Népszabadság, 2007. május (65. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-02 / 101. szám

www.nol.hu SZDSZ: ü­nnepfosztottan A liberálisok nem vállalták a majálist a Jobbik közelében Elmaradt a liberális majális a Hajógyári-szigeten, mert hét­főn a Jobbik Magyarországért Mozgalom közeli rendezvé­nyéről érkező néhány ember összetűzésbe keveredett az SZDSZ-sátor büféjét üzemel­tető vendéglátósokkal - vagy ahogy a liberális párt közle­ménye fogalmaz: garázdák késsel fenyegették az SZDSZ munkatársait. Hírösszefoglalónk A Hajógyári-szigeten hétfőn történ­teket csak két változatban lehet re­konstruálni. Mást mond az SZDSZ, mást a Jobbik, a helyszínen pártat­lan tudósító pedig nem volt, hiszen a liberális majálisnak csak az előké­születei folytak, amikor kirobbant a konfliktus. A Jobbik már ezen a na­pon is teljes fegyverzetben ünne­pelt - persze nem május elsejét. Annyi biztos, hogy nem osztható Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgató­jának álláspontja, aki örömét fejezte ki, hogy elmarad az SZDSZ rendez­vénye, mert „így legalább konfliktus nélkül ünnepelhettek a jobbikosok.” Az SZDSZ a rendszerváltás óta a Hajógyári-sziget északi részén lévő tisztáson tartja majálisát, a Jobbik csak az utóbbi években szokott en­nek közelébe. Eddig a két radikáli­san eltérő érzelemvilágú párt szim­patizánsai között nem volt nyílt konfliktus. Hétfőn kora este azonban - az SZDSZ olvasatában - a Jobbik ren­dezvényéről érkező néhány fős csoport jelent meg a liberális sátor­nál, és provokálták az ott dolgozó roma munkatársakat. A csoport egyik tagja késsel fenyegetőzött, ezért az SZDSZ-rendezvény egyik szervezője kihívta a rendőrséget. - Sírva jött hozzánk egy lány az­zal, hogy megkergették, és „lefa­­sisztakurvázták” a romák, ez vál­totta ki a szóváltást - nyilatkozta lapunknak Jónás Levente, a Jobbik Magyarországért Mozgalom kom­munikációs igazgatója. A Jobbik pártigazgatójának megfogalmazása szerint egy nemzetiszínű pólót vi­selő fiatalember átsétált az SZDSZ- es rendezvényre érdeklődni, ám pólója miatt szóváltásba kevere­dett az ott kiszolgáló roma embe­rekkel. A büfések kis fejszével, nagy, éles, bozótvágó késsel ker­gették el a nemzetiszínű pólós fia­talembert.­­ Katonai egyenruhában, árpád­sávos zászlóval jöttek a sátrunkhoz a Jobbik rendezvényéről, zsidóztak és cigányoztak, egyikük késsel fe­nyegette a sátrunkban dolgozó romákat - ismerteti a másik fél ver­zióját Badacsonyi Szabolcs, az SZDSZ III. kerületi ügyvivője. A rendőrök hamar kiérkeztek. A Jobbik verziójában a büfések telefo­non hívták ismerőseiket, majd mintegy 15 autóval 40-50 fő jelent meg azon az oldalon. A Budapesti Rendőr-főkapitány­ság sajtóügyeletese elismerte, hogy megfelelő számban megjelentek a helyszínen, de elfogásra, előállítás­ra nem került sor. Az Országos Cigány Önkor­mányzat számára nem okozott gon­dot a helyzet értelmezése: az ügy kapcsán bejelentették, hogy határo­zott büntetőjogi és politikai lépése­ket várnak a pártoktól és a civil szervezetektől, hogy visszaszorít­sák az egyre erősödő zsidó- és ci­gányellenes megnyilvánulásokat. A végeredmény: az SZDSZ nem tartotta meg majálisát, a Jobbik két napon át ünnepelte eszméit a Hajó­gyári-szigeten. Szekeres Imre, az MSZP elnökhe­lyettese tegnap a Városligetben be­jelentette, hogy az MSZP május 9- re a Lánchíd és Margit-híd között felvonulást szervez, mert úgy vélik, minden baloldalinak tennie kell a rasszizmus ellen. Kedvelt játszótere Budapestnek a Hajógyári-szigeti csúszdapark. Hét­fő délután rengeteg gyerek és szülő, nagyszülő gyűlt össze ott. A tömeg­ből kilógott néhány szülő. Pedig nem csináltak semmi