Népszabadság, 2005. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-07 / 106. szám

* A szerző politikatörténész V­ J Munkáspárt: a harmadik győzelem HAVAS PÉTER M­ájus 5-i választási győzel­me birtokában a Tony Blair vezette Munkáspárt hoz­zákezdhet újabb kormányzási ciklusához. Joggal hangsúlyoz­zák az elemzők ennek történel­mi jelentőségét. Ellenzékben töltött hosszú évtizedek, majd nyolcéves kormányzás után a Munkáspárt ezzel a győzelmével végleg bebizonyította, hogy a brit társadalom érettnek tartja az ország tartós irányítására... De milyen is volt ez a győze­lem? Egyrészt arányait tekintve jelentősen elmaradt az­ 1997-es és 2001-es nagy sikerektől, de a választásokat közvetlenül meg­előző közvélemény-kutatások által előre jelzett elsöprő győze­lemtől is. Másrészt viszont, ha valaki 6-8 hónapja, vagy még előtte, a kormány iraki politi­kája által okozott válság idő­szakában ilyen győzelmet prognosztizál, azt kevesen vet-A gazdaság látványos konszolidációja úgy ment végbe, hogy nem generált szociális feszültséget - ellentétben a konzervatív kormányzás éveiben végrehajtott konszolidációval é­ték volna komolyan. Minden­esetre a Munkáspárt több mint 50 képviselőjét elvesztette, par­lamenti többsége radikálisan lecsökkent (140-ről 62-re), mi­közben a konzervatívok több mint 30, a liberálisok közel 20 új képviselői helyet szereztek. A konzervatív szavazatok szá­ma még a legbiztosabb mun­káspárti körzetekben is meg­nőtt. A Munkáspárt győzelmének értelmezése, sikerének viszony­lagossága nyilván vitákat pro­vokál majd mind a Munkás­pártban, mind a brit politikai közvéleményben. Aligha lehet kétségbe vonni, hogy a választópolgárok meg­határozó hányada a munkás­párti kormány elismert ered­ményei alapján adta le szavaza­tát, pártválasztását ez határozta meg. E teljesítmény elismerése mögött széles társadalmi kon­szenzusra áll, s meghatározó té­nyezője a brit gazdaság pozitív mérlege. A gazdaság látványos konszolidációja a szigetország­ban úgy ment végbe, hogy nem generált szociális feszültséget - ellentétben a konzervatív kor­mányzás éveiben végrehajtott konszolidációval. Ellenkezőleg, lehetővé tette a munkanélküli­ség visszaszorítását és a teljes foglalkoztatás céljának kitűzé­sét. A Labour jelentős vívmá­nya, hogy a közvélemény és a piaci erők elismerték a párt kompetenciáját a gazdaságpoli­tikai kérdésekben és a társada­lom, valamint a piac szereplői között partneri kapcsolat ala­kult ki. Az A munkáspárti kormány tel­jesítményéhez hozzátartozik az egészségügy és az oktatás pél­dátlan fejlesztése, s a gyermek­­szegénység felszámolására irá­nyuló, s már látható eredmé­nyeket hozó erőfeszítései. Blairék mindent megtettek azért, hogy a választópolgárok a fentiek alapján ítéljék meg tel­jesítményüket, s a párt hosszú távú stratégiája, programja alapján mérlegeljék döntésü­ket. A győzelem szerényebb mértéke arra utal, hogy ez a tö­rekvés nem járt teljes sikerrel. Az mindenki számára nyil­vánvaló volt, hogy az iraki brit politika megítélésében sem a közvéleményben, sem a párt­ban nem sikerül a kormánynak konszenzust kialakítania. Arra számítottak azonban, hogy a gazdaság mutatói, amelyek a foglalkoztatáspolitika eredmé­nyeivel együtt az Európai Uni­óban elismerést váltottak ki, otthon is „figyelmet orientáló” szerepet játszanak majd. Az utolsó hónapokban Irak témá­ja a közvélemény számára vesztett eredeti súlyából. A há­borúval kapcsolatos esemé­nyek azonban mégis