Népszabadság, 2005. április (63. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-28 / 98. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT 2005. ÁPRILIS 28., CSÜTÖRTÖK 3 Keresik Kondor utódját Ö­t jelölt aspirál a rádióelnöki székre Május 9-én ül össze a Magyar Rádió kuratóriuma, hogy kísérletet tegyen a leköszönő Kondor Katalin utódjának megválasztására. A rádióelnök man­dátuma csak július végén jár le, a zök­kenőmentes váltás érdekében igye­keznek ilyen korán kijelölni az új veze­tőt. Ehhez előbb a pártdelegáltakból álló elnökségnek kell kétharmados többségre jutnia, majd a társadalmi szervezetek képviselőivel kiegészített nagykuratóriumnak kell legalább ilyen arányban jóváhagynia a jelöltet. Ez a közmédiumokban az elmúlt idő­szakban csak a sokadik nekifutásra si­került. A hét jelentkező közül ötöt választott ki és hallgatott meg személyesen a ku­ratóriumi elnökség: Czeglédi Rékát, a BBC jelenlegi és Láng Balázst, a BBC volt munkatársát, Fodor János televízi­ós és rádiós műsorvezetőt, Szayly Jó­zsefet, a Petőfi rádió adófőszerkesztő­helyettesét és Such Györgyöt, a Magyar Televízió korábbi alelnökét. A háttér­tárgyalások alapján az utóbbinak volt a legnagyobb esélye a konszenzusos tá­mogatás megszerzésére, ám a szocialis­táknál megcsappant a támogatottsága korábbi fideszes múltja miatt. Nagy kérdés, hogy Such ennek ellenére be­futhat-e, illetve a rövid idő alatt talál­hatnak-e a két nagy párt által is támo­gatott másik személyt. A meghallgatá­sok után mindenesetre még nem alakult ki hivatalos sorrend a pályázók között. Amennyiben nem lesz kéthar­mados többség, lesz idő egy újabb pályázat kiírására Kondor mandá­tumának lejártáig. HASZÁN ZOLTÁN A Magyar Nemzetért ezüstérem kitüntetést adott át kedden Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke Kondor Katalin rádióelnöknek Gyurcsány újságíró ellen nyert pert Munkatársainktól Rágalmazás miatt első fokon nem jog­erősen egy év próbára bocsátotta ked­den a Pesti Központi Kerületi Bíróság Török Lászlót, a­ Magyar Nemzet újság­íróját. A szerző ellen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és az Altus indított ma­­gánvádas eljárást, mert egy 2003. július 19-én megjelent összeállításban azt ír­ta: „a Gyurcsány Ferenc sportminiszter­hez köthető Altus Befektetési Rt. szin­tén a K and H Equities sikkasztásának sértettje, vagy ahogyan Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke fogalmazott, csalás­ban részt vevő elkövetők”. A peren meg­jelent kormányfő nem fogadta el az új­ságíró bocsánatkérését, aki arra hivat­kozott, hogy csak Pokorni szavait idézte. A bírónő szerint az újságírót nem mentesíti a nagy nyilvánosság előtt el­követett rágalmazás felelőssége alól, ha informátorát idézi. Dénes Veronika úgy vélte, hogy az egyik fél mondanivalójá­nak kritikátlan továbbadásával elké­szült tudósítás nem sajtótájékoztatás, mert annak kétoldalúnak kell lennie. Karas Mónika, Török László ügyvéd­je példátlannak nevezte, hogy egy poli­tikus, miután politikustársán a mentel­mi jog miatt nem tud vagy nem akar elégtételt venni, azon az újságírón ve­gyen elégtételt büntetőügyben, aki szö­veghűen idézte a nyilatkozót. Pokorni Zoltán tegnap sajtótájékoz­tatón arra szólította fel Gyurcsány Fe­rencet, hogy ha vele van problémája, ne fiatal újságírókat „vegzáljon” és idézzen a bíróság elé, hanem fogja perbe őt, nem fog a mentelmi joga mögé bújni. A kormányszóvivői irodán lapunk­nak azt mondták: a cikk valótlan állítást tartalmazott, és nem derült ki egyértel­műen, hogy Pokorni véleményét közlik. Ezért perelte Gyurcsány az újságírót. A Fidesz-alelnök mostani nyilatkozatát ugyanakkor úgy értelmezik, hogy az írás állításait magára vállalta, így a mi­niszterelnök megfontolja, hogy a bíró­ság előtt is lehetőséget biztosítson a nyi­latkozatból