Népszabadság, 2010. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-16 / 13. szám
2010. JANUÁR 16., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG 10 • Hétvége Hatalmas és fajmagyar lelőhely N. Kósa Judit Két család látható ezen a képen, szépen összesimulva. Egyrészt a Kelemenek, akik közül már csak a jobb szélen álló, szigorú tekintetű úr viseli a família eredeti nevét, a Hudolint. Krainai dalmátok ők, akik messzire kerülvén az ősi földtől, egy nemzedékkel korábban ruszinszkói beütést is nyertek, ezért van, hogy áll itt elszórtan egy-két Bumbák is. A másik ág a Sváb- Kovácsoké, kecskeméti parasztbárók, egy vasgyár okán ekkorra erősen elszegényedve, de fennen hangoztatva a családi legendát, miszerint a „Sváb” előnév egy hajdan Mária Terézia udvarában szolgáló ősnek lett volna köszönhető. (No persze.) A fennmaradó népség a barátok hada. Főhelyen ott feszít köztük reverendában egy pap: Nyisztor Zoltán ő, Bangha páter jobbkeze, idővel a harcos katolicizmus egyik oszlopaként kerül majd be a történelemkönyvekbe. Hogy hol készül a felvétel, azt nem tudom. Egy lakásban talán, vagy egy vendéglőben, de az biztos: Kőbányán kellett történnie. Hiszen „1927. június 26-a emlékére” ajánlotta a meghívottak valamelyikének vitéz Kelemen Ferenc - ő az ott, a kép közepén, aki csak egészen komoly indokkal hagyta el a várost, ahol a Szent Lászlótemplom karnagyaként, a templomi kórus vezetőjeként és az elemi, valamint polgári fiúiskola énektanáraként működött. Ezen a napon persze akadt dolga odabent, az ekkor még elég távoli Budapesten: most avatták ugyanis vitézzé. Szmokingján, rögtön a két háborús kitüntetés alatt látni is a vitézi jelvényt. Dédapám az előírásos helyen, a bal melle alatt viseli. Hét évvel korábban, pályázat útján döntött a Vitézi Szék arról, milyen legyen a rend jelvénye. Az Országos Levéltár és a Nemzeti Múzeum akkori főigazgatója, valamint a Képzőművészek Egyesületének elnöke voksolt Szilasi József iparművész terve mellett. A pajzsforma a haza védelmét jelképezte, a tengelyében álló kard a meg nem alkuvó harcot, a pajzsra helyezett kiscímer utalt a magyar egységességre, a Szent Korona a rend jogforrására, s a háttérben ott volt a nap, hogy „sugaraival beragyogja a Szent Koronát, és termékennyé tegye a magyar rónát, amelyet a pajzson látható búzakalász jelképez”. A pajzs tölgyfalombja a hazát hősiesen védők jutalmára utalt. Kiszolgált és hősiességükért kitüntetett világháborús katonák, valamint a kommün ellen fellépők jutalmazására alapította ugyanis a Vitézi Rendet 1920-ban Horthy Miklós. Miként A Vitézi Rend kis kátéja című, a legfontosabb tudnivalókat összefoglaló kiadvány megfogalmazta: „A Vitézi Rend célja: utódaikban is jutalmazni s az ország hűségében megtartani mindazokat, kik a világháborúban és a forradalmak alatt egyéni vitézségük s nemzeti érzésükkel kitűntek. (...) A Vitézi Rend tagjai, családjaik leszármazóival, egy erős, hatalmas, fajmagyar, keresztény erkölcsű, békében bölcs és dolgos, háborúban erős és a hazához mindenkor és minden körülmények között hű, nemzetfenntartó, a magyar társadalmat erősítő szervezetet képeznek.” Érthető tehát, hogy a rendbe jelentkezőnek nem volt elég a megfelelő kitüntetésekkel bírnia - a legénységi állománynál „az arany vagy az I. osztályú ezüst (nagy ezüst) vitézségi érem” volt az elvárás -, hanem a lehető leghitelesebb módon kellett igazolnia hősi tetteit. A szabályzat szerint erre leginkább „a hadikitüntetések eredeti javaslatainak a Hadtörténelmi Levéltár által kiállított hitelesített másolata” találtatott alkalmasnak, de ennek híján a hősi tett szemtanúk által igazolt leírását is el lehetett fogadni. Dédapám esetében például három sűrűn szedett hasáb sorolta „Kelemen Ferencz 1886. - 1909-809. tart. e. é. önk. szkrtő harctéren tanúsított vitéz magatartásának fegyver - tényleírását”. A Kassán állomásozó 9. honvéd gyalogezred 3., később 5. századába sorolt katona - akkoriban