Népszabadság, 2006. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-10 / 59. szám
A tagadás felelőssége Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter Lelkes aktivisták vonulnak az egyik irányból: a helyben lakók érdekeiért tüntetnek a zöldek, akik magukat a Jó Zöld Világ megkérdőjelezhetetlen erkölcsű harcosainak tartva küzdenek a világot romboló sötét erők ellen. E sztereotípia mellett mára megjelent egy markáns új nézet is. A másik irányból ugyanis helyben lakók tömege érkezik: tüntetnek a zöldek ellen azzal, hogy a zöldek kérlelhetetlen mindent tagadók, kerékkötők, akik a többségnek jólétet ígérő fejlődés ellen harcolnak. Nemritkán - ha ugyanez annak nevezhető - sikerrel. Nálunk ugyanis ma bárki évekre megakaszthat - esetleg a nyilvánvaló többség által támogatott - fontos beruházásokat. Olykor a közvetlenül érintettek ellenére, akik egyre türelmetlenebbek, és egyre gyakrabban vetik föl az „akadékoskodók” jogi, sőt: anyagi felelősségét, hiszen az elmaradó fejlesztések őket érintő kárai számszerűsíthetők... Érdemes talán föltenni a kérdést: kikre is gondol ma Magyarországon az ember, ha azt hallja, „zöldek”? Azokra-e, akik a nyugati mozgalmak legjobb hagyományait követve, felelősségérzettől hajtva keresnek alternatív válaszokat világunk nagy kérdéseire? Akik a növekedés kényszerétől hajtott döntéshozókat szembesítik a világ és a jövő ökológiai korlátaival? Akik tudományos alapokon ajánlkoznak partnernek és nem csak a problémában magában, de a megoldásban is érdekeltek? Akik egyszerre fölkészültek és eltökéltek, de együttműködésre, mások véleményének a befogadására is készek, és így demonstrálják a civil kurázsit, egy jobb, élhetőbb világért? Vagy netán a magukat szervezetként beállító egyének jutnak inkább az eszünkbe, akik nagy vehemenciával törnek lándzsát ilyen-olyan ügyekben, de valójában csak médiabohócok, vagy „megélhetési lázadók”, s némelyikükről még az is pontosan kiderül, hogy melyik befektetői csoport mozgatja őket. Avagy - horribile dictu - akiknél a zöld báránybőr alól kikandikál a (párt)politikai farkas lompos farka... És akik tudóst, hatóságot, kormányt, vagy bárkit, aki velük vitázik, a tudatlanok és süketek magabiztosságával szólnak le - hiszen aki más véleményen van, az ab ovo csak hülye, korrupt, hiteltelen és impotens lehet. Példát tudnék mondani bármelyik típusra, de hivatalom nem engedi. Azt viszont állíthatom: ha ez a második irány erősödik tovább, méghozzá úgy, hogy a valódi zöldértékeket képviselők nem vállalják velük a nyilvános vitát és nem határolódnak el tőlük, akkor sok bajjal kell még szembenéznünk. Egy tavalyi felmérés szerint Magyarországon az emberek kevesebb, mint négy százaléka adná bizalma jeléül adója egy százalékát valamely zöldszervezetnek. Attól tartok, ez az arány - mint a zöldgondolat elfogadottságának egyfajta mértékegysége azóta még tovább romlott. Mindannyiunk és bármelyikünk kárára. Hiszen holnap akármelyikünk lehet „zöld”: ha a kertünkön át akarnak utat vezetni, a szomszédságba zajos és bűzös ipar települ, ha lakásunk, házunk értékét veszti, ha normális életünket, családunk egészségét joggal féltjük. Akkor ez ellen fel akarunk lépni. Megtehetjük? Ezt akartuk, ezért volt rendszerváltás. Demokráciát és jogállamot akartunk. Elértük. Az ilyen. Minden állampolgár alkotmányos joga kérdezni és beleszólni, jogosult a döntéseket befolyásolni, sérelmekre orvoslást kérni. Ám ilyenkor menten „zölddé” bélyegeznek bármely, jogával élő állampolgárt - mert ez nem elismerés, hanem sajnos már-már