Népszabadság, 2013. július (71. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-16 / 164. szám

2013. július 16., kedd | Népszabadság 15 Kultúra Varsányi Gyula „Itt mindössze néhány négyzetméte­ren látszik mindaz, ami ma van eb­ben az országban” – mondja Gyar­mathy Lívia rendező legújabban el­készült, A tér című fi­lmjéről, amely a budai XII. kerületben állított tu­rulszoborról szól. Pontosan fogal­maz, akárcsak a fi­lmen, semmit nem tesz hozzá az eseményekhez, és sem­mit nem vesz el belőlük. Amit még­is hozzátesz, az a művész személyes érzékenysége, bátorsága. Ez eddig az egyetlen alkotás, amely erről a témá­ról készült, a Médiatanács pályázati támogatásával. A rendező néhai férjével és alkotó­társával, Böszörményi Gézával 1998-ban költözött a Böszörményi út elején levő ház ötödik emeleti lakásába, en­nek balkonjáról belátni a szóban for­gó teret. 2003–2004 táján kezdte fi­l­mesként is foglalkoztatni a fás-bok­ros dzsumbuj, hajléktalanok mene­déke. Különösen, amikor elkezdték irtani a növényzetet, majd fölállítot­ták a karmaiban kardot tartó turult – az akkori fi­deszes kerületi polgár­mester, Mitnyan György szándéka szerint a Hegyvidék második világ­háborúban elpusztult polgárai emlé­kére. Ezzel az addig jelentéktelennek látszó hely egy csapásra szimbolikus térré változott, amelyért éles politikai küzdelem kezdődött a politikai jobb- és baloldal különféle áramlatai, cso­portjai között. Mára ennek jogi, bí­rósági szakasza úgy-ahogy nyugvó­pontra jutott – az engedély nélkül ál­lított szobor, amelynek lebontásáról korábbi bírósági ítélet szólt, fönnma­radhat –, a politikai csatározás azon­ban nem szűnt meg körülötte. Ennek epizódjai alkotják Gyarmathy fi­lmjé­nek egyik vonulatát. A vágó, Eszlári Beáta és az ope­ratőr, Vékás Péter közreműködésé­vel készült fi­lmen megjelenik a szo­cialista–liberális fővárosi és a jobb­oldali kerületi vezetők ellentétes ér­telmezése a turulszimbólumról. Az előbbiek tiltják, az utóbbiak akar­ják (és meg is valósítják) a szoborál­lítást, aztán jön a Jobbik (Vona Gá­bor: „Az a nemzeti minimum, ha a turulmadár veszélyben van, akkor el­jövök ide és megvédem”), és bemasí­roz a képbe a Magyar Gárda is a szél­sőjobboldali szimpatizáns tömeggel és az elmaradhatatlan „mocskos zsi­dók” kórussal. Más alkalommal vö­rös festékkel öntik le a szobrot, „Öld a magyart!” feliratot mázolnak rá pi­rossal, és megjelennek a Zöld Balol­dal aktivistái, hogy vécépapírral pó­lyálják be a madár farkát, majd büsz­kén fényképezkedjenek előtte. Az­tán az új polgármester, Pokorni Zol­tán megváltoztatja a koncepciót: az elesett katonák emlékművének nyil­vánítja a turult – elvégre a honvéd­ség jelképe is –, a civil áldozatoknak másutt ígér emlékművet. (Pokorni: „A turult nem adjuk, az a miénk... a történelem nem a múlt, az a jelenben él”.) A fi­lm másik vonulata a helyi la­kosok viszonyát mutatja a térhez és a műtárgyhoz. Egy nő ruhát mos a szo­bor csobogójában, másvalaki kihúz­gálja a gazt a virágágyásból, gyertyát gyújtanak, nagymama unokájának mutatja a hatalmas madarat, két ré­szeg nő összeverekszik a téren, hóem­bert építenek, és így tovább. Hétköz­napi pillanatok, többnyire békés vagy közömbös gesztusok. És van egy harmadik vonulat is, amely a leginkább elárulja, hogy a szerző dokumentumfi­lmet is játékfi­l­mes eszközökkel készít: megjelenik ő maga, nem rendezőként, hanem egy idős lakóként, aki a szobájából fi­gye­li, videózza a történéseket, amelyek egyre inkább behatolnak a minden­napjaiba, beivódnak a gondolataiba, már-már szürreális világot kezdenek építeni körülötte. „Sokféle irányba el­vihettem volna ezt a fi­lmet” – mond­ja Gyarmathy Lívia. „De hát ez maga a történelem, és az idős hölgy a fi­lm­kockákon tanulmányozza a történel­met. Semmi több. Nem akartam poli­tikai vagy pártfi­lmet csinálni, egyen­súlyra törekedtem, akárcsak koráb­bi Recsk-fi­lmünknél. Sokat olvas­tam, sokakkal beszéltem, sokféle in­dulatot tapasztaltam. Úgy hiszem, e téma körül most nem lehet megbé­kélés. Majd talán száz év múlva – de lehet mégis, hogy korábban” – jegy­zi meg, és arra a