Népszabadság, 2010. június (68. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-09 / 132. szám

www.nol.hu NÉPSZABADSÁG • 2010. JÚNIUS 9., SZERDA Világ *7 Ankara fordulata nem bombameglepetés A török politika régiós vezető szerepre tör Az isztambuli ázsiai biz­tonsági találkozót török show-nak szánták a rende­zők. Demonstrálhatta a vi­lágnak, hogy a regionális középhatalmi szerepre tö­rekvő ország képes önálló kezdeményezésekre, törek­vései felülírják a nyugati bé­keteremtő próbálkozásokat. Miklós Gábor Valakik mégis meg akarták za­varni tegnap a Boszporusz-par­­ti rendezvényt: felrobbantottak egy rendőrségi autóbuszt, tizen­öten megsérültek. A konferen­cia fő feladata egyébként a török kormány béketeremtői közvetí­tése, legyen szó az afganisztáni háborúról, avagy a két dél-ázsiai nukleáris hatalom, India és Pa­kisztán szembenállásáról. Az Erdogan-kormány arra törekszik, hogy látványos kül­politikai lépések történjenek­­ az ő közvetítésével. Felettébb fontos lenne az iráni konflik­tus rendezése. Erdogan Lula brazil elnökkel együtt kidol­gozott egy megoldást az irá­ni atomdúsítás körüli nemzet­közi vita elsimítására. Az iráni elnök megjelenése nagy diplo­máciai és médiafigyelmet ger­jeszt. Most azonban főleg már ismert frázisait ismételgette. Hiába tárgyalt Mahmud Ahma­­dinedzsad Erdogannal és Vla­gyimir Putyin orosz kormány­fővel, az utóbbi nyilatkozatá­ból kiderült, hogy az ENSZ BT bármelyik pillanatban összeül­het, hogy újabb szankciókat fo­gadjon el Irán ellen. Putyin azt is elmondta, hogy az idén át­adandó busheri atomerőmű­vet közös vállalatként fogják működtetni irániak és oroszok. Törökországnak azért nem si­kerülhet előmozdítania a való­di rendezést, mert ezt Irán nem kívánja. Törökország fő külpolitikai törekvése, hogy minden szom­szédjával kiváló kapcsolato­kat tartson fenn. Ez lehetetlen­nek tűnő feladat. Egyben szakí­tás lenne az előző évtizedek vo­nalával, amikor az Amerika-ba­­rátság és az Izraellel fenntar­tott közeli viszony helyezte el az országot a térség hatalmi tér­képén. Az iszlamistának tartott kormányzat megváltoztatta ezt. Viszonya Izraellel elhidegült, különösen a gázai hadjárat óta. Erdogan pártja tagadja, hogy a Hamasz terrorista lenne, ellen­ben Izraelt a legutóbbi flottilla­­incidens kapcsán is állami ter­rorizmussal vádolta. Ankara re­torikája Törökországot az arab média és az arab utca hősévé tette. Többé nincs már szó arról sem, hogy a törökök közvetíté­sével rendezzék a szíriai-izrae­­li viszályt. Igaz, eközben az iz­raeli törvényhozás vitát kezdett az örmények elleni első világ­­háborús népirtás megítélésé­ről. Erdogan mostanában As­­szád elnökkel azonosul az Izra­elnek szóló üzenetekben. Igaz, a katonai üzleteket nem mondták fel. A törökök fordulatát magya­rázzák azzal is, hogy az EU vo­nakodva tárgyal a kis-ázsiai or­szág­felvételről. Pedig az ana­tóliai energiaszállítási útvona­lak és a török haderő felértéke­li Törökországot. Erősek az ot­­tomán birodalmi nosztalgiák is. Elemzők úgy látják, hogy a tér­ségben újra vezető erőként kell számolni Törökországgal, nem pedig a Nyugat engedelmes szövetségeseként tekinteni rá. Ez a változás egyben kulturális fordulatot is hozhat. Putyin és Erdogan egymást hallgatja az isztambuli konferencián Fotó: Reuters - Murad Sezer Hangsúlyváltásra kényszerül Obama a Közel-Keleten A gázai flottillaválság akár el is süllyesztheti Barack Obama közel­­keleti „békehajóját”, de egy-két diplomáciai lehetőséget is tarto­gathat az amerikai elnök számára - állítja Martin Indyk, a washing­toni Brookings Intézet külpolitikai igazgatója, az USA korábbi tel-avi­­vi nagykövete, akinek véleményét lapunk e-mailben kapta meg. A flottillaválság szinte egybe­esett az „Obama-doktrína” közlé­sével, amelyben az adminisztrá­ció ugyan elkötelezettséget vállal az Izraellel való „erős partner­ség” fenntartására, de nyoma­tékkal esnek latba a térség arab országaival ápolt kapcsolatok is. Obama éppen egy évvel ezelőtt, az egész iszlám világhoz épített hidat kairói beszédében. Az elnök kapcsolata mindeközben igen fagyosan alakult Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, és a zsidó állam kormánya ma már nem élvezi azt a kényelmet, amit George W. Bush elnöksége idején: most napi szinten kell megküzde­nie Washington támogatásáért. Hillary Clinton külügyminiszter az Al PAC, befolyásos amerikai zsidó szervezet előtt értésre adta: az USA ugyan sziklaszilár­­dan és örökké kiáll Izrael mellett, de félreérthetetlenül a zsidó állam „lábára lép”, ha az admi­nisztráció