szitokszó. Ezt a tendenciát közösen meg kellene fordítanunk. Anélkül, hogy bármely civil zöldszervezet föladná markáns arcélét és mozgalmi eszközeit - amiben ereje rejlik. A felelős, konstruktív és - esetleg akár a többséggel is - párbeszédre törekvő civil zöldfellépésre ma nagyobb szükség lenne, mint eddig valaha. A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje. . Az MDF-es vetélytárs megzsarolása is arra utal, hogy a Fidesz maffiaként működik. A zsaroláson kapott képviselőt a Fidesz gyorsan kizárja, hogy lokalizálja a kárt, de igen nehéz lenne elhinni, hogy a történet egyedi. (Visszajön a haramiakormány?) Holnap akármelyikünk lehet „zöld”: ha a kertünkön át akarnak utat vezetni, a szomszédságba zajos és bűzös ipar települ, ha lakásunk, házunk értékét veszti, ha normális életünket, családunk egészségét joggal féltjük. (A tagadásfelelőssége) NÉPSZABADSÁG • 2006. MÁRCIUS 10., PÉNTEK Vélemény • 13 Bauer Tamás közgazdász, 1994-2002 között az SZDSZ országgyűlési képviselője Vidám csíkplakátok hirdették nyolc évvel ezelőtt városszerte, hetyke felkiáltójellel: Jön a Fidesz! Most a Fidesz szót a fenti szép magyar kifejezéssel helyettesítve, riadt kérdőjellel fogalmazhatjuk meg a küszöbönálló választások alapkérdését: visszajön-e a haramiakormány? Merthogy - számos „független” elemző és buzgó kampányiparos feltételezéseivel szemben - nem az az áprilisi választás igazi kérdése, hogy adócsökkentés vagy sem, egységes adókulcs vagy családi adózás, otthonteremtés vagy fészekrakás, visszaállamosítás vagy privatizáció, centralizált vagy versenyelvű egészségügy, kettészakított vagy újraintegrált társadalom, noha persze ezek fontos kérdések, amelyekről más alkalommal magam is elmélkedem. Nem ezek az alapkérdések, mert - szemben a köztársasági elnök állításával - van olyan szereplő a politikai színpadon, amely, ha az országot nem is, de a magyar jogállamot bizonyosan romba dönteni készül. Az alapkérdés az: visszatér-e a hatalomba a haramiakormány, melynek szereplőit oly találóan ábrázolta a HVG emlékezetes címlapja. A címlap egyik szereplőjét már jogerősen elítélte gazdasági visszaélésért a bíróság, a többiek viszont a hatalomba készülnek. Négy leleplezés tanúi lehettünk az elmúlt hetekben. Dr. Kende újabb botránykönyve, amelyet divat szidni és nem olvasni, számos, sokunk ízlésével nehezen összeegyeztethető fejtegetést tartalmaz Orbán személyiségéről, ami érthetővé teszi a viszolygást, csakhogy fontos tényeket is elénk tár. A szőlőtelepítési pályázatokkal kapcsolatban például megdönti Orbánék védekezését, miszerint normatív támogatásról volt szó, melyet minden pályázó megkapott. Kende dokumentálja, hogy számos pályázó nem kapta meg, s az elutasítást a keret kimerülésével indokolták. Orbánék tehát más magyar szőlősgazdák rovására jutottak hozzá a költségvetési pénzhez. Megmutatja, hogy ha nem is a legtöbb, de a második legtöbb pénzt Orbánék cége kapta, messze többet, mint a további kedvezményezettek, így használta Orbán családja gazdagodására a miniszterelnöki hatalmat, derül ki a könyvből. Az Élet és Irodalmat a „Fidesz-cég” és a „taggyűlés” szavak pontatlan használata miatt annak idején perelték, Dr. Kendét viszont nem perük. Ebből aligha következtetünk másra, mint hogy helytállók a könyvében elénk tárt adatok. A második leleplezés a Postabank-konszolidációról szóló 2000-es Kehi-jelentéstervezet nyilvánosságra kerülése. Évek óta hallani a hozzáértőktől, hogy a Postabankot „túlkonszolidálták”, de ez mindeddig csak szóbeszéd volt. Most nemcsak egy becslést