Népszabadság, 2006. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-02 / 1. szám

NÉPSZABADSÁG .Nem viszi romlásba az országot, bármelyikük győz is” Az államfő a kampányról és az évfordulók méltóságáról beszélt Hírösszefoglalónk Amint azt várni lehetett, Sólyom László államfő nemcsak a tekintetben szakított az elődei által teremtett hagyományok­kal, hogy újévi beszédét csak január el­sején mondta el: megpróbálta kijelölni a kampány kereteit, továbbá közvetve azt az igényét is megfogalmazta, hogy bárki kerüljön is kormányra, nem halo­gathatja a szükséges reformokat. „A felelős ember ad magára. Megkö­veteli, hogy ne akarják teljesíthetetlen ígéretekkel, vagy mások kárára meg­nyerni a támogatását. (...) Én arra len­nék büszke, ha Magyarországon nem lehetne lejárató kampánnyal választást nyerni. Sok jelét látom annak, hogy az embereknek elegük van abból, hogy a politikában ellenségképpel dolgoznak” - egyebek mellett ezt mondta Sólyom László. Az államfő arról beszélt: a fele­lős ember reális, hosszú távú programot akar látni, s annak hiteles jelét, hogy az adott pártban lesz elszántság véghez­vinni mindazt, amit ígért. Az államfő emlékeztetett azokra az időkre, amelye­ket a faji alapon gyártott ellenség, az osztályellenség, a külső és a belső ellen­ség elleni küzdelem uralt. Kiemelte: a rendszerváltás utáni politika súlyos bű­ne, hogy nem szüntette meg ezt a mód­szert. A köztársasági elnök hangsúlyozta: demokratikus, alkotmányos pártok ver­senyeznek, s nem viszi romlásba az or­szágot, bármelyik győzne is. Felhívta a figyelmet, hogy a gazdaságpolitikában viszonylag szűk a mozgástér - ezért is van állandó zavar a tekintetben, hogy nevezhető-e egyáltalán jobb- vagy bal­oldalinak a kormányok politikája. „S az is nyilvánvaló, hogy a négyéves ciklusoknál hosszabb távú és átfogóbb keretekkel kell számolnunk - elegendő csak az Európai Unió költségvetésére utalnom. De a gazdaság, egyáltalán a hétköznapi élet nem négyéves ciklu­sokban létezik. Mindebből az követke­zik, hogy sokkal inkább távlatosan, az ország, s most már Európa érdekeit szem előtt tartva kellene politizálni, s nem élet-halál kérdésként beállítani a választási győzelmet” - mondta az ál­lamfő, aki az állampolgári felelősség­ről szólva kiemelte: „A szegénységet megszüntetni, a tisztességes anyagi gyarapodást lehetővé tenni, a kultúrát és tudományt fenntartani, a magyar nemzetet határoktól függetlenül meg­tartani csak úgy lehet, ha mindegyi­künk lelkiismeretesen végzi a maga feladatát. Még ha nem is mindig érez­zük, nagyon sok múlik rajtunk. Csak ritkán lehet a külső körülményekben mentséget találni arra, amit elmulasz­tunk. Mindenki fontos, mindenki hoz­zájárul ahhoz, hogy jó legyen Magyar­­országon élni”. A politikai vezetőkről Sólyom László azt mondta: „Az ő feladatuk, hogy idő­szerű, világos és elérhető célokat hatá­rozzanak meg. Ők alkotják meg azokat a feltételeket, amelyek megkönnyítik vagy nehézzé teszik munkánkat, ered­ményessé vagy hiábavalóvá erőfeszíté­sünket. Nekünk pedig szükségünk van pontos tájékoztatásra, éppúgy, mint az önálló ítéletalkotásra, hogy ne lehessen olcsó reklámfogásokkal befolyásolni . Az államfői hivatal még a beszéd elhangzása előtti napon