huszonnyolc éves, kétgyerekes tanító - 1914. augusztus elsején vonult be harctéri szolgálatra. December 3-án Krakkó fölött járőrszolgálatosként elfogott két orosz felderítőt, amivel kiérdemelte a II. osztályú ezüst vitézségi érmet. December 17-én pedig negyedmagával egy tízfős orosz egységet futamított meg, s ezért az I. osztályú kitüntetést is megkapta. Két napra rá, önkéntes járőrszolgálat közben sebesült meg: meglőtték, az Explosiv Kugel szilánkosra törte a combcsontját, és egy teljes napon át feküdt a két sereg között, míg végül a leszálló sötétségben a bajtársai érte tudtak menni. „Háromévi gyógykezelés után kerültem haza (14 operatio), s ma is 50%-os hadirokkant vagyok” - írta. De érezhetően jobban fájt neki, hogy kitüntetéseiről is csak évek múltán szerzett tudomást, „mert az ezred parnokságnál eredeti, vagyis »Hudolin« néven szerepeltem, amit csak 1916-ban javítottak ki (»Kelemen«-re), pedig én mint katona mindig »Kelemen« néven szerepeltem, hiszen nevemet még 1905-ben magyarosítottam meg”. 1926 nyarán előbb vitéz Pósch Rezső hadnagy, majd Schreiber János őrnagy igazolta az előadottak igaz voltát, így aztán semmi akadálya nem volt, hogy dédapám a szigorúan előírt formában (úgynevezett miniszteri ív papiroson, a zsinórral befűzött mellékleteket - köztük a maga és dédanyám felmenőinek keresztleveleit - csatolva) legalázatosabb kérésével a Főméltóságú Kormányzó Úrhoz forduljon. Egy év alatt el is intéződött minden, s a következő nyáron - az akkoriban évenként megtartott vitézavatáson - az avató az ő bal vállához is odaérintette az avatópallost. Vélhetően a Margitszigeten történt mindez: csak a legelső, 1921. májusi avatás zajlott ugyanis a budavári Szent Jobb-kápolnában, amikor még a nyolc törzskapitány és az első huszonhárom rendi tag nyerte el a vitézi címet. Dédapám ezt követően részesült mindazokból a jogokból és kötelességekből, amelyek a vitézeket megillették. Az „összetartozandóság érzésének ápolása” céljából el kellett járnia a vitézi összejövetelekre, családját köteles volt „hazájáért bármikor mindenre kész, buzgón szerető honfivá, okos és szorgalmas, munkabuzgó, vallásos polgárrá nevelni”, támogatni a nemzeti irányú törekvéseket és figyelemmel kísérni a nemzetellenes ténykedéseket, és csak olyan társadalmi szervezetbe léphetett be, amelynek céljai megegyeztek a vitézi rend törekvéseivel. Köteles lett volna idegen hangzású nevét is megmagyarosítani, illetve a Vitézi Szék előzetes hozzájárulásával, de mielőbb családot alapítani - ezeken azonban ő már túl volt. Cserébe viszont viselhette a vitéz címet, őt és feleségét pedig megillette a nemzetes úr és asszony megszólítás. Olvashatta a Vitézek Lapját, tagja lehetett a Vitézek Termelő, Beszerző és Értékesítő Szövetkezetének, eljárhatott a Zrínyi szövetség irodalmi és művészeti estjeire, valamint mélyen leszállított áron vehette igénybe a Vitézi Rend Székháza olvasó-, játék- és éttermének szolgáltatásait. (Itt, az Üllői út 8. alatt tárolták egyébként a rend teljes dokumentációját is. A levéltár az épülettel együtt égett aztán porrá 1944 telén.) Adóját kétszeresen számították a virilista jegyzék összeállításakor, őt és családját kedvezményes díj mellett kezelték a honvédség kórházaiban és fogászati rendelőiben. Famíliájával együtt előnyt élvezett a fővárosi állások betöltésekor, és a Budapesti Székkapitányság állományába tartozóként akár az új köztemető vitézi parcellájában is kaphatott sírhelyet. Ami viszont a vitézi telket illeti, azt hiszem, e legfőbb juttatásból aligha részesült. Hiába, hogy a háború utáni földínséget enyhítendő éppen a hon hős védőinek földdel való ellátására született meg a vitézi rend, a felajánlott, (egyházi tulajdonból) megvásárolt és (zsidóktól) kisajátított parcellákat csak igen szigorú feltételek mellett kaphatták meg a kitüntetettek. A telekre elidegenítési tilalom vonatkozott, az öröklést szigorúan megszabták - ha a lányutód férjére szállt