hiányzó bocsánatkérésre. Névcserével titkolt származás Kolompár József hiába próbált többször is bankhitelhez jutni, rendre elutasították. Miután nevet változtatott - Kolompár­ból Keszthelyi lett - gond nél­kül megkapta a kölcsönt. A legutóbbi magyarországi népszám­láláskor csak 108 ezren vallották ma­gukat cigánynak, miközben a roma la­kosság tényleges száma ennek a több­szörösére, mintegy 500-600 ezerre te­hető. A Program ÖT (Program az Ösz­­szetartó Társadalom Megteremtésé­ért) szervezésében tartott szerdai fóru­mon a romák identitása volt a téma. A romák önképében meghatározó a több évszázados kirekesztettség, a fo­lyamatos kisebbségi lét. Ligeti György szociológus, a Kurt Lewin Alapítvány vezetője elmondta, hogy a romák iden­titásának alakulását olyan sértő szavak és kifejezések - például „cigánykodik”, „cigánymunka” - is kedvezőtlenül be­folyásolják, amelyeket a többségi tár­sadalom tagjai gyakran a legnagyobb természetességgel használnak. A hátrányos megkülönböztetéssel szembeni stratégiák közül a cigányok­nál az ellenszegüléstől kezdve a feltét­len alkalmazkodásig majdnem min­den típussal lehet találkozni. Kende Anna pszichológus roma egyetemisták körében végzett kutatást. A megkérde­zettek egy része olyan családból érke­zett, amely igyekezett titkolni szárma­zását, beolvadni a társadalomba. Ezek­nek a fiataloknak az egyetemi évek so­rán alakult ki a roma identitásuk, ad­dig nemcsak tágabb környezetükben, odahaza is mindig azt hallották, hogy cigánynak lenni rossz. A rendezvény vendége volt Keszthe­lyi József, egy 35 éves cigány férfi. Két évvel ezelőtt még Kolompárnak hívták. Megelégelte, hogy a származásáról árulkodó családneve miatt sorozatosan kellemetlenségek érik. Elmondta, hogy Kolompárként többször próbált sze­rény összegű hitelt felvenni, de szinte még haza sem ért, már várta is a nem­leges válasz. Miután nevet változtatott, azonnal kapott kölcsönt, pedig lénye­gesen többet kért annál, amit a bankok pár éve még simán elutasítottak. Felsőfokú végzettsége és jól fizető ál­lása volt akkor is, most is. Csak a neve változott Kolompárról Keszthelyire. Korábban a férfi szülei is a névcsere mellett döntöttek. Náluk akkor telt be a pohár, amikor egyik gyereküket, Jó­zsef testvérét az óvoda után - minden ok nélkül - kisegítő iskolába akarták irányítani. A család tiltakozására a gyerek végül „rendes” iskolába került. Jól tanul, semmi baj nincs vele, de a szülőknek elegük lett: elhatározták, hogy megszabadulnak a sok bajt okozó névtől. A szervezők hangsúlyozták, hogy Keszthelyi (Kolompár) József esetét nem követendő példának szánják, ha­nem arra szeretnék felhívni a figyel­met, milyen előítéletekkel kell megküz­deniük a romáknak Magyarországon. CZENE GÁBOR ­SZP-s kérdések Varga Tamásról MTI Mennyi pénzzel károsította meg az adófizetőket Varga Tamás, a Fidesz volt gazdasági tanácsadója? - erről kíván kérdést feltenni hétfőn az Országgyű­lésben Török Zsolt szocialista képviselő. A honatya tegnap Egerben azt mondta: „Érdekesség, hogy Varga a legtöbb áfát akkor igényelte vissza az APEH-től, amikor annak vezetője Simicska Lajos volt. Az a Simicska Lajos, aki ugyanúgy iskolatársa Orbán Viktornak, mint Var­ga Tamás. Szintén tagja azoknak a cé­geknek, amelyeknek tulajdonosa, tagja Varga a kilencvenes évek elején, s ame­lyek közül többek között a Centrum Kft.