Népszabadság, 2015. május (73. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-16 / 114. szám
2015. május 16., szombat • www.nol.hu NÉPSZABADSÁG Rejtett kamera Doros Judit Mi a baj azzal, ha közmunkásokat munka közben lefilmeznek, s olyan szemüveggel „figyelnek meg”, amelyikbe rejtett kamerát építettek? Az ózdi polgármester szerint semmi, s ezt az elvet sokan vallják rajta kívül. Dolgozzon a pernahajder, s akkor nem kell tartania attól, ha felvétel készül róla - mondják. Ráadásul a helyi hivatal közhírré tette a közmunkások munkarendjét, miszerint minden óra utolsó öt percében mehetnek csak el pisilni, akkor pihenhetnek, illetve reggel nyolc órakor van egy negyedórás étkezési szünetük, így most egy kicsit minden ózdi a közmunkások főnökének érzi magát. Elmehet mellettük peckesen, mutogathat az órájára, mondhatja, hogy „ne támaszkodj a kapán kis haver, mert még csak tizenegy óra negyven van”. S jöhet a hivatali dolgozó, akinek a kezét sem kell használnia a filmezéshez, mert a szemüvegébe van beépítve a rejtett kamera. Azzal rögzíti majd, hogy megfelelő ütemben dudvázott-e a három éve még rendes állásban, lakatosként dolgozó férfi, akit harmincöt év munkaviszony után tettek lapátra. Most havi ötvenegyezer forintért kapál, és kénytelen tűrni, hogy még az óvodások is beszólhatnak neki, ha véletlenül lazsálni látják. Ha ezt a nyilvánvalóan elfogadhatatlan rendeletet mégis elfogadnánk, akkor mindjárt adódik a kérdés: miért nem filmezik reggeltől estig az ózdi polgármestert is? Vagy az alpolgármestert? A jegyzőt? Csak van olyan fontos az egész város ügye, mint három muskátli megfelelő beültetése a fellazított ágyásokba! Az ózdi „megfigyelési ügy” semmi másról nem szól, csak az erőfitogtatásról, a hatalom és az annak kiszolgáltatottak dermesztően egyenlőtlen viszonyáról. Ha valóban a közmunka, és nem a közmunkások ellenőrzése lenne a cél - miként azt a polgármester azután nyilatkozta, hogy az adatvédelmi biztos aggályosnak találta az ózdi rendeletet - ahhoz nem kellene csúcstechnológiás szemüveg, de még kézi kamera sem. A munkának ugyanis egyetlen ismérve, hogy el van végezve, vagy sem. Az én szerkesztőm sem nézi most, milyen sebességgel nyomkodom egymás után a betűket, kimentem-e két mondat között megkavarni a csirkepörköltet, vagy futottam-e pihenésképp két kört a parkban, mielőtt nekiláttam. Kész van vagy nincs. Jó vagy rossz. Ennyi a lényeg. A „termék”, vagyis a jól kigazolt ágyás, a rendesen beültetett facsemete, a megfelelően kitisztított vízelvezető árok a közmunkások esetében is ellenőrizhető. Akár naponta kimehet a munkafelügyelő, s többször, több szakaszban rápillanthat a munka tárgyára, nézhet minőséget, szakszerűséget. Le is fotózhatja, ha úgy tartja kedve. Ám akkor azonnal kibukna a közmunkaprogram rákfenéje, vagyis hogy nem valamiért, hanem valami helyett hozták létre ezt az egész elhibázott programot. Nem a valódi munka a lényege, hanem a megrendszabályozás. SZEDD KI, SANYI! Csak ezen a képen öt ember asszisztál ahhoz, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter begyújtson egy eldobott műanyag palackot a Tisza-tavon. A tárcavezető épp a szemétgyűjtést népszerűsíti a TeSzedd! akció keretében. Ám a kép inkább a szenvtelenségre mutat rá: ha valaki ezt a palackot nem dobja el a gyönyörű vízparton, a miniszter sem hozza magát kínos helyzetbe mások munkaidejét és üzemanyagát pazarolva. FOTÓ: MTI - KOMKA PÉTER I Az államtitkár összeakad Most már tényleg nem tűr halasztást a budai Vár 200 milliárd forintos felújítása, legelőbb is a palotáé. Legutóbb épp erről beszélt egy építészeti konferencián L. Simon államtitkár is, aki egészen új megvilágításba helyezte a beruházást. Amint az a 444.hu-n Haszán Zoltán tudósításában olvasható, az államtitkár elmondta, hogy a felújított palota nemcsak kulturális feladatot lát majd el, de reprezentatív állami