Népszabadság, 2005. december (63. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-01 / 281. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT 2005. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK 3 Igéretözön vagy segítség? Nagyobb támogatás a védőnők munkájához Tizenkét-tizenhatezer forinttal többet vihetnek haza a védőnők januártól. A kormány a jövő év elejétől rendezi a vé­dőnőknek járó területi pótlékokat, kü­lönböző programok keretében utazási költségtérítést nyújt számukra, vala­mint térítésmentessé tenné a tovább­képzésüket. Ezt Gyurcsány Ferenc kor­mányfő jelentette be szerdán az Orszá­gos Szülésznő-Védőnő Konferencián. Gyurcsány Ferenc emlékeztetett ar­ra, hogy a nyáron a korábbi 186 ezer forintos védőnői munka alapdíja 276 ezer forintra emelkedett. Miután a te­rületi pótlékok kifizetése az önkor­mányzatokhoz került, a helyhatóságok nem mindegyike tudja előteremteni ezt az összeget. Ezt a helyzetet a kor­mány jogszabály-módosítással rende­zi, így januártól - attól függően, hogy ki és milyen településen dolgozik - 12- 16 ezer 500 forinttal több kerül a védő­nők fizetési borítékjába. (Természete­sen a több falut, vagy azok környékét is ellátók kapnak nagyobb összeget, míg a városban dolgozók kevesebbet.) Az intézkedésre mintegy 2,9 milliárd fo­rintot költenek. Emellett a kormányzat azt is vizsgál­ja, milyen formában adhatna nagyobb támogatást a védőnőknek az utazási költségeikhez, és a továbbképzésükhöz. Lapunk úgy tudja: a szaktárca most ké­szülő javaslata ingyenessé tenné a ma még több tízezer forintba kerülő to­vábbképzéseket a védőnők számára. A Fidesz éles hangú közleményben bírálta a kormányfőt az ígéretötpp miatt. A párt egészségügyi kabinetje szerint a védőnői körzetek összevonása miatt már maga az ellátás is veszélybe került. D. A. N. A kormányfő távozik a védőnői konferenciáról Dick Norris csak előadást tart A Fidesz vendége az amerikai kampányguru Munkatársunktól A hét elején Magyarországra érkezett Dick Morris, ismert amerikai kam­pánytanácsadó, aki többször is talál­kozott az Egyesült Államokban Orbán Viktorral - értesült a Népszabadság. Korábban napvilágot láttak olyan el­képzelések, hogy a Fidesznek ameri­kai kampánytanácsadói lesznek. Rogán Antal lapunknak tegnap meg­erősítette, hogy Dick Morris Budapes­ten van, azt viszont cáfolta, hogy a Fi­desz kampánytanácsadója lenne.­­ A Fidesznek nincs szerződéses külföldi kampánytanácsadója – szögezte le. Arra a felvetésre, hogy akkor miért van itt az amerikai kampányszakem­ber, a kampányigazgató azt mondta: a Fidesz egy alapítvánnyal közösen két­napos szakmai szimpoziont rendez, s erre a zártkörű tanácskozásra érkezett Dick Morris több más, francia és kö­zép-európai szakemberrel együtt. A Fidesz kampányfőnöke emlékeztetett rá, hogy az Európai Néppárt kam­pánybizottsága rendszeresen rendez ilyen tanácskozásokat, s onnan az öt­let. Rogán azért annyit „elárult”, hogy a rendezvénynek „köze van a választá­si kampányhoz”. Emlékezetes, hogy Orbán Viktor módszeresen „válságtanácsadóknak” nevezte azokat az amerikai kampány- és piár-szakembereket, akikről lapunk­ban megjelent: kampánytanácsadók­ként segítik a szocialisták választási hadjáratát. Dick Morris HORVÁTH GÁBOR washingtoni tudósítónk A negatív kampány és a jelölt középre pozicionálása mesterének tartják Dick Morns amerikai kampánytanácsadót. Az 57­ évét hétfőn betöltött választási szakembert hívei és bírálói egyaránt a szakma egyik legnagyobb egyéniségé­nek tekintik. Kulcsszerepet tulajdoní­tanak neki abban, hogy Bill