Népszabadság, 2005. április (63. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-23 / 94. szám

2 2005. ÁPRILIS 23., SZOMBAT HÉTVÉGE NÉPSZABADSÁG ­ „Nekünk Szili Katalin kell” A köztársaságielnök-jelölés története októbertől áprilisig A pártban senki nem tekinti ezt bocsánatos bűnnek, és politikai természetű kö­vetkezményei lesznek annak, hogy a kettős népszavazási kampányban voltak, akik szembementek az MSZP elnökségével - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc januárban. Emlékezetes: a házelnök a szocialisták két nemes hivatalos állás­pontjával szemben lelkiismereti szavazásra biztatott. A miniszterelnök valószí­nűleg nem arra gondolt, hogy Szili Katalin az MSZP köztársaságielnök-j­elöltje lesz három hónappal később. Egy hét telt el azóta, hogy az MSZP kongresszusa erről döntött, írásunk a jelölés folyamatát kísérli meg összefoglalni. „ HASZÁN ZOLTÁN-NAGY SZILVIA A tavaly augusztusi miniszterelnök-jelölő kong­resszus gyökeresen megváltoztatta az MSZP belső gondolkodását. A tagságnak nagyon is tetszik a pártdemokrácia; nem hagyják, hogy a fejük fölött, szűk körben, időnként a többség akaratát figyel­men kívül hagyva döntések szülessenek. Ezt bizo­nyították a küldöttek a tavaly októberi tisztújító kongresszuson is, amikor az elnökhelyettesi posz­tot Juhász Ferencnek szánták „odafent”, de mégis Szekeres Imre futott be. Ezen a kongresszuson Szili Katalin, az MSZP el­nökhelyettese, a párt egyik legbefolyásosabb poli­tikusa nem szerzett párttisztséget. Többek szerint a kevés jelölés miatt, kényszerűségből lépett vissza mindenfajta versengéstől, voltak, akik egyszerűb­ben fogalmaztak: vereséget szenvedett. Mások úgy vélik, alkut kötött, nem vállal semmilyen posztot, hogy cserébe ő legyen a köztársaságielnök-jelölt. Az alkut Hiller István cáfolta, bár a pártelnöki megválasztása előtti utolsó nyilatkozatában utalt arra, hogy a házelnökre még komoly feladatok vár­nak. Akárhogy is történt, a cél már Szili Katalin szeme előtt lebegett: Gyurcsány Ferenc tavalyi stratégiáját kezdte el követni. Egyrészt megbízható csapatot épített maga köré, másrészt megszervezte a jelölés alulról jövő és egyre lelkesebb menetét. Türelmesen, hónapokig készült, járta az országot, találkozott a tagsággal, amelynek körében népsze­rű volt, miután évekig ő testesítette meg a megúju­lást, a fiatalodást, a szerény, közvetlen staust, no meg semmiféle „ügy” nem tapadt a nevéhez. Há­rom hónappal azután, hogy a pártelnökségre pá­lyázott - hiába -, tudatosan kezdett pártok felett állóként viselkedni. Ennek legemlékezetesebb jele az volt, amikor a szocialista részről amúgy is bi­zonytalan népszavazási kampány során az elutasí­tás helyett lelkiismereti szavazásra szólított fel a kettős állampolgárság ügyében. Begubozott pártvezetés De a pártelit egy része és a kormányfő nemcsak ezért nem lelkesedett Szili államfői jelöltségéért. A parlamenti folyosókon többször is felemlegették a házelnök korábbi megnyilatkozásait. Amikor 2003 őszén a Fidesz támadást intézett Gyurcsány ellen korábbi üzleti vállalkozásai miatt, ez téma lett az MSZP-n belül is. Egyes pártvezetők etikára, „az MSZP belső amortizációjára” hivatkozva kimondva-kimondatlanul a sportminisztert tá­madták. Ebben a helyzetben hagyta el Szili száját a nevezetes mondat: a pártnak meg kell szabadulnia a nómenklatúrától. Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc megüti-e az MSZP-től várható erkölcsi mércét, Szili akkor így felelt: „véleménye­met hadd tartsam meg magamnak”. Amikor azon­ban a Fidesz ebben a témában interpellálta a sportminisztert, a házelnök igen szavazatával az Országgyűlés elfogadta Gyurcsány válaszát. Ezzel a miniszter megmenekült a politikai kudarctól. Igaz, Szili mielőtt megnyomta volna az igen gom­bot, kivárt egy keveset, kellő dramaturgiai érzékről téve bizonyságot. Hogy valójában miért alakult így a két politikus viszonya, pontosan senki nem tudja. Sokak szerint a házelnök féltékeny lett a pártban