-ben Orbán Viktor neve is mint tu­lajdonos neve szerepel.” A szocialista politikus kijelentette: parlamenti képviselőként kötelességé­nek érzi azonnali kérdés formájában megérdeklődni a Belügyminisztérium illetékesétől, miért kereste a rendőrség itthon és külföldön Varga Tamást, mi­lyen bűncselekményt követett el, és mekkora összeggel károsította meg a magyar államot. „Joggal vetődik fel az is, hogy segítette-e valaki Varga Tamás tevékenységét, akár az áfa-visszaigény­­lések vagy más gazdasági cselekmé­nyek elkövetése során, de ugyanígy ab­ban is, hogy Prágában vagy Amszter­damban luxuskörülmények között tudjon élni” - jegyezte meg Török Zsolt, aki arra is kíváncsi, hogy mikor hozzák haza Vargát, illetve hogy az ál­lam és az adófizetők visszakapják-e valaha a milliárdokat. N­égyszázon százzal TÓTH ÁKOS A kormányfő jól látja, hogy az önkormányzatok finanszírozásának rendszere megújításra érett. Látja ezt mindenki, a megoldást viszont kevesen tudják. Leginkább talán azok, akik maguk is gyakorló önkor­mányzati szakemberek. Ezért is értékelendő, hogy Gyurcsány Ferenc a Te­lepülési Önkormányzatok Országos Szövetségének küldöttgyűlésén nekik adta föl a leckét: van rá három hónapjuk, tegyenek le valamit az asztalra, a kormány majd megfontolja, hogy a javaslataikkal mit tud kezdeni. Javaslatok lesznek, az bizonyos, de mit kezdenek velük? E kérdés jogosságát támasztja alá az, hogy például azt a családpolitikai anyagot, amit most Gödön tárgyalt a kabinet, ugyanez a kormány egyszer már elvetette. Igaz, a javaslatcsomagot a volt miniszterelnök, Medgyessy Péter készíttette azzal a Szekeres Imrével, aki akkoriban épp kegyvesztett volt. De ezt legalább újra elő lehetett most szedni. Jó volna tudni, vajon a száz lépés programjába bevont tárcáknak van­nak-e­ hasonló módon előkészített, egy mozdulattal előszedhető javaslat­­csomagjaik? Ha vannak, az meglehetősen nagy baj, mert akkor eddig mi­ért nem szedték elő őket? Ha nincsenek, akkor elég nehéz megérteni, mi motiválta a kormányfőt arra, hogy az államfőjelöltet választó szocialista kongresszuson, mindenkit meglepve, bejelentse a száz lépés programját, nem kis zavart okozva ezzel a minisztériumokban. Az ilyen programok­ban épp az a probléma, hogy valamilyen szinten össze kellene érniük, vagyis jó volna, ha a száz lépést a jobb és a bal láb egy irányba tenné. (Ezt a miniszterelnök is érezte, amikor az adóreform bizottság munkáját bírálta.) Az irány persze adott: a kormányfő kiadta a jelszót, hogy a társadalmi igazságosság jegyében kell előrelépni. A családpolitikai támogatások rendszerének tervezett változásai ezt szolgálnák. De miként viszonyulja­nak ehhez azok az önkormányzatok, amelyek ma a szociálpolitikai támo­gatásokat folyósítják? Hogyan gondolják újra a feladataikat, amire két napja felszólították őket, ha éppen azt nem tudják, hogy például ezen a számukra egyáltalában nem elhanyagolható területen milyen változtatá­sokat terveznek a döntéshozók? És ki hangolja majd össze például az ön­­kormányzatok elképzeléseit az új rendszerekkel? Ki egyeztet majd a tele­pülésekkel és a szociálpolitikusokkal? Sürget az idő, és Gyurcsány Ferenc ezt jól érzi, miként azt is, hogy kor­mánya leült. A pártba és a kormányba is új életet kell lehelni. Nézzük az utóbbit: nyilvánvalónak tűnik, hogy az új minisztereket meghatározott feladatra alkalmazta a kormányfő. Ebből két dolog következik: az egyik, hogy a menesztett pénzügyminiszter és a földművelésügyi miniszter vagy nem értett egyet ezekkel a feladatokkal, vagy alkalmatlanok voltak rájuk. A másik: Gyurcsány pontosan tudja, mit akar. Bízzunk benne, bár a kér­dést rögzítsük: most akkor a pártnak van kormánya, vagy épp fordítva? A kormányba talán sikerül életet lehelni, de vajon sikerül-e a szocialis­ta pártba? És Gyurcsány Ferenc dolga ez? Annyiban mindenképpen, hogy az MSZP-t oda kell állítania a száz lépés programja mögé, máskülönben elbukik. Ehhez viszont olyan programra volna szükség, ami mögé - Hiller István szavaival élve - egy modern baloldali párt nyugodtan odaállhat, akár fölvállalva, hogy el is bukhatja, de legalább egy olyan program, ami­ért érdemes volt áldozatot hozni. Egyelőre nem világos, hogy a száz lépés iyen irányba mutatna. A kormányfőt igencsak