Népszabadság, 2014. november (72. évfolyam, 256-279. szám)
2014-11-22 / 273. szám
► szokták emlegetni Arnold Schwarzenegger 10, mások szerint 14 millió dolláros gázsiját is Az emlékmásért. Vajna, miután kiszállt a Carolcóból, megalapította a Cinergit, mely kilenc éven keresztül működött. Ebben a korszakában vagy, ha úgy tetszik, a kifinomultabb ízléssel megáldott Kassai nélkül - már nem igazán tudott Vajna egyenletesen jó színvonalú műveket létrehozni. Igaz, a Cinergi címek közül a Die Hard harmadik része gigantikus siker, a (szintén Budapesten forgatott) Evita, a Tombstone és a Dredd bíró szép bevételt hoztak, ám sok volt az irdatlan nagy bukta is: a Medicine Man, a Nixon vagy Az árnyék összeesküvés csak szimpla bukás, de Az éj színe és A skarlát betű kínos kudarc. Ezek már-már nevetség tárgyaivá váltak, és Arany Málna-díjakat is kaptak. A Cinergi 1998-as bezárását követően Vajna ismét összeállt Kassarral, és megalapították a C2 Picturest. Első akciójuk az volt, hogy Budapestre csábították a Columbiát, hogy itt forgassák le az Én, a kémet, ám a produkció nagyot hasalt a pénztáraknál. Nagyon sokat kerestek viszont a Terminator 3-mal és gigantikusat buknak ismét az Elemi ösztön 2-vel, mely csak kis jóindulattal nevezhető filmnek. 2008-ban eladták a Terminator-jogokat és bezárták a céget. Andrew G. Vajna Hollywoodban immár nyugdíjasnak számít, de a karrierjét tovább tudta építeni Magyarországon. Az Orbánkormány jóvoltából kormánybiztos lett. Kulturális tevékenységét nem igazán lehet sikeresnek elkönyvelni. - Elsősorban azért vagyunk itt, hogy a reputációnkat helyreállítsuk, és mindenkit megnyugtassunk, hogy igenis lesz magyar filmipar. Ehhez azonban időre van szükség - summázta mondandóját Vajna még 2011- ben Berlinben. 2013-ra viszont a magyar film piaci részesedése a „piaci statisztika alá” zuhant. Ellehetetlenültek a kisebb műfajok, csődbe mentek az artmozik, megszűntek a filmes szakfolyóiratok - röviden így foglalható össze a kormánybiztos nevével fémjelzett mozgóképes reform eredménye. Persze vannak a folyamatnak előnyei is: például a Vajna által létrehozott állami pénzosztó szerv, a Magyar Nemzeti Filmalap a filmtörvényi változások eredményeképpen függetlenné vált a mindenkori költségvetéstől, mivel éves büdzséjüket a hatos lottó adójának mintegy nyolcvan százaléka garantálja, ez pedig évente körülbelül hatmilliárd forintos tétel. A filmalaphoz eddig mintegy 15 milliárd forint folyt be és kb. nyolcmilliárd sorsáról döntöttek. A többit „fialtatják”. Andy Vajna 2012-re négy, tavalyra pedig nyolc egész estés nagyjátékfilm bemutatását ígérte. Ezeket a számokat persze nem sikerült tartani, csaknem három évnek kellett eltelnie, hogy ismét legyenek magyar filmek a magyar mozikban. (Az első fecskének ígért Liza, a rókatündér például csak 2015-ben kerül majd a mozikba.) Ez pedig akkora „rés”, hogy nem igazán lehet az ezzel járó károkat helyrehozni, mint ahogy a támogatás nélkül elsorvadt artmozihálózat, illetve a megszűnt szakkiadványok sem pótolhatók már. Ami pedig biztos: Vajna ismét hadilábon áll a számokkal. Noha korábban azt ígérte, hogy rentábilis filmeket készítenek majd, ez nem igazán sikerült a két „nézőknek szánt” művel, a Coming outtal és a Megdönteni Hajnal Tímeával sem. Az előbbi 285 millió forintba került és 187 millió forint bevételt termelt, az utóbbi 334 millió befektetésével 137,5 milliót. A kormánybiztos és csapata egy dologban tökéletesen konzekvens: ahol nem látják őket szívesen, ott nem erőltetnek semmit. Mivel a Magyar Filmművészek Szövetsége nem akart korábban együttműködni velük, a Magyar Filmszemle helyett alapított egy Magyar Filmhetet. A filmművész szövetség helyett meg létrehozta a Magyar Filmakadémiát. Azok az elméletek sem teljesen légből kapottak, melyek szerint Vajna egyfajta szuperproducerként tekint magára. Erre a legjobb példa az éveken át húzott Toldi-ügy volt. Miután a filmalap egyszer már támogatta Pálfi György produkcióját, ám a rendező szakmai (?) konfliktusba kerül Vajnával, nem volt kérdés, hogy ejteni fogják a Toldit, csak az volt a kérdés, hogy mikor. Szakmai körökben az a szóbeszéd járja, hogy Andy Vajna csalódott. A magyar piacon a lehetőségek ellenére nem lettek olyan szereplők, akik az új, magyar Rambót szállították volna. Ettől a ponttól kezdve itt már csak egy kérdés van: Andrew G. Vajna vajon mikor lépi majd meg, amit titokban mindenki vár tőle. Belevág egy újabb filmbe. Hogy megmutassa végre, hogy kell ezt csinálni. 