közlemény­ben reagált arra az elmúlt napokban elterjedt, a Magyar Nemzetben meg­jelent hírre, hogy Sólyom László a be­széd rögzítésének idejére eltávolíttat­ta dolgozószobájából a magyar zász­lót. „A köztársasági elnök mindig mérlegeli, hogy nyilvános szereplése alkalmával - a hivatalos állami ren­dezvényeken és nemzeti ünnepein­ken kívül - indokolt-e nemzeti jelké­peink használata” - áll a közlemény­ben. Weber Ferenc, az államfő sajtó­főnöke azt közölte: újévi televíziós üzenetét az államfő nem kívánta kül­sőségeiben a nemzeti ünnepeink rangjára emelni. Sólyom László ezért a beszédet dolgozószobájában mond­ta el, ahol - szemben a Sándor-palota tárgy­alótermeivel - sosincs zászló, minket. Ha mi viseljük a terhet, tud­nunk kell azt is, melyik párt hogyan vágna bele a régóta halogatott refor­mokba, mit és hogyan változtatna meg, s főleg: mikor. Nagyobbrészt erről kelle­ne szólnia a kampánynak”. Az államfő kitért az ’56-os forrada­lom ötvenedik, és Bartók Béla születé­sének 125. évfordulójára, amelynek el­mélyült és méltó megünneplését várj­a 2006-tól. Elismeréssel szólt arról a szo­lidaritásról, amellyel az ország népe a szökőár áldozatai, a bánáti és a székely­­földi árvízkárosultak segítségére sietett. „A Magyar Köztársaság nevében köszö­netet mondok ezekért az önzetlen tet­tekért” - mondta a köztársasági elnök. Sólyom László a beszéd felvételekor a dolgozószobájában - zászló nélkül Оu. i— Tanácsok minden mennyiségben Keményebb szankciók az új médiatörvény-tervezetben Reklámmentesített közszolgálati adók, a kiskorúak fokozottabb védelme az ártalmas képektől és a törvénysértő műsor készítőinek súlyos pénzbüntetése vagy­ ideiglenes eltiltása szakmájuk gyakor­lásától. Ezeket tartalmazza az új médiatörvény tervezete. Nem lenne reklám az országos közszol­gálati televíziókban és a rádióban, ame­lyek finanszírozását fü­ggetlenségük biz­tosítása érdekében hat évre előre tör­vényben biztosítanák. A gyerekeket az eddigieknél jobban védenék a hirdetők­től és az ártalmasnak tartott műsorok­tól. Közvetlenül gyerekműsorok előtt és után nem lehetne reklámot sugározni és olyan előzetes sem mehet a kisko­­rúak által nézett műsoridőben, amely korhatáros alkotást népszerűsít. Ilyen elképzeléseket tartalmaz az ORTT fel­kérésére elkészült médiatörvény-kon­cepció. A kiskorúak óvása valószínűleg közel sem okoz majd akkora vitát, mint az az elképzelés, hogy egy újonnan létreho­zandó szervezet, a Pártatlanságot és Ki­egyensúlyozottságot Felügyelő Tanács súlyos bírságot szabhatna ki a törvény­­tervezet szerint az általa törvénysértő­nek mondott műsorokat sugárzó mé­diumokra. A médiumoknál a pénzbün­tetés maximuma 250 millió forint, a műsorkészítőknél ötmillió a felső határ. Emellett a tévét és a rádiót lekapcsol­hatják akár egy hónapra is. Ami pedig az újságírókat vagy a felelős vezetőket illeti: őket is eltilthatják 30 napra. A közszolgálat esetében ez még durvább: akár tíz évre is megtilthatná a tanács, hogy valaki a közszolgálatban helyez­kedjen el. A büntetések korlátlan alka­lommal kiszabhatók. Az ítélkezőket a köztársasági elnök nevezné ki a parla­menti képviselőcsoportok jelöltjei kö­zül, a kormánypárti és az ellenzéki listá­ról egyenlő arányban. A