kérdésre, hogy mi­lyen fogadtatásra számít, ha majd a Duna Televízióban levetítik a művet, hozzáfűzi: „Nem alázok meg senkit, akiben van jóindulat, el fogja fogadni ezt tőlem. A szélsőségesektől – mind­két oldalon – szidást fogok kapni, eb­ben biztos vagyok. De a lelkiismere­tem rendben van”. Találkozásunk előtt (megint) meg­néztem a szobrot és a környező kis te­ret. A kőlépcsők málladoznak, bal­esetveszélyesek. A talapzat komor kőtéglái lazulni látszanak. A turul pedig... nos, a szobrász, Szmrecsá­nyi Boldizsár hiába Lechner-rokon, ezúttal kevés invencióval dolgozott. Láthatólag kapkodva kellett csinálni mindent. Csak a mának, nem a hol­napnak. De hát nem is esztétikai kér­désről volt, van szó. Csákvári Géza–Kácsor Zsolt El tudjuk képzelni Hunyadi Jánost, az 1456-os nándorfehérvári győze­lem hősét egy hollywoodi színvona­lú, nemzetközi szuperprodukció fő­szereplőjeként? Látjuk magunk előtt a keresztény világot a terjeszkedő isz­lám hódítástól az élete árán védel­mező nagyurat, amint angolul ezt ki­áltja a moziban: győzelem? S azt va­jon sejthetjük-e, hogy a magyar or­szágimázsnak mekkora hasznára vál­na egy világszerte forgalmazott mo­zifi­lm, amely a mi Hunyadink révén a középkori európai hősiességet, a fő­úri példamutatást és magyar elhiva­tottságot állítaná a középpontba? Nos, az efféle kérdések időnként felvetődnek hazánkban, és nincs ez másképp most sem. 2007-ben pél­dául P. Koltai Gábor és Lengyel And­rás üzletember, befektető és ötlet­gazda jelentette be a sajtónak, hogy mintegy 30 millió dolláros büdzsé­vel nemzetközi koprodukció készül a törökverő hadvezér életéről. Ké­sőbb Csáky Attila neve is felvetődött, mint társproduceré, és egy nemzet­közi partner nevét is bedobták: a fő­leg tévés produkciókat gyártó Har­ris Salomonét és cégéét, az Atlantic Overseas Picturesét. A tervek szerint a műben megjelent volna Hunyadi két fi­ának története is, egészen Má­tyás királlyá koronázásáig. A bejelen­tés szerint a fi­lm bővelkedett volna a gigantikus csatákban is, így minden­képpen szerették volna bemutatni az 1444-es várnai és az 1448-as rigóme­zei csatát, valamint az 1456-os nán­dorfehérvári győzelmet. Kár, hogy a bejelentésen túl végül semmi kéz­zelfogható nem született a Hunyadi­szuperprodukcióból. De a XV. század híres törökverő­je most ismét refl­ektorfénybe került, fölkeltette ugyanis több hazai és egy magyar származású kanadai produ­cer, Robert Lantos fi­gyelmét. Utób­bi nevéhez ha hollywoodi szuper­produkciók nem is, de olyan köze­pes költségvetésű alkotások fűződ­nek, mint a Johnny Mnemonic – A jövő szökevénye, a Karambol, A nap­fény íze vagy a Csodálatos Júlia. A hí­rek szerint a producer beleszeretett egy a Hunyadiakról szóló történelmi regénysorozatba, amelynek legutób­bi, hatodik kötete az elmúlt hetekben került a boltokba. E regények szer­zője a Kecskeméten élő, 45 éves Bán Mór, aki huszonkét éve napilapos új­ságíró, amúgy „amatőr hobbi-író” – legalábbis nagyon szerényen ezt ál­lítja magáról. Bán Mór rendkívül ter­mékeny szerző: számos regényt és novellát írt fantasy és science- fi­ction témákban, majd a magyar történe­lem egyik legizgalmasabb és legrejté­lyesebb családjáról, a Hunyadiakról adott ki vaskos történelmi regénye­ket. S hogy mekkora közönségsiker­rel, azt jelzi: a Hunyadi-sorozat első könyve a hetedik kiadásnál tart, a leg­újabb kötet négyezer példánya pedig egy hét alatt elfogyott. Ami e regények hitelességét ille­ti, Bán Mór nagyon fontosnak tartja a történelmi háttér lehető leghitele­sebb ábrázolását – nem csoda, hogy a sorozatra szánt, már tudatosnak te­kinthető kutatómunka csaknem tíz évet vett igénybe. Arra a kérdésünk­re, hogy szerinte mi a titka az eddig több mint hetvenezres példányszám­ban elfogyott Hunyadi-könyvsorozat sikerének, az író azt mondja: „az el­adási adatok azt jelzik, hogy a ma­gyar olvasóközönség igenis igényli a színvonalasan megírt történelmi re­gényeket”. Ugyanakkor szerinte Hu­nyadi János személye is vonzó és kü­lönleges, elvégre – mint fogalmaz – „a regénysorozat szerint egy élethabzso­ló, fi­atal antihősből” válik olyan