üstökösként berobbanó Gyurcsányra. Vannak, akik azt állítják, hogy a miniszterelnök egyszerűen kételkedik Szili Katalin politikusi kvalitásaiban. Fenntartásaival feltehetően nem volt egyedül: a szocialisták között is jócskán akadtak, akik úgy vélték, Szili eléggé be­folyásolható, hajlamos a túlkompenzálásra, hamar pánikba esik. Ha most csak ellenzéki szavazatok­kal érheti el célját, elképzelhető, hogy hálája auto­matikusan működésbe léphet döntéseinél - állít­ják bírálói, idézve a mondást, nincsenek in­gyenebédek. A házelnök környezetében ugyanak­kor az ellenkezőjét állítják: éppen a megválasztása adná meg neki az elégtételt, miért akarna hát ke­resztbe tenni pártjának. Figyelemre méltó, hogy a szocialista szimpa­tizánsok egy részének szemében a tavaly kifejezet­ten népszerűtlenné vált Szili néhány hónappal az októberi pártkongresszus után képes volt „vissza­hozni” magát. Miután reálisan felmérve a lehetősé­geit visszalépett, és nem vállalt semmlyen tisztsé­get, mostanra az új vezetés iránti csodavárás elmúl­tával már-már sajnálni kezdték őt az MSZP-hívek, s úgy gondolták, méltánytalan, hogy neki nem ju­tott semmi. És még valami: az, hogy az SZDSZ ódzkodik tőle, kimondottan jót tett neki, hiszen az MSZP-ben sokan úgy vélték: Gyurcsány csapata eddig túlságosan is a koalíciós partner kegyeit ke­reste. Szil Katalin „elszólásai”, nyilatkozatai (Ken­derestől a Vatikánig), határozatlansága csak a ku­lisszák mögött volt téma. Mindenkit lefoglalt a sza­bad demokrata feltétel kritikája: miért ne lehetne pártpolitikus az államfő? Ismét „a mi iratunk” lett a valamikor a pécsi vízmű jogtanácsosi székéből in­duló politikusnő, aki - miként azt múlt pénteki kongresszusi beszédében ő is hangsúlyozta - „az el­múlt tizenöt évet végigharcolta a párttal”. Miközben a sajtóban már tucatnyi név forgott, az MSZP vezetése csak nehezen érthető körmon­datokat, és homályos kritériumokat fogalmazott meg, ráadásul mindenki mást. Bár a köztársasági­­elnök-váasztást 2005 legfontosabb politikai ese­ményének nevezték, a párt vezetése a szőnyeg alá söpörte az ügyet. Begubóztak, ami idővel árulko­dóvá vált; nem a titoktartásról, hanem a tanácsta­lanságról vallott. Igazságtalanság lenne persze nem megemlíteni, hogy augusztus után az új kor­mány és majdan az új pártvezetés alaposan „be volt fogva”. Az államfőjelölést tolták maguk előtt, sokak szerint abban bíztak, akad majd egy baloldali Göncz vagy Mádl. Nem akadt. A kormányfő és a pártvezetés egy része nem talált Szilivel szemben felvonultatható, tekintélyes, nemcsak a közélet­ben, hanem a szocialista pártban is népszerű sze­mélyiséget. Többen nem vállalták a jelölést, akik pedig igen, azoknál az MSZP-n belül Szili jóval na­gyobb támogatottsággal bírt. Voltak alapszerveze­tek, amelyek hetekig vártak a hivatalos útmutatás­ra, azután jelölték Szilit, amúgy az ország egyik legnépszerűbb politikusát. 2004. novemberében Hiller István pártelnök hi­vatalos bemutatkozó látogatást tett Kuncze Gábor­nál, az SZDSZ elnökénél. A találkozót követően egy kérdésre válaszolva azt mondta: „a köztársaságiel­nök-jelölés nem olyan kérdés, amelyet az első fél órában rendezhetnénk”. Januárban az MSZP két­napos elnökségi ülése után nyilatkozta, hogy szó esett az államfőjelölésről, de nevek nem hangzottak el. Ugyanezt mondta február 1-jén is, amikor ismét Kuncze Gáborral találkozott. Később szociálde­mokrata kötődésről, majd női jelöltről beszélt - bár a pletykák szerint ekkor nem Szili Katalinra, ha­nem Kósáné Kovács Magdára gondolt. Simon Gá­bor választmányi elnök viszont nem a nemek sze­rint választott volna; ő egy dinamikus, idegen nyel­veket tudó jelöltet favorizált. Mindeközben Szeke­res Imre, a szocialista párt elnökhelyettese egyértel­műen kijelentette: „indokolt, hogy a liberális és konzervatív köztársasági elnök után szocialista po­litikus következzen az államfői poszton”. Az SZDSZ álláspontja már régóta ismert volt. Kuncze Gábor még 2003. decemberében közölte, hogy