Népszabadság, 2008. április (66. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-01 / 76. szám

www.nol.hu Nem kell a sokkterápia Gyurcsány Ferenc szerint nem reform az, ami megbukik Sok tárgyalás következik, még több találgatás, végül megálla­podunk - állítja Gyurcsány Fe­renc a koalíciós válságról. Nagy N. Péter - A pártértekezleten meglehetős iró­niával hozta fel Horváth Ágnes ott bejelentett leváltása kapcsán, hogy az elemzők majd rájönnek, hogy ez olyan, mint Medgyessy Péter terve volt a liberális gazdasági miniszter, Csillag István elküldésére 2004-ben. Pedig ön szerint nem olyan. Az Medgyessy bukását hozta. Az SZDSZ akkor elveszítette bizalmát a miniszterelnökben. Most a liberáli­sok bejelentették, hogy visszavonják a kormányból minisztereiket és ál­lamtitkáraikat. Hol a különbség? - Ott, hogy az személyes vita volt, ez pedig politikai. Lényegi, tar­talmi kérdésekről szól, nem arról, hogy ki lesz a miniszter. - Félrevezető látszat keletkezett... - Valójában azonban a sokkterá­pia SZDSZ-es modellje áll szemben a mérsékelt reformok szocialista politikájával. A színfalak mögött hónapok óta folyt a küzdelem a két koncepció között. Kóka János, az SZDSZ elnöke most Simor András jegybankelnök úrra hivatkozott, aki szerint 2000-2500 milliárd forintot ki kellene vonni az állami újrael­osztás rendszeréből. Ez azonban minden család számára évi hatszáz­ezer forint veszteséget okozna, s mint ilyen, vállalhatatlan az MSZP számára. - A nyilvánosság a liberálisok 5-600 milliárd forintos adócsökkentési csomagjáról tud, ami ennyivel venne vissza a költségvetés - remények szerint növekvő - bevételeiből.­­ Ez is 120 ezer forint vesztesé­get jelent évente átlagosan egy-egy családnak. De ennél nagyobb volt a tét. Az SZDSZ javasolta, hogy szün­tessük meg a családi pótlék adó­­mentességét. Nem fogadtuk el. Ja­vasoltuk, hogy szüntessük meg a nyugdíjak vegyes indexálását - nem fogadhattuk el. A nyugdíjasok utazási kedvezményeinek meg­szüntetéséhez sem járultunk hozzá. Mindez független a népszavazási eredményektől. Most már nem va­gyunk hajlandóak hozzájárulni semmiféle megszorításhoz. Szerin­tük a reformok tempóját tartani kell, szerintünk viszont csak annak az átalakításnak van értelme, amit el lehet fogadtatni az emberekkel. Kétfrontos harcot vívunk. Egyrészt a Fidesz ellen, amely minden válto­zást visszautasít, másrészt az SZDSZ-szel is vitázunk, mert ők sokkterápiát alkalmaznának. Egyik fél jóhiszeműségét sem vitatom. Csak másként gondolkodom. Lehet például a szlovák lendületre hivat­kozni, de annak eléréséhez valóban ki kellene vonni 2000-2500 milliárd forintot az újraelosztásból. Ab­szurd nálunk ilyet követelni, ami­kor még a 300 forintos vizitdíjat sem lehetett elfogadtatni.­­ Minderről azonban szó sem esik a koalíciós hadakozásban. Annál több Horváth Ágnesről, és arról, hogy ön­nek mihez van joga a koalíciós szer­ződés alapján, illetve mihez nincs. Az SZDSZ tulajdonképpen emiatt vonta vissza kormánytagjait. Ezt mi­ként minősíti? - Nagyon határozott figyelmez­tetésnek, amely jelzi, hogy melyek a problémák. Tükrözi, hogy moz­gásterük és türelmük végére értek. - Hol van az a pont, amikor ön mondja azt, hogy nem folytatható az együttműködés, vagy ha igen, nem önnel? - A vita politikai természetű, kell lennie tehát politikai megol­dásnak, még akkor is, ha Kóka el­nök úr most azt érzékelteti, hogy én vagyok az, aki nem kíván együtt­működni. Ez nem így van.