Népszabadság, 2006. július (64. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-01 / 152. szám

2 • 2006. JÚLIUS 1., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG Magyarország Ötszáz forint lehet az orvos Európában általános a vizitdíj, de kivételek vannak Ötszáz forint lehet a vizitdíj, amit az orvosi vizsgálatért ki kell fizetniük a betegeknek. A szakmai javaslat már szeptem­bertől alkalmazná a díjat példá­ul a háziorvosok és a szakorvo­sok rendelésén való megjele­néskor. Maga a vizitdíj nem meglepő, hiszen a kormány­­program is tartalmaz utalást rá. Az viszont váratlan, hogy ilyen gyorsan bevezetnék, illetve az is, hogy ebben a nagyságrend­ben. Előzetesen ugyanis általá­ban kétszáz forintos vizitdíjjal számoltak. Ez mintegy har­­mincmilliárd forintnyi bevételt jelentene, de nem ez az elsődle­gesen remélt eredmény. Fonto­sabbnak tartják, hogy megfon­toltabbá teszi az embereket az „orvoshasználatban”, ami köz­vetetten könnyítene a gyógyító munkán és az egészségügyi költségvetésen is. A részletes szabályozás még nem készült el, így azt sem tudni, hogy mi történik akkor, ha szakorvos utal további vizsgálatra a pon­tos diagnózis érdekében. Ha te­hát a beteg már „parancsra” megy orvoshoz. Nincs döntés arról sem, kikre terjedjen ki a az ingyenesség. Az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet (ESKI) tanulmá­nya szerint az európai országok többségében a betegek közvet­lenül is fizetnek az ellátásért. A régi tagállamok közül csak az Egyesült Királyságban, Spa­nyolországban és Görögország­ban nem kérnek hozzájárulást. A legtöbb országban az ellátó­­rendszer minden szintjén kell valamit fizetni, általában fix összeget. Előfordul, hogy a ke­zelési költség százalékos ará­nyában kell fizetni. (Úgy tudjuk, ezt a megoldást támo­gatja a kormányzat is.) Ott, ahol ilyen működik, felső korlátot is alkalmaznak, azaz, ha a beteg egy időegység alatt bizonyos keretet túllépett az önrészfize­téssel, már ingyenesen kapja a kezelést. Általános az unióban az is, hogy a gyerekek, nyugdí­jasok, a szociálisan rászorulók vagy a nagyon súlyos betegek nem fizetnek önrészt. Magyarországon minden, az egészségügyre költött száz fo­rintból a páciensek már most is 25-30 forintot maguk állnak. Fi­zetni kell a gyógyszer, gyó­gyászati segédeszköz vagy szemüveg vásárlásakor, a fogor­vosnál vagy az ápolási ottho­nokban, de bizonyos szempont­ból ide tartozik a hálapénz is. Ezért­­ Kincses Gyula, az ESKI főigazgatója szerint­­ nem az a kérdés, hogy be szabad-e vezet­ni a gyógyításban az önrészfi­zetést, hanem az: miként tehető átláthatóbbá, igazságosabbá a­ jelenlegi rendszer. Szerinte a változtatás mellett szól, hogy a lakosság túl sokszor és nagyon szabadosan használja az ellátó­rendszert. Bárki, bármilyen pa­naszával elmehet a legnagyobb tudású professzorhoz, ha van hozzá kapcsolata vagy a vizsgá­latot hálapénzzel honorálja. Azt viszont senki nem tudja, hogy mennyibe kerül, ha valaki - mert bepiszkolta vagy eltörte - másnaponként cserélteti a gip­­­szét. Kincses hozzátette, hogy az önrész népi utolsósorban a hálapénz felszámolását is elő­segítheti, hiszen az a beteg, aki egyszer már füsetett, nem ad még „borítékot” is ugyanannak az orvosnak. Csaba Iván közgazdász arra figyelmeztet, hogy a csekély összegű önrész is kizárhatja a sérülékenyebb csoportokat az ellátásból. Egy amerikai kuta­tás kiderítette, hogy a co-pay­­ment megváltoztatta az orvo­sok stratégiáját, s jóval több ke­zelést számoltak el, mint