Népszabadság, 2006. október (64. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-02 / 231. szám

2 • 2006. OKTÓBER 2., HÉTFŐ • NÉPSZABADSÁG Önkormányzati választás, 2006 Narancsba forduló helyhatóságok A megyeszékhelyek, a megyei jogú városok polgármesterei Nagykanizsa Érd A tegnapi önkormányzati vá­lasztásokon az érdeklődés az előzetes várakozásokhoz ké­pest valamelyest mérsékeltebb volt, az eredmény azonban ko­moly meglepetést okozott: a tegnapi helyhatósági választá­sokon szinte mindenütt a jobb­oldal tartott. A választási kedv az utóbbi néhány hét belpolitikai botrá­nyai, a sorozatos tüntetések és a fővárosban kitört zavargások hatására sem nőtt. A részvételi arány körülbelül egy százalék­kal nagyobb volt ugyan, mint a 2002-es helyhatósági választá­son, ám a szavazásra jogosult mintegy nyolcmillió polgárnak így is csupán 52 százaléka ke­reste föl a szavazóköröket. Bár ez a szám nem tűnik magasnak, a részvétel mégis minden eddi­ginél nagyobbnak bizonyult. Másfelől: ez azt is jelenti, hogy a szavazópolgárok csaknem fe­le a meglehetősen felfokozott hangulat ellenére sem kívánt véleményt nyilvánítani. Az egyes régiók között egyébként nincs markáns különbség: a Dél-Alföldön nem egészen öt­ven, míg a Nyugat-Dunántúlon a választásra jogosultak 54 szá­zaléka adta le voksát. Az érdek­lődés a fővárosban sem volt túl nagy: a részvétel nem érte el az 52 százalékot. Tegnap 3200 településen polgármestert, valamint önkor­mányzati képviselőket válasz­tottak, Budapesten a polgárok dönthettek a fővárosi főpolgár­mesterről és a kerületi polgár­­mesterekről, vidéken pedig - a megyei jogú városok kivételé­vel - a megyei közgyűlési kép­viselő-testület összetételéről. Összességében több mint tíz­ezer különféle szavazólap ké­szült, és a választási szerveknek ugyanennyi különféle ered­ményt kell megállapítaniuk. Ezért tegnap este az Országos Választási Iroda csak a fővárosi és a kerületi polgármester-vá­lasztásról, a budapesti és a me­gyei közgyűlési listákra leadott voksokról, valamint a tízezer­nél népesebb települések elő­zetes eredményeiről adott tájé­koztatást. A pártok támogatottságát azonban éppen ezek az adatok mutatják, hiszen például a fővá­rosi és a­ megyei listákon jel­lemzően politikai szervezetek indultak, s hasonló a helyzet a nagyvárosok esetében is: a pol­gármesterek, illetve a települési képviselők zöme általában párttámogatással szerez man­dátumot. Az adatok pedig egyértel­műen azt mutatják, hogy a Fi­­desz-KDNP elsöprő győzelmet aratott. Az ellenzék a fővárosi és a megyei listákra leadott voksok csaknem negyven szá­zalékát kapta, míg a jelenlegi koalíció 25 százalékos támoga­tottságot élvezett, a függetle­nekre pedig a voksok 16 száza­léka jutott. Az erőviszonyok egyébként 2002-ben is alaposan átrendeződtek, amikor­­ nem kis