Népszabadság, 2015. május (73. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-16 / 114. szám

2015. május 16., szombat • www.nol.hu NÉPSZABADSÁG Rejtett kamera Doros Judit Mi a baj azzal, ha közmunkásokat munka közben lefilmeznek, s olyan szemüveggel „figyelnek meg”, ame­lyikbe rejtett kamerát építettek? Az ózdi polgármester szerint sem­mi, s ezt az elvet sokan vallják rajta kívül. Dolgozzon a pernahajder, s ak­kor nem kell tartania attól, ha felvé­tel készül róla - mondják. Ráadásul a helyi hivatal közhírré tette a köz­munkások munkarendjét, miszerint minden óra utolsó öt percében me­hetnek csak el pisilni, akkor pihen­hetnek, illetve reggel nyolc órakor van egy negyedórás étkezési szüne­tük, így most egy kicsit minden ózdi a közmunkások főnökének érzi ma­gát. Elmehet mellettük peckesen, mutogathat az órájára, mondhat­ja, hogy „ne támaszkodj a kapán kis haver, mert még csak tizenegy óra negyven van”. S jöhet a hivatali dol­gozó, akinek a kezét sem kell hasz­nálnia a filmezéshez, mert a szem­üvegébe van beépítve a rejtett kame­ra. Azzal rögzíti majd, hogy megfe­lelő ütemben dudvázott-e a három éve még rendes állásban, lakatos­ként dolgozó férfi, akit harmincöt év munkaviszony után tettek lapát­ra. Most havi ötvenegyezer forintért kapál, és kénytelen tűrni, hogy még az óvodások is beszólhatnak neki, ha véletlenül lazsálni látják. Ha ezt a nyilvánvalóan elfogad­hatatlan rendeletet mégis elfogad­nánk, akkor mindjárt adódik a kér­dés: miért nem filmezik reggeltől es­tig az ózdi polgármestert is? Vagy az alpolgármestert? A jegyzőt? Csak van olyan fontos az egész város ügye, mint három muskátli megfelelő be­ültetése a fellazított ágyásokba! Az ózdi „megfigyelési ügy” semmi másról nem szól, csak az erőfitogta­tásról, a hatalom és az annak kiszol­gáltatottak dermesztően egyenlőtlen viszonyáról. Ha valóban a közmunka, és nem a közmunkások ellenőrzése lenne a cél - miként azt a polgármester azután nyilatkozta, hogy az adatvédelmi biz­tos aggályosnak találta az ózdi ren­deletet - ahhoz nem kellene csúcs­technológiás szemüveg, de még ké­zi kamera sem. A munkának ugyan­is egyetlen ismérve, hogy el van vé­gezve, vagy sem. Az én szerkesztőm sem nézi most, milyen sebességgel nyomkodom egymás után a betű­ket, kimentem-e két mondat között megkavarni a csirkepörköltet, vagy futottam-e pihenésképp két kört a parkban, mielőtt nekiláttam. Kész van vagy nincs. Jó vagy rossz. En­­­nyi a lényeg. A „termék”, vagyis a jól kigazolt ágyás, a rendesen beültetett facse­mete, a megfelelően kitisztított víz­elvezető árok a közmunkások eseté­ben is ellenőrizhető. Akár naponta kimehet a munkafelügyelő, s több­ször, több szakaszban rápillanthat a munka tárgyára, nézhet minőséget, szakszerűséget. Le is fotózhatja, ha úgy tartja kedve. Ám akkor azonnal kibukna a közmunkaprogram rákfe­néje, vagyis hogy nem valamiért, ha­nem valami helyett hozták létre ezt az egész elhibázott programot. Nem a valódi munka a lényege, hanem a megrendszabályozás. SZEDD KI, SANYI! Csak ezen a képen öt ember asszisztál ah­hoz, hogy Fazekas Sándor földművelés­­ügyi miniszter be­gyújtson egy eldobott műanyag palackot a Tisza-tavon. A tárca­vezető épp a szemét­­gyűjtést népszerűsíti a TeSzedd! akció ke­retében. Ám a