Népszabadság, 2010. szeptember (68. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-16 / 216. szám
2010. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK • LXVIII. ÉVFOLYAM, 216/2. SZÁM, 20+16+4 OLDAL • BUDAPESTI KIADÁS • WWW.NOL.HU • 190 FORINT, ELŐFIZETŐKNEK 134 FORINT Helyi hivatalok 2013-ra Járásszervezés - 2013 végéig járási hivatalokat állít fel a kormány - mondta lapunknak Szabó Erika, a közigazgatási minisztérium államtitkára, aki arról azonban nem kívánt nyilatkozni, hogy a rendszerváltozás előtt létezett 83 járási székhelyet kívánják-e visszaállítani, vagy a 168 kistérség válhat-e helyi igazgatási központtá. 2. oldal Árvízi újjáépítés Nyolc áradás Hat hét - ennyi van hátra a tavaszi árvízben megsemmisült lakóházak újjáépítésére a kormány által megszabott október végi határidőig, ám a több száz, hajlék nélkül maradt családból eddig mindössze nyolc költözhetett be új otthonába a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán. 5. oldal Új piac a kistermelőknek közvetlenül a menzára A gazdálkodóknak újabb piacot nyitott a kormány a közbeszerzési törvény megváltoztatásával, a kistermelők szerdától közvetlenül is szállíthatják terményeiket a közétkeztetéssel foglalkozóknak, így például az iskolai, óvodai konyháknak. A termelők képviselői szerint e látszatintézkedéseknél többre lenne szükség. 9. oldal Rockoperából barokk darab Harvatórium Pejtsik Péter eleinte húzódozott: a Hair olyan emblematikus mű, amellyel az ember eleve óvatos, emellett az 1967-es Broadway-előadás hangszeres kísérete annyira nagyvonalú, mondhatni, hanyag, hogy egyszerűen nem tűnt átültethetőnek. De aztán győzött a darab. Klasszikus hangzású, leginkább barokk oratóriumokat idéző darabot írt a Hair ősváltozatából a magyar komponista. 17. oldal Légi biztonsági elektronika Leszállás szárny nélkül DTC - ez a rövidítés nem autók, hanem repülőgépek biztonsági programját rejti. A tengérben is elférő elektronika a tervek szerint váratlan baj esetén a pilótáknál sokkal gyorsabban, két ezredmásodperc múlva a vészhelyzet elhárításához szükséges módon kezdi mozgatni a kormányokat. Az ígéretes berendezés segítségével egy „szárnya vesztett” repülőmodell simán landolt. 14. oldal Oscaros film Miskolcon Clinton a lépcsőn - Egyik este nem tudtam hazamenni, mert az egyik közeli házban drograzzia volt. Egyszer csak észrevettem, hogy az irodám lépcsőjén Bill Clinton üldögél egymagában. Számomra ő olyan, mint egy rocksztár, ilyen rajongást kevesek iránt érzek - osztja meg egy harlemi élményét munkatársunkkal Lee Daniels amerikai filmrendező, akinek Oscar-díjas alkotását ma este mutatják be. 18. oldal KARRIER: 13. OLDAL 770133 175043 10216 Foto: Reuters - Kai Pfaffenbach „VÉRSZÍVÓK" Élet a Lehman után A Lehman Brothers két évvel ezelőtti csődjére emlékeztetve demonstráltak tegnap a frankfurti tőzsde előtt. A bank bedőlésétől datálják a válságot, amely csaknem maga alá temette a pénzügyi világot. Az évfordulót választotta apropónak Brüsszel is: a bizottság a piaci műveleteket tenné átláthatóbbá. Cikkeink a 11. oldalon : Demszky: Csinálják jobban! Ambivalens érzésekkel búcsúzik a főpolgármesterségtől Demszky Gábor, mert bár Budapest soha nem fejlődött annyit, mint az elmúlt húsz évben, és nemzetközi összehasonlításban is állja a versenyt a régió többi fővárosával szemben, az elmúlt két év botránykrónikája, a bizalom és a támogatottság elvesztése miatt nincs oka az elégedettségre. A Népszabadságnak adott interjújában Demszky a csepeli szennyvíztisztítót és a 4-es metrót tartja a két