különöset. A gyerekeik játszottak, ők beszélget­tek. Látszott hogy nem egy egyszerű játszóterezésre jöttek. Csillogtak a gondosan kifényesített Martensek, frissen vasalva feszültek a fekete ol­ játszótér dalzsebes nadrágok, a rovásírással díszített ropogós pólók, egyik-másik alól titokzatos tetoválás villant ki. Volt, aki még a féltve őrzött nyilas­keresztes kitűzőt is feltette, némely zsebekből összetekert árpádsávos zászló nyele nézett ki. Majd szőke kislány masírozott keresztül a ját­szótéren, lengetve a turullal feljaví­tott árpádsávost. A csoporthoz tartozó többi gye­rek békésen játszadozott, a furcsa apukák pedig büszkén nézték őket, nagyokat kortyolva a kezükben szo­rongatott sörből. Az egészhez a Ro­mantikus Erőszak nevű együttes koncertjének hangfoszlányai szol­gáltattak hátteret. Amikor aztán gyerekek kijátszot­­ták magukat, következtek az apu­kák. De az már egy másik történet. Angyal Gábor Szabadság az egyetemeknek, korlát a pedagógusoknak Varga Dóra Szabadabban vállalkozhatnak az egyetemek: ezentúl nemcsak kft.-t, hanem más gazdasági társaságokat is létrehozhatnak, amelyekbe ingat­lanvagyont nem, de szellemi tőkét apportálhatnak. Információink sze­rint így módosítja a kormány ma a felsőoktatási törvényt, így ez a kompromisszumos megoldás tehet pontot az egyetemek gazdálkodásá­ról szóló, koalíciós feszültségekkel is terhes vitára. További ügyekben is dönt a kor­mány. Változtatnak a felsőoktatási intézmények finanszírozásán. A tervek szerint hároméves megálla­podásokat köt velük a tárca, ame­lyekben - inflációkövetéssel - ál­landó összegűvé teszik az állami tá­mogatás mintegy 40 százalékát ki­tevő tudományos és fenntartási normatívát. A képzési normatíva már az adott intézmény teljesítmé­nyétől - például a végzettek számá­tól, az elhelyezkedési tendenciák­tól, az oktatók tudományos tevé­kenységétől - is függene. Ehhez szükség van a pályaköve­tés rendszerének finomítására is. A jelenlegi szabályok azt írják elő, hogy az egyetemeknek és a főisko­láknak figyelemmel kell kísérniük volt hallgatóik elhelyezkedését, az eredmények közzétételét már nem. A jövőben az Országos Felsőokta­tási Információs Központnak el kell küldeni ezeket az adatokat. A közoktatásban is változások lesznek. A leglényegesebb, hogy a pedagógusok jövőre már csak a tankönyvjegyzékre felkerült, minő­sített tankönyvek közül rendelhet­nek. Üres tábla egy egyetemi helyiségben­Fotó: Kovács Bence Kü­löngép vitte Portugáliába a kormányfőt Különgéppel repült a miniszterel­nök Portugáliába a múlt héten, hi­vatalos programra. A különgép bérlését a Kormányszóvivői Iroda azzal magyarázta az MTI-nek, hogy „menetrend szerinti járattal egy helyett három napig tartott volna az út, és a szállásköltség is sokkal többe került volna”. Az iro­da tájékoztatása szerint Gyurcsány Ferenc és felesége a hivatalos prog­ram befejezése után is Lisszabon­ban maradt. A tárgyalások utáni hétvége szállásköltségét, illetve utazási költségét is a miniszterel­nök fizette. A különgép bérlése ki­lencmillió forint volt. (MTI) Szili a baloldalról Munkatársunktól A baloldal még időlegesen sem le­het kizárólag a tőkeérdek szorgos ügyintézője, ugyanakkor politikai érdeke erősíteni a szakszervezete­ket - hangsúlyozza Szili Katalin házelnök a Népszava hétfői számá­ban közölt cikkében. - Nem lehe­tünk felhőtlenül büszkék a formai­lag és jogrendileg kétségtelenül de­mokratikus politikai struktúránkra: ezt a keretet évek óta és egyre in­kább a nem indokolható gyűlölet­tartalom tölti ki - állapítja meg. A társadalom nehezen viseli ezt a po­litikát - folytatja -, halmozódnak és sűrűsödnek az apolitikus, közöm­bös, fásult