Clinton 1996-ban rossz kilátásai ellenére is meg tudta hosszabbítani elnöki man­dátumát - viszont nem sokkal a győze­lem után végzetesen összeveszett, és a jobboldali média egyik kedvenceként gyakorlatilag háborúban áll a Clinton­­házaspárral. Az eredendően inkább jobboldali Morris még az 1978-as arkansasi kor­mányzóválasztási kampány idején ke­rült kapcsolatba Clintonnal. Az 1992-es sikeres elnökválasztási csatát azonban nem ő, hanem James Carville és Paul Begala irányította (az ő cégük korábban Medgyessy Péternek adott tanácsokat). 1996-ban a visszahívott Morris találta ki a „háromszögelést”, azaz az elnöknek mindkét párttól való mesterséges eltá­volodását, és középre helyezkedését. Bár ezt Clinton hívei közül sokan az ere­deti program feladásaként élték meg - de a stratégia bevált. Clintonnal azért romlott meg Morris kapcsolata, mert 1996 augusztusában, a kampány hajrájában kiderült, hogy a tanácsadó egy prostituálttal tart fenn kapcsolatot. A nőnek nemcsak az elnök még el sem hangzott beszédeit mutatta meg, de a Fehér Házzal folytatott tele­fonbeszélgetéseibe is engedte belehall­gatni. Morris azóta nem vállal nyílt sze­repet amerikai kampányokban, mert azzal feltehetően ártana a jelölt esélyei­nek. Aktívan bekapcsolódott viszont az európai választási hadjáratokba. Dolgo­zott a brit Függetlenségi Pártnak, amely az Európai Unióból való kiválás prog­ramjával 2004-ben 12 helyet szerzett az Európai Parlamentben. Az ukrán vá­lasztások során feleségével, Eileen McGannel együtt Viktor Juscsenko ol­dalán tűnt fel, de megfordult Romániá­ban és Moldvában is. „Középre tarts!” Jogsértően altatott számlák Munkatársunktól A magyar állam több polgárának alkot­mányos alapjogait megsértette azzal, hogy késlekedik a „svájci alvó számlák” ügyének érdemi rendezésével, különö­sen a tulajdoni igények elbírálásával - állapította meg nemrégiben lezárult vizsgálatában Takács Albert, az állam­­polgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese. A vizsgálat során feltárt, az alkotmányos jogokkal össze­függő visszásságok a Pénzügyminiszté­rium és az Igazságügyi Minisztérium érdemi döntésének elmaradása miatt következtek be - hangsúlyozza az ombudsman helyettese. Ezért azt java­solta a miniszterelnöknek, gondoskod­jon a szükséges jogszabályok megalko­tásáról, valamint hívja fel a pénzügymi­nisztert és az igazságügy-minisztert, hogy saját hatáskörükben hozzák meg azokat a döntéseket, amelyek érdem­ben megoldják a problémát. Takács Albert közleménye emlékez­tet arra: 1950-ben és 1973-ban vagyon­jogi megállapodás keretében - globális kártalanítási értékként - Svájc átadta a magyar államnak a magyar polgárok azon ingóságainak ellenértékét, ame­lyekre a tulajdonosok vagy leszármazot­taik igényt jelentettek be. Ebből adódó­an a magyar állam köteles helytállni a II. világháborút megelőzően svájci ban­kokban elhelyezett betét-, illetve szám­latulajdonosokkal szemben. A svájci külügyminisztérium a megállapodást követően, 1997-ben átadta az ügyben érintett, 37 egykori számlatulajdonos nevét tartalmazó listát, ám az igények elbírálására és azok kielégítésére a mai napig sem került sor. Lapunk több alkalommal is foglalko­zott a „svájci alvó számlák ügyével”, idén nyáron pedig a Magyar Távirati Iroda hírül adta: egy pécsi egyetemi tanár polgári pert készül indítani a magyar ál­lammal szemben. A neve elhallgatását kérő oktató akkor úgy nyilatkozott, hogy az állam a többszöri jogos követe­lés ellenére sem fizeti ki a számlatulaj­donosoknak, illetve örököseiknek járó pénzt. Annak idején