részben a száznapos prog­ram keretében végrehajtott jó­léti intézkedések hatására - a koalíció csaknem hasonló arányban nyert. Akkor a tizen­kilencből tizenhat megyei köz­gyűlésben az MSZP és az SZDSZ szerzett többséget, most viszont a koalíció egy hí­ján mindenütt veszített: a nem végleges adatok szerint Heves­ben patthelyzet alakult ki. A Fi­desz és a KDNP rendkívül erő­teljes győzelmét mutatja egye­bek mellett az is, hogy néhány megyében - elsősorban a nyu­gati határ mentén, Győr, Vas és Zala megyében - a mandátu­mok kétharmada a jobboldal­nak jutott. De az ellenzéki fö­lény a hagyományosan inkább balra szavazó régiókban is egy­értelmű: például Borsodban tíz százalékkal többen szavaztak a jobboldali közös listára, s a kor­mányoldalon Hevesben is leg­feljebb döntetlenben remény­kedhetnek. Hasonló a helyzet a nagyvá­rosokban is: a koalíciós polgár­mesterjelölt több olyan megye­székhelyen elbukott, ahol eddig balliberális politikus ült a tele­pülésvezetői székben. Az adatok még nem teljes feldolgozottsága mellett, lapzártánk idején az el­lenzék áll nyerésre például Egerben, Győrött, Szekszárdon, Szolnokon. A korábban fideszes, most MSZP-SZDSZ-támogatás­­sal indult kecskeméti jelölt ugyancsak vereséget szenvedett. A legfájdalmasabb veszteséget azonban az SZDSZ könyvelheti el: a Veszprém városát 1990 óta vezető Dióssy László veszített. Dunaújvárost, Miskolcot, Nyír­egyházát, Pécset és Székesfehér­várt viszont a következő ciklus­ban is koalíciós polgármester irányítja. Budapesten a jelenlegi ellen­zék ugyancsak igen erősen szo­rongatja Demszky Gábor jelen­legi főpolgármestert. Lapzár­tánk idején Demszky 47, Tarlós István, a jobboldali pártok tá­mogatását élvező független je­lölt 45 százalékon állt. A főváro­si közgyűlésben a korábbi je­lentős kormánypárti többség elolvadt, és a még nem végleges adatok szerint gyakorlati­­­­ patthelyzet alakult ki: mindkét oldal 33 mandátummal rendel­kezik, kiesett viszont a MIÉP. A kerületekben is fordulat várha­tó: Budán­­ a XI. kerület kivéte­lével - mindenütt ez ellenzéké a polgármesteri poszt. Pesten nem történt ekkora fordulat, mert csak az V. és a XVI. kerü­letet veszítette el a koalíció. A 23 kerületből eddig mindössze négy olyan volt, ahol 2002-ben az ellenzék által támogatott polgármester tudott volna nyerni. Eger Békéscsaba Hódmezővásárhely Salgótarján Szolnok Vantara Gyula (Fidesz-KDNP-VP) 52,44 Dr. Lázár János (Fidesz-MDF) 72,17 Székyné dr. Sztrémi Melinda Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) 48,68 Pap János(SZDSZ) 39,35 Dr. Hernádi Gyula (MSZP-HVDSZ) 27,83 (Fidesz-KDNP) 40,49 Vass Lajos (MSZP) 47,87 Bálint Jánosné Halász Zsanett (EBE) 8,21 Dóra Ottó (MSZP) 38,96 Demeter István (MDF) 2,56 Kaposvár Puszta Béla (független) 12,18 Bencsik Mihály (Munkáspárt) 0,89 Debrecen