felszín alatti feszültsé­gek. Szili szerint érezhetően alacso­nyabb az ingerküszöb, ami rendsze­rint a radikális és a szélsőséges megnyilvánulások térnyerésének kedvez. E jelenségnek önmagában párbeszédre kell kényszerítenie a pártokat, mégpedig a lényeges kér­déseket megvitató eszmecserére. NÉPSZABADSÁG • 2007. MÁJUS 2„ SZERDA Magyarország • 3 A több mint két­százezer hazai ag­rárgazdaság pilla­natnyilag az egyik legátláthatóbb és legszervezettebb szelete a hazai társadalomnak. Kis­gazdák Tamás Gábor tamasgab@invitel.hu Vidéki ember számára van abban valami megindítóan naiv báj, amikor a sorsáért aggódó politikusok kisgazdát játszanak, megint. Csupa május 1. az egész, zászlóbontások követik egymást, régi és új szereplők - Torgyántól Turi-Kovács Béláig - akarják „összefog­ni” a kissé valóban magára hagyott agrárgazdálkodókat. Már persze politikailag. Szavazatért. Mert amúgy össze vannak azok fogva éppen eléggé. Hivatalból, kőkeményen. Leírtuk már párszor e hasábokon, hogy a klasszikus agrárgaz­dálkodói rétegnek ma Magyarországon érdemi politikai érdekkép­viselete nincsen. Pontosabban van, de az inkább a sokat emlegetett lobbivonalon hatékony. Minden más pálya kijelölve ugyanis im­már, részben az uniós szabályozás lebetonozott korlátai (és elő­nyei), másrészt a piaci törvényszerűségek miatt. A mai magyar ag­rárgazdálkodón tíz idegen nyelven is pályázatot írni képes szakem­ber többet segíthet, mint egy bármilyen színű politikai szervezet. A több mint kétszázezer agrárgazdaság pillanatnyilag az egyik leg­átláthatóbb és legszervezettebb szelete a hazai társadalomnak: műholdas követőrendszerrel, kötelező dokumentációval rögzíti az arra felkent hivatal, mit is csinál, s nagyon is kézzelfogható támo­gatást folyósít nekik. Ám a terület változatlanul vonzó a politika számára, mert to­vábbra is létezik néhány olyan, az árvalányhajas romantikához köt­hető hívószó, amely az emlegetett átutalásokat elégedetten nyug­tázó szereplőket ugyan kevéssé, ám a laikus szavazópolgárokat ké­pes befolyásolni. A „magyar föld nem eladó”, „magyar embernek ■ magyar élelmiszert” jelszavak a politikai nagygyűléseken változat­lanul tapsot hoznak, ám valódi tartalmuk évről évre enyészik. Már rég nincs egységes magyar vidék, a mai paraszt - bocsánat: terme­lő - valódi vállalkozó, adót fizet és elszámol a dolgaival, de vele az úgynevezett politika alig foglalkozik. És annak talán nem is kelle­ne. Más területen ordító a hiány. Brüsszelből minap szabadságra hazatérő ismerősöm mesélte, hogy a lengyel parasztszövetség egy teljes emeletet készül bérelni az agrárügyekre a közös költségvetés felét elköltő uniós admi­nisztráció központjától néhány méterre lévő irodaházban. Ponto­san feltérképezték, milyen kapcsolati rendszert kell kiépíteni a pá­lyázati pénzek megszerzéséhez, hogyan kell majd alkalmazkodni a 2011-től életbe lépő új agrárpolitika gyakorlatához. A szervezetnek Lengyelországban több mint másfél millió tagja van, minden eddig létező „újkori” kormány respektálta működését, képviselői kormá­nyon is voltak már. Agrárkormányzott már nálunk is a „vidék párt­ja”, de inkább ne tette volna, egységes ágazati érdekképviseletről viszont továbbra sem beszélhetünk. Maradnak a zászlóbontások, a jelszavak, aztán közben az egész agrárgazdaság, meg az ügyeskedő vidéki kisönkormányzatok to­vábbra is maguknak, maguk előtt törik a napi gondok jégtorlasza­it. Akarják, nem akarják, szervezi őket az állam, meg az azt felügye­lő brüsszeli adminisztráció. Napjaink legerősebb magyar „kisgaz­dapártja” Belgiumban székel, utasításait Budapesten­ hajtják végre. Zászlóbontás nélkül ugyan, de nagyon