Népszabadság, 2012. november (70. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-02 / 256. szám
SZÍRIA SZÉLSŐKOALÍCIÓ Kilakoltatás elnapolva Összefogott a szélsőbal és a szélsőjobb egy kilakoltatás ellen. Cikkünk a 6. oldalon, videó a Nolon. Noltv.hu Az USA aggódik a szélsőségesek miatt A szíriai ellenzék egy része a külföldi támogatás hiányával magyarázza, hogy a felkelők soraiban növekszik az iszlám szélsőségesek befolyása. A Szíriai Nemzeti Tanács ezzel a tegnapi nyilatkozatával gyakorlatilag visszautasította Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerdai bírálatát, egyben pedig felszólította Washingtont és szövetségeseit, hogy fokozzák támogatásukat a Bassár el-Aszad elnök kormányzatának megdöntésére irányuló küzdelmükben. Clinton előző nap, zágrábi sajtótájékoztatóján adott hangot Washington nyugtalanságának, amiért a szíriai ellenzék körében mind nagyobb súlyra tesznek szert az iszlám szélsőségesek. - Az Egyesült Államok azt szeretné, ha a felkelők nem hagynák, hogy a szélsőségesek kisiklassák a forradalmat - hangoztatta a külügyminiszter. Clinton szerint Szíriában olyan ellenzéki struktúrára van szükség, amely az összes Szíriáit képviseli és védi. Ennek megfelelően a Szíriai Nemzeti Tanács Clinton szerint már nem tarthat igényt az ellenzék vezetőjének szerepére, de a szervezet ezután is része maradhat egy nagyobb tömegeket átfogó ellenzéknek. (Munkatársunktól) ABU DZSIHÁD-MERÉNYLET Izrael elismerte a gyilkosságot Majd negyedszázad elteltével Izrael csütörtökön elismerte, hogy ügynökei ölték meg Jasszer Arafat palesztin vezető helyettesét, Khalil al-Wazirt, ismertebb nevén Abu Dzsihádot Tunéziában, még 1988-ban. A katonai cenzúra engedélyével a Jediót Aharonot napilap most közölhette az egykori kommandó egyik tagja, Nahum Lev még 2000-ben adott bizalmas nyilatkozatát, miszerint Abu Dzsihád „borzasztó bűntetteket követett el civilek ellen, ezért egy másodpercig sem hezitáltam, hogy lelőjem”. (Lev egyébként az interjú után nem sokkal motorbalesetben elhunyt.) A titkos akció elrendeléséért közvetve a mostani védelmi miniszter, Ehud Barak volt felelős akkori magas katonai rangjában. (AFP) MADRID Halálos áldozatok a halloweenpartin Agyontapostak három 18 és 25 év közötti nőt csütörtökön Madrid egy sportcsarnokában, ahol egy halloweenpartin kitört pánik okozott tolongást. A megrémült menekülők többeket letapostak a sportcsarnok folyosóin és lépcsőházában. Az őrök hasztalanul próbálkoztak azzal, hogy az épületet kiürítsék az egyetlen nyitva tartott kapun át. A három áldozaton kívül további két lány súlyosan megsebesült. (Hirado.hu) Közös emlékezés - Owi Hatorahu Nemzeti ügynek nevezte az antiszemitizmus elleni küzdelmet Francois Hollande francia elnök, amikor Toulouse-ban Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel együtt emlékezett az iszlamista Mohamed Merah négy zsidó áldozatára. fotó: reuters - bobedme Bőröndjét mentő férfi Velence Szent Márk terén. A heves esőzések nyomán az Adria vízszintje is másfél métert emelkedett. fotó: reuters -manuelsilvestri 2012. november 2., péntek | Népszabadság 324 óra HITELTÁRGYALÁSOK Az IMF nem nyúlna a nyugdíjakhoz Varga Mihály tárca nélküli miniszter Veres János volt szocialista pénzügyminiszter írásban feltett kérdésére adott válaszában elismerte, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem kérte a bérek és a nyugdíjak csökkentését - ellentétben azzal, amit Orbán