Népszabadság, 2005. május (63. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-07 / 106. szám
* A szerző politikatörténész V J Munkáspárt: a harmadik győzelem HAVAS PÉTER Május 5-i választási győzelme birtokában a Tony Blair vezette Munkáspárt hozzákezdhet újabb kormányzási ciklusához. Joggal hangsúlyozzák az elemzők ennek történelmi jelentőségét. Ellenzékben töltött hosszú évtizedek, majd nyolcéves kormányzás után a Munkáspárt ezzel a győzelmével végleg bebizonyította, hogy a brit társadalom érettnek tartja az ország tartós irányítására... De milyen is volt ez a győzelem? Egyrészt arányait tekintve jelentősen elmaradt az 1997-es és 2001-es nagy sikerektől, de a választásokat közvetlenül megelőző közvélemény-kutatások által előre jelzett elsöprő győzelemtől is. Másrészt viszont, ha valaki 6-8 hónapja, vagy még előtte, a kormány iraki politikája által okozott válság időszakában ilyen győzelmet prognosztizál, azt kevesen vet-A gazdaság látványos konszolidációja úgy ment végbe, hogy nem generált szociális feszültséget - ellentétben a konzervatív kormányzás éveiben végrehajtott konszolidációval éték volna komolyan. Mindenesetre a Munkáspárt több mint 50 képviselőjét elvesztette, parlamenti többsége radikálisan lecsökkent (140-ről 62-re), miközben a konzervatívok több mint 30, a liberálisok közel 20 új képviselői helyet szereztek. A konzervatív szavazatok száma még a legbiztosabb munkáspárti körzetekben is megnőtt. A Munkáspárt győzelmének értelmezése, sikerének viszonylagossága nyilván vitákat provokál majd mind a Munkáspártban, mind a brit politikai közvéleményben. Aligha lehet kétségbe vonni, hogy a választópolgárok meghatározó hányada a munkáspárti kormány elismert eredményei alapján adta le szavazatát, pártválasztását ez határozta meg. E teljesítmény elismerése mögött széles társadalmi konszenzusra áll, s meghatározó tényezője a brit gazdaság pozitív mérlege. A gazdaság látványos konszolidációja a szigetországban úgy ment végbe, hogy nem generált szociális feszültséget - ellentétben a konzervatív kormányzás éveiben végrehajtott konszolidációval. Ellenkezőleg, lehetővé tette a munkanélküliség visszaszorítását és a teljes foglalkoztatás céljának kitűzését. A Labour jelentős vívmánya, hogy a közvélemény és a piaci erők elismerték a párt kompetenciáját a gazdaságpolitikai kérdésekben és a társadalom, valamint a piac szereplői között partneri kapcsolat alakult ki. Az A munkáspárti kormány teljesítményéhez hozzátartozik az egészségügy és az oktatás példátlan fejlesztése, s a gyermekszegénység felszámolására irányuló, s már látható eredményeket hozó erőfeszítései. Blairék mindent megtettek azért, hogy a választópolgárok a fentiek alapján ítéljék meg teljesítményüket, s a párt hosszú távú stratégiája, programja alapján mérlegeljék döntésüket. A győzelem szerényebb mértéke arra utal, hogy ez a törekvés nem járt teljes sikerrel. Az mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az iraki brit politika megítélésében sem a közvéleményben, sem a pártban nem sikerül a kormánynak konszenzust kialakítania. Arra számítottak azonban, hogy a gazdaság mutatói, amelyek a foglalkoztatáspolitika eredményeivel együtt az Európai Unióban elismerést váltottak ki, otthon is „figyelmet orientáló” szerepet játszanak majd. Az utolsó hónapokban Irak témája a közvélemény számára vesztett eredeti súlyából. A háborúval kapcsolatos események