a pécsi tanár néhai nagyapjának testvére nyitott számlát egy svájci bankban. A hagyomány törő szeretet S RÉVÉSZ SÁNDOR teretsz engem? - kérdezi a Hegedűs a háztetőn-ben Teyje, a tejesem­ber Goldétól, a feleségétől, akit a szülei választottak neki, akit az eskü­vőig nem is látott, akivel huszonöt éve él együtt, s akivel öt gyereket nevel­tek föl. Golde visszakérdez: „Hogy én, Téged? Már a lányok férjhez men­nek, majdnem ránk szakad a ház. S te itt állsz, ilyet mondasz. Mi jött rád? Idegláz? Agyadra ment a sok gond?” A hagyományos családfelfogás sze­rint a válasz adekvát, a kérdés aberrált. Föl sem tévedne, ha Teyje lányai nem mennének a hagyományokkal szembe a szívük után. A konzervatív, az álkonzervatív és az egyházi propagandával ellentét­ben, pontosan a hagyományos család az, amelyet az anyagi értékek ural­nak, s amelyben a szeretet nem szempont, megléte esetleges. Szabó Zoltán írta hetven évvel ezelőtt rí tarái helyzet­ben: „A legények egytől-egyig reálisak, ha házasságkötésről beszélnek, munkatársat válasz­tanak maguknak, szeretőjük úgyis volt, rendesen több is házasság előtt. Csaknem minden legénynek és lánynak van kedvese és ennek kiválasztá­sában természetesen semmiféle gazdasági szempont nem fordul elő. De a házasodás komolyodást jelent, az életfenntartás kemény parancsának vál­lalását... a paraszti értékelés szerint nem annyira az a házasság mértéke, hogy ember és asszony hogyan férnek meg egymással, hanem inkább az, hogy a termelőközösség, mely a házasság által létrejött, hogyan felel meg feladatainak.” És ez a társadalom minden szintjén így volt: „Az alsóbb néposztályok házasságában aligha volt több érzés, mint a felsőbb osztályo­kéban. Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy a házasságok boldog­talanok lettek volna. Ellenkezőleg, egyáltalán nem vártak tőle semmiféle érzelmi tartalmat... Mit vártak hát az emberek a házasságtól? Leginkább anyagi biztonságot, társadalmi helyzetük megszilárdulását, esetleg társat az életben és a munkában.” (Kaari Utria: Éva lányai - Az európai nő tör­ténete.). Néprajzi leírásokból tudjuk, hogy a hagyományos népi közösségekben a gyász mértékét is anyagi szempontok határozzák meg. Sokkal nagyobb a gyász, a veszteségérzet, ha munkaképes korban lévő családfő, családanya távozik, vagy pláne ha a már felnevelt, épp „termőre forduló” fiatal, mint­ha „kiszolgált” öreg száll a sírba. De a legkevésbé a kisgyerekek (szapora) halála rendíti meg a hagyományos népi közösséget, miközben a mi vilá­gunkban éppen az ő haláluk a legmegrendítőbb, és éppen azért, mert in­dividualisták vagyunk, mert a fő szempontunk nem az, hogy egy közösség mekkora erőt, befektetést vesztett, hanem az, hogy egy egyénnek mennyi jutott az életből, mennyire mutatkozhatott meg, hogy kicsoda ő. A minap beszámoltunk az olvasónak arról, hogy azokban az országok­ban, ahol a hagyományos családi munkamegosztás az uralkodó, sokkal kevesebb gyerek születik, mint ott, ahol nem (Hámor Szilvia: Tradicioná­lis családdal a család ellen, november 21.). Hogy miért van ez így, elég egy­szerű, amit már nem kötelező, nem létfeltétel „hagyományosan” csinálni, de még nem elfogadott másképp, azt nem fogják csinálni. Legalábbis nem elegen. A hagyományos család akadályává vált annak, aminek évszázado­kon át a föltétele volt: hogy a társadalom újratermelje önmagát. Nemcsak arról van szó, hogy sokkal kevesebb nő hajlandó bekötni magát a hagyományos családi munkamegosztás igájába, ha ez nem szo­ros föltétele megélhetésének és társadalmi elfogadottságának, hanem