniós követelményeknek, és persze a sztrádaköltségek legfrissebb elszámolási mechanizmusának. Ha ezt az évet a terv szerint teljesítjük, 2006-ra már a GDP három százalékára vagy akár az alá is csökkenthető az államháztartás hiánya. Ez pedig lehetővé tenné, hogy 2008. január elsejétől eurónak hívják a magyar fizetőeszközt. És bár szeretem a forintot, azt be kell látni: a közös valuta jóval komolyabb stabilitást, befektetői bizalmat, intenzívebb gazdasági növekedést és nagyobb jólétet hoz. Minél előbb van itt, annál gyorsabban. A kérdés persze most is az: elegendő-e a szebb jövő ígérete, az euró bevezetésének kétségkívül, bár hosszú távon kedvező gazdasági és társadalmi hatása vagy sem? 2001-ben a politika egyértelmű nemmel válaszolt erre a kérdésre, és úgy találta: az emberek eleget vártak, és szeretnék azonnal készpénzre váltani az eredményeket. Szeretnének új lakást, nagyobb fizetést, több nyugdíjat és minél nagyobb, szélesebb körű adókedvezményt. Az eredmény a hiteltelen költségvetési kimutatások miatt megingó befektetői bizalomban, az irreálisan magas kamatszintben, a növekvő államadósságban és a fizetési mérleg hiányának növekedésében látható. Az akkor megkezdett és a kormányváltás után is folytatott gazdaságpolitika kudarca ma már kézzelfogható. És a helyzet még rosszabb volna, ha valamikor 2003 végén nem vált a kormány, és tér vissza - meglehetősen lassan - az eredeti útra. A feltételek változása történelmi esély Magyarországnak és a magyar politikának arra, hogy kiköszörülje a 2001-es csorbát. A kérdés az: a politika tanult-e a hibákból, vagy feláldozza-e az esélyt a jövő évi választások oltárán? Ha ismét elbukik, aligha jelentkezhetünk újabb pótvizsgára. Munkadarab KRAJCZÁR GYULA Szinte hagyomány, ha komoly amerikai tárgyaló érkezik Pekingbe, azonnal Észak-Koreáról kezd beszélni. Az is hagyomány, hogy erre a kínaiak, mintha meg se hallották volna, egyből Tajvanról kezdenek beszélni. Most, hogy a kínai népi gyűlés meghozta az elszakadásellenes törvényt, megfordult a helyzet. A törvény nagyjából arról szól, hogy Tajvan nem szakadhat el Kínától, az újraegyesítést békésen kell végrehajtani, ám erő is alkalmazható, ha a sziget hivatalosan függetlenedni akar. Ha nagyon szőrözni akarna az ember, lenne ellentmondást, hiszen hogyan nem szakadhat el valami, amivel egyébiránt újra kellene egyesülni, de ez csak gurigázás szavakkal. Megszokhattuk már, hogy minden érintett fél izzasztó helyzetbe kerül, ha jogilag kell definiálnia a fennálló helyzetet, de ez nem változtat azon, hogy a mai világot működtető kódban a Tajvani-szoros jelenti azt a néhány sort, amely a legnagyobb jövőbeni veszélyekkel fenyeget. Nem mintha bárki a prompt háborúzáson törné a fejét. Csak arról van szó, hogy ez az egyetlen feszültség, amelyben az Egyesült Államok közvetlenül szemben áll, illetve állhat az egyik - mondjuk úgy - másodvonalbeli hatalommal. Condi Rice külügyminiszternek nem is tetszik az új fejlemény. Most tehát van törvény arra, hogy mit kell Tajvannal tenni a különböző lehetséges szituációkban. Nem ez az első. Az Egyesült Államoknak is van egy törvénye, amellyel önmaga kötelességévé teszi a sziget biztonságának garantálását, s ez sem tetszik mindenkinek. A tajvani elit egyes tagjaiban pedig máris felvetődött, hogy kellene alkotni egy okkupációellenes törvényt. A felháborodókat borítékolhatjuk. Már majdnem ott tartunk „törvényesen”, ahol kezdetben tartottunk, e nélkül. Az egész konfliktus annyira terhelt abszurd ellentmondásokkal, hogy szereplői is szükségszerűen csak ellentmondásosan tudnak viselkedni. Ezen az alapon azonban azt mondhatnánk, hogy végső soron teljesen mindegy, van-e elszakadásellenes törvény vagy nincs, az se szebbé, se csúnyábbá, se valószínűbbé, se bizonytalanabbá nem tesz egy háborút. A kínai vezetők eddig is elmondták mindazt, ami a törvényben benne van, nem az álláspont változott, hanem annak a súlya. Ami a leginkább változik azonban, az Kína súlya, s a kínai vezetők szavainak a súlya. Kína világpolitikai emancipációjának éveit éljük, messze nem mindegy, hogy ez milyen prioritásokkal történik meg. Mert hogy megtörténik, az szinte elkerülhetetlen. Szinte nincs ellene eszköz. Peter Mandelson, az EU kereskedelmi biztosa mondta éppen Pekingben néhány hete, hogy nem lehet Kína bukására játszani, mert azzal magunknak nagyobb problémákat okoznánk, mint nekik. Lehetne persze itt is komolyabb méretekben fellazítani, ahogy az amerikaiak azt számos helyen tették és teszik, vannak bőven kisebbségek, nemzetiek, vallásiak, egyebek. Kína azonban nem Grúzia vagy Ukrajna. S nemcsak arról van szó, hogy egy narancssárga tréning itt lényegesen nagyobb büdzsét emésztene fel. Sokkal inkább arról, hogy míg az említett országokban a legkisebb változás is csak javíthatott a helyzeten, Kínában ez egyáltalán nem így van. A prosperáló gazdaság és a stabilitás, a felelős nemzetközi szerepvállalás, ha sokaknak nem tetszik is, inkább az együttműködésre ad ésszerű lehetőséget, mint az averzióra. Tajvan esetében a nyugatnak van egy „talált” érve, ami rendkívül fontos, s ez a demokrácia. Annyiban talált, hogy amikor Washington a biztonsági garanciákat vállalta, még Csang Kaj-sek korrupt, bár számos kínai értéket is megtestesítő dinasztikus diktatúrája működtette a szigetet. Erre a problémára Peking elvi válasza az „egy ország, két rendszer”. A hongkongi tapasztalatok ellentmondásos képet sugároznak erről az ideáról. Legyünk azonban jóindulatúak: ott a briteknek köszönhetően sokkal szegényesebb demokratikus bázisról indult az egész, mint ahová Tajvan már eddig önmagától eljutott, még ha ez sem mondható valami izmos, stabil, intézményrendszerű valaminek. Tény viszont, hogy Peking emiatt nem szokott kritikával élni, ez jól láthatóan nem baja, a történet nem erről szól. Kínának ez szuverenitási, közvetve nagyhatalmi kérdés, míg Washingtonnak kizárólag nagyhatalmi kérdés, amelyben a munkadarab a kínai szuverenitás.v