Viktor miniszterelnök szeptember elején többször is említett, s amire IMF-ellenes reklámkampánnyal reagált a kormány. A tárgyalások első körének júliusi lezárultával az IMF az egykulcsos adórendszer felülvizsgálatát, az adóbeszedés hatékonyságának növelését, önkormányzati kiadások csökkentését, a közösségi közlekedés támogatásának felülvizsgálatát, a szociális támogatási rendszer célzottabbá tételét, a bankadó eltörlését, az MNB-re kivetett tranzakciós illeték visszavonását javasolta a kormánynak, amely ez utóbbinak eleget is tett. A többi tétel tárgyalási alap lehet, de hogy ezekről mikor és milyen formában egyeztetnek a kormány és a nemzetközi szervezetek képviselői, azt egyelőre nem tudni. Gerry Rice, a valutaalap külkapcsolati igazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy az IMF jelenleg nem tervezi, hogy missziót küldjön Magyarországra. A programtárgyalásokon való érdemi előrelépéshez arra lenne szükség, hogy a kormány világosan jelezze: az IMF-et és az Európai Bizottságot értékes partnernek tekinti a reformkiigazítási folyamat tervezésében, és hogy világosan elkötelezze magát az olyan intézkedések mellett, amelyek biztosítják a pénzügyi kiigazítást, és előmozdítanák a növekedést - hangoztatta az igazgató. Kérdésre válaszolva Rice leszögezte, hogy továbbra is az Európai Bizottsággal közösen és szorosan együttműködve tárgyalnak a Magyarország számára nyújtandó hitelről. (K. B.) FRANCIAORSZÁG Vissza a 60 éves nyugdíjkorhatárhoz Elnöki dekrétummal részlegesen visszaállították Franciaországban a 60 éves nyugdíjkorhatárt. Francois Hollande államfő a tavaszi elnökválasztási kampány idején ígérte meg, hogy megválasztása esetén eltörli a Sarkozy-kormánynak azt a 2010-es döntését, amely általánosan 62 évre emelte a korhatárt. Az előző, jobboldali kormány intézkedése annak idején nagy felzúdulást váltott ki az országban. Hollande a „társadalmi igazságosság helyreállításának” igényével indokolta döntését. Az új rendelkezések szerint mostantól az a munkavállaló vonulhat 60 évesen nyugdíjba, aki 18. évének betöltése óta végig munkaviszonyban állt, és fizetett járulékot. Ez idén 28 ezer, jövőre 110 ezer munkavállalót érint. (Munkatársunktól) OLASZ BÍRÁLAT BUDAPESTRE „Magyarország még tagállam?” A választási regisztráció törvénybe iktatását a demokrácia újabb rombolásaként értékelte a L’Unitá című olasz baloldali lap, az Európai Unió sürgős beavatkozását követelve Magyarország, a magyar kormány ellen. Tegnap arról írt: Brüsszelnek kevesebb mint két hete van, hogy megakadályozza az Orbán-kormány újabb antidemokratikus lépését, hiszen nyilvánvaló: a regisztráció a választók befolyásolását, az ellenzék távoltartását célozza. Amennyiben ez a törvény életbe lép, Magyarország lesz az első Európában, amelynek választási rendszere mélyen sérti a demokratikus szabadságelveket - írja a L’Unitá És Magyarország még az EU tagországa? című cikkében. A lap szerint Brüsszel hazánk EU-tagságának felfüggesztésével gyakorolhatna nyomást a szabadságelveket semmibe vevő Budapestre. (Hírösszefoglalónk) XVI. BENEDEK PÁPA Látászavar az Angeluson Látászavarra hivatkozva megszakította mindenszentek ünnepén, csütörtökön a vatikáni Szent Péter téren mondott beszédet a római pápa. A katolikus egyházfő az Angelust (Úrangyala imádságot) követő beszédében éppen arról szólt, hogy „a szentekkel való közösség már itt a földön megkezdődik”, amikor néhány másodpercre elakadt