fellebbezési le­hetőségről a szöveg úgy fogalmaz: „a Felügyelő Tanács jogkövetkezmény ki­szabásáról szóló határozata ellen felleb­bezésnek nincs helye, a határozat jog­szabálysértésére hivatkozva felülvizsgá­lattal lehet élni a közigazgatási ügyek­ben eljáró illetékes bíróságnál”. Nem a Pártatlanságot és Kiegyensú­lyozottságot Felügyelő Tanács lenne az egyetlen új szervezet: megszűnne a je­lenlegi kuratóriumi rendszer a kisorsolt civil szervezetek delegálási lehetőségé­vel együtt. A három közmédiumnak egy közös kuratóriuma lenne. A frakciók delegálása ebbe a testületbe ugyanak­kor nem szűnne meg: a 12 tagból négyet a kormánypártok képviselőcsoportjai, négyet az ellenzéki pártok frakciói jelöl­nek, négyet pedig a kormánypártok és az ellenzéki pártok képviselőcsoportjai által paritásos alapon létrehozott bizott­ság jelöl a történelmi egyházak, a Ma­gyarországon élő nemzeti és etnikai ki­sebbségek országos önkormányzatai, a jelölőbizottság által megkeresett hatá­ron túli magyar szervezetek és országos szakmai szervezetek ajánlásai alapján. Maradnak hát a fontosabb ügyekben megegyezésre képtelen pártdelegáltak, és nem nagyon látszik a konszenzusra kényszerítő megoldás. Hacsak az nem, hogy a jelenleg szinte teljhatalmú közmédiumelnök súlyát csökkentik: öt­fős igazgatóság állna az intézmények élén. Az igazgatóság tagja a részvénytár­saság elnök-vezérigazgatója, a gazdasági helyettese és a szakmai helyettese, to­vábbi két tagját a kuratórium a műsor­szolgáltatás területén szakmai gyakor­lattal rendelkező személyek közül nevezi ki. A gazdasági kontroll érdekében lenne egy felügyelő bizottság is, amelynek tag­jait az ÁSZ nevezhetné meg. Ahhoz, hogy a tervezet életbe lépjen, kétharmados döntésre van szükség. Ez eddig az apró módosítások vagy az uniós jogharmonizáció miatt szükséges lépé­sek érdekében sem volt biztosítható. HASZÁN ZOLTÁN ■ A tervezetet 140 millió forintért elkészítő bizottság elnöke: Bogdán Tibor, tagjai: Hajdú István, Hazay István, Horányi Özséb, Kajdi József, Pokol Béla, Pócsik Ilona, Rományi Béla, Szente Péter, Tellér Gyula. MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT Ш CLz Q _l z ■ö ø 2006. JANUÁR 2., HÉTFŐ 3 Most már igazán gáz van ACZÉLENDRE N­a, ez az év is jól kezdődött, szokás mondani nálunk, ha január 1-jén baj üt ki. A baj éppenséggel nem nálunk történt, de megvan az „opciónk” rá, hogy részesei, társ-megszenvedői legyünk egy összeurópai bajnak, amely Oroszország és Ukrajna közös szörnyszülöttje. Természetesen az év első híréről van szó, miszerint az orosz Gazprom, a birodalom földgáz-monopóliuma elzárta a gázcsapot, azazhogy nem szállít Ukrajnának földgázt, mivel az se most, se három hónap múltán nem haj­landó világpiaci árat fizetni ezért a szerfelett értékes termékért. Merengtünk már e hasábokon afölött, hogy vajon miért épp most lett fontos az oroszoknak négy-ötszörösére emelni a gázárat, s miért nem eddig, de ezt hagyjuk. Az a mondat azonban nem lóghat sokáig a levegőben, hogy az energiával nem lehet viccelni: az erőszakos elvonás egyenlő a háborúval. Ha valaki hitetlenkedne, annak felidézném, hogy amikor Kadhafi ezredes olajembargóval fenyegette meg Washingtont, az amerikai légierő nyomban Líbia