ismerünk meg arról, hogy mennyi közpénzt síboltak ki, hanem neveket is, hogy kihez. A nevek között ott van az Orbán család egyik tokaj-hegyaljai üzlettársa és más „Fidesz közeli” személyek. Íme, az Országimázs Központ, a tizenkét állami gazdaság meg a Millenniumi Park után még egy adalék, hogy miként használták fel Orbánék a baráti kör vagyonszerzésének előmozdítására a miniszterelnöki hatalmat. Így működött a haramiakormány 2002-ig, amikor valakik (Orbán kifejezésével) „kiragadták a kezükből a kormányrudat”, vagyis a választók elvették tőlük az effajta gazdagodási lehetőséget. A miniszterelnöki hatalmat most vissza kellene szerezni. Ennek eszközeiről szól a harmadik és negyedik leleplezés. Kezdjük a szerverbetöréssel. Három tényt tudtunk meg. Megjelent a Magyar Nemzetben - abban a lapban, amely a D-209-es ügy óta intenzív, nevezzük így, információs együttműködésben áll a Fidesszel - Hiller István kampányanyagainak számos eleme, e lapban egyedülálló módon, színesben nyomtatva. Szokás szerint nem szóltak arról, hogy honnan jutottak hozzá. Néhány nap elteltével kiderült, hogy a Fidesz egyik számítógépéről feltörték az MSZP kampányába bedolgozó vállalkozás szerverét, és tizenegy órán keresztül töltöttek le belőle hatalmas mennyiségű titkos dokumentumot, köztük a Magyar Nemzetben közreadottakat. Időközben már azt is tudni lehet, hogy három munkatársat felfüggesztettek, s egyikük korábban Rogán Antal közvetlen munkatársa volt. Előkerült az az információ is, hogy néhány nappal korábban betörtek az MSZP budafoki kerületi irodájába, és - minden egyéb értéket ott hagyva - elvittek egy számítógépet, amelyben a sértett szerint benne volt az a kód, amellyel a feltört szerverbe be lehetett jutni. Ezekből az elemekből az a kép áll össze, hogy a betörés útján megszerzett budafoki gépből eltulajdonított kóddal a Fidesz kampánystábjának szakemberei betörtek a szerverre, és az onnan megszerzett adattömegből a talán legkevésbé fontosat, de leglátványosabbat megjelentették a Magyar Nemzetben, a fontosabbakat pedig - például a miniszterelnök kampányrendezvényeinek tervét - a maguk kampányának alakításában hasznosítják. Hogy ez valóban így volt-e, jó esetben a rendőrség tudja igazolni. Amit biztosan tudunk, az az, hogy a Fidesz előbb azt állította, hogy a szükséges kódot nyilvános honlapon találták, majd azt, hogy e-mailen kapták (de sem a honlapot, sem az e-mailt nem tudták felmutatni). Az az állítás is megdőlt, hogy a Fidesz kampányát akarja az MSZP megbénítani azzal, hogy a rendőrség lefoglalja a kérdéses számítógépet (hiszen nem a Fidesz-központ, hanem a parlamenti frakció egyik számítógépéről van szó). Eleinte túlbuzgó, ismeretlen aktivisták csínyeként állították be, aminek eredményét a Magyar Nemzetben olvashatjuk. Derítse ki a rendőrség a tényeket - mondják a vezető Fidesz-politikusok, ők maguk semmiért sem felelősek. Miközben Orbán deklaráltan nem hajlandó a „bulvártémával” foglalkozni, legutóbb kedveskedve „kukkolásként” aposztrofálta azt. Áder, Pokorni, Rogán összevissza beszél, és bagatellizálni igyekszik a rendszerváltást követő magyar politikai élet legnagyobb botrányát. A negyedik leleplezés: az MDF-es vetélytárs megzsarolása is arra utal, hogy a Fidesz maffiaként működik. A zsaroláson kapott képviselőt a Fidesz gyorsan kizárja, hogy lokalizálja a kárt, de igen nehéz lenne elhinni, hogy a történet egyedi. Az MDF szerint sokfelé próbálkozik ilyesmivel a Fidesz, s a cselekmény a Fideszben uralkodó szellemiségről tanúskodik. A Fidesz vezetőinek, akik a