Népszabadság, 2014. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-02 / 1. szám
12 Népszabadság 2014. január 2., csütörtök Kultúra Nem lehet belekötni FILM Csákvári Géza 12 év rabszolgaság Forgalmazza: Pro Video Film Igen magasra tette a lécet korábbi két nagyjátékfilmjével Steve McQueen: mind a Bobby Sands halálba torkolló éhségsztrájkját delikát részletekbe menően ábrázoló Éhség, mind az érezni nem képes szexfüggő férfi portréja, a Shame - A szégyentelen kvalitásos mozi volt. Nem mellékesen egy pazar Michael Fassbenderrel a főszerepben. Ennek fényében minimum elsöprő alkotást vártunk a Solomon Northup regényét feldolgozó 12 év rabszolgaság kapcsán, főleg hogy az egyik főszerepet ebben is Fassbender alakítja. Ami talán a legfontosabb: a rendező megoldotta a feladatot, hollywoodiasan epikus drámát is képes volt mesterien levezényelni. Steve McQueent az emberi természet érdekli. A test és a lélek határai, hol van az a pont, amikor megszűnik a humánum, és a felsőbbrendű intelligencia ellenére állatokká válunk. Mindezt végtelenségig „lebontott” képi világon keresztül mutatja be. Nem fontosak a technikai bravúrok, a kompozíciók cizelláltsága, elég az egymásnak feszülés, mint Fassbender és Rory Mullen több mint húszperces, vágás nélkül felvett szópárbajánál az Éhségben. A hollywoodi dramaturgia nem engedett ekkora teret a rendezőnek a 12 év rabszolgaság esetében, de megtalálta a fogást a klasszikus álomgyári szabályokon, amiben a történet dramaturgiájának szegmentáltsága a segítségére volt. Egy (megtörtént) sztori valakiről, aki nem törik meg. 1841- ben rabolják el a New Yorkban szabad emberként élő, megbecsült hegedűművészt, délre viszik, hogy rabszolgaként eladják. Itt több gazdája is lesz, például az egészen emberséges Ford nevű fickó (Benedict Cumberbatch kicsi, de fajsúlyos fellépése), de tudatossága miatt eléggé hamar a kegyetlenségéről hírhedt gyapottermesztőhöz, Edwin Eppshez (Fassbender) kerül. Itt kezdődik igazából a harc két ember között. Ez a két végletkarakter igencsak illik a McQueen-univerzumba, a rendező e két figura harcában képes azt az összetettséget ábrázolni, amit két korábbi művében egy „komplex emberben” oldott meg. Akárhogy is nézzük, nem nagyon lehet belekötni a 12 év rabszolgaságba. A pátosz még éppen elviselhető, még talán az egészet végig lehet nézni anélkül, hogy zsebkendő kerülne elő. Michael Fassbender sokadik alkalommal bizonyítja, hogy korunk egyik legjobb színésze (ráadásul itt annak kezei alatt dolgozik, aki felfedezte őt a köznek), és a Solomon Northupot alakító Chiwetel Ejiofor is perfekt a maga módján. Egy mellékszerepben még Brad Pitt is megmutatja, hogy több mint egyszerű pozőr. De ez már színtiszta bónusz. Az ember, aki sosem adja föl. A rabszolgának elrabolt hegedűművész szerepében: Chiwetel Ejiofor HIRDETÉS MEGEMLÉKEZÉS Az idő múlik, feledni nem lehet. Szívünkben örök a fájdalom és a szeretet. Fájó szívvel emlékezünk drága nagynénénk, ADAMCSEK ISTVÁNNÉ szül. Fördős Erzsébetre halálának 10. évfordulóján. Zsuzsanna Budapestről, Károly Kanadából. TISZTELT HIRDETŐINK! Halálhír feladásakor minden esetben kérjük a halotti bizonyítvány bemutatását. Köszönjük. INGATLAN NÉPSZABADSÁG xíe APRÓHIRDETÉSEK ÉS GYÁSZHIRDETÉSEK MEGJELENTETÉSE A LAPBAN: +36 1 888 8888, apro@nepszabadsag.hu A SKANDINÁV LOTTÓ 1. HETI NYERŐSZÁMAI Első sorsolás: 4, 6,10,18, 20, 25, 30 Második sorsolás: 1,7,9,18, 22, 23,24 Szótlanul pörög SZÍNHÁZ Szerbhorváth György