Népszabadság, 2014. november (72. évfolyam, 256-279. szám)
2014-11-22 / 273. szám
4 Népszabadság 2014. november 22., szombat Hétvége Hajóskapitány a magyar tengeren Andy Vajna - ki ő? „Az első filmünket Kertész Mihály kamerájával forgattuk” - mesélte Andrew G. Vajna a feltehetően boldog amerikai középiskolás éveinek egyik meghatározó élményéről nemrég a Tolonc müpás premierjén. Ám mielőtt valóban profi filmesként, majd nyugdíjas korában magyar kormánybiztosként tekintett volna rá a világ, tett egy-két kitérőt. CSÁKVÁRI GÉZA Az 1956-ban, tizenkét éves korában „disszidáló” Vajna András György sosem tudott sokáig egy helyben maradni. Felsőfokú tanulmányait két év után otthagyta, mert nem látta értelmét. Fényképészkedett a hatvanas évek közepén, majd Hongkongba költözött, ahol leginkább a paróka, később a farmergyáráról vált ismertté. 1972-ben megalapította a Panasia Filmset és két filmszínházat irányított. (Később itthon is üzemeltetett mozikat és forgat jobbra: Stallone, mint Rambo. Katasztrófának indult, példázat lett mázott filmet: az InterComban és a Hollywood Multiplexben volt érdekelt. Persze Vajna mindig is filmet akart csinálni, méghozzá „hajóskapitányként”. Kezdettől üzleti szempontok vezérelték, talán ezért nem is kacérkodott soha a rendezéssel, eleve a producerkedést választotta. 1973- ban jött ki első „terméke”, a The Opium Trail, egy B kategóriás akciófilm, mely nagy siker lett (visszahozta a gyártási költségeit a hazai piacon), sőt, még Amerikában is bemutatták. Innentől kezdve beszállhatott volna az ázsiai filmiparba, de Vajna mindig is Amerikában akart producer lenni. Ez azonban nem sikerülhetett egyedül. A hetvenes évek közepén ismerkedett meg Cannes-ban későbbi cégtársával, a libanoni Mario Kassarral, akivel 1976-ban közösen megalapították a Carolco nevű stúdiót, mely fénykorában több száz embert foglalkoztatott. A Carolco és a Kassarral való együttműködés Vajna aranykora. A Carolco első két filmje Kanadában készült, mivel ott adókedvezmény járt a filmes befektetések után. Az 1978-as Csendestárs, mely a később a Szigorúan bizalmasért Oscarral jutalmazott forgatókönyvíró, Curtis Hanson első munkája, a rendezője pedig a több Columbo-epizódot jegyző Daryl Duke, igazi gyöngyszem, suspense-szel teli csavaros thriller, noha nem lett igazán kultikus mű belőle. A Carolco másik kanadai mozija, az 1979-es Az elcserélt gyermek is hasonló kategóriába sorolható, remekmű persze a pszichologizáló horrorok között. A következő nagy lépés Hollywood felé a Budapesten forgatott, John Huston rendezte Menekülés a győzelembe (1981), mely nem mellékesen a Két félidő a pokolban című Fábri Zoltán klasszikus remake-je volt Sylvester Stallonéval, Michael Caine-nel és Pelével felrázva. Az igazi berobbanás azonban az egy évvel később készült Rambo lett, melyet Vajna és körei is sokszor emlegetnek példaként: a filmkészítés csodájaként. (A Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója, Havas Ágnes is szeret példálózni vele.) Számos sztori kering arról, hogy a főszereplő Stallone utálta, hülyeségnek tartotta az egészet, a forgatás elhúzódott, a büdzsével elszálltak, és az első tesztvetítések katasztrófát prognosztizáltak. Aztán nagy siker lett, sőt a Rambo franchise-zá dagadt. A Carolco független cég volt, Kassar gazdag családja és egy tucatnyi befektetői csoport dobta össze a filmre a pénzt. A befektetők egyfajta vegyes projektcéget hoztak létre és a bevételekből részesültek. Azt, hogy