érett személyiséggé, aki fölismeri és meg­érti, hogy milyen történelmi szerep­re hivatott. Amikor arról kérdezzük, hogy a remélhetőleg elkészülő nemzetközi fi­lmprodukció vajon mennyire lehet történelmileg hiteles, Bán Mór így fe­lel: „éppen azért lenne jó, ha a fi­lm jelentős magyar közreműködéssel fo­rogna, mivel így a valóságos történel­mi eseményekhez sokkal inkább hű feldolgozás készülhetne, ellentétben mondjuk egy tisztán hollywoodi vál­tozattal”. S ha már a műhelymunká­nál tartunk, elárulja: hogy zöld utat kap-e itthon is a Hunyadi fi­lmválto­zata, az többek között azon is mú­lik, hogy sikerül-e a sok ezer oldalas, rendkívül gazdag, sok száz szereplőt mozgató, számos szálon futó regény­sorozat cselekményét egyetlen mozi­fi­lmre szabott forgatókönyvre adap­tálni – különösen, hogy a regényfo­lyam még nem ért el Hunyadi halálá­ig. Hunyadi élete mindenesetre töké­letes alap egy epikus szuperfi­lmhez: egyszerre bámulatos karriertörténet, izgalmas háborús mese, melynek tör­ténelmi hátterét a kereszténység és a hódító iszlám közötti világrenge­tő összecsapás szolgáltatja. „Rajtunk kívül senki sem tudja, hogy a keresz­ténység védőpajzsa voltunk”, emlé­keztet Bán, „ideje, hogy elmondjuk a saját történetünket”! Bán Mór részt vesz a mozifi­lm forgatókönyvének elkészítésében is – bízva abban, hogy nem hiába. Fil­mes körökben egyébként nem isme­retlen az író neve: azt hallani, hogy Bán Fonyódi Tiborral karöltve már a regényfolyamok megszületése előtt is írt egy forgatókönyv-változatot – de ez végül egyfajta előtanulmány­ként szolgált az irodalmi művekhez. Most a regények alapján készülő új forgatókönyv fejlesztését segíti a Magyar Nemzeti Filmalap: novem­ber 23-án keltezett döntésük alap­ján másfél millió forinttal támogat­ják az első draft elkészítését, és felté­telként szabták egy új író bevonását. Szerettük volna elkérni a fi­lmalaptól a döntés előtt készült olvasói szakvé­leményt, de az intézmény ezt „titko­san kezeli”, arra hivatkozva, hogy a pályázó nem járult hozzá a nyilvá­nosságra hozatalhoz. A pályázat benyújtója egyébként a Hollósgyűrű Kft. nevű projektcég, melynek ügyvezetője Hazai Cecília. Ő eddig Havas Ágnes, az MNF je­lenlegi igazgatója társproducere­ként két kisjátékfi­lmet (Nemes Je­les László The Counterpart és Az úr elköszön) jegyez. Forgatókönyvíró­ként Bán Jánost (ez Bán Mór polgá­ri neve) nevezték meg – annak elle­nére, hogy hivatalosan egyikük sem rendelkezik a támogatáshoz szük­séges szakmai kredittel (azaz nem jegyez magyar mozikban bemuta­tott fi­lmalkotást), így az alap eb­ben az esetben „lazán” kezelte a sa­ját támogatási szabályzatát. A Holl­ósgyűrű tulajdonosa két cég: a Ro­bert Lantos vezette kanadai Seren­dipity Point Films Inc., valamint a Twin Média Kft., mely a már emlí­tett Hazai Cecília és törvénymódosí­tási ügyekben is jártas ügyvéd test­vére, dr. Hazai Kinga tulajdona. Dokumentum Gyarmathy Lívia kiállt az erkélyre, és onnan fi­lmezte Buda legújabb kori történelmét Turulhistória az ablakból Mozi Ismét feléledt a törökverő Hunyadiról szóló fi­lm terve Nándorfehérvárról Hollywoodba Bán Mór FOTÓ: KÁCSOR ZSOLT A szobrot a második világháborúban elhunyt polgárok emlékére emelték FOTÓ: REVICZKY ZSOLT Kilencszázmillió forint gyártási tá­mogatást szavazott meg az Európa Filmdíjjal elismert Pálfi­ György ren­dezésében készülő Toldi-fi­lmnek a Magyar Nemzeti Filmalap döntőbi­zottsága. Az alkotók lapunknak hangsúlyozták: nem kurzusfi­lm ké­szül, hanem szórakoztató mű, amely a hollywoodi produkciókkal verse­nyez majd. A produkció teljes költ­ségvetése 1,65 milliárd forint lesz, és német–magyar koprodukcióban forgatják le. A magyar részvétel mintegy nyolcvanszázalékos. A Toldi az alkotók szerint ennek ellenére abszolút magyar fi­lm lesz: magyar történetből, kilencven százalékban magyar stáb készíti majd el. Pálfi­ György a főszerepekre magyar színé­szeket keres, a mellékszerepekre pedig európai sztárokat castingol. A forgatás ősszel indul, a mű a jövő év elején kerülhet majd a mozikba. Toldi, a magyar

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék