Népszabadság, 2012. július (70. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-02 / 153. szám
FOTÓ: REUTERS - EVA BJORK AEGISDOTTIR FOTÓ: AFP - MANDEL NGAN EGYIPTOM Esküt tett az új államfő Husszein Tantavi tábornok, az Egyiptomot de facto irányító Legfelsőbb Katonai Tanács elnöke szombaton szalutált a hivatali esküjét letevő új államfő, Mohamed Murszi előtt. Ami említést sem érdemelne egy normális országban, ez viszont Egyiptomról nem mondható el. Murszi formálisan a 80 milliós arab ország legfőbb közjogi méltósága, de még nagy harcot kell vívnia azért, hogy hatalmát valóban gyakorolhassa. A kettős hatalom a szombati beiktatási ceremónián is érződött. Az ünnepség eleve órákat késett, mivel Murszi makacskodott, hogy ő csak az alkotmányban előírt módon, a parlament előtt hajlandó letenni a hivatali esküt. Csakhogy parlament idestova két hete nincs, mert az elnökválasztás előestéjén a hadsereg - egy alkotmánybírósági döntésre hivatkozva - feloszlatta. Murszi végül a taláros testület előtt volt kénytelen esküt tenni, de első programadó beszédében félreérthetetlenül üzent a tábornokoknak, mondván: a hadseregnek be kell tartania az emberek akaratát. Hírek szerint Tantavi tábornok benne lesz az első kormányban is, s ugyanúgy védelmi miniszter lesz, mint a megelőző húsz év során, Hoszni Mubarak alatt. (Munkatársunktól) IZLAND Ötödször lett Grimsson az elnök Olafur Ragnar Grimsson (képünkön), aki 16 éve Izland elnöke, a szombati választásokon magabiztosan, közel húszszázaléknyi különbséggel utasította maga mögé riválisát, a médiaszemélyiség, négygyermekes családanya Thora Arnorsdottirt. Bár Izlandon az elnöki poszt nagyrészt ceremoniális, a 69 éves államfő néhány éve több törvényt is megvétózott. Ezek egyikével Grimsson megakadályozta, hogy Izland négymilliárd dollárnyi adósságot fizessen vissza Nagy-Britanniának és Hollandiának a 2008-2009-es válság után, aminek köszönhetően népszerűsége az egekbe szökött. (BBC) WASHINGTON Hőség, vihar, áramhiány Rendkívüli állapotot hirdettek az USA négy államában és a fővárosában, Washingtonban is a hurrikánerősségű viharok nyomán. Tizenhárom halálesetet tulajdonítottak a természeti katasztrófának. A keleti államokban a leszakadt vezetékek az egyébként szokatlan hőségben, néhol 40 fokos melegben hárommillió embert hagytak áram nélkül. (BBC) 2012. július 2., hétfő | Népszabadság 3 vdeó 24 óra Két magyar lány Watfordban , nagyon süti Miben mesterkednek a Pál nővérek London külvárosában? Helyszíni videoriport Nagy-Britanniából. Nol.hu és Noltv.hu Tüntetők ezrei követelték vasárnap Hongkong egyik üzleti központjában Leung Chun-ying lemondását. A volt brit gyarmat 15 éve lett újra Kína része különleges igazgatási területként. Szombaton Hu Jintao kínai államfő iktatta be öt évre Hongkong új kormányzójaként a helyi választások győztesét, Leungot. fotó: reuters- bobby yip EURÓPAI UNIÓ Ciprus kapja a stafétabotot Július elsejével Cipus vette át Dániától az Európai Unió soros elnöki tisztét. A szigetország először látja el ezt a feladatot, és nem a legszerencsésebb körülmények között: a nicosiai kormány épp most kezd tárgyalni egy 4-10 milliárd eurós mentőcsomagról Brüsszellel. Ciprus így az ötödik eurózóna-tagállam, amely segítségre szorul, főképp a görög gazdaságnak való kitettsége miatt. Volt olyan német politikus, aki máris megkérdőjelezte, hogy Nicosia el tudja-e látni elnökségi feladatait, de Brüsszel szerint a ciprusi adminisztráció jól felkészült. A spanyol El País viszont arra figyelmeztet, hogy a szigetért már Oroszország és Kína is vetélkedik, így jobb, ha Európa nyitva tartja a szemét: a ciprusi bankbetétek egynegyede és a befektetések egyharmada orosz kézben van, Kínával pedig épp márciusban állapodtak meg egy négyezer négyzetméteres kínai áruelosztó központról. Athénnak jó hír, hogy hajlandó lenne enyhíteni a görög mentőcsomag bizonyos feltételein az Európai Központi Bank - derült ki Jörg Asmussennek, az EKB igazgatósági tagjának a Kathimerini című görög lapnak adott interjújából. A német szakértő azonban kiemelte: a program célja továbbra is a görög gazdaság versenyképessé tétele, és ezen nem változtatnak. Mint ahogyan abban sem lát mozgásteret, hogy a görög kormánynak több időt adjanak - Athén két évet kért - a megszorítások bevezetésére. Apróbb változtatásokról azonban lehet szó. Semmilyen európai változtatást nem néz viszont jó szemmel David Cameron brit miniszterelnök: mint a Sunday Telegraphban írja, nem több, hanem kevesebb Európa kell, és szükség esetén Nagy-Britannia és az unió kapcsolatáról népszavazást kell rendezni. William Hague külügyminiszter