ami­kor nem korlátozták az orvos­hoz fordulás lehetőségét. Kide­rült az is, hogy a vizitdíj beveze­tése nem rontotta a lakosság egészségi állapotát. Hol él maga, fiatalember?... Akkor még a vizitdíjról és a kötelező ruhatárról se hallott?! Marabu rajta • Ausztriában a betegek a háziorvosi ellátásért nem fizetnek. A szakorvosi kezelésekre jogosító betegkártyáért évente 10 eurót kell leróniuk. Men­tességet kapnak a gyerekek és a nyugdíjasok. A pszichológusok által végzett gyógyítás 20 százalékát a be­teg zsebből fizeti. A kórházi ápolásért napi 10 eurót számítanak fel, de évente legfeljebb 28 napig kell fizet­ni. Nem fizetnek a gyerekek, a sür­gősségi esetek, a dializálásra szoruló felnőttek, a kemoterápiás betegek, a várandósok, a szülőnők, a szerv- és vérplazmadonorok. Németországban a lakosság 90 szá­zalékát a társadalombiztosítás, a te­hetősebb tíz százalékot magánbizto­sítók látják el. Az alapellátás térítés­­mentes, de negyedévente tíz eurót kell fizetni a szakorvosi kezelésekért. Az indokolt továbbutalás ingyenes. A kiegészítő terápiáért, például a fizio­terápiáért 10 százalékos önrészt kell fizetni. Mentességet csak a gyerekek kapnak. A kórházi kezelésért maxi­mum 28 napig 10 euró a napi díjillel Franciaországban az alap- és szakel­látásban a vizsgálatok után a betegek a díj 30 százalékát és egy eurós vizit­díjat fizetnek. Ez a gyakorlatban 20 eurót jelent, ebből 13 eurót a biztosí­tó visszatérít. A hozzájárulás szemé­lyenként 50 euróban van maximálva, és nem érinti a gyerekeket, a ter­heseket. (D. A. N.) J. V4. Gréczy Zsolt Ha úgy vesszük, szerencséje van az MSZP-nek, hogy a folyamatosan magyarázgatásra szoruló Gyurcsány-csomag közepette a Fidesz is saját csendes válságát éli meg. A politikus, akit né­hány éve még Szent István óta „a legnagyobb magyar államférfinak” írt le Fidesz-hívő publi­cista és rajongó honpolgár egyaránt, ma harcot vív még saját önkormányzati képviselőjelöltje­iért is. Ebben a helyzetben a Magyar Nemzet és a Heti Válasz nyilvános vitafórum elindításával próbált segíteni - gyakran nem is Orbán Viktor érdekében, hanem a konzervatív tábor majdani térhódításáért, ha kell, Orbán ellenében. A jobboldali sajtóban publikált feltáró dol­gozatok szerzői a vereség okai között gyakran felsorolják a „Rosszabbul élünk” című plakát­sorozatot. A józan hangú Schlett István szerint „a szlogen súlyos taktikai hiba volt, hiszen a reáljövedelem, a fogyasztás növekedése meg­haladta azt a küszöböt, amely felett az embe­rek számára a növekedés érzékelhető, s ez hi­­teltelenítette a fideszes kampányt”. Ablonczy Balázs dolgozata azért figyelem­re méltó, mert kérlelhetetlenül tette fel azokat a kérdéseket, amelyekre azóta sincs válasz. A történész úgy látta, a semjéni, mikolai monda­tok, a szerverügy mind kódolva voltak, csak az volt a kérdés, mikor kerülnek elő. Szükség volt-e például az állandó összetartásra és a sorból kilépők morális szankcionálására? Ablonczy kifogásolja, hogy az lett a magyar­ság fokmérője, ki mennyire szereti Sajó Sán­dort és Wass Albertet. És végül: muszáj volt-e kádáristábbnak lenni a kádáristáknál?” - teszi fel a kérdést Ablonczy. Az elemzések szerint baj volt a Fidesz szö­vetségi politikájával is. Stumpf István azt fej­tette ki, hogy egy idő után a Fideszre mint pártra sem volt szükség, elég volt hinni „a sze­retet és az összefogás erejében”. A Fidesz büszkén vette át az MDF-től és a MIÉP-től a „borzalmas tagságot”, polgári köröknek nevez­te el őket, és