kép inkább a szenvtelen­­ségre mutat rá: ha valaki ezt a palackot nem dobja el a gyö­nyörű vízparton, a miniszter sem hozza magát kínos helyzet­be mások munkaide­jét és üzemanyagát pazarolva. FOTÓ: MTI - KOMKA PÉTER I Az államtitkár összeakad Most már tényleg nem tűr halasztást a budai Vár 200 milliárd forintos fel­újítása, legelőbb is a palotáé. Leg­utóbb épp erről beszélt egy építésze­ti konferencián L. Simon államtitkár is, aki egészen új megvilágításba he­lyezte a beruházást. Amint az a 444.hu-n Haszán Zol­tán tudósításában olvasható, az ál­lamtitkár elmondta, hogy a felújított palota nemcsak kulturális felada­tot lát majd el, de reprezentatív ál­lami funkciók befogadására is alkal­massá kell tenni. A mostani helyzet ugyanis tarthatatlan. Különféle álla­mi ünnepek alkalmával az állami ve­zetők és vendégeik nem jutnak ren­desen ételhez, mert „amikor átmen­nek a kupolateremből koccintani és enni a Parlament legnagyobb termé­be, a Vadászba, útközben már szabá­lyos lökdösődés alakul ki”. És ugyan­ez a helyzet a Sándor-palotában is. „L. Simon nemrég volt ott egy 260 fős fogadáson, de állandóan össze­akadt a pincérekkel és a vendégek­kel, pedig csak állófogadás volt, nem is ültetett”, olvasni a tudósításban, de jellemző az is, hogy amikor a Várkert Bazárt sikerült először átadni, akkor ,Áder János államfő is élénken ér­deklődött, hogy van-e benne nagy terem tisztességes fogadásoknak”. Ez tényleg szörnyű. Mi magunk ugyan nem járunk minden héten fogadásra, sőt egyáltalán nem já­runk, de el tudjuk képzelni, milyen lehet állandóan pincérekbe ütköz­ni, amint fejük fölé emelt tálcával egyensúlyoznak a svédasztalok fe­lé, hogy pótolják a percenként ki­fogyó töltött káposztát, libamájas szendvicset és szürkemarhapörköl­tet. Agyon kell őket lövetni, taná­csolnánk legszívesebben L. Simon államtitkárnak, de hát a parlamen­ti őrség még az elektromos sokkoló használatát is csak most tanulja. Rá­adásul a hírek szerint Szijjártó kül­ügyminiszter 700 négyzetméteres luxusvillájának totális átalakítása se fejeződött be, pedig ehhez a hajlék­hoz személyesen a miniszterelnök is nagy reményeket fűzött, rámutatva, hogy ekkora házban már méltó mó­don lehet majd fogadni a Budapes­ten tolongó külföldi delegációkat, Merkel asszonyt, Obama elnököt, az egész uniós vezérkart. Hanem azt nem értjük mi, hogy miért kell ragaszkodni a teremhez, ahol tényleg egymást tapossák a no­­tabilitások a füstölt lazacos, szarvas­­sztékes, gombaragus tálak előtt, egy­más feje fölött átnyúlva, nyakkendőt a muflongulyásba lógatva, miközben kések és villák hullnak alá csöröm­pölve a padlóra, mert ha feljebbvaló tűnik fel, meghajolva illik üdvözölni. Tessék példát venni Tállai államtit­kárról, a nagy focibarátról és klubel­nökről, aki egy róla készült fényké­pen egyenesen a futballpályára ki­vitt terített asztalnál fogyaszt kol­bászt szalonnával és kevéske pörc­­cel; nincs se kés, se villa, csak ha­rapás van, az ember nyomban oda­­képzeli hozzá a diszkrét böfögést is, ahogy azt kell. Jó, nem lehet minden államtitkárnak saját futballpályája, hogy háborítatlanul zabálhasson két pofára, de akkor is. Hanem hogyan van az, hogy ami­kor meghitt ünnepeken kilométeres sor áll, példának okáért, az Astori­ától a Blaha Lujza