Szita Károly (Fidesz-KDNP) 66,26 Ercsényi Ferenc (SZDSZ) 3,29 Kósa Lajos (Fidesz) 73,95 Dr. Kolber István (MSZP-SZDSZ-KSE) 33,74 Eötvös Mihály (Százszorszebb-MDF) 2,21 Szombathely Dr. Bazsa György (MSZP) 21,29 Nagy Attila Tibor (Munkáspárt) 1,52 Dr. Ipkovich György (MSZP-SZDSZ) 43,56 Kovács László (SZDSZ) 1,84 Kecskemét Kovácsné Czene Csilla (független) 1.34 Molnár Miklós Dr. Gondola Zsolt Zoárd (FFE) 1.72 Dr. Zombor Gábor (Fidesz) 57,75 (Fidesz-KDNP-Pro Savaria) 42,43 Közlök László­(FDE) 1,20 Dr. Szécsi­ Gábor (SZDSZ-MSZP) 40,18 Sopron Dr. Szabó Gábor (MDF) 8,26 Gavaldi István (MDF) 1.31 Dr. Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) 44,39 Dr. Gyimesi József (ESZE) 4,41 Dunaújváros Tóth Sándor (Jobbik) 0,76 Dr. Friedl László Mihály (független) 1,24 Gombás Endre (SZDSZO) 1,35 Dr. Kálmán András (MSZP) 34,28­ Nagy Tamás (MDF) 2,32 Cserna Gábor (Fidesz) 28,83 Miskolc Németh Árpád Tatabánya Pochner László (DDSZ-DJE-LÉSZ) 27,65 Káli Sándor (MSZP-SZDSZ) 56,39 (Védegylet-Szövetség Sopronért) 11,67 Bencsik János (Fidesz) 52,77 Dr. Skaliczki Andrea (SZDSZ) 8,34 Dr. Kriza Ákos (Fidesz-KDNP-MDF) 40,43 Walter Dezső (MSZP-SZDSZ) 40,38 Lukács Zoltán (MSZP) 45,62 Borbély Gyula (MDF) 1,90 Kobold Tamás (FME-MOST) 2,63 Szentirmai Ferenc (KSZ) 1,61 Fülöp József Istvánná (Munkáspárt) 0,55 Szeged Dr. Botka László (MSZP-SZDSZ) ~5790 Veszprém Habis László (ELE) 52,59 Dr. Oláh János (Fidesz-KDNP) 38,05 Debreczenyi János (Fidesz-KDNP) 50,43 Dr. Nagy Imre (MSZP-SZDSZ) 47,41 Marton István (Fidesz-KDNP) 44,45 Dlusztus Imre Dióssy László Litter Nándor (független) 33,18 (FVSZ-Magyar Egyesület) 4,05 (SZDSZ-MSZP-Szövetség VP-ért) 44,92 Gáspár András(MSZP) 22,36 Miklós Gábor (Zöldek) 4,65 T. Mészáros András (Fidesz-KDNP) 45,59 Székesfehérvár Dr. Döcsakovszky Béla (MSZP) 42,67 Nyíregyháza Warvasovszky Tihamér Zalaegerszeg Dr. Csőzik László (SZDSZ) 7,71 Csabai Lászlóné (MSZP) 51,64 (MSZP-SZDSZ-FPE) 50,64 Dr. Gyimesi Endre Újhelyi Gyula (Civil Érdek­cél) 4,03 Dr. Vinnai Győző (Fidesz-KDNP) 45,28 Karsai Béla (független) 47,09 (Fidesz-KDNP-NF) 60,40 Lövei Csaba(SZDSZ) 3,08 Viniczai Tibor (MDF) 2,27 Horváth László (MSZP-SZDSZ) 31,79 Győr Pécs Dr. Zérényi István (SZÖZEG) 3,99 Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) 49,45 Szekszárd Herkli Gyula (MDF) 2,06 Dr. Kun András (MSZP-SZDSZ) 35,18 Tasnádi Péter (MSZP) 47,67 Horváth István (Fidesz-KDNP) 60,18 Dr. Ribiczey Pál (BZE) 1,76 Dr. Schmidt Péter (független) 6,75 Dr. Páva Zsolt (Fidesz-KDNP-ÖPÉE) 47,19 Kocsis Imre Antal (SZDSZ-MSZP) 39,82 Kovacsics Imre (független) 6,05 Dr. Füredi Péter (MDF) 2,81 Szabó József (MDF) 2,56 Dr. Bretter Zoltán (SZDSZ)­­ 2,33 Az oldalon szereplő adatok a 22.15 órai állapotokat tükrözik Forrás: OVB Forrás: OVB / Népszabadság-grafika Fotó: Szabó Bernadett nJ> V#

Next