a cím és a telek, még a feleség nevét is fel kellett vennie, a házra kötelező volt biztosítást kötni, és a művelési kötelezettséget olyan szigorúan vették, hogy gazdaakadémiát is alapítottak Örkényben a vitézek és a várományosok minél hatékonyabb képzésére. Nem kétséges tehát, hogy dédapám tanítóként és karnagyként erre nem vállalkozhatott. Az összesen felavatott, húszezernél is több vitéz többsége egyébként sem jutott hozzá soha az őt megillető telekhez. Ráadásul alighanem neki a legkisebb dolga is nagyobb volt annál, hogy a telek dolgában intézkedjék. Lefoglalta a temérdek munka és az élénk kőbányai társasági élet, amit csak azok az időszakok szakítottak meg, amikor kínzóan rátört a fronton szerzett sebesülésből származó, soha el nem múló szepszis. Ez a vérmérgezés okozta a halálát is 1944 októberében. Az orosz hadsereg akkor már Szolnok közelében járt. HATALMAS ÉS FAJMAGYAR www.nol.hu/lelohely A vitézi magatartás tényleírása Két család és barátaik, középütt kitüntetésekkel a mellén az ünnepelt, vitéz Kelemen Ferenc A Vitézi Rend tagjai, családjaik leszármazóival, egy erős, hatalmas, fajmagyar, keresztény erkölcsű, békében bölcs és dolgos, háborúban erős és a hazához mindenkor és minden körülmények között hű, nemzetfenntartó, a magyar társadalmat erősítő szervezetet képeznek. www.nol.hu G. István László Hármas oltár A szalma szúr. Hiába alszik minden. Az állatok is mintha belülről legelnének, nem kérődznek, csak tudják, hol nő igazi fű. Iszonyú kényelmetlen a szalma. Zizeg egy bogár is, mintha beszélni akarna, a tej is vérízű, a hasfájással rokon. Belülről bántanak a szelek. Ha a feszítés fújni tudna, felkapná a vihar az ácsgerendát, repülne tehén, szalma, a gondoskodás ott lebegne, tornádó óvná, az istálló felett, hogy megmaradjon a gyerek. *** Menyhértnek hódolni kellene, hiszen ezért jöttek. Felhólyagosodott a lába, ételt mióta nem látott már, a sok kincs lehúzta vállát, meggyöngült a hosszú úton. Kiönti mind, amije van. Ő megszabadul örömmel, hiszen azért jött, hogy adózzék, vékán mérni kincset, kegyelmet, kenyeret. Már nézi is a piszkos földet, futrinka ropog a térde alatt. Menyhértnek hódolni kéne, de csak fázik boldogan. *** Ilyenkor jobb, ha nem tudod, mi a hideg. A jégszikrázás vakító fénye hamis csillogás, a tél legmélyén egy fénynyelő, a tisztán látás visszája lobog, a legkeményebb önfelismerés, az arcodba vágott élethazugság bénítása semmi, ahhoz képest, hogy nem rövidülhet tovább a nap. A jég vagy a hó a kerítés lécén nemzedéktelen virág, nem köt össze két növényt, nincs porzó, szétszikrázik a felszínen, mint az élet megcsúfolása. Légy vidám. Az év de profundis imája érted szól, aki képtelen vagy gödörből kérni. Ez a kihangosított, személytelen fohász az évszakok nadírján, mintha tavasz, sőt nyár és ősz fénye is beleférne a mások helyett kért önkéntelenségbe - az évfolytonosság szövetén egy űr, ahonnan, ha akarod, ha nem, könyörögnek érted. G. István László (1972) Radnóti-díjas. Legutóbbi kötete Homokfúga címmel 2008-ban jelent meg a Palatínusnál. Horváth Elemér egy Homérosz-sorra boldog a férfi akinek megengeded hogy tégedet szeressen tíz éve szántom hazátlan vizek barázdáit az idegenben többé már nem tudom mit is kerestem ezen a földön elvadult kíváncsiság valami furcsa neve-sincs virág se célja nincsen sem emlékezet nem fújja vitorláimat hová? csak azt tudom hogy mennem kell s megyek fúriáim elől kiméráim után boldog a férfi akinek köszönöm az idézetet engemet elhagytak a gyökerek Horváth Elemér (1933), a Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje. Legutóbbi könyve a Talajvíz, 2002-ben jelent meg az Orpheusznál. Toroczkay András Szavatosság Nincsen rég az a száj, ami megkóstolja előttem, hogy romlott-e a tej, ma nekem kell már beleinnom. És puha melled sincs, amiből keserű anyaméz folyt. Csak boltokból vett zacskó, s a lejárt szavatosság. Toroczkay András (1986) Arany Vitorla-díjas. Kötete még nincs.