téri ételosztó sá­torig, akkor soha nincs lökdösődés, összeakadás; az emberek, ha lehaj­tott fejjel is, de fegyelmezetten vár­nak a sorukra. Holott egyik se kifi­nomult kultúrájú államtitkár, azt se tudják, hogy a kenyeret nem harap­ni, hanem tömi illik, és hogy nem tunkoljuk ki a gulyásleves alját. Igaz, mindig vigyáz is rájuk vagy harminc rendőr. Nem volna rossz megoldás ez a Vadászteremben vagy a Sándor­­palotában sem; nem vennénk a szí­vünkre, ha állami feladatainak el­látása közben akárcsak egyetlen ál­lamtitkárunk is éhen maradna. Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom munkatársa SZABADRÚGÁS Vélemény 19 Törvényesség, erkölcsösség, szakmaiság - így szól az Országos Ro­ma Önkormányzat vállalása. A hármas jelszó akkor sem változott, amikor az elnöki székben Hegedűs István váltotta az onnan sa­ját elhatározásából távozó Farkas Flórián fideszes képviselőt, aki­­ nyilván magasabb szempontoktól vezérelve - fontosabbnak ítél­te, hogy megtartsa parlamenti mandátumát. A gépezet egész jól működött. Legalábbis a közelmúltig. Az éj­jeliedény tartalmát az LMP-s Hadházy Ákos kezdte el látványosan borogatni, majd egyre nagyobb lendülettel folytatta az ellenzéki roma képviselőkből alakult alternatív vizsgálóbizottság. Hömpö­lyög a szmötyi rendesen. Véletlenül sem szeretnénk azt a látszatot kelteni, mintha a nagypolitikában és a gazdasági életben folyó pénzlenyúlásoknak a cigány közélet akár csak a nyomába érhetne. Nagyságrendi kü­lönbségek vannak. El kell ismerni azonban, hogy ebben az egyen­lőtlen versenyben a cigányság képviseletére felesküdött roma po­litikusok egy része feltűnő szorgalommal igyekszik ledolgozni hát­rányát. Az uniós támogatások jóvoltából milliárdok mozognak a roma integráció néven tálalt bizniszben, ennyiből azért már szé­pen lehet szakítani. A nyilvánosságra hozott kimutatások szerint tíz- és százmilliók mentek el állítólagos tanulmányokra, túlárazott autóbérlések­re, bútorvásárlásokra, utazásokra, ingatlanokra, postaköltségek­re, semmilyen látható eredményt nem produkáló rendezvényekre, észrevehetetlen sajtópropagandára, reprezentációra, jutalmakra. És még ki tudja, mi minden másra. Az országos önkormányzat gazdasági vezetője nemrég még az­zal próbálta nevetségessé tenni a „vádaskodókat”, hogy nincsenek tisztában a tizedesvesszők jelentőségével. A minap viszont ugyan­ez a gazdasági vezető már azon háborgott, hogy olyan közgyűlési előterjesztésekhez kanyarítják oda a nevét, amelyekről vele senki nem egyeztetett. Tiltakozása nem maradt hatástalan: villámgyor­san megszűnt a munkaviszonya. A tényleges hatalom annak a Farkas Flóriánnak a kezében össz­pontosul, akit Orbán Viktor nevezett ki a cigányügy legfőbb poli­tikai komisszárjává, miniszterelnöki biztossá. Farkas a mostani, Kisvárdán rendezett közgyűlésen is megjelent, de - tudósított Ká­­csor Zsolt kolléga - csupán egyetlen érdemi bejelentése volt. Az, hogy legyen már vége az ülésnek, mert nagyon éhes. A kisvárdai közgyűlésen az ellenzék magára maradt, a többség úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Közben fel­jelentések sora született, nyomozás folyik, iratlefoglalások történ­nek. Már az is roppant kínos lesz, ha a vádaknak csak a töredéke bizonyítást nyer. Kolompár