szerint célszerű megvárni, hogy milyen irányba fejlődik tovább Európa, és ennek fényében kiírni a referendumot - ám ez nyilván nem a következő hónapok kérdése. (Munkatársunktól) KENYA-SZOMÁLIA Iszlamista támadás templomok ellen Tizenöten haltak meg, további negyvenen pedig megsebesültek Kenya keleti, a Szomáliai határtól mintegy 140 kilométerre lévő Garissa városában, amikor keresztény templomokra támadtak, feltételezhetően az al-Shabab iszlamista fegyveresei. A rendőrség közlése szerint a támadók gránátokat hajítottak két templomra a vasárnap reggeli mise idején. A kenyai hadsereg tavaly októberben Szomáliai területen vette üldözőbe az al-Shabab milicistáit, miután külföldi turistákat raboltak el üdülőhelyekről. A kenyai muzulmánok főtanácsa nyilatkozatban ítélte el tegnap a templomok és a hívők elleni akciókat. Garissához közel van a Dadaab menekülttábor, ahol fegyveresek pénteken négy segélymunkást elraboltak, a sofőrt pedig megölték. (AFP) IZRAEL Elhunyt Samir volt kormányfő Szombaton 96 éves korában elhunyt Jichak Samir egykori izraeli miniszterelnök. A Lengyelországban született Samir a negyvenes években vándorolt ki Palesztinába, ahol földalatti csoportok tagjaként harcolt a zsidó állam megteremtéséért a britek ellen. Izrael Állam kikiáltását követően a jobboldali Likud színeiben a parlament, a Kneszet elnöke is lett. A Menáhem Begin vezette jobboldali szárnyhoz tartozott, külügyminiszteri posztot is betöltött Begin kabinetjében. 1983-1984-ben volt Izrael hetedik miniszterelnöke, majd újra kormányfő lett 1986 és 1992 között. Netanjahu jelenlegi miniszterelnök részvétnyilvánításában azt mondta: Samir „úgy vezette Izraelt, hogy népéhez, az országhoz és a zsidóság örök értékeihez mindvégig hű maradt”. (Munkatársunktól) BOXILAI-ÜGY A volt rendőrfőnök mentessége megszűnt Wang Lijun, a 30 milliós Chongqing volt rendőrfőnöke, aki februárban egy napra bemenekült az amerikai konzulátusra Chengduban, lemondott az országos népi gyűlésben betöltött képviselői tisztéről - jelentette a Xinhua szűkszavú hírében a hét végén. Miután Wang ily módon elveszítette képviselői mentességét, letartóztatható és bíróság elé állítható. Hónapok óta folyik a vizsgálat ügyében, miként a közvetve általa kirobbantott, a kínai pártvezetés felső köreit is megrázó botrányban, Bo Xilai hongqingi párttitkár bukásában. Bo ellen állítólag pártfegyelmi vizsgálat indult, míg feleségét, Gu Kailait egy brit üzletember meggyilkolásában való részvétellel gyanúsítják. A kínai hivatalos sajtó hosszú hetek óta nem szolgál új hírekkel a vizsgálatról. Bo párttitkárként egy sajátos, népszerű modellt érvényesített Chongqingban, némi maoista nosztalgiával, egyben a maffia és a korrupció elleni kemény fellépéssel. Az év elején megfigyelők még esélyesnek tartották, hogy az őszi pártkongresszuson esedékes generációváltással bekerülhet akár a vezetés legfelső, nyolctagú állandó bizottságába is. Ehelyett pillanatnyilag annyit tudni, hogy kitették a párt politikai bizottságából, de eddig nem tettek közzé hivatalos bejelentést arról, hogy kizárták volna a pártból. (AFP) MEXIKÓI VÁLASZTÁSOK A PRI visszatér a hatalomba? Nyolcvanmillió választásra jogosult járulhatott vasárnap Mexikóban az urnákhoz. Az előzetes közvéleménykutatások szerint az elnöki posztra Mexikó állam volt kormányzója, Enrique Pena Nieto a legesélyesebb, vele az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) térhet vissza 12 év elteltével a hatalomba. Két fő vetélytársa a baloldali Andres Manuel Lopez Obrador (képünkön) a PRD, valamint Josefina Vazquez Mota, a jelenleg kormányzó jobboldali PAN jelöltje. A mexikóiak ugyancsak dönthettek a törvényhozás ötszáz képviselőjéről és 128 szenátorról, továbbá az ország 31 államából hatban a kormányzó személyéről. (Reuters) FOTÓ: REUTERS - ALEJANDRO ACOSTA JAPÁN Tüntetés két reaktor újraindítása miatt A rendőrség fellépése ellenére több száz tüntető próbálta eltorlaszolni a Fukui prefektúrához tartozó Ohiban a nukleáris erőműhöz vezető utat. Vasárnap mégis újraindították az erőmű egyik reaktorát, amely szerdától már áramot is szolgáltat. Egy ottani másik reaktor újraindításáról is döntött a japán kormány. Ez az első eset a nukleáris energia használatára a tavalyi földrengés és cunami által a fukusimai erőműnél bekövetkezett baleset óta, amely a világban a legsúlyosabb atomkatasztrófa volt Csernobil után. Tavaly Japán mind az ötven atomerőművét leállította, s ellenőrzéseket rendeltek el. Néhány hete, a nyári nagyobb energiaszükséglet kielégítésére hivatkozva, döntött a kormány egyelőre két reaktor működésbe hozataláról. (BBC)