hatékonyan. Ha nem találjuk meg hamarosan a főváros új, vonzó karakterét, nem gondoljuk újra a kulturális szere­pét, lehetetlen lesz megakadá­lyozni, hogy a ré­gió a világ szemé­ben abszolút ér­dektelenné váljék. Király? Sirály? N. Kósa Judit kosar@nepszabadsag.hu A Városvédő Egyesület rendezvényeinek visszafogott közönsége valószínűleg azt mondaná, pompás. A pesti belváros romkocsmá­it, különös nevű szórakozóhelyeit megtöltő fiatalok pedig úgy fo­galmaznának: király, netán sirály. Ugyanazt értenék persze alatta mindketten, hogy rendben van. A Király utcai Sirály környékén azonban mostanság sem egyik, sem másik kifejezést nem hallani. Civil háború tört ki a főváros egykori könyvesháza körül. A tíz éve per alatt álló ingatlant a Vá­rosvédő Egyesületnek ígérte oda a köztulajdonos, de időközben ifjú kultúracsinálók megunták a huzavonát, és egyszerűen beköl­töztek. így lett a Sirály, a perpatvar, majd a sajtókampány, amelynek során lassan az a látszat keletkezik, mintha a sirályosoknak a város­védőkkel volna vitájuk. Mintha az volna a kérdés, hogy a „holt kö­vek” előbbre valóak-e, vagy az alternatív és egyben civil kultúra. Az egyszerűség kedvéért szögezzük le, hogy aki a más jussában váltja meg a világot, annak nincs joga a közjóra hivatkozni. Attól még nincsen igaza, hogy ha kimegy az utcára, láthatja: körülötte senki sem jár el etikusabban. A Király utcát satuba zárják a legzű­­rösebb ingatlanügyekbe nyakig elmerült önkormányzatok, még gyalogtúrát sem kell tenni ahhoz, hogy tucatnyi jogellenesen le­bontott, szétvert, gyanús körülmények közt eladott, évek óta pe­relt házra és telekre bukkanjunk. És akkor még nem említettük a Sirály tőszomszédságában lévő Nagymező utcát, amelyet hónapok óta egyszerűen túszként tart fogva egy magáncég, minden önkor­mányzati döntéssel dacolva akadályozza a normális életet és a köz­lekedést, de csodák csodájára eddig még senki sem hívott rendőrt. A Sirály házfoglalóinak ebben az ügyben még attól sem lesz iga­zuk, hogy bizonyos értelemben persze nagyon is igazuk van. A fő­város ugyanis, amely az állam mellett a budapesti kulturális élet legfőbb - habár kényszerű - mecénása, mára maga is olyan kövü­letté vált, amely mellé nyugodtan oda lehetne állítani Pallasz Athé­nét lándzsástul. Miközben a színházak költségvetésén és a múzeu­mok fűtésszámláján folyik évszám a kókasztó vita, a hivatalosság mintha észre se venné, hogy a városban igenis létezik egy sajátos és tömegeket vonzó kultúra. Helyek nyílnak, hiánypótló intézmé­nyek jönnek létre, fiatal közösségek lakják be a „hasznosításra vá­ró” épületeket, és lassan virágzásnak indult egy olyan kulturális háló, amely gúnyos mosollyal szemléli csak a kanonizált intéz­ményrendszer nyűglődését. Minderről azonban a hivatalosság tudomást sem vesz, sőt, hiá­ba dúlt kínos harc a fővárosban a kultúráért is felelős főpolgármes­ter-helyettes posztjáért, művelődésről hónapok óta nem esett egyetlen releváns szó sem. Még akkor sem, ha az, aki nyitott szem­mel jár ma Budapesten, látja, hogy a város minden szögletéből az ötlettelenség és a hanyagság jelei köszönnek vissza. Ha nem talál­juk meg hamarosan a főváros új, vonzó karakterét, nem gondoljuk újra a kulturális szerepét, lehetetlen lesz megakadályozni, hogy a régió a világ szemében abszolút érdektelenné váljék. Amúgy meg a Sirállyal az lesz, ami szokott. Vagy kiteszik az el­foglalt helyiségből, vagy nem. Vagy újraalakul máshol, vagy nem. Vagy befejeződik valaha az ingatlan miatti per, vagy sem. Vagy megkapják a városvédők a helyet, vagy sem. Ez egy nagyon is tipi­kus történet. Se király, se sirály, és a legkevésbé sem pompás.

Next