funkciók befogadására is alkalmassá kell tenni. A mostani helyzet ugyanis tarthatatlan. Különféle állami ünnepek alkalmával az állami vezetők és vendégeik nem jutnak rendesen ételhez, mert „amikor átmennek a kupolateremből koccintani és enni a Parlament legnagyobb termébe, a Vadászba, útközben már szabályos lökdösődés alakul ki”. És ugyanez a helyzet a Sándor-palotában is. „L. Simon nemrég volt ott egy 260 fős fogadáson, de állandóan összeakadt a pincérekkel és a vendégekkel, pedig csak állófogadás volt, nem is ültetett”, olvasni a tudósításban, de jellemző az is, hogy amikor a Várkert Bazárt sikerült először átadni, akkor ,Áder János államfő is élénken érdeklődött, hogy van-e benne nagy terem tisztességes fogadásoknak”. Ez tényleg szörnyű. Mi magunk ugyan nem járunk minden héten fogadásra, sőt egyáltalán nem járunk, de el tudjuk képzelni, milyen lehet állandóan pincérekbe ütközni, amint fejük fölé emelt tálcával egyensúlyoznak a svédasztalok felé, hogy pótolják a percenként kifogyó töltött káposztát, libamájas szendvicset és szürkemarhapörköltet. Agyon kell őket lövetni, tanácsolnánk legszívesebben L. Simon államtitkárnak, de hát a parlamenti őrség még az elektromos sokkoló használatát is csak most tanulja. Ráadásul a hírek szerint Szijjártó külügyminiszter 700 négyzetméteres luxusvillájának totális átalakítása se fejeződött be, pedig ehhez a hajlékhoz személyesen a miniszterelnök is nagy reményeket fűzött, rámutatva, hogy ekkora házban már méltó módon lehet majd fogadni a Budapesten tolongó külföldi delegációkat, Merkel asszonyt, Obama elnököt, az egész uniós vezérkart. Hanem azt nem értjük mi, hogy miért kell ragaszkodni a teremhez, ahol tényleg egymást tapossák a notabilitások a füstölt lazacos, szarvassztékes, gombaragus tálak előtt, egymás feje fölött átnyúlva, nyakkendőt a muflongulyásba lógatva, miközben kések és villák hullnak alá csörömpölve a padlóra, mert ha feljebbvaló tűnik fel, meghajolva illik üdvözölni. Tessék példát venni Tállai államtitkárról, a nagy focibarátról és klubelnökről, aki egy róla készült fényképen egyenesen a futballpályára kivitt terített asztalnál fogyaszt kolbászt szalonnával és kevéske pörccel; nincs se kés, se villa, csak harapás van, az ember nyomban odaképzeli hozzá a diszkrét böfögést is, ahogy azt kell. Jó, nem lehet minden államtitkárnak saját futballpályája, hogy háborítatlanul zabálhasson két pofára, de akkor is. Hanem hogyan van az, hogy amikor meghitt ünnepeken kilométeres sor áll, példának okáért, az Astoriától a Blaha Lujza téri ételosztó sátorig, akkor soha nincs lökdösődés, összeakadás; az emberek, ha lehajtott fejjel is, de fegyelmezetten várnak a sorukra. Holott egyik se kifinomult kultúrájú államtitkár, azt se tudják, hogy a kenyeret nem harapni, hanem tömi illik, és hogy nem tunkoljuk ki a gulyásleves alját. Igaz, mindig vigyáz is rájuk vagy harminc rendőr. Nem volna rossz megoldás ez a Vadászteremben vagy a Sándorpalotában sem; nem vennénk a szívünkre, ha állami feladatainak ellátása közben akárcsak egyetlen államtitkárunk is éhen maradna. Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom munkatársa SZABADRÚGÁS Vélemény 19 Törvényesség, erkölcsösség, szakmaiság - így szól az Országos Roma Önkormányzat vállalása. A hármas jelszó akkor sem változott, amikor az elnöki székben Hegedűs István váltotta az onnan saját elhatározásából távozó Farkas Flórián fideszes képviselőt, aki nyilván magasabb szempontoktól vezérelve - fontosabbnak ítélte, hogy megtartsa parlamenti mandátumát. A gépezet egész jól működött. Legalábbis a közelmúltig. Az éjjeliedény tartalmát az LMP-s Hadházy Ákos kezdte el látványosan borogatni, majd egyre nagyobb lendülettel folytatta az ellenzéki roma képviselőkből alakult alternatív vizsgálóbizottság. Hömpölyög a szmötyi rendesen. Véletlenül sem szeretnénk azt a látszatot kelteni, mintha