fölött termett és bombákat hullajtott. Holott ez az észak-afrikai or­szág akkor mindössze két százalékkal részesedett az amerikai importból. Ehhez képest Oroszország fedezi ma Nyugat-Európa (mi is ide tarto­zunk) földgázszükségletének negyedét-harmadát és ez a mennyiség 80 szá­zalékban ukrajnai tulajdonban és területen lévő vezetékeken halad át. Ha ide Oroszország - az ukrajnai szükséglet harmadának szállítója - annyival kevesebbet pumpál be, mint amennyi eddig Ukrajnának járt, akkor elvileg büntet, gyakorlatilag tehetetlen azzal a lehetőséggel szemben, hogy az uk­ránok levegyék eddigi részesedésüket, amely állítólag szerződés szerint jár nekik. Ha pedig ők leveszik (az egésznek 15 százalékát, mint jövendölik), akkor a világpiaci áron fizető többségnek éppen annyival marad kevesebb. Az Európai Unió több országában - Németország, Franciaország, Ausztria, Magyarország - súlyos helyzet állhat elő, különös tekintettel a hidegre. Most akkor teszek egy kis kanyart. Ukrajna fémkohászati, hadi- és vegy­ipara a nevetségesen olcsó orosz földgáz miatt tudott eddig kellemetlenül versenyképes lenni­­ orosz partnereivel. Olyan piacokon például, ahol az am­erikaiak hozták helyzetbe, éppenséggel az oroszok rovására, politikai szolgálatainak elismeréseként. Ez ugye abszurdum. De! Ez az abszurd álla­pot éppenséggel fennmaradhatott volna, ha cserébe az ukránok megenge­dik az oroszoknak (Gazprom) ugyanazt, amit a fehéroroszok már megtet­tek, az örmények meg a grúzok csak ezután tesznek meg - hogy tudniillik az „egész rendszer” ellenőrzését átengedik nekik, benne­­ alapvetően - a cső­vezetékek tulajdonlásával. Akkor a csapokat mindenhol ők nyitják-zárják, és ez­ maga a hatalom. Putyin szerelme. Vissza a nap kérdéséhez. Mi van akkor, ha az ukránok „lelopják” a Nyu­­gat-Európának szánt orosz gázt? Akkor olyan barátságtalan cselekedetet követnek el az EU-val szemben, amely minden eddigi politikai erőfeszíté­süket (EU-tagjelöltség) lenullázza. Az ilyesmit Brüsszelben nem valószínű­sítik. Ez ellentétes volna az ukrán nemzeti érdekkel. Az ukránoknak orosz viszonylatban is meg kell fontolniuk a „lopást”, tudniillik legnagyobb föld­­gázszállítójuktól, Türkmenisztántól orosz területen áthaladó vezetéken kapják az árut. Feltételezzük: ha az orosz gáz nem jut el Nyugat-Európába, akkor a türkmén még kevésbé fog Ukrajnába. A nap végén mindenképp az ukrán gazdaság szenved. Ennek a nagy országnak az volna a legjobb, ha energiafaló és pazarló gazdaságát körülbelül olyan fokon állítaná át az elke­rülhetetlenül dráguló orosz gáz redukált fogyasztására, ahogyan a világ nagy gazdaságai tették a maguk energiafogyasztását két olajsokk (1973, 1979), tízszeres drágulás után. Nem rokkantak bele, sőt. Az olcsó orosz olaj KGST-fogyasztói viszont, tragikus módon, annál inkább. Érdekes történel­mi lecke, párhuzam. Mint ahogyan - más metszetben - Hodorkovszkij sor­sa is. Abból azt látni, hogy ha Moszkva (Putyin, a Gazprom álarcában) vala­mit nagyon akar, azt keresztül is viszi; ellenfelein, ha ő van erősebb helyzet­ben, átgázol, éspedig kímélet nélkül. A Erős várak II. KÓSA JUDIT korábban tervezettnél várhatóan fél évvel később, csak 2003. júliusára készül el az új metró - írta