­­ Elengedhetetlen volt, hogy - Hor­váth Ágnes egyeztetés nélküli levál­tásán túl - még meg is sértse az SZDSZ-t? - Az SZDSZ reformelkötelezett­ségét, ha valaki, én sokra tartom. De nem tudom elfogadni, hogy csak ők tudják, mire van szüksége a nemzetnek. Nem akartam megbán­tani senkit, de azt tartom, hogy a társadalom többségének érzéseit, véleményét tudomásul kell venni. - A szocialista párt hogyan fogadta Horváth Ágnes leváltását, illetve az SZDSZ kihívását? - A szocialisták a reform mellé most már kiszámíthatóságot és biz­tonságot is kívánnak. És rop­pantmód sajnálnák, ha az SZDSZ ezért elhagyná a koalíciót. - Az SZDSZ egységesen áll elnöke mögött? - Nem tudom. - Kisebbségi kormányzást el tud képzelni? - Nem tartunk ott, hogy ezt kell­jen elképzelnem. - A nyílt kormányválság hírére esett a forint, a BUX index... és ezek csak a „szabad szemmel is látható” jelek. Ehhez képest április 30. is nagyon messze van.­­ Nagyon remélem, hogy belát­ható időn belül megegyezünk. A mi pozíciónk tiszta: nem akarjuk fel­puhítani a reformokat, de olyan ütemet és eszközöket szeretnénk csak alkalmazni, amelyek elfogad­hatóak az emberek számára. Az a reform, amelyik megbukik, nem re­form. Azt gondolom, jobb ma egy veréb, mint ha holnap egyetlen tú­zok sincs. - A szerdai kormányülést fél házzal tartják? Üresek lesznek a szabad de­mokrata miniszterek székei? - Nem, valószínűleg ott lesznek ők is. Tegnapi távolmaradásuk a parlamentből jelképes volt. Csak az április 30-i határidőt szabó bejelen­tést nyomatékosították. -Mi a rövid távú politikai prognózisa? - Sok tárgyalás következik, még több találgatás, végül megállapo­dunk. (Az interjú hétfő délután, az SZDSZ ügyvivői testületének döntése előtt készült.) Nem vártak felszólalást Szili Katalintól Ungár Tamás Pécs Szili Katalin, az Országgyűlés el­nöke, MSZP-s országgyűlési kép­viselő - akit hétfői lapunkban té­vesen az MSZP elnökhelyettese­ként jelöltünk meg - nem volt ott a párt szombati értekezletén. A ház­elnök érdeklődésünkre ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt hetek­ben részt vett számos pártrendez­vényen - legutóbb pénteken, az MSZP elnökségi ülésén -, s ahol megjelent, ott mindig elmondta véleményét a helyzetről. Szili kö­zölte, hogy az értekezleten rá nem osztottak szerepet, hisz felszóla­lást sem vártak tőle, s csak azért nem akart elmenni, hogy ott le­gyen. Hozzátette, hogy négy éve egyébként sincs semmilyen párt­funkciója. Hangsúlyozta: távolma­radásában senki se keressen mé­lyebb tartalmat, egyszerűen csak fontosabbnak érezte, hogy Pécsett találkozzon a választóival. Mindig oda kell mennem, ahol a szemé­lyes jelenlétemnek több a hozadé­­ka - mondta. Pénzbüntetés Karsaiéknak Pénzbüntetést kapott az MSZP- frakciótól az egészségbiztosítási törvényre februárban nemmel sza­vazó Karsai József és a szavazásról távol maradt Farkas Imre - jelentet­te be tegnap Varjú László, az MSZP frakcióigazgatója. Farkas nyolcvan­­ezer, Karsai százezer forintos pénz­­büntetést kapott. Utóbbi bocsánat­kérését a frakció elfogadta, ugyan­akkor utolsó figyelmeztetésben ré­szesítette. Korábban az is szóba ke­rült, hogy kizárják a