Népszabadság, 2010. január (68. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-16 / 13. szám

2010. JANUÁR 16., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG 10 • Hétvége Hatalmas és fajmagyar lelőhely N. Kósa Judit Két család látható ezen a képen, szépen összesimulva. Egyrészt a Kelemenek, akik közül már csak a jobb szélen álló, szigo­rú tekintetű úr viseli a família eredeti ne­vét, a Hudolint. Krainai dalmátok ők, akik messzire kerülvén az ősi földtől, egy nem­zedékkel korábban ruszinszkói beütést is nyertek, ezért van, hogy áll itt elszór­tan egy-két Bumbák is. A másik ág a Sváb- Kovácsoké, kecskeméti parasztbárók, egy vasgyár okán ekkorra erősen elszegényed­ve, de fennen hangoztatva a családi legen­dát, miszerint a „Sváb” előnév egy haj­dan Mária Terézia udvarában szolgáló ős­nek lett volna köszönhető. (No persze.) A fennmaradó népség a barátok hada. Főhe­lyen ott feszít köztük reverendában egy pap: Nyisztor Zoltán ő, Bangha páter jobb­keze, idővel a harcos katolicizmus egyik oszlopaként kerül majd be a történelem­­könyvekbe. Hogy hol készül a felvétel, azt nem tu­dom. Egy lakásban talán, vagy egy vendég­lőben, de az biztos: Kőbányán kellett tör­ténnie. Hiszen „1927. június 26-a emléké­re” ajánlotta a meghívottak valamelyiké­nek vitéz Kelemen Ferenc - ő az ott, a kép közepén­­, aki csak egészen komoly indok­kal hagyta el a várost, ahol a Szent László­­templom karnagyaként, a templomi kórus vezetőjeként és az elemi, valamint polgári fiúiskola énektanáraként működött. Ezen a napon persze akadt dolga odabent, az ek­kor még elég távoli Budapesten: most avat­ták ugyanis vitézzé. Szmokingján, rögtön a két háborús kitüntetés alatt látni is a vité­zi jelvényt. Dédapám az előírásos helyen, a bal melle alatt viseli. Hét évvel korábban, pályázat útján dön­tött a Vitézi Szék arról, milyen legyen a rend jelvénye. Az Országos Levéltár és a Nemzeti Múzeum akkori főigazgatója, va­lamint a Képzőművészek Egyesületének elnöke voksolt Szilasi József iparművész terve mellett. A pajzsforma a haza védel­mét jelképezte, a tengelyében álló kard a meg nem alkuvó harcot, a pajzsra helye­zett kiscímer utalt a magyar egységesség­re, a Szent Korona a rend jogforrására, s a háttérben ott volt a nap, hogy „sugarai­val beragyogja a Szent Koronát, és termé­kennyé tegye a magyar rónát, amelyet a pajzson látható búzakalász jelképez”. A pajzs tölgyfalombja a hazát hősiesen vé­dők jutalmára utalt. Kiszolgált és hősiességükért kitünte­tett világháborús katonák, valamint a kom­­mün ellen fellépők jutalmazására alapí­totta ugyanis a Vitézi Rendet 1920-ban Horthy Miklós. Miként A Vitézi Rend kis kátéja című, a legfontosabb tudnivalókat összefoglaló kiadvány megfogalmazta: „A Vitézi Rend célja: utódaikban is jutalmaz­ni s az ország hűségében megtartani mind­azokat, kik a világháborúban és a forradal­mak alatt egyéni vitézségük s nemzeti ér­zésükkel kitűntek. (...) A Vitézi Rend tag­jai, családjaik leszármazóival, egy erős, ha­talmas, fajmagyar, keresztény erkölcsű, bé­kében bölcs és dolgos, háborúban erős és a hazához mindenkor és minden körülmé­nyek között hű, nemzetfenntartó, a magyar társadalmat erősítő szervezetet képeznek.” Érthető tehát, hogy a rendbe jelentke­zőnek nem volt elég a megfelelő kitünte­tésekkel bírnia - a legénységi állománynál „az arany vagy az I. osztályú ezüst (nagy ezüst) vitézségi érem” volt az elvárás -, ha­nem a lehető leghitelesebb módon kellett igazolnia hősi tetteit. A szabályzat szerint erre leginkább „a hadikitüntetések erede­ti javaslatainak a Hadtörténelmi Levéltár által kiállított hitelesített másolata” talál­tatott alkalmasnak, de ennek híján a hősi tett szemtanúk által igazolt leírását is el le­hetett fogadni. Dédapám esetében például három sű­rűn szedett hasáb sorolta „Kelemen Fe­­rencz 1886. - 1909-809. tart. e. é. önk. szkrtő harctéren tanúsított vitéz ma­gatartásának fegyver - tényleírását”. A Kassán állomásozó 9. honvéd gyalogez­red 3., később 5. századába sorolt katona - akkoriban huszonnyolc éves, kétgyere­kes tanító - 1914. augusztus elsején vo­nult be harctéri szolgálatra. December 3-án Krakkó fölött járőrszolgálatosként elfogott két orosz felderítőt, amivel ki­érdemelte a II. osztályú ezüst vitézsé­­gi érmet. December 17-én pedig negyed­magával egy tízfős orosz egységet futa­­mított meg, s ezért az I. osztályú kitün­tetést is megkapta. Két napra rá, önkén­tes járőrszolgálat közben sebesült meg: meglőtték, az Explosiv Kugel szilánkos­­ra törte a combcsontját, és egy teljes na­pon át feküdt a két sereg között, míg vé­gül a leszálló sötétségben a bajtársai ér­te tudtak menni. „Háromévi gyógykeze­lés után kerültem haza (14 operatio), s ma is 50%-os hadirokkant vagyok” - ír­ta. De érezhetően jobban fájt neki, hogy kitüntetéseiről is csak évek múltán szer­zett tudomást, „mert az ezred par­­nok­­ságnál eredeti, vagyis »Hudolin« néven szerepeltem, amit csak 1916-ban javítot­tak ki (»Kelemen«-re), pedig én mint ka­tona mindig »Kelemen« néven szerepel­tem, hiszen nevemet még 1905-ben ma­gyarosítottam meg”. 1926 nyarán előbb vitéz Pósch Rezső hadnagy, majd Schreiber János őrnagy igazolta az előadottak igaz voltát, így az­tán semmi akadálya nem volt, hogy déd­apám a szigorúan előírt formában (úgy­nevezett miniszteri ív papiroson, a zsi­nórral befűzött mellékleteket - köztük a maga és dédanyám felmenőinek kereszt­­leveleit - csatolva) legalázatosabb kérésé­vel a Főméltóságú Kormányzó Úrhoz for­duljon. Egy év alatt el is intéződött min­den, s a következő nyáron - az akkori­ban évenként megtartott vitézavatáson - az avató az ő bal vállához is odaérintet­­te az avatópallost. Vélhetően a Margitszi­geten történt mindez: csak a legelső, 1921. májusi avatás zajlott ugyanis a budavá­ri Szent Jobb-kápolnában, amikor még a nyolc törzskapitány és az első huszonhá­rom rendi tag nyerte el a vitézi címet. Dédapám ezt követően részesült mind­azokból a jogokból és kötelességek­ből, amelyek a vitézeket megillették. Az „összetartozandóság érzésének ápolása” céljából el kellett járnia a vitézi összejö­vetelekre, családját köteles volt „hazájáért bármikor mindenre kész, buzgón szerető honfivá, okos és szorgalmas, munkabuz­gó, vallásos polgárrá nevelni”, támogat­ni a nemzeti irányú törekvéseket és figye­lemmel kísérni a nemzetellenes ténykedé­seket, és csak olyan társadalmi szervezet­be léphetett be, amelynek céljai megegyez­tek a vitézi rend törekvéseivel. Köteles lett volna idegen hangzású nevét is megma­gyarosítani, illetve a Vitézi Szék előzetes hozzájárulásával, de mielőbb családot ala­pítani - ezeken azonban ő már túl volt. Cserébe viszont viselhette a vitéz címet, őt és feleségét pedig megillette a nemze­­tes úr és asszony megszólítás. Olvashatta a Vitézek Lapját, tagja lehetett a Vitézek Termelő, Beszerző és Értékesítő Szövet­kezetének, eljárhatott a Zrínyi szövetség irodalmi és művészeti estjeire, valamint mélyen leszállított áron vehette igény­be a Vitézi Rend Székháza olvasó-, játék- és éttermének szolgáltatásait. (Itt, az Ül­lői út 8. alatt tárolták egyébként a rend tel­jes dokumentációját is. A levéltár az épü­lettel együtt égett aztán porrá 1944 telén.) Adóját kétszeresen számították a virilis­ta jegyzék összeállításakor, őt és családját kedvezményes díj mellett kezelték a hon­védség kórházaiban és fogászati rendelői­ben. Famíliájával együtt előnyt élvezett a fővárosi állások betöltésekor, és a Buda­pesti Székkapitányság állományába tarto­zóként akár az új köztemető vitézi parcel­lájában is kaphatott sírhelyet. Ami viszont a vitézi telket illeti, azt hi­szem, e legfőbb juttatásból aligha része­sült. Hiába, hogy a háború utáni földínsé­get enyhítendő éppen a hon hős védőinek földdel való ellátására született meg a vité­zi rend, a felajánlott, (egyházi tulajdonból) megvásárolt és (zsidóktól) kisajátított par­cellákat csak igen szigorú feltételek mel­lett kaphatták meg a kitüntetettek. A te­lekre elidegenítési tilalom vonatkozott, az öröklést szigorúan megszabták - ha a lány­utód férjére szállt a cím és a telek, még a feleség nevét is fel kellett vennie­­, a ház­ra kötelező volt biztosítást kötni, és a mű­velési kötelezettséget olyan szigorúan vet­ték, hogy gazdaakadémiát is alapítottak Örkényben a vitézek és a várományosok minél hatékonyabb képzésére. Nem kétséges tehát, hogy dédapám taní­tóként és karnagyként erre nem vállalkoz­hatott. Az összesen felavatott, húszezernél is több vitéz többsége egyébként sem jutott hozzá soha az őt megillető telekhez. Ráadá­sul alighanem neki a legkisebb dolga is na­gyobb volt annál, hogy a telek dolgában in­tézkedjék. Lefoglalta a temérdek munka és az élénk kőbányai társasági élet, amit csak azok az időszakok szakítottak meg, amikor kínzóan rátört a fronton szerzett sebesülés­ből származó, soha el nem múló szepszis. Ez a vérmérgezés okozta a halálát is 1944 októberében. Az orosz hadsereg ak­kor már Szolnok közelében járt. HATALMAS ÉS FAJMAGYAR www.nol.hu/lelohely A vitézi magatartás tényleírása Két család és bará­taik, középütt kitün­tetésekkel a mellén az ünnepelt, vitéz Kelemen Ferenc A Vitézi Rend tag­jai, családjaik le­származóival, egy erős, hatalmas, faj­magyar, keresztény erkölcsű, békében bölcs és dolgos, há­borúban erős és a hazához mindenkor és minden körül­mények között hű, nemzetfenntartó, a magyar társadal­mat erősítő szerve­zetet képeznek. www.nol.hu G. István László Hármas oltár A szalma szúr. Hiába alszik minden. Az állatok is mintha belülről legelnének, nem kérődznek, csak tudják, hol nő igazi fű. Iszonyú kényelmetlen a szalma. Zizeg egy bogár is, mintha beszélni akarna, a tej is vérízű, a hasfájással rokon. Belülről bántanak a szelek. Ha a feszítés fújni tudna, felkapná a vihar az ácsgerendát, repülne tehén, szalma, a gondoskodás ott lebegne, tornádó óvná, az istálló felett, hogy megmaradjon a gyerek. *** Menyhértnek hódolni kellene, hiszen ezért jöttek. Felhólyagosodott a lába, ételt mióta nem látott már, a sok kincs lehúzta vállát, meggyöngült a hosszú úton. Kiönti mind, amije van. Ő megszabadul örömmel, hiszen azért jött, hogy adózzék, vékán mérni kincset, kegyelmet, kenyeret. Már nézi is a piszkos földet, futrinka ropog a térde alatt. Menyhértnek hódolni kéne, de csak fázik boldogan. *** Ilyenkor jobb, ha nem tudod, mi a hideg. A jégszikrázás vakító fénye hamis csillogás, a tél legmélyén egy fénynyelő, a tisztán látás visszája lobog, a legkeményebb önfelismerés, az arcodba vágott élethazugság bénítása semmi, ahhoz képest, hogy nem rövidülhet tovább a nap. A jég vagy a hó a kerítés lécén nemzedéktelen virág, nem köt össze két növényt, nincs porzó, szétszikrázik a felszínen, mint az élet megcsúfolása. Légy vidám. Az év de profundis imája érted szól, aki képtelen vagy gödörből kérni. Ez a kihangosított, személytelen fohász az évszakok nadírján, mintha tavasz, sőt nyár és ősz fénye is beleférne a mások helyett kért önkéntelenségbe - az évfolytonosság szövetén egy űr, ahonnan, ha akarod, ha nem, könyörögnek érted. G. István László (1972) Radnóti-díjas. Legutóbbi kötete Homokfúga címmel 2008-ban jelent meg a Palatínusnál. Horváth Elemér egy Homérosz-sorra boldog a férfi akinek megengeded hogy tégedet szeressen tíz éve szántom hazátlan vizek barázdáit az idegenben többé már nem tudom mit is kerestem ezen a földön elvadult kíváncsiság valami furcsa neve-sincs virág se célja nincsen sem emlékezet nem fújja vitorláimat hová? csak azt tudom hogy mennem kell s megyek fúriáim elől kiméráim után boldog a férfi akinek köszönöm az idézetet engemet elhagytak a gyökerek Horváth Elemér (1933), a Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje. Legutóbbi könyve a Talajvíz, 2002-ben jelent meg az Orpheusznál. Toroczkay András Szavatosság Nincsen rég az a száj, ami megkóstolja előttem, hogy romlott-e a tej, ma nekem kell már beleinnom. És puha melled sincs, amiből keserű anyaméz folyt. Csak boltokból vett zacskó, s a lejárt szavatosság. Toroczkay András (1986) Arany Vitorla-díjas. Kötete még nincs.

Next