legfontosabb beruházásnak, és azt üzeni utódjának, ha nem tesz mást, csak befejezi és átadja a jelenleg is futó 26 nagyberuházást, akkor is esélye lesz az újraválasztásra. Húsz év alatt Demszky hét miniszterelnököt élt túl, de közülük egyiket sem nevezte Budapest-barátnak, mert szerinte mindegyik kormányfő attól félt, hogy ha Budapesttel barátkozik, akkor elveszíti a vidékiek támogatását. Szerinte az első Orbán-kormány totálisan elveszítette az ellene indított kommunikációs háborút, mert a félbehagyott vagy leállított beruházások miatt Robin Hood-szerepbe kényszerült. Ebben az interjúban beszél először arról, hogy ő győzte meg az SZDSZ vezetését Bajnai Gordon miniszterelnökségéről. Szerinte az SZDSZ bukásához és eltűnéséhez annak a politikának a megvalósíthatatlansága vezetett, amely célul tűzte ki a szabad demokrata önállóság fenntartását, és a szocialistákról való leválást ígérte, pártelnökként ebbe bukott bele ő és Fodor Gábor is. A Gyurcsány-kormányból való kilépéssel az SZDSZ még megkísérelte az MSZP-ről való leválást, de ezzel meg is pecsételte a sorsát. Demszky ma már nem is tagja az SZDSZ-nek. Arra a kérdésre, hogy miért nem akadályozta meg Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes hatalomkoncentrációját, Demszky azt válaszolta: az egyetlen megoldás az lett volna, hogy amikor kiderült, hogy a szuperhelyettese nem is működik annyira szuperül, kézi vezérel, utasítgatja a cégeket, akkor el kellett volna venni a feladatait. Emiatt azonban az MSZP felbontotta volna a koalíciót, és kiírták volna az előre hozott választást. Ezt nem tartotta volna tragédiának, de akkor azt a felelősséget is vállalni kellett volna, hogy hamarabb jön a Fidesz. Emlékeztetett arra, hogy a privatizált fővárosi cégeknél a nyugati munkakultúra lehetetlenné teszi a korrupciót, ezért is tartotta volna szükségesnek több nagy fővárosi közműcég, közte a BKV privatizációját. Húsz év politizálás után Demszky új civil pályát keres magának, és memoárt akar írni. Azt mondja, érdekelt utódai sikerében, annak örülne, ha jobban csinálnák, mint ő, nem pedig rosszabbul. Interjúnk a 4. oldalon » Van-e botrány az Operában? Harangozó Gyula mégiscsak kap szerepet az átvilágítók vezetőjeként Kettős szereposztásban zajlik a Magyar Állami Operaház átvilágítása: az évadnyitó társulati ülésen még Horváth Ádám operaénekes mutatkozott be az ezzel foglalkozó miniszteri biztos szerepében, azután tegnap bejelentették: Harangozó Gyula is színre lép. Szőcs Géza államtitkár őt jelölte az Operaház átvilágításával megbízott csapat élére, igaz, egyelőre nem világos, hogy pontosan milyen jogkörrel, milyen „rangban”. Szerencsére ez Harangozót nem is érdekli, közleményében arról ír, hogy „a kormányra bízom, hogy ott foglalkoztasson, ahol a legnagyobb szükség van rám a kultúra bármely területén”. Igaz, egy feltételt mégiscsak támasztott, a felkérést csak akkor tartja lehetségesnek elfogadni, ha a bizottság előzetesen Keveházi Gábor jelenlegi balettigazgató személyét átvilágította. Harangozó augusztus végén már próbálta ezt a szólamot: akkor őt jelölték miniszteri biztosnak, s hivatalos kinevezése előtt, egy visszaélésre hivatkozva, ki is rúgta (volna) Keveházit. Nyilatkozatra bírni tegnap senkit sem sikerült: Horváth Ádám csak annyit közölt, hogy egyedül ő a miniszteri biztos, Harangozó ma sajtótájékoztatón válaszol a kérdésekre, Szőcs államtitkárt pedig betegsége akadályozta meg ebben. Bővebben a 6. oldalon » Az évad első premierjének, Arrigo Boito Mefistofele című művének díszlete Fotó: Reviczky Zsolt9