frakcióból, in­formációk szerint azonban a képvi­selőcsoport ezt titkos szavazáson nagy többséggel elutasította. (MTI) ö­o NÉPSZABADSÁG • 2008. ÁPRILIS 1., KEDD Magyarország • 3 Kóka és Gyur­csány, mint két pókerjátékos, el­mentek a legvég­sőkig, s paradox módon mindket­ten ebből remél­tek és merítettek pártjukon belül hi­telesítő erőt. Csakhogy ez az erő a külvilág szá­mára nem ér sokat. Bekkelés Tamás Ervin tamase@nepszabadsag.hu Aki azt hiszi, hogy már megint a szabad demokraták állították csiki-csuki helyzet elé a szocialista pártot és annak miniszterel­nökét, téved. 2004-ben az MSZP egész vezérkara jutott arra a kö­vetkeztetésre, hogy Medgyessy Péterrel ne tovább, csak mindezt direktben közölni vele tűnt kínosnak. Most a szocialisták arra gondoltak, hogy a problémák java részét az SZDSZ parttalan re­formvágya okozta, a bűnbak pedig maga Horváth Ágnes. Gyurcsány Ferenc pedig némi mérlegelés után osztotta ezt a véle­ményt, és meglehetősen brutális módon közölte a jelenleg legiti­mációs infúzión élő szabad demokratákkal. Ezzel aratta a pártértekezleten a legnagyobb tapsot, s szolgál­tatta a konkrét hírt: tovább kell finomítani az egészségbiztosítá­si reformon, és Horváth Ágnes helyett új miniszterre van szük­ség. Mondott persze ő mást is, például, hogy nem hajlandó a hát­ralévő két évet kibekkelni, módosítani a konvergenciaprogra­mon, ahogyan azt több fölszólaló ajánlotta - győzni akar, de nem mindenáron. A furcsa az, hogy a tb-törvény módosításáról és Horváth esetleges lecseréléséről - nem hivatalosan - a szabad demokraták berkeiben is szó esett, bár az ottani vita végén Kóka János kiállt az egyébként annak idején általa nem favorizált mi­niszter mellett. Gáláns tett volt, bár pozíciójának romlását a pártelnök már régóta a reformok apostolaként igyekszik ellen­súlyozni - s gyakran úgy tesz, mintha ezt Gyurcsány Ferenc elle­nében kellene képviselnie. Most siker koronázta munkáját. A pártelnök-kormányfő szom­bati bejelentése összerántotta a széthulló SZDSZ-vezérkart. Ha a szocialisták első embere szán valamennyi időt a háttérmunkára, könnyebb dolga lett volna, hiszen „a koalícióért Horváth Ágnest” ugyanúgy nem elég ok az együtt kormányzás felrúgására, mint né­hány éve Csillag István felmentésének szándéka. De egy MSZP- küldöttek közt sétáló és „hangosan gondolkodó” Gyurcsány ne a Syma csarnokból tegye közkinccsé döntését, mert ez így ultimá­tumként hangzik. Megalázó - és ettől lesz mindenki számára elfo­gadhatatlan. Kóka és Gyurcsány, mint két póker­játékos, elmentek a legvég­sőkig, s paradox módon mindketten ebből reméltek és merítettek pártjukon belül hitelesítő erőt. Csakhogy ez az erő a külvilág számára nem ér sokat. Még akkor sem, ha mára hirtelenjében kiderült, hogy egyikük (Kóka) a sokkterápia híve, a másik (Gyurcsány) a mérsékelt re­formoké, a két párt szakításáról szólva a színpad mögül pedig kihallatszik: ne rohanjunk annyira előre! Lassan azonban mindegy, hogy az SZDSZ április 30-ig visszahívja-e a kormány­ból tisztségviselőit vagy sem, a másik oldalon mit tesz az MSZP azért, hogy a miniszterelnökétől elvárt és megkapott szombati szavak után tevőleges támogatást nyújtson neki. Per­sze, mint mindenünnen, innen is vezet visszaút, de az legalább annyira göröngyös, mint a továbbmenő. A kényszerek fogságában mindkét