azonban mégis állandóan újratermelték a lakosság aggályait. Miután a Munkáspárt nyitott, balközép politikája sok tekintetben kielégítette a Liberális Demokraták, de még a konzervatívok szavazóbázisának egy részét is, és miután az ellenzéki pártoknak az egységes egészségügyi rendszert bíráló fellépései nem voltak népszerűek, mindkét párt az iraki kérdést állította kampányának tengelyébe. A liberálisok az egész iraki problémát, a konzervatívok, akik egyébként sosem kifogásolták érdemben a háborúban való részvételt, Tony Blair hitelét, szavahihetőségét vonták kétségbe (eléggé durva stílusban), és nagy szerepet játszottak abban, hogy a sajtó ehhez szállítsa a háborúval kapcsolatos különböző dokumentumokat. Nem vitás, a brit lakosság számottevő hányada, amely a politikai moralitás hagyományosan szigorú normáit szentnek tartja, sosem nyelte le az iraki háborút, és az ellenzék ezt kiválóan kihasználta. A Labour ellen hatásosan fölhasználható másik kérdés a bevándorlás ügye volt, amelyet a toryk különösen az utóbbi időben kiemelten kezeltek, követelve a bevándorlás korlátozását. A liberális demokraták és a konzervatívok választási eredményei azzal magyarázhatók, hogy a választópolgárok egy nagyobb része úgy fejezte ki tiltakozását a munkáspárti kormány iraki szereplésével szemben, hogy rájuk szavazott. Sokan nem tudták elfogadni és nem kívánták hitelesíteni Tony Blair szerepét ebben a konfliktusban. Blair népszerűségének elhalványulása a választások egyik fontos tényezője volt. Köztudott, hogy a brit Munkáspárt azon szociáldemokrata pártok közé tartozik, melyek a legmesszebbre mentek el stratégiájuk és politikájuk bátor modernizációjában. A „harmadik út”, a blairi modell ilyen vagy olyan formában immár tíz éve tárgya a szociáldemokraták és egyes politológusok vitáinak. Ezen az úton jutott el az eddigi két Blair-kormány a jóléti állam szociáldemokrata reformjához, az egészségügy modernizációjához, a „jólétet munkával” koncepcióhoz és az „Új” Munkáspárt kialakításához. Mindennek voltak mellékhatásai, árnyoldalai, ellentmondásai. Főleg, ami a társadalmi igények kielégítésének és a társadalmi igazságtalanságok enyhítésének ütemét illeti. Azonban a Munkáspárt mostani választási kiáltványa azt jelzi, hogy a Labour felismerte adósságait, és elfogadta a négy legnagyobb szakszervezet bázisának érdekeit tükröző javaslatait. Kétségbe lehet persze vonni a Munkáspárt törekvéseinek szocialista jellegét, de azt nem lehet számításon kívül hagyni, hogy miközben sok európai szociáldemokrata párt bukdácsol, addig a Labour harmadik győzelmét aratta, az elmúlt nyolc év - minden ellentmondásossága ellenére - Britannia társadalmának sikeres időszaka volt. 14 2005. MÁJUS 7-, SZOMBAT FÓRUM Nem elég, hogy az elnökjelölést a pártok kisajátították, most úgy tűnik, hogy az ország szempontjából legalkalmasabb jelölt megválasztása áldozatul fog esni a kicsinyes hatalmi harcoknak és alkudozásoknak. Szili Katalint az MSZP jelölte köztársasági elnöknek, de nem ezért látszik a legalkalmasabbnak, hanem egész eddigi emberi, politikusi megnyilvánulásai, nemzetközi ismertsége és elismertsége miatt. Ezt mindennél jobban mutatja a népszerűségi listán elfoglalt helye is. Az a játék, amit az SZDSZ kezdett, hogy bárki, csak ne Szili Katalin, rossz útra vezet. Egyetlen valós érvet nem tudott még felhozni a házelnök asszony ellen, kivéve, hogy pártkötődésű. Nos, Göncz