Orbán úgy tett, mintha lehetne békeidőben forradalmat csinálni össznépi, több tízezres szeánszok közös élményéből. A polgári körök azonban felhígították a Fi­deszt, konfliktust gerjesztettek a régi aktivis­ták és a lelkes új talpasok között. Orbán azt is elvetette, hogy az „egy a tábor, egy a zászló” jelszava alatt - saját szalámipolitikája követ­kezményeként - Mókus őrsökéhez hasonló bá­zissal rendelkező csoportoknak adott biztos helyeket a Fidesz listáján (Lungo Drom, Kis­gazda Polgári Egyesület, Magosz, Vállalkozók Pártja). Eközben a párt többször is névváltoz­tatáson esett át. A személyi döntések során a párt tagsága számára is váratlanul került elő Mikola István vagy Wittner Mária. Megszólalásaik sok min­dent üzentek, de békességet biztosan nem. Or­bán más jellegű személyzeti döntéseiben is ügyetlen volt: az alelnökké előugrasztottak (Schmitt Pál, Felezné Gáll Ildikó) inkább vitték, mint hozták a szavazatokat. Ugyancsak több elemző felveti, hogy kár volt Orbánnak a legfontosabb partnerrel, az MDF-fel összevesznie. Ma már látható, hogy Granasztói György, Elek István vagy Jeszenszky Géza, végül Bod Péter Ákos felmutatása Dávid Ibolya meggyőzésére inkább taszította a Fi­­desztől a demokrata fórum szavazóit. A hely­zet azóta sem változott. Kövér László még a ve­reség után is belerúgott a volt szövetségesbe: „azt a feladatot kapta (az MDF - a szerk.), hogy - magát jobboldaliként feltüntetve - erősítse és hitelesítse azokat a sztereotípiákat, amelye­ket a balliberális oldal ragasztott a Fideszre, il­letve Orbán Viktorra”. Problémák adódtak az elemzők szerint a Fi­desz azonosításával is. Bogár László szerint az is kérdéses: „ki az a mi?” A korábban kisajátí­tott nemzeti színeket hirtelen száműzték, ma­radt a régi narancssárga. Az antikommunista imázst megtépázta a Csintalan-Szűrös- Pozsgay belső hármas felemelése. A falvakban a Fidesz nem tűnt eléggé kisgazdának, miköz­ben a jobboldal városi szavazói szemében túl­ságosan is falusi pártként jelent meg, és stílusa avíttnak hatott. Emiatt számos fiatalt veszített el - szögezik le többen is. Érdekes, hogy egyre bátrabban kerül elő az Orbán körüli személyi kultusz kérdése. Ennek megítélése ambivalens. Vona Gábor­­tagja volt az Orbán vezette Szövetség a Nemzetért Pol­gári Körnek) a Fidesz elnökét ma is megkerül­hetetlen vezetőnek látja. Tölgyessy Péter a vi­taindítón viszont már odáig is elment, hogy „Orbán Viktor ragyogó politikai tehetségének talán a legtöbbet tábora határokat nem ismerő rajongása ártott. A kudarcok elől egyre gyak­rabban menekült hívei közé, és mint a mákonyi itta szeretetüket. A behízelgő udvaroncoktól körülvéve azonban mind gyakoribb tévedései valódi kontroll nélkül maradtak.” Az alapkérdés - Orbánnal vagy nélküle? - más változatban (lehet-e még vele nyerni?) rendre felbukkan. A választási fiaskó elemzői­nek többsége megállapítja, hogy Orbán volt „a rendszerváltozás óta a legjobb kormányfő”, de új győzelmi esélyeket már nemigen látnak bele politikai pályafutásába. Dévényi István a „Mein Kampfi’-idézős kongresszus után azt írta, hogy „végképp sze­rencsétlen, ha a maradék küldöttek nyolcvan­­valahány százalékának támogatásával frissiben újraválasztott elnök olyanokat mond, hogy ak­kor ő most majd rendet tesz”. Körösényi And­rásnál ez így fest: „a valódi politikai vezetés egy-másfél évtizede (az unalomig) ismert ar­cokból álló, megfáradt politikai vezérkar kezé­ben van”. A máig ismeretlen Egei Antal nevű egyete­mista az