Rózsák Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka Hálátlan szerep a kritikusé, ha egy olyan színdarabról kell írnia, amelyben összesen pár mondat hangzik el a darab elején, és a bő egy órában is csak pár nyögés. Nehéz hát felfejteni, miről szól Urbán András új darabja, a Rózsák. Ha a színház honlapján nem írnák, hogy ez valójában egy korábbi előadás mozgásszínházas verziója, csak zavarba esve nézünk, hogy hová is akar kifutni a mű. Szóval a Rózsák egy Urbán-darabnak az „átirata”, Tolnai Ottó Kisinyovi rózsájának újabb verziója, ám szöveg nélkül. Ha pedig Tolnai, akkor természetesen a Vajdaságban járunk, bár Kisinyov onnan elég messze esik. Ahogy a Vajdaság is egyre messzebb esik mindentől, még nem egy Szibéria, de nem véletlen, hogy Puskint sem oda, hanem Kisinyovba száműzte a cár. Talán a Rózsák megértéséhez ez a lehetséges út, a száműzetés, az otthontalanság vagy a sehol nem levés, és persze a hazátlanság metaforái körül tehetünk egy kört (amire az alkotók joggal mondhatnák, hogy „gondolta a fene”). Egy szerencsénk van: Tolnai világában azért otthon lehet lenni, és végül még szeretni is fogjuk. Persze nem a világot, hanem magát a darabot. Mert ennyire görcsbe rándult gyomorral előadást még nem néztem végig. Nagyon óvatosan merem csak megfogalmazni, hogy ez a szavaktól mentes darab a vajdasági rögvalóságról szól egy nagyon kifinomult nyelven - mert ugyan mit lehetne még mondani? -, és jobb bele se gondolni, hogy azt állítja-e: ennyi volt. Lehet ezt ragozni, hogy a vajdasági magyaroknak annyi-e, vagy Szerbiának, ám Az előadás egyetlen szó nélkül beszél az agresszióról. A szabadkai bemutatón a magyar kritikus mellett ülő szerb nézők is lélegzet-visszafojtva nézték a magyarverésekre utaló darabot. ha valaki, akkor Urbán és a Kosztolányi Dezső Színház képes arra, hogy a camus-i egzisztencializmust átültesse a bácskai prérire. A magyarországi recepcióban nem ritka, hogy e társulatot Pintér Béláéhoz hasonlítják. Van ebben valami, hiszen ha van szöveg, e szabadkai csapat is kegyetlenül kivesézi, ami Szerbiában, illetve a volt Jugoszláviában vagy a magyar-magyar viszonylatokban folyik. De a KDSZ ezzel az előadásával újabb csavart vitt be az egyébként a délszláv térségben „anyazsált színháznak” hívott szcénába, mert szó nélkül beszél az agresszióról. Tudom, hogy túlzás (ám maga a színház is túlzás), de amikor a darabban baseballütőkkel verik az agyagot, nem tudtam másra gondolni, mint hogy ez utalás az úgynevezett magyarverésekre (amelyek többnyire szimpla kocsmai verekedések). Ugyanakkor itt megvan az a kellő distinkció, hogy ne átpolitizáltan, ne csak és kizárólag az etnikai prizmán át nézzük mindezt. Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a szabadkai bemutatón mellettem szerbek ültek, de ugyanúgy lélegzetüket visszafogva nézték a darabot, és a pazar látványon ugyanúgy meghökkentek, mint bárki más. Ez az előadás egyszerűen pompás, félek kimondani, de gyönyörű. Ahogyan felépül a látvány, végül már fáj. Egy szimpla kórházi ággyal indul, matrac nélkül, és plüsszebrákkal végződik, és megjelennek a Tolnai-féle motívumok: az agyag, a kolibrik, a festék, a cintányérokra pedig pörög az égből a só. Miközben brutális jelenetek sorjáznak, a finom humor mégis ad egy kis enyhírt a nézőnek. Az meg főképp, hogy a színészek is magasan szárnyaltak, ha egy iróniával telített darabot egyáltalán lehet így dicsérni. Mivel mindenkit úgysem lehet kiemelni, tegyük meg ezt most egyikükkel, Béres Mártával. Jegyezzék meg a nevét. Ahogyan