sürgeti az idő, és - erre lehet következtetni a száz lépés kapkodónak tűnő bejelentéséből - maga sem szeret sokat tépe­­lődni, sokkal inkább határozottan belevágni a dolgok közepébe. Ezúttal talán érdemes volna még egy kicsit tépelődni, hadd jegecesedjenek ki az elképzelések. Mert bár nagy úr az idő, de a 2002-es kétszer száz nap, majd a sok száz tétlen nap után már csak a kevesebb mint négyszáz nap, leg­alább száz lépésével lehet újabb lendületet nyerni. C­sodavárás KIS TIBOR P­árizsi látogatásán Gerhard Schröder - kicsit talán szokatlan módon - személyesen is megpróbálta győzködni a franciákat az uniós al­kotmány hasznáról. De e pillanatban még a német kancellár is kevésnek látszik az üdvösséghez; ahogy a dolgok állnak, kész csoda lenne, ha egy hónap múlva az igen győzne a franciaországi népszavazáson. Ennél is nagyobb gond, hogy a választók zöme egyelőre úgy érzi: nincs is igazán tétje a szavazásnak - az alkotmány bukása korántsem katasztrófa, leg­feljebb csak kellemetlenség. Az is főleg a brüsszeli bürokrácia számára. Persze, az uniós alapokmány útja korábban sem volt nyílegyenes Fran­ciaországban, de annyira kátyúsnak azért még soha nem látszott, mint napjainkban. Mindez már csak azért is meglepő, mert a franciák európai elkötelezettségét - úgy általában - botorság volna vitatni, a meghatározó helyi politikai erők pedig igenpártiak. Szintén, úgy általában. Mert a valóság azért bonyolultabb. Mivelhogy a referendumot a két nagy középpárt - a konzervatívok és a szocialisták - egyaránt kiváló al­kalomnak tartja bizonyos párton belüli személyes számlák rendezésé­hez, és vezetőik figyelmét eddig inkább a soros elnökválasztás legígére­tesebb starthelyeinek becserkészése kötötte le. Ezért aztán a helyezkedő nagyok hangját mindeddig elnyomhatta a masszív „nem”-kórus. Annak ellenére is, hogy ez igen furcsa koalíció - a szélsőbal, továbbá a radikális konzervativizmus és a Le Pen-féle szélső­jobb alkotja. Érvrendszerük persze eltér egymástól, de egy elbizonytala­nodó társadalom fülében a közös dallam valóságos szirénhangnak hat. Közrejátszik ebben, hogy Franciaország" a mai Európában bizonyos értelemben tényleg kivétel. Mégpedig, sokak (nem utolsósorban maguk a franciák) számára irigylésre méltó kivétel. Franciaország ma is Euró­pa egyik legélhetőbb állama, fejlett szociális ellátórendszerrel, lelkiis­meretes állami gondoskodással, erős társadalmi szolidaritással és a gyengéket védő családi adózással, orvosi ellátással, oktatással. A franciák most úgy gondolják, hogy e tradicionális értékek az uniós alkotmánnyal veszélybe kerülnének; hogy a Brüsszelben készült doku­mentum nem szociális, hanem liberális Európát akar kanonizálni. Már­pedig a fentiekből az következik, hogy olyan fogalmak, mint neolibera­lizmus vagy monetarizmus szinte szitokszónak számítanak Franciaor­szágban. Mindehhez társul a „francia kivételhez” való ragaszkodás­­ nagyjából olyan formában, ahogy azt még De Gaulle megálmodta. Minderről persze sok mindent lehet gondolni, de az igenekért ebben az országban most nyilván csak ezek figyelembevételével érdemes harc­ba indulni. Azoknak is, akik esetleg úgy gondolják, éppen ideje bizonyos illúziókkal leszámolni. De az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a „nem” táborában nagy számban találhatók olyan kisemberek, akiknek semmi bajuk Európával, sőt. Csupán félnek: a munkanélküliségtől, az idegenek bevándorlásától és a tőke kivándorlásától. És elhiszik, hogy e sorscsapások az uniós alkotmánnyal meghatványozódnak majd. Nyilvánvaló, hogy valami elromolhatott az alkotmány bemutatásakor Franciaországban. Kérdés: lehet-e még bármi esélye annak, hogy a vok­solásig megforduljon a trend? Mindenesetre az igenpártiaknak talán érdemes volna próbálkozniuk. Kicsit szívósabban, mint eddig.

Next