Árpád is az volt, de államfőként független tudott maradni, két cikluson át szerette az ország, büszkék voltunk rá. Mádl Ferenc elég méltatlan körülmények között nyerte el az államfői címet, de tudjuk, hogy elsősorban a Fidesz hálaajándéka volt. Az SZDSZ egyébként megszavazta. Ezek után most sem erkölcsi, sem politikai alapja nincs arra, hogy az MSZP - a koalíciós partnere - jelöltjét ne fogadja el. Ez tisztességtelen! Remélem, az MSZP vezetése végre következetes marad, és bátran támaszkodik a józan vidék véleményére. Ezt éppen a megújult pártvezetésnek és a miniszterelnöknek ajánlatos figyelembe venni. A többi pártnak pedig - legalább ebben a kérdésben - az ország érdekeit kellene minden más érdekük elé helyezni. BOZZAY LÁSZLÓ Budapest Szenzáció nincs A Népszabadság is tudósított a szenzációsnak tűnő hírről, hogy korábban olvashatatlan ókori papiruszok egy új módszer segítségével több mint száz év után olvashatóvá váltak (Ókori papiruszok titkai, április 20.). A tudósítás azonban elég meszsze van a valóságtól. „Elolvasni ugyan nem tudták a több mint 400 ezer töredéken lévő szöveget” - olvashatjuk. Valójában Oxürhünkhoszban 1893 és 1908 között mintegy 50 000 papiruszt találtak, melynek hetven százalékát hatvanhét kötetben már közzétették. (Négyszázezerre az összes papirusztöredék számát becsülik.) Még csak a 4707 töredéknél tartanak, de a kiadatlan 45 000 papirusz többsége apró foszlány kevés szöveggel. Teljes művek vagy hosszabb részletek felfedezésére így nincs sok esély. Az alkalmazott módszer sem teljesen új. Az elsötétedett részeket már fél évszázada próbálják infravörös fényben kibetűzni. Az újdonság az, hogy néhány éve rendelkezésre áll egy olyan szerkezet, mely digitálisan választja ki minden egyes papiruszhoz a legmegfelelőbb hullámhosszt. Az elszenesedett herculaneumi papirusztekercseken ezzel a technikával kb. húsz százalékkal több betűt lehetett elolvasni, a jobb állapotban lévő egyiptomi anyagnál talán még ezt az arányt sem lehet elérni. A tudományos közvéleményt eddig csak Arkhilokhosz harminc sorának beazonosításáról értesítették (a költőnek eddig ötszáz sora volt ismert), de már hónapokkal korábban. Új Szophoklész-tragédia előkerüléséről beszélni erős túlzás. Az új technikától annyi azért feltétlenül remélhető, hogy megkönnyíti sok hasonló terjedelmű szöveg, köztük fontos töredék kiolvasását. BOLONYAI GÁBOR az ELTE görög tanszékének vezetője OLVASÓI LEVELEK Tétre, befutóra A parlament szegénységi bizonyítványának tartom a köztársasági elnök jelölése körüli polémiát. Az pedig egyenesen nevetséges követelmény, hogy a jelöltnek meg kell jelenítenie a nemzet egységét. Parlamentáris demokráciában a pártok megnevezik a maguk jelöltjeit, és az arra hivatottak - van, ahol a nép közvetlenül, van, ahol egy testület - döntik el, hogy melyik lesz közülük az állam első embere. Attól fogva - választott tisztségéből eredően - az államfőnek úgy kell munkálkodnia, hogy ezzel kifejezze: nem pártot, hanem egy egész országot képvisel. De addig, amíg csak jelölt, addig elég, ha a pártját tudja maga mögött. Nálunk kialakult az a sajátos helyzet, hogy a nagyobbik, de abszolút többséggel csak koalíciós partnerével együtt rendelkező kormánypártnak sikerült olyan jelöltet állítania, akit sem a koalíciós partner, sem saját tagságának egy része nem tart alkalmasnak az államfői posztra - mindegy, hogy mi az elutasítás