párt aktivistáit, képviselőjelöltjeit feladataikkal megbízzák, eszébe sem jut, hogy bármelyikük felelős volna a történtekért. A kérdés az, hogy a választóknak eszükbe jut-e. A Fidesz már régen nem létezőnek tekinti a demokratikus politikai élet normáit, aminek a háromhetenkénti ülésezés, a Simicska-féle APEH és a kétéves költségvetés után a legszebb példáját kétségtelenül a köztársasági elnök választáskor szolgáltatta, amikor gátlástalanul sértették meg a titkos szavazás alkotmányos elvét. Most újra, és minden eddiginél világosabban megmutatták: az emberek mindennapi életének azokat a normáit sem tartják tiszteletben, amelyeket a magyar polgárok azért tiszteletben szoktak tartani. A kérdés ezután az, hogy a mindentől megcsömörlött választók ezt is elnézik-e neki, és visszaengedik-e a hatalomba a haramiakormányt. Visszajön a haramiakormány? Ki kell, hogy ábrándítsalak: itt elég korlátozott a piac, itt most nem tudsz inkább megbízható külföldi terméket választani Marabu rajza Gadó György Pál erdőmérnök, természetvédő Köszönöm Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízottnak (A kétkedés magvai, február 14.) és a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesületnek (Parlagfű-mizéria, február 28.), hogy cikkemre (A parlagfűhisztéria, január 25.) hisztéria nélkül reagáltak. A válaszok után is úgy látom, hogy a „Parlagfűmentes Magyarországért” elnevezés sem az egyesület, sem a tárcaközi bizottság esetében nem volt szerencsés. A parlagfű - bármit teszünk - belátható időn belül nem fog eltűnni Magyarországról. Ám a legfontosabb feladat nem a névváltoztatás, hanem az allergia elleni küzdelem stratégiájának megváltoztatása. Ennek részeként foglalkozni kell a parlagfű kordában tartásával is, de ha propagandánál többet akarunk, akkor nem a kiskertekre és a játszóterekre kell összpontosítanunk. Hiszen Kökény Mihály is említi, hogy ötmillió hektár parlagfüves területtel kell megküzdenünk (ez az ország területének több mint a fele), az Egyesület vezetői pedig meggyőzően kifejtik, hogy a parlagfűvirágpor mennyisége a városokban is attól függ, hogy a gazdaságosan nem művelhető szántókat sikerül-e erdővé vagy legelővé (és hozzáteszem: vizes élőhellyé) alakítani. A parlagfű magjai ekkor is ott lesznek a talajban, de néhány éven belül az őshonos növényekből álló stabil ökoszisztémák visszaszorítják a bolygatott területek bajnokát. Elnézést kérek azoktól a szenvedőktől, akiket a „parlagfű-hisztéria” címmel megbántottam. Én magam is minden nyáron megtapasztalom, hogy az allergiát nehéz elviselni. Valamit tennünk kell! De a baj súlyossága nem igazolhatja a lázas álcselekvést. Környezetvédő barátaim cikkem megjelenését követően felhívták a figyelmemet arra, hogy semmi újat nem mondok. Dr. Victor András, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület elnöke 1997 júliusában, vagyis csaknem 9 éve Gonosz gaz? című cikkében ezt írta: „Az allergia soktényezős betegség. A természeti folyamatok többsége ilyen, nem vezethető vissza egyetlen okra. Csak rendszerszemlélettel lehet megközelíteni. Ha mi ezzel szemben azt a gondolatot sugalljuk, hogy majd egy tényező megváltoztatásával megoldjuk a kérdést, akkor nagy hibát követünk el. Azt a hibát, amely irdatlan sok kárt okozott már a Földnek. A megengedhetetlen leegyszerűsítés - a redukcionizmus hibáját. Ha nem változtatunk az életmódunkon, nem csökkentjük az immunrendszerünket érő terhelést, nem mérsékeljük a levegőszennyeződést, akkor valamire előbb-utóbb úgyis allergiássá válunk.” Hisztéria nélkül