mennyit, senki sem tudja pontosan. Számos befektető és Ted Kotcheff rendező később pert is indítottak Vajnáék ellen, mivel szerintük eltűnt a profit nagy része (főleg az őket illető), melyet az akkoriban gigantikusnak számító 125 millió dollár bevételből reméltek. Mindenesetre a Carolco nagyon gyorsan kinőtte magát, fénykorában még a nagy hollywoodi stúdióknak is komoly konkurenciája volt. A Rambo sikere nyomán új üzleti modellt alakítottak ki, melyet a mai napig követnek a (nem csak amerikai) független filmek esetében: a leendő forgalmazók előre fizetnek a készülő filmért, legtöbbször csak a forgatókönyv ismeretében. Az üzlet ment: olyan nagy sikereket gyártott a Carolco, mint a Music Box (állítólag Andy Vajna személyes kedvence), az Emlékmás, a Jákob lajtorjája, az Elemi ösztön vagy a Terminator 2. Igaz, az utóbbi kettőben már nem kapott produceri kreditet Vajna, mivel 1989-ben eladta a részesedését Kassarnak és távozott a cégtől. Csak találgatásokat ismerünk arról, hogy mi volt ennek a hátterében, de az biztos, hogy az amerikai adóhatóság évekig húzódó vizsgálatot folytatott a cégnél annak számos offshore vonatkozása miatt. 1995-ben csődbe is mentek, amit A kincses sziget kalózai és a Showgirls bukása is magyaráz. A fordulatnak sokan örültek, de legalább annyian csalódottak is voltak, Vajnáék ugyanis egy életre megváltoztatták a szakmát. Sokan a mai napig rájuk mutogatnak, mint akik felverték az árakat: például egymillió dollárt fizettek Joe Eszterhasnak a Music Box forgatókönyvéért, ami akkor példátlan összegnek számított, de így ► Fent: Habony Árpád, Andy Vajna, Havasi Bertalan - kéz a zsebben FOTÓ: MTI - VARGA GYÖRGY Balra: Arnold Schwarzenegger, Andy Vajna, Orbán Viktor - Terminátor-találkozó FOTÓ: MTI - VARGA GYÖRGY A szerencse kovácsa - Nézz rá a térképre, ember! Öt kaszinó működtetési lehetőségét kapta meg a kormánytól, s már a rendszerváltáskori újraosztásakor is ott volt. Azóta végig a placcon volt, hol egy, hol több terem üzemeltetésében. Mi az ügyes, ha nem ez? - fakadt ki lapunknak korábban a hazai szerencsejátékpiac egyik volt szereplője, amikor Andy Vajnáról kérdeztük. Vajnának az elmúlt évtizedekben voltak más típusú befektetései is, ám sokkal kevésbé jelentősek, s nem is feltétlenül olyan sikeresek. A főváros látott már Andy Vajnától divatcikkeket forgalmazó üzletet vagy éttermet, ám azoknak idővel vagy leáldozott, vagy szerény eredményt hoztak. Ezek persze a szabad piaci versenyben indultak, a szerencsejátékok esetében viszont egészen más volt a helyzet. Ezeket állami vállalatok és kormányzati döntések tolták szerencsés csillagzat alá. Ráadásul az ilyen Vajna-barát döntések az utóbbi időben szembetűnően megszaporodtak. Már érdekelt volt Vajna a honi kaszinóüzletben, amikor az ezredforduló környékén új koncessziós szabályozást készítettek elő, ami egyes termékre nagy veszélyt jelentett. A cél az volt ugyanis, hogy csökkentsék a koncessziók számát. Soknak találták azt a közel 20 kaszinót, ami akkor működött az országban. Budapestre csupán két tendert írtak ki. Az első Orbán-kormány alatt a Szerencsejáték Zrt. mellett éppen az a Las Vegas Casino (LVC) nyert, amely Vajna érdekeltségébe tartozott. 2000 májusában a másik nyertes, a „konkurens" Szerencsejáték Zrt. Tropicana kaszinójának megnyitásakor szakmai partnerként mutatták be Vajnát. Jött a válság. Egyre kevesebb volt az eljátszható pénz. A Tropicana 2009- ben 176 millió forintos veszteséget könyvelt el. A producer részesedését jó pénzért, 245 millióért készségesen megvette az állami partner, a Szerencsejáték Zrt. Lapunknak a szerencsejáték-ipar több szereplője is megjósolta, hogy a Fidesz győzelme esetén a budapesti „kaszinóélet” a volt producer közelébe kerülne. Jól jósoltak. 