nem tartanák jónak, ha ilyen megosztott köz­életben direkt pártpolitikus kerülne a legfőbb köz­jogi méltóság posztjára. Ezt akkor Kovács László ambícióinak lehűtésére nyilatkozta. Az SZDSZ-es politikusok tavaly nyáron kezdtek el foglalkozni az államfőválasztással. Ekkor kiderült, hogy nem egyszeri „Kovács-elhárításról” van szó, amikor el­utasítják a pártpolitikus-jelöltet. A kritériumról egy SZDSZ-es politikus lapunknak azt mondta: „Önvédelmi reflex volt, hogy a szocik ne káderte­metőként kezeljék a posztot”. Ekkor Kovács esélyei már elszálltak, de Medgyessy Péter környezetéből olyan jelzések érkeztek az SZDSZ-hez, hogy a kor­mányfő szívesen beülne a köztársasági elnöki szék­be. Az SZDSZ ezt a normát alkalmazta Szili Kata­linra is, akivel szemben ráadásul - bár ezt a nyilvá­nosság előtt névvel soha nem vállalták - más prob­lémáik is voltak. Jó néhány szocialistához hasonló­an a keménységet is hiányolják belőle. „Nem va­gyok biztos abban, hogy Szili Katalin el tudna vi­selni egy ellene szervezett közepes polgári körös tüntetést” - mondta egy SZDSZ-es képviselő. Ezt a véleményüket informálisan és a hivatalos koalíciós egyeztetéseken is tudtul adták. Liberális malőr Az SZDSZ arra rendezkedett be, hogy húsz képvi­selőjével úgy sem tud jelölni, ezért várják az MSZP-től érkező javaslatokat. Csakhogy nem jöt­tek. Bár a liberálisoknál volt olyan képviselő, aki sürgette, hogy decemberben üljenek le a szocialis­tákká, ez a zá­kozó elmaradt. Az SZDSZ pedig nem bírta tovább, elkezdett nevekben gondolkod­ni. Akárcsak 2000-ben, most is ideális kormányfő­jelöltnek tartották volna Szabó István filmrende­zőt, aki - akárcsak öt éve - nem vállta a felkérést. A liberáisok között volt, aki Sólyom László nevét is felvetette, szóba került Ferge Zsuzsa és Gönczöl Katain is. A volt ombudsmant egyébként az MSZP vezetése, s különösen a miniszterelnök ideáisnak tartotta volna. Sokáig benne reményke­dett a szociaista pártelit egy része is, csakhogy Gönczöl Katain márciusban a nemet mondott a nem hivatáos felkérésekre. És itt megáll a tudo­mány: teltek a hetek, egyre több név forgott, de a bád­dal holdudvarában nem jártak új, az SZDSZ számára is elfogadható tekintélyt. A pozitív ma­gyarázat szerint aki ilyen volt, az nem rállta a fel­kérést. Próbáták meglárni azt a jelöltet, akit a kongresszus elé álíthatnak: „Kedves tagság, a koa­líciós megegyezés érdekében nem lehet Szili Kata­lin az álamfőjelöltünk, de itt van X. Y., aki szintén szociádemokrata kötődésű, szintén népszerű, szintén képes a nemzet egységét kifejezni. Csak­hogy ilyen nem volt. A személyi kérdés meg név nélkül semmit sem ér” - sajnákozott az MSZP egyik elnökségi tagja. Néhány napig biztos befutó­ként emlegették a konszenzusos jelöltségre is esé­lyes Bihari Miháyt, aki viszont akotmánybíróként meg sem szólaltatott. Ezenkívül az ő kiválására az amúgy is határozatképtelenség határán lévő testü­let végképp megbénult volna. Közben az idő múlt, Szili Katalin jött fel, az SZDSZ-szel pedig patthely­zet vakult ki. A házelnök jelölésétől idegenkedő MSZP-sek kezére játszott a szabad demokrata ki­fogás, hiszen mögé lehetet bújni. Kunczéék sokág ezért nem akartak konkrét nevet említeni fenntar­tásaik mellé, hiszen az utóbbi időben már minden­ki tudta, hogy miről van szó, de aki csak tehette, kerülte az ügyet, mint macska a forró kását. Amed­dig tehette, az SZDSZ is tette, mert attól tartott, ami végül be is következett: jönnek a támadások, hogy mindenért ők a felelősek, szokásuk szerint akadékoskodnak, ha vaami nem úgy történik, ahogy szűk pártérdekük diktálja. Az MSZP kitartó habozására jól hangzó magya­rázatot t­tt Hiller István, amikor azt mondta, hogy nem akarják megzavarni a szabad demokra­ták március 19-i tisztújító küldöttgyűlését. Vagyis el A házigazda Szili Katalin üdvözli Gyurcsány Ferenc kormányfőt, a háttérben a pártelnök Hiller István (MSZP Nőtagozat 2005. február 5.) Töprengő kormányfő, Toller a háttérben (2005. január 16.)

Next