állandóan újratermelték a lakosság aggá­lyait. Miután a Munkáspárt nyitott, balközép politikája sok tekintetben kielégítette a Libe­rális Demokraták, de még a konzervatívok szavazóbázisá­nak egy részét is, és miután az ellenzéki pártoknak az egysé­ges egészségügyi rendszert bí­ráló fellépései nem voltak nép­szerűek, mindkét párt az iraki kérdést állította kampányának tengelyébe. A liberálisok az egész iraki problémát, a kon­zervatívok, akik egyébként so­sem kifogásolták érdemben a háborúban való részvételt, Tony Blair hitelét, szavahihető­ségét vonták kétségbe (eléggé durva stílusban), és nagy sze­repet játszottak abban, hogy a sajtó ehhez szállítsa a háború­val kapcsolatos különböző do­kumentumokat. Nem vitás, a brit lakosság számottevő há­nyada, amely a politikai mora­litás hagyományosan szigorú normáit szentnek tartja, sosem nyelte le az iraki háborút, és az ellenzék ezt kiválóan kihasz­nálta. A Labour ellen hatáso­san fölhasználható másik kér­dés a bevándorlás ügye volt, amelyet a toryk különösen az utóbbi időben kiemelten kezel­tek, követelve a bevándorlás korlátozását. A liberális demokraták és a konzervatívok választási ered­ményei azzal magyarázhatók, hogy a választópolgárok egy na­gyobb része úgy fejezte ki tilta­kozását a munkáspárti kor­mány iraki szereplésével szem­ben, hogy rájuk szavazott. So­kan nem tudták elfogadni és nem kívánták hitelesíteni Tony Blair szerepét ebben a konflik­tusban. Blair népszerűségének elhalványulása a választások egyik fontos tényezője volt. Köztudott, hogy a brit Mun­káspárt azon szociáldemokrata pártok közé tartozik, melyek a legmesszebbre mentek el stra­tégiájuk és politikájuk bátor modernizációjában. A „harma­dik út”, a blairi modell ilyen vagy olyan formában immár tíz éve tárgya a szociáldemokraták és egyes politológusok vitái­nak. Ezen az úton jutott el az eddigi két Blair-kormány a jó­léti állam szociáldemokrata re­formjához, az egészségügy mo­dernizációjához, a „jólétet munkával” koncepcióhoz és az „Új” Munkáspárt kialakításá­hoz. Mindennek voltak mellék­hatásai, árnyoldalai, ellent­mondásai. Főleg, ami a társa­dalmi igények kielégítésének és a társadalmi igazságtalanságok enyhítésének ütemét illeti. Azonban a Munkáspárt mosta­ni választási kiáltványa azt jel­zi, hogy a Labour felismerte adósságait, és elfogadta a négy legnagyobb szakszervezet­­ bá­zisának érdekeit tükröző­­ ja­vaslatait. Kétségbe lehet persze vonni a Munkáspárt törekvése­inek szocialista jellegét, de azt nem lehet számításon kívül hagyni, hogy miközben sok eu­rópai szociáldemokrata párt bukdácsol, addig a Labour har­madik győzelmét aratta, az el­múlt nyolc év - minden ellent­mondásossága ellenére - Bri­tannia társadalmának sikeres időszaka volt. 14 2005. MÁJUS 7-, SZOMBAT FÓRUM Nem elég, hogy az elnökjelölést a pártok kisajátították, most úgy tűnik, hogy az ország szempontjából legalkalmasabb jelölt megválasztása áldozatul fog esni a kicsinyes hatalmi harcoknak és alkudozásoknak. Szili Katalint az MSZP jelöl­te köztársasági elnöknek, de nem ezért látszik a legalkalma­sabbnak, hanem egész eddigi emberi, politikusi megnyilvá­nulásai, nemzetközi ismertsége és elismertsége miatt. Ezt min­dennél jobban mutatja a nép­szerűségi listán elfoglalt helye is. Az a játék, amit az SZDSZ kezdett, hogy bárki, csak ne Szili Katalin, rossz útra vezet. Egyetlen valós érvet nem tu­dott még felhozni a házelnök asszony ellen, kivéve, hogy pártkötődésű. Nos, Göncz Ár­pád is