2014. november 22., szombat | Népszabadság 5 Hétvége A Bajnai-rejtély LENGYEL LÁSZLÓ Temetetlen politikai holttest. Amíg az ellenzék el nem temeti a maga halottait, nem lesz ellenzék. Amíg az ellenzék meg nem leli azt a politikust, aki képes a civil mozgalmakat a politikaiakhoz, a politikai pártokat a civilekhez kapcsolni, addig nem lesz kormányváltó ellenzék. Amíg az ellenzék ki nem találja és fel nem építi kormányképes vezetőjét, nem fog hatalomra jutni, vagy ha hatalomra jut, nem KENTAURBESZÉD lesz képes kormányozni. Amíg a magyar társadalom nem teremt egy politikai csapatot, amely képes a társadalom ordító vagy suttogó kérdéseit és kéréseit meghallani és azokra párbeszédben hiteles és érthető válaszokat adni, addig Magyarországon nem lesz megoldás. Bajnai Gordon temetetlen politikai holtteste itt fekszik kiterítve. Tetszik, nem tetszik, ő volt az ellenzék és 2012 októberében az egész magyar társadalom reménye, azután legnagyobb csalódása. Ma, amikor az orbáni autokrata rendszernek sikerült három megsemmisítő vereséget mérnie az ellenzékére és azután tízezreket magára lázítva az utcára vinnie, érzékelhetjük, hogy mekkora tétet játszottünk el. Nem igaz, hogy a Bajnai-megoldás eleve bukásra volt ítélve. Nem igaz, hogy Orbán Viktor tévedhetetlen és legyőzhetetlen. Reális esély volt egy parlamenti, egy európai parlamenti és egy budapesti önkormányzati győzelemre. A társadalom elégedetlensége és a radikális változtatás igénye nagyon is létezett. Az ellenzéki mozgalmak, pártok, vezetők s köztük a legtöbb reményt nyújtó Bajnai, nem tudták a társadalom igényét kielégíteni. Nem a gyújtó hangú szónoklat, nem az „Orbán Viktor mondjon le” hiányzott, hanem a kormányképes, hiteles alternatíva. 2010 és 2014 között volt éppen elég mozgalom. Ingerült, egyetlen célra mozgósított éppúgy, mint vidám és sokágú: Szolidaritás, Milla, HaHa. Se jobbak, se rosszabbak nem voltak a maiaknál. E mozgalmak súlyát csak átmenetileg adhatta a tömeg és a konkrét cél elérése. Igazi súlyuk és befolyásuk attól lehetett volna, ha megtalálják a tekintélyelvű és korrupt rendszerrel, hatalmi elittel szembeni stratégiai alternatívát, a másként, a jobban kormányzás alternatíváját. Bajnai Gordon 2012 októberében úgy bontott zászlót, hogy meghozza a várva várt kormányképes csapatot, programot, társadalmi párbeszédet és megbékélést, politikai szabadságot, az egyenlőtlenség csökkentését, fenntartható gazdasági növekedést Európával Európában. Olajággal jött, a harcok végét, az ésszerűség és a normalitás, a biztonság és a szolidaritás megteremtését ígérte. Magyarország nemzetközi megbecsülésének visszaszerzését. Hittek neki? Igen, hittek neki. Támogatták? Igen, támogatták. Bajnai Gordon rejtélye, hogy miért nem tudott kitartani eredeti szándéka és forgatókönyve mellett. Független miniszterelnök, aki szakértő csapatot hoz és ernyőt tart az ellenzéki pártok és mozgalmak felé. Aki társadalmi párbeszédet folytat, szembesülve és szembesítve a kegyetlen magyar valósággal. Ám csapatszervezés és társadalmi párbeszéd helyett pártpolitikai csatározásokba bonyolódott, majd önálló párt alapításába fogott. Nem a társadalomhoz, a pártok választóihoz fordult a pártvezetések ezerfejű hidrájával folytatott harcban, nem a nyilvánosság fegyverét használta a különböző pártok Jágóival szemben, hanem hagyta