elsősorban Pokorni Zoltánt támadó, de Rogán Antalt, Deutsch-Für Tamást és a kom­munikációs stábot is élesen bíráló dolgozatá­ban védelmébe vette Orbán Viktort: „Azzal, hogy Orbán Viktor bejelentette, a választási vereség egészéért egy személyben vállalja a fe­lelősséget, még akkor sem jelenti azt, hogy csakis és egyedül ő felel a történtekért, ha ő áll a szervezet csúcsán.” Schlett István ennél szi­gorúbban fogalmazott: „Kétségtelen, Orbán személyisége, képességei sokakat, igen sokakat megragadtak (...) Ám (...) történelmi tapaszta­latok állnak az erős személyiségektől való féle­lem mögött is: félelem a kontroll nélküli szemé- A Fidesz Nagy Személyi Dilemmája Fekete szalaggal a köztisztviselők napján A közigazgatásban elren­delt létszámcsökkentés, il­letve a megszorító intézke­dések elleni tiltakozásul munkabeszüntetést fontol­gatnak az érintett szakszer­vezetek. Ma, a köztisztvi­selők napján, felmérés in­dul a dolgozók sztrájkkész­ségéről. Kun J. Erzsébet A közigazgatásban elrendelt létszámcsökkentés miatt a köztisztviselők gyásznapjává vált július elseje, a köztisztvi­selők napja. A központi ün­nepséget Egerben tartják, a résztvevők többsége fekete, il­letve a szolidaritást jelképező kék szalagot visel majd. A hat szakszervezeti szö­vetség jövő szombati közös demonstrációján minden va­lószínűség szerint nagy szám­ban vesznek részt köztisztvi­selők is - mondta lapunknak Fehér József, a Magyar Köz­­tisztviselők és Közalkalma­zottak Szakszervezetének fő­titkára. „Rendkívül nagy az el­szántság a közigazgatásban dolgozók között a tekintetben, hogy legalább szolidaritásu­kat kifejezzék az elbocsátot­takkal, s nem zárható ki egy esetleges sztrájk sem” - fogal­mazott az érdekvédő. A főtitkár elmondta, hogy felmérik egy esetleges mun­kabeszüntetés támogatottsá­gát - a köztisztviselők eseté­­beni ez kötelező is s nem ki­zárt, hogy rövidesen sztrájkot hirdetnek. A nyomásgyakorló akciót az is indokolja, hogy - a főtitkár állítása szerint - az el­bocsátottak között nagy szám­ban találhatók szakszervezeti tisztségviselők és tagok. „Sok munkahelyen a munkaadók mintha elérkezettnek látnák az időt arra, hogy most verjék szét a szakszervezetet” - tette hozzá. Konkrét példát nem mondott, tartva az esetleges következményektől. Fehér József azt is világos­sá tette, hogy ha a kormány hétfőre nem dolgoz ki a szak­­szervezetek számára is elfo­gadható - garanciát is vállaló - megállapodástervezetet a közigazgatásból elbocsátot­tak méltányos távozására, il­letve a mentességet élvezők köréről, nem írják alá az egyezséget. Csupán ajánlás­nak ugyanis nincs értelme - érvelt -, a tapasztalatok ugyanis azt jelzik, hogy azt a munkáltatók nem veszik fi­gyelembe. A szakszervezetek azt szeretnék elérni, hogy a munkaerőpiacon nem kelen­dő 50 éven felülit, gyermekét egyedül, illetve háromnál több gyermeket nevelőt ne küldhessék el. Azt egyelőre nem tudni, hogy végül is lesz-e megálla­podás. Schranz Edit, a munka­ügyi tárca szóvivője lapunk­nak azt mondta: a minisztéri­umban készül egy megálla­podástervezet, e szerint az öt­ven év feletti köztisztviselők elbocsátásánál figyelembe kell venni a szociális és mun­kaerő-piaci helyzetet. Az a hétfői egyeztetésen derül ki, hogy a megállapodás ad-e garanciát, vagy marad az ajánlás. A nyilatkozatok alapján úgy tűnik, hogy nem lesz egyezség, a szakszervezetek szerint ugyanis, ha nincs jog­ereje, nincs is értelme a meg­­­­állapodásnak. Köztisztviselői létszámcsökkentések (fő) 14 500

Next