az volt, de államfőként független tudott maradni, két cikluson át szerette az ország, büszkék voltunk rá. Mádl Fe­renc elég méltatlan körülmé­nyek között nyerte el az állam­fői címet, de tudjuk, hogy első­sorban a Fidesz hálaajándéka volt. Az SZDSZ egyébként megszavazta. Ezek után most sem erkölcsi, sem politikai alapja nincs arra, hogy az MSZP - a koalíciós partnere - jelöltjét ne fogadja el. Ez tisz­tességtelen! Remélem, az MSZP vezetése végre követke­zetes marad, és bátran támasz­kodik a józan vidék véleményé­re. Ezt éppen a megújult párt­vezetésnek és a miniszterel­nöknek ajánlatos figyelembe venni. A többi pártnak pedig - legalább ebben a kérdésben - az ország érdekeit kellene min­den más érdekük elé helyezni. BOZZAY LÁSZLÓ Budapest ­ Szenzáció nincs A Népszabadság is tudósított a szenzációsnak tűnő hírről, hogy korábban olvashatatlan ókori papiruszok egy új módszer se­gítségével több mint száz év után olvashatóvá váltak (Ókori papiruszok titkai, április 20.). A tudósítás azonban elég mesz­­sze van a valóságtól. „Elolvasni ugyan nem tudták a több mint 400 ezer töredéken lévő szöve­get” - olvashatjuk. Valójában Oxürhünkhoszban 1893 és 1908 között mintegy 50 000 papiruszt találtak, mely­nek hetven százalékát hatvanhét kötetben már közzétették. (Négyszázezerre az összes papi­rusztöredék számát becsülik.) Még csak a 4707­ töredéknél tartanak, de a kiadatlan 45 000 papirusz többsége apró foszlány kevés szöveggel. Teljes művek vagy hosszabb részletek felfede­zésére így nincs sok esély. Az al­kalmazott módszer sem teljesen új. Az elsötétedett részeket már fél évszázada próbálják infravö­rös fényben kibetűzni. Az új­donság az, hogy néhány éve ren­delkezésre áll egy olyan szerke­zet, mely digitálisan választja ki minden egyes papiruszhoz a legmegfelelőbb hullámhosszt. Az elszenesedett herculaneumi papirusztekercseken ezzel a technikával kb. húsz százalékkal több betűt lehetett elolvasni, a jobb állapotban lévő egyiptomi anyagnál talán még ezt az arányt sem lehet elérni. A tudo­mányos közvéleményt eddig csak Arkhilokhosz harminc so­rának beazonosításáról értesí­tették (a költőnek eddig ötszáz sora volt ismert), de már hóna­pokkal korábban. Új Szophok­­lész-tragédia előkerüléséről be­szélni erős túlzás. Az új techni­kától annyi azért feltétlenül re­mélhető, hogy megkönnyíti sok hasonló terjedelmű szöveg, köz­tük fontos töredék kiolvasását. BOLONYAI GÁBOR az ELTE görög tanszékének vezetője OLVASÓI LEVELEK Tétre, befutóra A parlament szegénységi bizo­nyítványának tartom a köztár­sasági elnök jelölése körüli po­lémiát. Az pedig egyenesen ne­vetséges követelmény, hogy a jelöltnek meg kell jelenítenie a nemzet egységét. Parlamentáris demokráciá­ban a pártok megnevezik a ma­guk jelöltjeit, és az arra hivatot­tak - van, ahol a nép közvetle­nül, van, ahol egy testület - döntik el, hogy melyik lesz kö­zülük az állam első embere. At­tól fogva - választott tisztségé­ből eredően - az államfőnek úgy kell munkálkodnia, hogy ezzel kifejezze: nem pártot, hanem egy egész országot képvisel. De addig, amíg csak jelölt, addig elég, ha a pártját tudja maga mögött. Nálunk kialakult az a sajátos helyzet, hogy a nagyob­bik, de abszolút többséggel csak koalíciós partnerével együtt ren­delkező kormánypártnak sike­rült olyan jelöltet állítania, akit sem a koalíciós partner, sem sa­ját tagságának egy része nem tart alkalmasnak az államfői posztra - mindegy, hogy mi az elutasítás oka. A vita olyan