a felolvasásban, majd azt mondta: „Elnézéseteket kérem, ma nem látok jól”. A XVI. Benedek egészségéért aggódó híveket az olasz sajtó azzal nyugtatgatta, hogy nem rosszullétről volt szó, csupán a nap sütött a pápa szemébe. A 85 éves egyházfő zsúfolt programot bonyolít ezen a héten. Olasz lapok korábban még nem tartották kizártnak, hogy 85. születésnapján (április 16-án) lemond, mert képtelen kézben tartani a WatiLeaks-botrány miatt egyre zűrzavarosabb szentszéki ügyeket. (Munkatársunktól) KÍNAI PÁRTKONGRESSZUS Rajzanak a külföldi tudósítók A Kínai Kommunista Párt 370 fős Központi Bizottsága csütörtökön zárt ajtók mögött kezdte meg ülését; ez hivatott előkészíteni az utolsó simításokat a november 8-án kezdődő 18. kongresszusra - értesült az AP. A tízévenkénti generációváltás keretében a kongresszuson Hu Jintao pártfőtitkár várhatóan Xi Jinping alelnöknek adja át a vezető posztot, s frissül a kilencfős legfelső grémium, a KB állandó bizottsága is. Mint a Xinhua jelentette, a fokozott nemzetközi érdeklődést jelzi, hogy már eddig több külföldi tudósító akkreditálta magát, mint öt éve, amikor 1200 külföldi riporter követte a kongresszus munkáját. A KB ülésének napirendjén szerepel Hu kongresszusi beszéde, csakúgy mint a párt belső ellenőrző bizottsága jelentésének jóváhagyása. (Munkatársunktól) Visszakapja eredeti nevét Romániában a Bihar megyei Szentjobb község, miután a bukaresti szenátus megszavazta a névváltoztatásról szóló sarkalatos törvényt. fotó: mti - czeglédi zsolt GÖRÖGORSZÁG Felmentették a Lagarde-lista publikálóját Már pere nyiltónapján felmentették Athénban Kosztasz Vakszevanisz újságírót (képünkön), a Hot Doc hetilap főszerkesztőjét, akit személyes adatokkal való visszaéléssel vádoltak. Amiatt vonták felelősségre, hogy október 27-én elsőként közölte azt a listát, amely mintegy kétezer olyan görög nevét tartalmazza, akik legalábbis korábban svájci bankban tartották pénzüket. Görögországban Lagarde-listaként emlegetik a dokumentumot, amelyet 2010-ben Christine Lagarde akkori francia pénzügyminiszter (az IMF mostani vezérigazgatója) adott át a görög hatóságoknak, rajta azon ügyfelekkel, akik 2007- ben a HSBC banknál vezettek számlát, összesen másfél milliárd euró értékben. Az egymást váltó görög kormányok nem indítottak eljárást az ügyben, pedig potenciális adóelkerülőkről, tehát csalókról is szó lehetett. Az ügy eltussolásának kísérlete nem véletlen, hiszen nemcsak üzletemberek, vállalkozók, hanem politikusok, illetve rokonaik is szerepelnek a listán, köztük a jelenlegi kormányfő, Antonisz Szamarasz egyik tanácsadója, pártjának egy korábbi minisztere, két másik volt tárcavezető, több köztisztviselő. Vakszevanisz a BBC jelentése szerint azt állította, hogy nem ő sértett törvényt, hiszen csak a listán szereplő neveket tette közzé, de a bankbetétek összegét nem. A védelem azzal is érvelt, nem érkezett a kliensektől sem panasz a szerkesztőre. A valódi bűnösök - állították - a volt pénzügyminiszterek, illetve a pénzügyi visszaélésekre szakosodott részleg, mert nem indítottak érdemi vizsgálatot. Az athéni bírósági tárgyalásra Vakszevaniszt elkísérte számos újságíró-kollégája, akik nyilatkozataikban azt kifogásolták: a perrel valójában a sajtószabadság, a közvélemény tájékoztatása sérül. Ha a bíróság bűnösnek ítélte volna a főszerkesztőt, akár kétévi börtönbüntetéssel is sújthatták volna. (Hírösszefoglalónk) FOTÓ: REUTERS - YORGOS KARAHALIS