2012 őszén Lázár János bejelentette: vége a hazai nyerőgépüzletágnak, ilyen masinákat többé nem lehet Magyarországon működtetni. A kaszinók kivételével. Ez a lépés Vajnának bő két és fél milliárdot ért. Az ő Las Vegas Casinója 2012-ről 2013-ra 63 százalékkal, 6,8 milliárd forintra növelte forgalmát. Fél évre rá nyilvánosságra került: a kormány a nyerőgépek miatt kiesett adóforintok pótlása végett újabb kaszinókat kívánt létesíteni. A koncessziókra a korábbi törvények szerint pályázni kellett a versenytársakkal együtt. Az új szabályozással viszont megszületett a megbízható szerencsejáték szervező fogalma, aki közvetlenül a miniszternek nyújthatja be ajánlatát, az pedig saját hatáskörben, maga dönthet róla. Vajna vállalkozása minősült megbízhatónak, s a Budapestre és környékére kiírt öt koncesszió mindegyikét neki „adományozta” Varga Mihály. (A tárcát nem zavarta, hogy az LVC által leadott saját céghálója - amelyben luxemburgi vállalkozások is feltűntek - nem egyezett meg a lapunk által a luxemburgi cégbíróságtól lekért adatokkal.) A megbízható szereplőnek az éves koncessziós díj dupláját kell megfizetnie. Sokáig nem fájt emiatt az LVC vezetőinek a feje. A kormánypárt ugyanis azt is törvénybe foglalta, hogy a koncessziós díj összege a játékadóból levonható, így, ami az egyik oldalon bejön, a másikon ki is röppen az államkasszából. További több százmilliós nyereséget jelentett Vajna cégének, hogy egy huszárvágással a kormányoldal a koncessziós díj áfájának befizetésétől is mentesítette a játékbarlangok üzemeltetőit. Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó képviselő írásban firtatta, miért segíti ilyen aktívan a kormány egy magáncég gyarapodását. Varga Mihály azt felelte: szeretnék, ha a hazai játékkaszinó-piac a lehető legrövidebb időn belül kiemelkedően magas jövedelemtermelő szintet érne el. A roppant cinikus válasz lényege, hogy ez azért fontos, mert így nagyobb tiszta játékbevételt érhetnek el a koncessziós díjat fizetők, ez pedig magasabb összegű játékadó befizetésére ösztönzi őket. Azt már nem tette hozzá, hogy ezt a játékadót a koncessziós díjjal folyamatosan lehet csökkenteni. Ám hiába minden támogatás, ha egy vállalkozást nem tudnak működtetni. A kaszinók közül többnek már szeptemberben meg kellett volna nyílnia, hiszen a koncessziós szerződés kezdő dátuma az ősz elejére szólt, a koncessziós díjat be kellett volna fizetni - akkor is ha nem nyitott meg a terem. Az állam viszont lemondott a díj befizetéséről, s a LVC Kft. kérésére január 1 -jére tolta ki a koncessziós időszak elejét. Ezzel mintegy félmilliárdos tehertől szabadította meg a filmügyi kormánybiztos érdekeltségét, s ennyitől fosztotta meg az államkincstárat. (Eközben az Eurovegas, amely Bezenyén építene szálloda- és kaszinókomplexumot, szépen fizeti a kötbéreket.) A történetnek még itt sincs vége. Már benyújtottak egy törvénymódosító javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy a koncessziós terhet a koncessziós szerződés aláíróján vagy a koncessziós társaságon kívül egy „harmadik fél" fizesse ki. Semmi nem gátolja, hogy ez egy offshore jellegű cég legyen, vagyis kétes eredetű pénzeket mossanak így tisztára. (Ábrahám Ambrus)