bel­politikai feszültséget gerjeszt, ami kérdésessé teheti a koalíció fennmaradását, és az ellenzék malmára hajtja a vizet. A helyzet kulcsa a jelölt kezé­ben van. Ha Szili Katalin visz­­szalép, akkor lehetővé teszi olyan személy jelölését, aki bírja mindkét koalíciós párt képvise­lőinek a bizalmát, és ezzel bizto­sítva van - legkésőbb a harma­dik fordulóban történő - megvá­lasztása. Ha pedig sikerül olyan jelöltet állítani, akinek személyé­vel az ellenzék is egyetért, akkor esetleg már az első „menetben” sikeres lehet. Az Országgyűlés elnöke visszalépésével nagy poli­tikushoz ülő felelősségérzetről tenne tanúbizonyságot. Ilyen döntése alkalmas lenne arra, hogy alátámassza egy későbbi időpontban történő elnökjelölt­ségének indokoltságát. DR. DEL MEDICO IMRE Budapest RÓLUNK Önök hatalmas energiákat és pénzt fektetnek egy olyan új­ság megírásába és marketing­jébe, melyet azután a Magyar Posta nem kézbesít az előfize­tőknek. Ez ellentmond az alapvető üzemszervezési alap­elveknek, ugyanis a modern üzemgazdaságtan kutatásai egyértelműen igazolták: csak azt az újságot lehet elolvasni, amelyet kézbesítettek. A Ma­gyar Posta szerződéseiben az áll, hogy az előfizetett újságot reggel hétig kézbesíti. Hosszú évek tapasztalatai alapján mondom, hogy ezt soha nem teszi. Az is igaz, hogy ilyen mértékig a terjesztés még so­hasem züllött le. Az előfizető számára az az újság, melyet elindulása után kézbesítenek - legyen az hétkor vagy nyolc­kor - értelmetlen. Ha az előfi­zetők számát akarják növelni, ezt a tényezőt érdemes az első helyre tenni. Az internet, a bulvárlapok mai versenyében egy olyan, elemeire esett cég­gel dolgozni, mint a Magyar Posta, biztos vesztes. Önök­nek nyilván nincs alternatívá­juk, de még akkor is megte­hetnék, hogy megkérdezik előfizetőiket, ugyan mikor jutnak hozzá a megrendelt laphoz. Megdöbbennének a válaszon: délután, ha hozzá­jutnak egyáltalán. Szombaton 11 óra körül. Sokszor hiányo­san, hetente­ egy-kétszer vala­milyen másik laphoz. Az el­lenőrzés és a szankcionálás teljes hiánya valószínűleg szer­­repet játszik a helyzet kiala­kulásában. A Magyar Posta tökéletes elhárítási taktikát fejlesztett ki, soha nem vitat­koznak a panaszossal, rendkí­vül udvariasak, és soha nem csinálnak semmit. Ha semmi­lyen módon nem tudják orvo­solni a kézbesítés anomáliáit, legalább ne dobálják a pénzü­ket reklámkampányokra. Fe­lesleges. ENDRŐDI GÁBOR ■ A száz lépés programjának bejelentése kapcsán Tóth Ákos több provokatív és erős kormánykritikát tartalmazó kérdést is feltesz a Négyszá­zon százzal című (április 28.) cikkében. Én egy újságíró kérdéseire csak akkor vagyok kíváncsi, ha azokra megadja (az általa leginkább igaznak vélt) választ is. Annál is ért­hetetlenebb számomra a do­log, mivel a két nappal ké­sőbb megjelent interjúban a miniszterelnök úr kérdezői (Haszán Zoltán-Nagy N. Pé­ter) ugyanezen témakört érintve kérdéseik alá odagé­pelték az értelmes és világos válaszokat is. HEVENESEI PÉTER Már azon voltam, hogy meg­pályázom a Népszabadság ju­talmait, és leírom azt a három okot, amiért a többi napilap­pal szemben előnyben részesí­tem a Népszabadságot (a töb­bibe is belenézek, és ha jobb lesz, váltok!), de a Van újság az oktatásban (Pályakép, ápri­lis 28.) című írás felborzolta a kedélyemet. De nagyon! A fent említett cikk előadja, hogy Hollandiában és Norvé­giában bevett gyakorlat, hogy ingyenesen adnak újságokat iskoláknak, míg Magyarorszá­gon, ha ez az olvasós