oka. A vita olyan belpolitikai feszültséget gerjeszt, ami kérdésessé teheti a koalíció fennmaradását, és az ellenzék malmára hajtja a vizet. A helyzet kulcsa a jelölt kezében van. Ha Szili Katalin viszszalép, akkor lehetővé teszi olyan személy jelölését, aki bírja mindkét koalíciós párt képviselőinek a bizalmát, és ezzel biztosítva van - legkésőbb a harmadik fordulóban történő - megválasztása. Ha pedig sikerül olyan jelöltet állítani, akinek személyével az ellenzék is egyetért, akkor esetleg már az első „menetben” sikeres lehet. Az Országgyűlés elnöke visszalépésével nagy politikushoz ülő felelősségérzetről tenne tanúbizonyságot. Ilyen döntése alkalmas lenne arra, hogy alátámassza egy későbbi időpontban történő elnökjelöltségének indokoltságát. DR. DEL MEDICO IMRE Budapest RÓLUNK Önök hatalmas energiákat és pénzt fektetnek egy olyan újság megírásába és marketingjébe, melyet azután a Magyar Posta nem kézbesít az előfizetőknek. Ez ellentmond az alapvető üzemszervezési alapelveknek, ugyanis a modern üzemgazdaságtan kutatásai egyértelműen igazolták: csak azt az újságot lehet elolvasni, amelyet kézbesítettek. A Magyar Posta szerződéseiben az áll, hogy az előfizetett újságot reggel hétig kézbesíti. Hosszú évek tapasztalatai alapján mondom, hogy ezt soha nem teszi. Az is igaz, hogy ilyen mértékig a terjesztés még sohasem züllött le. Az előfizető számára az az újság, melyet elindulása után kézbesítenek - legyen az hétkor vagy nyolckor - értelmetlen. Ha az előfizetők számát akarják növelni, ezt a tényezőt érdemes az első helyre tenni. Az internet, a bulvárlapok mai versenyében egy olyan, elemeire esett céggel dolgozni, mint a Magyar Posta, biztos vesztes. Önöknek nyilván nincs alternatívájuk, de még akkor is megtehetnék, hogy megkérdezik előfizetőiket, ugyan mikor jutnak hozzá a megrendelt laphoz. Megdöbbennének a válaszon: délután, ha hozzájutnak egyáltalán. Szombaton 11 óra körül. Sokszor hiányosan, hetente egy-kétszer valamilyen másik laphoz. Az ellenőrzés és a szankcionálás teljes hiánya valószínűleg szerrepet játszik a helyzet kialakulásában. A Magyar Posta tökéletes elhárítási taktikát fejlesztett ki, soha nem vitatkoznak a panaszossal, rendkívül udvariasak, és soha nem csinálnak semmit. Ha semmilyen módon nem tudják orvosolni a kézbesítés anomáliáit, legalább ne dobálják a pénzüket reklámkampányokra. Felesleges. ENDRŐDI GÁBOR ■ A száz lépés programjának bejelentése kapcsán Tóth Ákos több provokatív és erős kormánykritikát tartalmazó kérdést is feltesz a Négyszázon százzal című (április 28.) cikkében. Én egy újságíró kérdéseire csak akkor vagyok kíváncsi, ha azokra megadja (az általa leginkább igaznak vélt) választ is. Annál is érthetetlenebb számomra a dolog, mivel a két nappal később megjelent interjúban a miniszterelnök úr kérdezői (Haszán Zoltán-Nagy N. Péter) ugyanezen témakört érintve kérdéseik alá odagépelték az értelmes és világos válaszokat is. HEVENESEI PÉTER Már azon voltam, hogy megpályázom a Népszabadság jutalmait, és leírom azt a három okot, amiért a többi napilappal szemben előnyben részesítem a Népszabadságot (a többibe is belenézek, és ha jobb lesz, váltok!), de a Van újság az oktatásban (Pályakép, április 28.) című írás felborzolta a kedélyemet. De nagyon! A fent említett cikk előadja, hogy Hollandiában és Norvégiában bevett gyakorlat, hogy ingyenesen adnak újságokat iskoláknak, míg Magyarországon, ha