sokkal többről. A hagyományos család a nem hagyományostól nem azért különbözik, mert más benne a munkamegosztás, hanem azért, mert a munkamegosztás a lényege. És nem a személyhez kötődő vágyak és érzelmek. A hagyományos családban adottak a szerepek, azokba kell beleülő, belefaragható embert találni, s a gyerekeket is azokba kell bele­­szíjazni. A hagyományos utáni családban­ adottak az emberek, akik megtalálták egymást, s egymásnak és a család igényeinek megfelelő sze­repeket, munkamegosztást kell kialakítaniuk. A hagyományos család­modell helyébe nem másik modell áll, hanem egyedi családi konstrukci­ók sokasága. Ez súlyos és nehéz gond, de nem az értékvesztés, hanem az értéknyerés gondja. A szabad párválasztás és pályaválasztás, párváltás és pályaváltás adta gond, a szeretetbarát, szerelembarát, boldogságbarát és alkotásbarát szabadság adta gond. Ennek a szabadságának ára van, s ez az ár lassan csökken. Úgy, ahogy szaporodnak az egyedi családformálást segítő eszkö­zök, intézmények és tapasztalatok. A családokat segítő és a gyerekeket szolgáló társadalmi intézmények fejlettségén és érzékenységén túl a szü­lők felelősségérzetén múlik, hogy a gyerekeik (akik közül sokan sajnos, de szükségképpen nem élnek együtt mindkét vér szerinti szülőjükkel) men­­nyit fizetnek rá választásaikra. Molekulák HASZÁN ZOLTÁN K­ovalens kötés: így jellemezte helyzetét az SZDSZ-esként MSZP-lis­­tára kerülő Mécs Imre. A reáltárgyakban jártas fejlesztőmérnök könnyen használja a kémiai szakkifejezéseket, ám azok kedvéért, akik nem figyeltek az órán, a kovalens kötésben két szomszédos atomot kö­zös elektronpár kapcsol össze. Az elektronok megoszlanak az atomok közti erőtérben. Az SZDSZ-atommolekula szerint ennek nincs itt az ideje. Hiszen ép­pen most szedik fel azt a szőnyeget, ami alá eddig a koalíciós együttmű­ködés érdekében söpörték a problémáikat. A kampány elkezdődött, a költségvetés elfogadása után várhatóan végképp felbomlik a szolidaritás a kormánypártok között. Méccsel nem egy politikust veszítenek a szabad demokraták, hanem egy szimbólumot. Az utolsó ’56-os országgyűlési képviselőt. És ugyanezt nyeri vele az MSZP Mécs az SZDSZ-en belül régóta nem tudott komoly pozíciót szerezni, az országos listáról pedig rendre úgy került a parla­mentbe, hogy valaki lemondott a javára, azaz könnyen „lemorzsolódha­tott” volna jövőre is. A szabad demokraták közül sokan attól tartanak, hogy viszonyuk a szocialistákkal a Fidesz-MDF kapcsolat felé halad, ám ez addig aligha lehet igaz, ameddig a nagyobbik koalíciós párt cseppnyi reményt érez arra, hogy az SZDSZ saját erőből - 15-16 helyen közös indulóval - esé­lyes a parlamentbe kerülésre. Baj inkább akkor van, ha kora tavasszal e remény veszik el, mivel akkor a voksvadászat kíméletlen fokozatba kap­csol: a partnert kiüríteni kell, nem pedig felhizlalni. Magyarán a szabad demokraták és az MSZP kapcsolata nem attól függ, hogy a liberálisok mennyire próbálnak szavakban, politizálásban leválni az MSZP-ről, föl­mutatva az önálló arculatot. Amíg az ötszázalékos küszöb elérése reális vágy, addig ehhez támogatás dukál, hiszen ez az MSZP számára is a győ­zelem komolyabb esélyét jelenti. Az SZDSZ pedig jól tudja, hogy nem a mérleg nyelve. Másutt természetes, hogy a liberálisok összeállhatnak a konzervatívokkal, nálunk jelenleg ez - 2006-ban legalábbis - maga a le­hetetlenség. Mécs Imre jövőre, 1956 ötvenedik évfordulója alkalmából szocialista képviselőként beszélhet a parlamentben. Az SZDSZ-esek nagyon sze­retnék ezt a helyszínen meghallgatni.

Next