Orbánt, aki a szocialisták idején volt elnök, ennél kevesebbért börtönbe küldték. Az Országos Roma Önkormányzat működéséből pillanatnyilag három dolog hiányzik: a törvényesség, az erkölcsösség és a szak­maiság. Tus Boda András „A Magyar Paralimpiai Bizottság megerősítette, hogy gazdálko­dása szabályos, ésszerű és transzparens, valamint azt, hogy poli­tikamentes civil szervezetként működik” - így tájékoztatta a Ma­gyar Paralimpiai Bizottság nemzetközi ernyőszervezetét „a kiala­kult helyzetről”. Az újabb kétségbeesett magyarázkodási kísérlet­ből kiderül: Gömöri Zsolt, a testület elnöke sportolóhoz méltó ki­tartással küzd igazáért, még inkább pozíciójáért és rejtélyes, más­fél milliósnak tartott havi fixáért. Tegyük hozzá gyorsan: ugyanez a mondat teszi világossá azt is, hogy Gömöri Zsolt küzdelmében már a leghalványabb nyoma sincs a sportszerűségnek. Itt van mindjárt a szabályosnak vélt gazdálkodás. A jogászok szerint sem törvénytelen az, hogy az általa vezetett bizottságtól fel­vett hárommillió forintot lakáshitele végtörlesztésére, de az már erősen kétségessé teszi a tranzakciót, hogy miből állták a segélyt. Az ugyanis magától a végtörlesztés-támogatást felvető bizottsági alelnöktől - a nyilvánvalóan „politikamentes” miniszterelnöki biz­tostól -, Deutsch Tamástól tudható, hogy szponzorpénzből fizet­ték a támogatást. A szponzorpénzt azonban, miként arra az egyik nagy partnercég is rávilágított, a sportolók támogatására szánták, nem pedig az elnök lakáshitelére. Lehet persze hecckampányt meg politikai támadást emlegetni, de ettől még az történt: a pénzt nem arra költötték el, mint amire kapták. Az ésszerűség kapcsán is akadhatnak kétségek. Szívesen meg­hallgatnánk például Gömöri elnököt, amint a Nemzetközi Paralim­­piai Bizottság vezetőségét próbálja meggyőzni arról: munkakon­centrációja javítása érdekében sokkal racionálisabb döntés volt la­káshitelére költeni, mint mondjuk edzőtáborra. Keressük egy ide­je a rációt abban is, vajon miért kap hárommilliós gyorssegélyt egy olyan elnök, aki abban az évben 8,4 millió forintot keresett, 17 mil­liós jutalmat kasszírozott, emellett munkája során a szponzorpén­zek után jutalékra, valamint a saját maga vezette bizottsággal üzle­telő cége profitj­ára is számíthatott? Egyelőre a pofátlan cinizmust és nem az ésszerűséget látjuk abban a megnyilatkozásában is, amely­ben azzal érvelt a hiteltámogatás elfogadása mellett: ez a lehetőség minden köztisztviselőnek járt. Ebből pedig egyenesen következik az: magára vessen az a köztisztviselő, aki nem kért ilyen támogatást. Az éhbérért dolgozó paralimpikonok, a szomorú szelfikkel tiltako­zó szociális munkások, az utcán tüntető ápolók, a szupermarketek pénztárosai, a közmunkások és a többi néhány millió magyar meg­verte a fejét a falba, amiért nem megfelelő munkáltatóhoz szerző­dött. És ha már eljutottunk az ésszerűtlenségig: az a Gömöri Zsolt büszkélkedik transzparenciával, aki többszöri kérdésre sem árulja el, hogy pontosan mennyi a fizetése most, milyen üzleti érdekeltsé­gei vannak, azok mekkora forgalmat bonyolítanak? Gömöri Zsolt, az egykori vívó ebben a küzdelemben, a háta mö­gött Deutsch Tamással, még fenn van a páston, és hadonászik is dühödten. Pedig már rég vesztett.

Next