Népszabadság, 2005. április (63. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-23 / 94. szám
2 2005. ÁPRILIS 23., SZOMBAT HÉTVÉGE NÉPSZABADSÁG „Nekünk Szili Katalin kell” A köztársaságielnök-jelölés története októbertől áprilisig A pártban senki nem tekinti ezt bocsánatos bűnnek, és politikai természetű következményei lesznek annak, hogy a kettős népszavazási kampányban voltak, akik szembementek az MSZP elnökségével - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc januárban. Emlékezetes: a házelnök a szocialisták két nemes hivatalos álláspontjával szemben lelkiismereti szavazásra biztatott. A miniszterelnök valószínűleg nem arra gondolt, hogy Szili Katalin az MSZP köztársaságielnök-jelöltje lesz három hónappal később. Egy hét telt el azóta, hogy az MSZP kongresszusa erről döntött, írásunk a jelölés folyamatát kísérli meg összefoglalni. „ HASZÁN ZOLTÁN-NAGY SZILVIA A tavaly augusztusi miniszterelnök-jelölő kongresszus gyökeresen megváltoztatta az MSZP belső gondolkodását. A tagságnak nagyon is tetszik a pártdemokrácia; nem hagyják, hogy a fejük fölött, szűk körben, időnként a többség akaratát figyelmen kívül hagyva döntések szülessenek. Ezt bizonyították a küldöttek a tavaly októberi tisztújító kongresszuson is, amikor az elnökhelyettesi posztot Juhász Ferencnek szánták „odafent”, de mégis Szekeres Imre futott be. Ezen a kongresszuson Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese, a párt egyik legbefolyásosabb politikusa nem szerzett párttisztséget. Többek szerint a kevés jelölés miatt, kényszerűségből lépett vissza mindenfajta versengéstől, voltak, akik egyszerűbben fogalmaztak: vereséget szenvedett. Mások úgy vélik, alkut kötött, nem vállal semmilyen posztot, hogy cserébe ő legyen a köztársaságielnök-jelölt. Az alkut Hiller István cáfolta, bár a pártelnöki megválasztása előtti utolsó nyilatkozatában utalt arra, hogy a házelnökre még komoly feladatok várnak. Akárhogy is történt, a cél már Szili Katalin szeme előtt lebegett: Gyurcsány Ferenc tavalyi stratégiáját kezdte el követni. Egyrészt megbízható csapatot épített maga köré, másrészt megszervezte a jelölés alulról jövő és egyre lelkesebb menetét. Türelmesen, hónapokig készült, járta az országot, találkozott a tagsággal, amelynek körében népszerű volt, miután évekig ő testesítette meg a megújulást, a fiatalodást, a szerény, közvetlen staust, no meg semmiféle „ügy” nem tapadt a nevéhez. Három hónappal azután, hogy a pártelnökségre pályázott - hiába -, tudatosan kezdett pártok felett állóként viselkedni. Ennek legemlékezetesebb jele az volt, amikor a szocialista részről amúgy is bizonytalan népszavazási kampány során az elutasítás helyett lelkiismereti szavazásra szólított fel a kettős állampolgárság ügyében. Begubozott pártvezetés De a pártelit egy része és a kormányfő nemcsak ezért nem lelkesedett Szili államfői jelöltségéért. A parlamenti folyosókon többször is felemlegették a házelnök korábbi megnyilatkozásait. Amikor 2003 őszén a Fidesz támadást intézett Gyurcsány ellen korábbi üzleti vállalkozásai miatt, ez téma lett az MSZP-n belül is. Egyes pártvezetők etikára, „az MSZP belső amortizációjára” hivatkozva kimondva-kimondatlanul a sportminisztert támadták. Ebben a helyzetben hagyta el Szili száját a nevezetes mondat: a pártnak meg kell szabadulnia a nómenklatúrától. Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc megüti-e az MSZP-től várható erkölcsi mércét, Szili akkor így felelt: „véleményemet hadd tartsam meg magamnak”. Amikor azonban a Fidesz ebben a témában interpellálta a sportminisztert, a házelnök igen szavazatával az Országgyűlés elfogadta Gyurcsány válaszát. Ezzel a miniszter megmenekült a politikai kudarctól. Igaz, Szili mielőtt megnyomta volna az igen gombot, kivárt egy keveset, kellő dramaturgiai érzékről téve bizonyságot. Hogy valójában miért alakult így a két politikus viszonya, pontosan senki nem tudja. Sokak szerint a házelnök