helyteleníti a politiká­ját. Egyes itteni zsidó szerveze­tek már Izrael példátlan pellen­gérre állításáról beszéltek, és Jeruzsálem kérdése miatt Obama nemrég ebédre hívta Elie Wiesel holokauszttúlélő, Nobel-békedí­­jas írót. Ugyanakkor nincs szó a támogatás teljes megvonásáról sem: az izraeli kormányszóvivő a minap köszönetet mondott az USA-nak, amiért tompította az ENSZ BT gázai incidenst elítélő szavait. Martin Indyk, a washingtoni Brookings Intézet külpolitikai igazgatója, az USA korábbi tel-avi­­vi nagykövete lapunknak megkül­dött véleményében úgy véli: a jelenlegi közel-keleti válság olyannyira elmélyült, hogy irány­váltásra kényszerítheti a politikai vezetőket. (Annál is inkább, mivel a világszerte jórészt elszigetelő­dött Izraelnek minden korábbinál nagyobb szüksége van „legjobb barátjára.”) Obamának Indyk szerint először is Gázáról a béke­­folyamatra kell helyeznie a hang­súlyt. Arab vagy európai közvetí­téssel megállapodáscsomagot kellene szorgalmaznia a Hamasz és Izrael között, amelynek kere­tében a zsidó állam - a kezdeti enyhítés után - fel is oldaná Gáza blokádját. Amerikai illetékesek éppen azért beszélnek a jelenlegi helyzet „fenntarthatatlanságá­­ról”, mert a blokád óriási károkat okoz Izrael nemzetközi megítélé­sének, hangsúlyozza Indyk. Ezzel párhuzamosan Obamának izraeli­palesztin megállapodáson kell munkálkodnia, ami Ciszjordániá­­ra, az ottani izraeli katonai jelen­lét felszámolására vonatkozna, megadva a palesztin hatóságnak a lehetőséget, hogy palesztin terü­let „felszabadításával" büszkél­kedhessen, mégpedig tárgyalásos rendezés eredményeképp. Végül - érvel a Brookings Intézet külpo­litikai igazgatója - Obamának úgy kell tompítania a két térségbeli szövetségese, Izrael és Törökor­szág közötti feszültséget, hogy közös érdekük felé fordítja a figyelmüket, az izraeli-szíriai békefolyamat irányába. (Sz. L. L.) Elszólta magát az amerikai sajtó doyenne-je Szőcs László Washington Első sor, középen a Fehér Ház sajtótermében - a széken saját névtábla, mint senki másnak. Rajta: Helen Thomas. Tagad­hatatlanul egyszemélyes intéz­ménnyé nőtte ki magát az ame­rikai média doyenje - ponto­sabban: doyenne-je­­, aki John F. Kennedy-től kezdve minden elnökről tudósított. Az újság­írónőt tavaly, 89. születésnapján Barack Obama külön sütemén­­nyel ajándékozta meg, ugyan­is történetesen egyazon napon ünneplik világra jöttüket. Mindennek most vége: Tho­mas bejelentette - nem telje­sen önkéntes - visszavonulását. Mégpedig azért, mert elfogyott a levegő körülötte egy, az inter­netet is bejárt kijelentése nyo­mán. Egy vele összefutó rabbi­­bloggernek azt mondta: „a zsi­dók menjenek el a fenébe Pa­lesztinából”, mégpedig „Len­gyelországba, Németország­ba, Amerikába és mindenhová máshová.” Az általános döbbe­netet keltett szavak nyomán az egyébként libanoni keresztény szülőktől, már Amerikában szü­letett Thomas „mély sajnálkozá­sát” fejezte ki, majd magyarázni kezdte, hogy a közel-keleti bé­ke híve, de a lavinát nem tudta feltartóztatni. Először törölték a beszédet, amit egy Washing­ton melletti középiskola évzá­róján mondott volna el, majd az ilyen szerepléseit szervező ügy­nökség is búcsút mondott ne­ki. Kemény bírálatot fogalma­zott meg munkaadója, a­­ töb­bi közt a legnagyobb példány­­számú texasi újságot, a Hous­ton Chronicle-t kiadó­­ Hearst­­lapcsoport is, ahonnan Ari Flei­scher, George W. Bush szóvivője szerint például azonnal ki kel­lett volna rúgni Thomast. Saj­tótörténeti érdekesség, hogy az Amerikában az első alkotmány­kiegészítésben garantált szó­lásszabadságot igen komolyan vevő hatalom is megszólalt. Ezt éppen az a különleges kapcso­lat indokolta, amelynek révén Thomas az évtizedek alatt gya­korlatilag a Fehér Ház kitünte­tett élő bútordarabjává vált. Ro­bert Gibbs, Obama szóvivője is a „bántó és elítélendő” fordulat­tal bélyegezte meg a riporternő szavait. Általános tanulság? A fehér házi tudósítók szövetsége most fontolgatja, hogy fenntartott helyük lehessen-e a kommentá­toroknak a sajtóteremben. He­len Thomas az utóbbi években ugyanis publicistaként dolgo­zott, és a keddi The New York Times rámutat: ez idő alatt véle­ményét egyre sarkosabban, csí­pősebben fogalmazta meg. A két születésnapos: Helen Thomas Obamával tavaly augusztusban Fotó: Reuters - Jim Young TŰZEE HOZZUK BOMBAGÓL MELLÉKLET Kezdte a VB-t Június 11-én a Népszabadság mellékletével HIRDETÉS A NYOLC CSOPORT ÉS A VÁLOGATOTTAK BEMUTATÁSA A MAGYAR TV-KÖZVETÍTÉS MENETRENDJE A VB-SELEJTEZŐK EREDMÉNYEI A RENDEZŐ DÉL-AFRIKA BEMUTATÁSA ESÉLYLATOLGATÁS

Next