magát levinni a sárba, büdös, ronda iszapbirkózásba. Nem embereket, gondolatokat, csapatokat gyűjtött, hanem visszazárta magát abba az elitbe, amelytől meg akart szabadulni, és amelynek kisöprését éppen jövendő választóinak ígérte. Szörnyű volt látni, ahogy a mocsár lépésről lépésre a mélybe húzta. Mint igazi politikai skizofrén, tisztán látó agyával pontosan tudta, hogy rossz felé megy, de politikai képzelgései, dühei, sérelmei vonzották ebbe a mocsárba. Úgy nyögte, kiáltotta, hogy nem akarok magyar politikus lenni, ahogy Nyilas Misi, hogy nem akar debreceni diák lenni. Osztozott a társadalom önsorsrontó előítéletében, amely a politikát aljas, hazug és korrupt pártpolitikával, gyalázatos erőszakkal azonosítja, és nem érti, hogy a politika lehet tisztességes mesterség is, amikor társadalmi érdekeket is és értékeket összehangolunk, amikor a közjóért hadakozunk. Tudta, hogy meg kellene kockáztatnia egy nyugat-európai mintájú szavazást az ellenzék vezetéséről. El is fogadta, rá majd visszahátrált, mondván, n csak listát adnánk az ellenfeleink kezébe. Tudta, hogy ki kellene kényszerítenie egy váltást az MSZP élén, de nem tudta kimondani a vezetők előtt: én vagyok ők a miniszterelnök-jelöltetek, gyertek utánam! Tudta, hogy a társadalmi gondokkal, a kormányzással kellene foglalkoznia, mégis állandóan pártpolitikai sakkhúzásokon gondolkodott. Tudta, hogy szakértő csapatokkal a jövendő stratégiai céljairól és azok taktikaitechnikai megvalósításáról kellene beszélgetnie, de erre volt a legkevesebb ideje. Tudta, hogy közösen kellene kialakítania egy világképet, megfogalmazni az orbáni autokrácia liberális demokrata, nyitott társadalmi ellenvilágát, de nem volt hozzá ereje s talán képessége sem. Tudta, hogy el kellene indulnia a fővárosért, meg is nyerné, megígérte, mégis visszahátrált. Tudta, hogy a legrosszabbkor hagyja itt a pártját és a politikai oldalát, mégis elment. Ember formájúbb volt, mint bármelyik politikus. Hibái és vétkei is emberi, és nem politikusi hibák és vétkek. Talán ezért fájóbbak. Egy neomachiavelliánus politikus eszközként használ és eldob - így természetes. De Bajnai érző szívű, felelősséggel bíró ember. Bizalmat hirdetett, és senkiben sem bízott önmagában sem. Hitt a lojalitásban, az adott szóban. Nem volt lojális, és nem tartotta a szavát. Emberek idejüket, pénzüket, néha életüket tették rá, nem viszonozta. Rendes és tisztességes ember volt, aki végül mindenkit cserbenhagyott. Legelőször valószínűleg 2012. októberi önmagát. Maga sem tudta, hogy mikor árulta el magát, de azt érezte, hogy belső magjában tört el valami. Mire a választásokhoz ért, már megkínzott és önvádaktól gyötört, kiégett politikussá vált. Hívei és barátai, akik a magyarországi modernizációs kisebbségből, nagyrészt tanult és gondolkodó, nyitott és szabadságra vágyó, nyugati életvilágra vágyó fiatalokból kerültek ki, először értetlenül, aztán dühösen és sértetten nézték. Bajnai bukásával 2014 tavaszán ők is elbuktak. Kiben hittünk? Miért hittünk? Mit rontottunk el? Ennyire hülyék lettünk volna? Ennyire rossz az emberismeretünk? Az idősebbek és a hozzá közelebb állók szinte vele haltak. Nem szégyellem bevallani, hogy Bajnai holtteste mellett, vérző, talán halálos sebbel ülök. Szerettem. Hittem benne. Segítettem. És elvesztettem. Sziszüphosz érezhetett így, amikor a hegytetőn a szikla kicsúszott markoló kezéből és zúdult le a mélybe. A temetés talán most megy végbe a Lánchídon és a Kossuth téren. A felemelt világító telefonok lehettek volna a fényei. A végtelen, sértett és könyörtelen csend körülötte a legszomorúbb temetési beszéd. A gyászmunka nem lesz rövid, mert új és más vezetőt kell találni helyette. Politikai fejfáján ez áll: Bajnai Gordon 2009- 2013. Ez az élet és ez a halál méltó arra, hogy tanuljunk belőle. A kezdet: 2012 októbere, amikor Bajnai Gordon volt „az egész magyar társadalom reménye” FOTÓK: KURUCZ ÁRPÁD