politikus kiszolgáltatottá vált, ahogyan a népszavazás számainak tükrében kényszerpályá­ra került politikájuk is. A túlélési ösztön által vezérelve úgy laví­roztak, hogy előbb a maguk, majd egymás mozgásterét szűkítet­ték szinte a végső határig. Azt végezték el közösen, amire a Fi­desz Őszöd óta vár. Kisebbségi kormányzás? Külső támogatás a szabad demok­ratáktól? Folytatódó, de fékezett habzású reform, stagnáló gaz­daság, megcsappant bizalom és önbizalom közepette? Félő, hogy ez már maga a bekkelés. O h­­ Z1­99 Ha egy olyan kis porcelánboltban, mint a pesti tőzs­de, két elefánt fészkelődni kezd, hiába vigyáznak, törik az üveg. Elefántok a parketten Tóth Levente tothl@nepszabdsag.hu Van abban valami magyaros báj, hogy éppen az a két cég akar nagyobb beleszólást magának a Budapesti Értéktőzsde straté­giájának kialakításába, amely tavaly az utóbbi évek legnagyobb csapását mérte rá. Nem akarta, mégis ezt tette. Mert ha egy olyan kis porcelánboltban, mint a pesti tőzsde, két elefánt fész­kelődni kezd, hiába vigyáznak, törik az üveg. Azzal, hogy óriási mennyiségben vették a saját papírjaikat, majd tették a maguk vagy mások sifonérjába, hatalmas jövőbeli forgalomtól fosztot­ták meg a BÉT-et. Nem ezért tették, de ez a következmény. Mert éppen ez a magyar tőzsde bajának a lényege: van két nagyágyúja, az OTP és a Mol, rajtuk kívül még néhány, érdeminek mondható forgalmat produkáló részvénye­­ aztán slussz. A kutya se akarja részvényeit a BÉT-re vinni, ha a tőzsde elnöke vért izzad is. Legalábbis a nagykutyák közül. Ez akkor is így van, ha kurucok a tulajdonosok, még akkor is, ha labancok. Ezért aztán nem sokra megyünk azzal, ha az osztrák tulajdonosi konzorcium nyakába varrjuk a pesti börze bajait. Azt ugyanis igazán nem várhattuk tő­lük, hogy miután magyar spekulánsoktól megszerezték a BÉT többségét, eszeveszett fejlesztésekbe kezdenének. A pesti tőzsde talonban van náluk, várva a regionális tőzsdeparti újabb játszmá­ját. A hazai tőkepiaci ugaron azonban akkor sem vált volna belőle ütőlap, ha magyar többségi tulajdonban marad. A gond ugyanis alapvetően nem benne van, hanem kívüle. A magyar nagyvállalatok és azzá tehető ígéretes cégek nem a tőzs­dén akarnak maguknak pénzt szerezni a növekedéshez, terjesz­kedéshez, fejlesztéshez. Márpedig így a BÉT lassú sorvadásra van ítélve. A börze jelentősebbnek mondható társaságai között alig van olyan, amelyet ne a privatizáció sodort volna a parkett­re, és a tőzsdei cégek sem innen szerzik a pénzt a fejlődésükhöz. Most megint ott tartunk, hogy a BÉT-nek a megmaradt nagyobb állami vállalatok részvényeinek börzére vitele jelentheti a leg­nagyobb valós perspektívát. A magyar tőzsdét csak a magyar tőkések menthetik meg. Nem elsősorban azzal, hogy tulajdonolják, hanem azzal, hogy használják. A hazai tőzsdének ugyanis akkor van értelme, ha van, aki innen akar tőkét szerezni, és van, aki itt akarja pénzét befektetni. A magyar nagytőkések azzal tehetik a legtöbbet a magyar részvénypiacért, ha cégeiket a tőzsdére vezetik. Ennek viszont nyoma sincs, és ha őszinték vagyunk magunkhoz, kimondhat­juk: még az esélye is kevés. Nem a labanc tőke hagyja magára a pesti börzét, hanem a kuruc nagyvezérek. A tőzsdecsatát ezért először magunkkal kellene megvívni. Üres várat nincs miért védeni.

Next