ez az olvasós gyerek játszani akar az interneten, akkor „mindössze a friss Népszabadságra lesz szükség”. Értik? Mindössze így kell biztos, hosszú távú jövedelmet szerezni, egyoldalú olvasótábort, gondolatszegény robotokat és játszós felnőtteket nevelni! VARGHA ESZTER MÁRIA Szeretném, ha nemcsak a Jövő-ben, hanem a napi tévéműsorok között is olvashatnám az ATV programjának az ismertetését. MIRK MÁRTON A telefonügyeletre érkezett vélemények: ■ A Hétvége mellékletek okosak, tartalmasak, az új kulturális ajánlók jók, viszont azt érzem, hogy a lap jobbra tart. Például mintha hadjáratot folytattak volna Szili Katalin ellen, a szocialista pártról kifejezetten kedvetlenül írnak, az SZDSZ-ről egy rossz szót se. Miért kell pont Bud Spencerrel, Berlusconi barátjával interjút készíteni? ■ Nem az Orbánt, pláne nem a Pozsgayt kellene a lapban reklámozni. Persze hírt kell adni róluk, de hátrébb, ne a második oldalon. Egy síró néni mondja: most éreztem először, hogy fel kell hívnom a szerkesztőséget, mert a Kis Tibor harmadik oldalasa (Munkások, május 2.) fantasztikus volt, minden szavával egyetértek. ■ Egy dühös, idős olvasó a Megasztár döntőjével foglalkozó riportról (Vége a dalnak, május 2.): „A Népszabadság ne írjon ilyen, az ifjúság nevelését rontó, primitív dolgokat, hagyják meg ezeket a trükkfilmes újságoknak!” A NOL-hoz érkezett ■ „Örömmel láttam a Népszabadság és a NOL tudatosan szerkesztett sorozatát a győzelem napjának május 9-i, hatvanadik évfordulójára időzítve. A nyomtatott lap és az internetes kiadás az elmúlt héten mindennap előállt valami megfontolandó vagy megrázó anyaggal. A magyar sajtót gyakran éri az a megalapozott vád, hogy provinciális. Ezen az évfordulón azonban sikerült az európai és amerikai sajtó legjavával együtt kezelni ezt a fontos témát.” (Jerko hozzászólása a NOL-fórumon) ■ Fáy Miklós: Fából vaskirálynő (április 25.) című cikkéhez: ,Miért hagyják, hogy olyan írjon cikket, akiben semmi tisztelet nincs, plusz nem is elég tájékozott a témában?! Nem gondolják, hogy ezzel saját magukat járatják le? A »turnéra szerződtetett orgonista« ugyanis nem más, mint Spike Edney, aki réges-régen is a Queennel turnézott, ő volt a billentyűs a koncerteken, aztán a Brian May Bandben is ő játszott. Ha már Queenről ír valaki, illene tudnia ennyit. És hogy lehet egy cikket ilyen ocsmány prekoncepcióval kezdeni?! Ráadásul tele tévedésekkel. Kedves Fáy Miklós, a Queen dalainak egy jelentős részét nem is Freddie Mercury írta, sőt a hangszereléseket leginkább Brian May csinálta. Tessék meghallgatni Brian May Back to the Light című albumát, jéé, milyen queenes hangzása van, mi? Nyilván véletlen, és nem azért, mert a Queenben is Brian találta ki ezeket a dolgokat. Megint utalok a korábban leírt kérdésemre: minek ír cikket, ha nem tud szinte semmit arról, amiről ír. Persze a hangnem érthető, a véreskezű kritikus nem eshet ki a szerepéből, csak ez annyira szánalmas dolog. Üdv, D. Á.” ■ L. K. Bíróság elé viszik a romák ügyét (április 22.) című cikkéhez: „Érdekesek az ilyen cikkek, de vajon hány cikket írtak az Önök szorgos újságírói az erdélyi magyarokat érő diszkriminációról? Ráadásul mi, erdélyi magyarok fizetünk is azért, hogy diszkrimináljanak (románozzanak), hisz a letelepedés ügyintézése - benne a maffiaszerű fordításhitelesítésekkel, lásd: OFFI - közel negyedmillió forintba kerül. Üdvözlettel: Tófalvi Péter.” NÉPSZABADSÁG