lapunk érezhető csalódottsággal 1998. ja­nuárjában. Akkor legfeljebb a mély történelmi tapasztalat - ne feledjük: négyes metró-ügyben 1976-ban született meg az első kormányhatározat - késztethette arra az embert, hogy kételkedjék ebben a határidőben. Ma már persze csak mosolygunk a hiszékenységünkön. Nem akarnám tovább rontani a kedvüket, de tény az is, hogy az MU-s vá­roselkerülő út, amelyről épp a napokban hallhattuk, hogy két év múlva tel­jesen elkészül, ugyancsak másfél évtizede várat magára: novemberben volt tizenöt éve, hogy átadták az első szakaszát. És akkor még egy szót sem ejtet­tünk a HÉV-vonalakat összekötni hivatott ötös metróról, a városból kiveze­tő utak halaszthatatlan kiszélesítéséről, a rakpart alagútba vezetéséről, vagy arról, hogy a Margit hidat már rég le kellett volna zárni egy alapos felújítás­ra, csak akkor - ahogy egy tapasztalt ember megfogalmazta egykor - a Du­na mindkét partján botrányosan zuhanni kezdenének a használtautó-árak. Nem volna sportszerű itt most azzal példálózni, hogy egy és negyed év­századdal ezelőtt az Andrássy utat öt, a teljes Nagykörutat tizenhárom év alatt építette meg Budapest. Azzal sem, hogy abban az elképesztő iramban fejlődő fővárosban olyan ütemben épültek a hidak, ahogy szükség lett rá­juk, és világos terv szerint fejlődött minden, ami a városlakók jólétét szol­gálta. Nem volna sportszerű, mert tudjuk jól, hogy az a Budapest nem is ha­sonlítható össze a mai fővárossal. Akkor egyetlen önkormányzó testület irá­nyította a várost, egyetlen akarat döntötte el, mi a fontos, és mi várhat; és akkor létezett a közmunkatanács, amelyben az állam és a főváros rákény­szerült, hogy minden ügyben közösen döntsön, folyamatosan tekintettel le­gyen a másik érdekeire. Tizenöt éve nincs a mindenható állam helyébe lépni képes közmunkata­nács, és tizenöt éve, hogy Budapest huszonnégy egymástól független, egyenrangú városra esett szét. A következményeket nap nap után a bőrén érzi mindenki. Tapasztalhatja, hogy olykor az utca két oldalán vagy épp a sarokház két felén más az érvényes regula. Áteshet az árkokon, amikor ugyanazt a járdaszakaszt fél éven belül harmadszor törik fel, mert nincs író­asztal, ahol összetalálkoznának a beruházói akaratok. Lesheti a négyes (ötös) metrót, mert kisszerű politikai alkukon múlik minden komolyabb fejlesztés, és a mutyizást ráadásul négyévenként újra kell kezdeni. Most megint eltelt úgy négy év, hogy egyetlen valós lépést sem tett senki a főváros újraegyesítése, a közmunkatanács újjászervezése érdekében. No nem mintha nem esett volna rengeteg szó az utóbbiról, a rivális pártvezérek a kifejezést egyként beleillesztették politikai közhelyszótárukba. Ha viszont a dolgok mélyére nézünk, láthatjuk, hogy egyikük sem gondolta mindezt komolyan. A jobboldal a közmunkatanács-kampányt rábízta a Fidesz bu­dapesti renoméját javítani hivatott, szatellit „civil” mozgalmaira, a baloldal pedig jó előre olyan jelszót tűzött a zászlajára, amely mindenféle komoly változtatást kizár. „Erős fővárost és erős kerületeket”­­ hirdetik, mintha a két fogalom nem zárná ki egymást. A helyzet persze így sem reménytelen. Az idén például fúrni kezdik a né­gyes metró alagútját. Állítólag.

Next