gyerek játszani akar az interneten, akkor „mindössze a friss Nép­­szabadságra lesz szükség”. Ér­tik? Mindössze­ így kell biz­tos, hosszú távú jövedelmet szerezni, egyoldalú olvasótá­bort, gondolatszegény roboto­kat és játszós felnőtteket ne­velni! VARGHA ESZTER MÁRIA Szeretném, ha nemcsak a Jövő­-ben, hanem a napi tévé­műsorok között is olvashat­nám az ATV programjának az ismertetését. MIRK MÁRTON A telefonügyeletre érkezett vélemények: ■ A Hétvége mellékletek oko­sak, tartalmasak, az új kulturá­lis ajánlók jók, viszont azt ér­zem, hogy a lap jobbra tart. Például mintha hadjáratot foly­tattak volna Szili Katalin ellen, a szocialista pártról kifejezet­ten kedvetlenül írnak, az SZDSZ-ről egy rossz szót se. Miért kell pont Bud Spencer­­rel, Berlusconi barátjával inter­jút készíteni? ■ Nem az Orbánt, pláne nem a Pozsgayt kellene a lapban reklámozni. Persze hírt kell ad­ni róluk, de hátrébb, ne a má­sodik oldalon.­­ Egy síró néni mondja: most éreztem először, hogy fel kell hívnom a szerkesztőséget, mert a Kis Tibor harmadik oldalasa (­Munkások, május 2.) fantasz­tikus volt, minden szavával egyetértek. ■ Egy dühös, idős olvasó a Megasztár döntőjével foglalko­zó riportról (Vége a dalnak, május 2.): „A Népszabadság ne írjon ilyen, az ifjúság nevelését rontó, primitív dolgokat, hagy­ják meg ezeket a trükkfilmes újságoknak!” A NOL-hoz érkezett ■ „Örömmel láttam a Népsza­badság és a NOL tudatosan szerkesztett sorozatát a győze­lem napjának május 9-i, hatva­nadik évfordulójára időzítve. A nyomtatott lap és az internetes kiadás az elmúlt héten min­dennap előállt valami megfon­tolandó vagy megrázó anyag­gal. A magyar sajtót gyakran éri az a megalapozott vád, hogy provinciális. Ezen az évfordu­lón azonban sikerült az európai és amerikai sajtó legjavával együtt kezelni ezt a fontos té­mát.” (Jerko hozzászólása a NOL-fórumon) ■ Fáy Miklós: Fából vaski­rálynő (április 25.) című cikké­hez: ,Miért hagyják, hogy olyan írjon cikket, akiben sem­mi tisztelet nincs, plusz nem is elég tájékozott a témában?! Nem gondolják, hogy ezzel sa­ját magukat járatják le? A »turnéra szerződtetett orgonis­ta« ugyanis nem más, mint Spike Edney, aki réges-régen is a Queennel turnézott, ő volt a billentyűs a koncerteken, aztán a Brian May Bandben is ő ját­szott. Ha már Queenről ír vala­ki, illene tudnia ennyit. És hogy lehet egy cikket ilyen ocs­­mány prekoncepcióval kezde­ni?! Ráadásul tele tévedések­kel. Kedves Fáy Miklós, a Queen dalainak egy jelentős részét nem is Freddie Mercury írta, sőt a hangszereléseket leg­inkább Brian May csinálta. Tessék meghallgatni Brian May Back to the Light című albu­mát, jéé, milyen queenes hang­zása van, mi? Nyilván véletlen, és nem azért, mert a Queenben is Brian találta ki ezeket a dol­gokat. Megint utalok a koráb­ban leírt kérdésemre: minek ír cikket, ha nem tud szinte sem­mit arról, amiről ír. Persze a hangnem érthető, a véreskezű kritikus nem eshet ki a szere­péből, csak ez annyira szánal­mas dolog. Üdv, D. Á.” ■ L. K. Bíróság elé viszik a ro­mák ügyét (április 22.) című cikkéhez: „Érdekesek az ilyen cikkek, de vajon hány cikket ír­tak az Önök szorgos újságírói az erdélyi magyarokat érő diszkriminációról? Ráadásul mi, erdélyi magyarok fizetünk is azért, hogy diszkriminál­­janak (románozzanak), hisz a letelepedés ügyintézése - ben­ne a maffiaszerű fordításhitele­sítésekkel, lásd: OFFI - közel negyedmillió forintba kerül. Üdvözlettel: Tófalvi Péter.” NÉPSZABADSÁG

Next