arra az érdekességre is felhívnánk a figyelmet, hogy Urbán Andrást idén Nagybecskereken az Avantgárd Hagyománya díjjal tüntették ki. Avantgárd és hagyomány? Paradoxonnak tűnik, de ma már nem az. Végtelenül szellemes TELEVÍZIÓ Fáy Miklós A következő Szilveszter az M1 -en Ennyi maradt az őszből, télből, hogy az M1-en egyszerűen elfogytak a karakteres műsorok, a köz optimista szolgái nemigen készítenek olyan műsort, amely rendszeresen látható, nézhető, sőt nézett és még meg is jegyezhető. A ritka kivételek egyike A következő, nem saját találmány, viszont ügyes, ahogy pörgeti magát egyre gyorsabban. Néha elkedvetleníti a nézőt, amikor kiderül, hogy rossz a kérdés, a megadott válaszok közül egyik sem megfelelő, égitestnek nevezik a vörös törpét, pedig, ugye, az óriás a vörös, a törpe fehér. Legalább látszik, hogy nem minden rejtvény az internetről való. Vagy legalábbis a megfejtések biztosan nem. Persze nem ez a lényeg, ma már senki sem képzeli, hogy egy ilyen vetélkedő a műveltségről szól. Szórakoztató műsor, szórakoztató műsorvezetővel, Gundel Takács Gábor pedig jelen pillanatban rendíthetetlenül őrzi a hitelességét, feltehetően azzal az egyszerű trükkel, hogy nem akar nagyobbat ugrani annál, amekkorát tud, nem vezet talkshow-t, nem énekel operaáriákat, viccet is csak annyit mond, amennyit elbír a vetélkedő, a feszültségoldás, laza barátkozás, szórakoztatás. A sikernek azonban ára van, az M1, jobb ötlet híján, Gundel Takácsra és A következőt!-re terhelte a szilveszte-Gundel Takács Gábor őrzi hitelességét. Nem véletlen, hogy rá és aktuális műsorára bízta az MTV a szilveszteri szórakoztatás feladatát, a szórakoztatás feladatát. Még mindig jobb, mintha Obersovszky Péter humorizálna. A baj csak az, hogy többé-kevésbé megoldhatatlan a feladat. Színészeket hívnak, közismert embereket, de nem lehet a vetélkedőt élesben játszani, nem is kell, de akkor hogyan és milyen értelemmel? Nyilvánvaló, hogy a gázsi fölött nem fognak 12 milliót adni az egyik szereplőnek. Azt sem engedhetik meg maguknak, hogy elhívjanak egy színészt a Nemzeti Színházból, akinek aztán megmondják, hogy bocsánat, nem tetszett képernyőre kerülni, mert közben valaki elvitte a fődíjat. Amint tehát feltűnnek a közbeékelt szórakoztató számokban a vendégek, már lehet tudni, hogy baj van, nagyon hosszú lesz a műsor. Tényleg az, két óra, és nem tudni, mit gondoltak, kinek lesz ez jó. A szereplőket elkapja a kényszerű humorizálás, amikor a legnagyobb ostobaságokat is úgy tálalják, mintha az valami rendkívüli szellemesség volna. Kálloy Molnár Péter azt mondja, hogy a születésnapja a normandiai partraszállás napjára esik, mire Gundel Takács azt mondja, hogy még szerencse, hogy nem hívják a színészt Kálloy Molnár D-Day-nek, ami majdnem teljesen értelmetlen gondolat. Ennél már csak az értelmetlenebb, amit a Kálloy válaszol, hogy úgy túl hosszú volna a neve. Kacagás. A műsor tényleg hosszú, bár némileg meglepő módon a vége javul, az utolsó sorozatban nyelvtörőket mond a műsorvezető, Szervét Tibornak kell kitalálnia a rossz válaszokat hozzá. Itt már bedobják a lapokat, jelzik, hogy tényleg nem pénzről, csak felajánlásról van szó, Szervét Tibor azt ajánlja fel, hogy vagy Petrarcát szaval olaszul vagy Shakespeare-t angolul valami nyilvános helyen. Ami engem illet, pont egyik sem érdekel, de lehet, hogy mások ezt hihetetlenül különösnek és izgalmasnak találják. Aztán eljön az éjfél, az új esztendő, Áder János beszéde, és az M2-n megismétlik az egészet. Komolyan.