féltékeny lett a pártban üstökösként berobbanó Gyurcsányra. Vannak, akik azt állítják, hogy a miniszterelnök egyszerűen kételkedik Szili Katalin politikusi kvalitásaiban. Fenntartásaival feltehetően nem volt egyedül: a szocialisták között is jócskán akadtak, akik úgy vélték, Szili eléggé befolyásolható, hajlamos a túlkompenzálásra, hamar pánikba esik. Ha most csak ellenzéki szavazatokkal érheti el célját, elképzelhető, hogy hálája automatikusan működésbe léphet döntéseinél - állítják bírálói, idézve a mondást, nincsenek ingyenebédek. A házelnök környezetében ugyanakkor az ellenkezőjét állítják: éppen a megválasztása adná meg neki az elégtételt, miért akarna hát keresztbe tenni pártjának. Figyelemre méltó, hogy a szocialista szimpatizánsok egy részének szemében a tavaly kifejezetten népszerűtlenné vált Szili néhány hónappal az októberi pártkongresszus után képes volt „visszahozni” magát. Miután reálisan felmérve a lehetőségeit visszalépett, és nem vállalt semmlyen tisztséget, mostanra az új vezetés iránti csodavárás elmúltával már-már sajnálni kezdték őt az MSZP-hívek, s úgy gondolták, méltánytalan, hogy neki nem jutott semmi. És még valami: az, hogy az SZDSZ ódzkodik tőle, kimondottan jót tett neki, hiszen az MSZP-ben sokan úgy vélték: Gyurcsány csapata eddig túlságosan is a koalíciós partner kegyeit kereste. Szil Katalin „elszólásai”, nyilatkozatai (Kenderestől a Vatikánig), határozatlansága csak a kulisszák mögött volt téma. Mindenkit lefoglalt a szabad demokrata feltétel kritikája: miért ne lehetne pártpolitikus az államfő? Ismét „a mi iratunk” lett a valamikor a pécsi vízmű jogtanácsosi székéből induló politikusnő, aki - miként azt múlt pénteki kongresszusi beszédében ő is hangsúlyozta - „az elmúlt tizenöt évet végigharcolta a párttal”. Miközben a sajtóban már tucatnyi név forgott, az MSZP vezetése csak nehezen érthető körmondatokat, és homályos kritériumokat fogalmazott meg, ráadásul mindenki mást. Bár a köztársaságielnök-váasztást 2005 legfontosabb politikai eseményének nevezték, a párt vezetése a szőnyeg alá söpörte az ügyet. Begubóztak, ami idővel árulkodóvá vált; nem a titoktartásról, hanem a tanácstalanságról vallott. Igazságtalanság lenne persze nem megemlíteni, hogy augusztus után az új kormány és majdan az új pártvezetés alaposan „be volt fogva”. Az államfőjelölést tolták maguk előtt, sokak szerint abban bíztak, akad majd egy baloldali Göncz vagy Mádl. Nem akadt. A kormányfő és a pártvezetés egy része nem talált Szilivel szemben felvonultatható, tekintélyes, nemcsak a közéletben, hanem a szocialista pártban is népszerű személyiséget. Többen nem vállalták a jelölést, akik pedig igen, azoknál az MSZP-n belül Szili jóval nagyobb támogatottsággal bírt. Voltak alapszervezetek, amelyek hetekig vártak a hivatalos útmutatásra, azután jelölték Szilit, amúgy az ország egyik legnépszerűbb politikusát. 2004. novemberében Hiller István pártelnök hivatalos bemutatkozó látogatást tett Kuncze Gábornál, az SZDSZ elnökénél. A találkozót követően egy kérdésre válaszolva azt mondta: „a köztársaságielnök-jelölés nem olyan kérdés, amelyet az első fél órában rendezhetnénk”. Januárban az MSZP kétnapos elnökségi ülése után nyilatkozta, hogy szó esett az államfőjelölésről, de nevek nem hangzottak el. Ugyanezt mondta február 1-jén is, amikor ismét Kuncze Gáborral találkozott. Később szociáldemokrata kötődésről, majd női jelöltről beszélt - bár a pletykák szerint ekkor nem Szili Katalinra, hanem Kósáné Kovács Magdára gondolt. Simon Gábor választmányi elnök viszont nem a nemek szerint választott volna; ő egy dinamikus, idegen nyelveket tudó jelöltet favorizált. Mindeközben Szekeres Imre, a szocialista párt elnökhelyettese egyértelműen kijelentette: „indokolt, hogy a liberális és konzervatív köztársasági elnök után szocialista politikus következzen az államfői poszton”. Az SZDSZ álláspontja már régóta ismert volt. Kuncze Gábor még 2003. decemberében közölte, hogy nem tartanák jónak, ha ilyen megosztott közéletben direkt pártpolitikus kerülne a legfőbb közjogi méltóság posztjára. Ezt akkor Kovács László ambícióinak lehűtésére nyilatkozta. Az SZDSZ-es politikusok tavaly nyáron kezdtek el foglalkozni az államfőválasztással. Ekkor kiderült, hogy nem egyszeri „Kovács-elhárításról” van szó, amikor elutasítják a pártpolitikus-jelöltet. A kritériumról egy SZDSZ-es politikus lapunknak azt mondta: „Önvédelmi reflex volt, hogy a szocik ne kádertemetőként kezeljék a posztot”. Ekkor Kovács esélyei már elszálltak, de Medgyessy Péter környezetéből olyan jelzések érkeztek az SZDSZ-hez, hogy a kormányfő szívesen beülne a köztársasági elnöki székbe. Az SZDSZ ezt a normát alkalmazta Szili Katalinra is, akivel szemben ráadásul - bár ezt a nyilvánosság előtt névvel soha nem vállalták - más problémáik is voltak. Jó néhány szocialistához hasonlóan a keménységet is hiányolják belőle. „Nem vagyok biztos abban, hogy Szili Katalin el tudna viselni egy ellene szervezett közepes polgári körös tüntetést” - mondta egy SZDSZ-es képviselő. Ezt a véleményüket informálisan és a hivatalos koalíciós egyeztetéseken is tudtul adták. Liberális malőr Az SZDSZ arra rendezkedett be, hogy húsz képviselőjével úgy sem tud jelölni, ezért várják az MSZP-től érkező javaslatokat. Csakhogy nem jöttek. Bár a liberálisoknál volt olyan képviselő, aki sürgette, hogy decemberben üljenek le a szocialistákká, ez a zákozó elmaradt. Az SZDSZ pedig nem bírta tovább, elkezdett nevekben gondolkodni. Akárcsak 2000-ben, most is ideális kormányfőjelöltnek tartották volna Szabó István filmrendezőt, aki - akárcsak öt éve - nem vállta a felkérést. A liberáisok között volt, aki Sólyom László nevét is felvetette, szóba került Ferge Zsuzsa és Gönczöl Katain is. A volt ombudsmant egyébként az MSZP vezetése, s különösen a miniszterelnök ideáisnak tartotta volna. Sokáig benne reménykedett a szociaista pártelit egy része is, csakhogy Gönczöl Katain márciusban a nemet mondott a nem hivatáos felkérésekre. És itt megáll a tudomány: teltek a hetek, egyre több név forgott, de a báddal holdudvarában nem jártak új, az SZDSZ számára is elfogadható tekintélyt. A pozitív magyarázat szerint aki ilyen volt, az nem rállta a felkérést. Próbáták meglárni azt a jelöltet, akit a kongresszus elé álíthatnak: „Kedves tagság, a koalíciós megegyezés érdekében nem lehet Szili Katalin az álamfőjelöltünk, de itt van X. Y., aki szintén szociádemokrata kötődésű, szintén népszerű, szintén képes a nemzet egységét kifejezni. Csakhogy ilyen nem volt. A személyi kérdés meg név nélkül semmit sem ér” - sajnákozott az MSZP egyik elnökségi tagja. Néhány napig biztos befutóként emlegették a konszenzusos jelöltségre is esélyes Bihari Miháyt, aki viszont akotmánybíróként meg sem szólaltatott. Ezenkívül az ő kiválására az amúgy is határozatképtelenség határán lévő testület végképp megbénult volna. Közben az idő múlt, Szili Katalin jött fel, az SZDSZ-szel pedig patthelyzet vakult ki. A házelnök jelölésétől idegenkedő MSZP-sek kezére játszott a szabad demokrata kifogás, hiszen mögé lehetet bújni. Kunczéék sokág ezért nem akartak konkrét nevet említeni fenntartásaik mellé, hiszen az utóbbi időben már mindenki tudta, hogy miről van szó, de aki csak tehette, kerülte az ügyet, mint macska a forró kását. Ameddig tehette, az SZDSZ is tette, mert attól tartott, ami végül be is következett: jönnek a támadások, hogy mindenért ők a felelősek, szokásuk szerint akadékoskodnak, ha vaami nem úgy történik, ahogy szűk pártérdekük diktálja. Az MSZP kitartó habozására jól hangzó magyarázatot ttt Hiller István, amikor azt mondta, hogy nem akarják megzavarni a szabad demokraták március 19-i tisztújító küldöttgyűlését. Vagyis el A házigazda Szili Katalin üdvözli Gyurcsány Ferenc kormányfőt, a háttérben a pártelnök Hiller István (MSZP Nőtagozat 2005. február 5.) Töprengő kormányfő, Toller a háttérben (2005. január 16.)