a nagypolitikában és a gazdasági életben folyó pénzlenyúlásoknak a cigány közélet akár csak a nyomába érhetne. Nagyságrendi különbségek vannak. El kell ismerni azonban, hogy ebben az egyenlőtlen versenyben a cigányság képviseletére felesküdött roma politikusok egy része feltűnő szorgalommal igyekszik ledolgozni hátrányát. Az uniós támogatások jóvoltából milliárdok mozognak a roma integráció néven tálalt bizniszben, ennyiből azért már szépen lehet szakítani. A nyilvánosságra hozott kimutatások szerint tíz- és százmilliók mentek el állítólagos tanulmányokra, túlárazott autóbérlésekre, bútorvásárlásokra, utazásokra, ingatlanokra, postaköltségekre, semmilyen látható eredményt nem produkáló rendezvényekre, észrevehetetlen sajtópropagandára, reprezentációra, jutalmakra. És még ki tudja, mi minden másra. Az országos önkormányzat gazdasági vezetője nemrég még azzal próbálta nevetségessé tenni a „vádaskodókat”, hogy nincsenek tisztában a tizedesvesszők jelentőségével. A minap viszont ugyanez a gazdasági vezető már azon háborgott, hogy olyan közgyűlési előterjesztésekhez kanyarítják oda a nevét, amelyekről vele senki nem egyeztetett. Tiltakozása nem maradt hatástalan: villámgyorsan megszűnt a munkaviszonya. A tényleges hatalom annak a Farkas Flóriánnak a kezében összpontosul, akit Orbán Viktor nevezett ki a cigányügy legfőbb politikai komisszárjává, miniszterelnöki biztossá. Farkas a mostani, Kisvárdán rendezett közgyűlésen is megjelent, de - tudósított Kácsor Zsolt kolléga - csupán egyetlen érdemi bejelentése volt. Az, hogy legyen már vége az ülésnek, mert nagyon éhes. A kisvárdai közgyűlésen az ellenzék magára maradt, a többség úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Közben feljelentések sora született, nyomozás folyik, iratlefoglalások történnek. Már az is roppant kínos lesz, ha a vádaknak csak a töredéke bizonyítást nyer. Kolompár Orbánt, aki a szocialisták idején volt elnök, ennél kevesebbért börtönbe küldték. Az Országos Roma Önkormányzat működéséből pillanatnyilag három dolog hiányzik: a törvényesség, az erkölcsösség és a szakmaiság. Tus Boda András „A Magyar Paralimpiai Bizottság megerősítette, hogy gazdálkodása szabályos, ésszerű és transzparens, valamint azt, hogy politikamentes civil szervezetként működik” - így tájékoztatta a Magyar Paralimpiai Bizottság nemzetközi ernyőszervezetét „a kialakult helyzetről”. Az újabb kétségbeesett magyarázkodási kísérletből kiderül: Gömöri Zsolt, a testület elnöke sportolóhoz méltó kitartással küzd igazáért, még inkább pozíciójáért és rejtélyes, másfél milliósnak tartott havi fixáért. Tegyük hozzá gyorsan: ugyanez a mondat teszi világossá azt is, hogy Gömöri Zsolt küzdelmében már a leghalványabb nyoma sincs a sportszerűségnek. Itt van mindjárt a szabályosnak vélt gazdálkodás. A jogászok szerint sem törvénytelen az, hogy az általa vezetett bizottságtól felvett hárommillió forintot lakáshitele végtörlesztésére, de az már erősen kétségessé teszi a tranzakciót, hogy miből állták a segélyt. Az ugyanis magától a végtörlesztés-támogatást felvető bizottsági alelnöktől - a nyilvánvalóan „politikamentes” miniszterelnöki biztostól -, Deutsch Tamástól tudható, hogy szponzorpénzből fizették a támogatást. A szponzorpénzt azonban, miként arra az egyik nagy partnercég is rávilágított, a sportolók támogatására szánták, nem pedig az elnök lakáshitelére. Lehet persze hecckampányt meg politikai támadást emlegetni, de ettől még az történt: a pénzt nem arra költötték el, mint amire kapták. Az ésszerűség kapcsán is akadhatnak kétségek. Szívesen meghallgatnánk például Gömöri elnököt, amint a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság vezetőségét próbálja meggyőzni arról: munkakoncentrációja javítása érdekében sokkal racionálisabb döntés volt lakáshitelére költeni, mint mondjuk edzőtáborra. Keressük egy ideje a rációt abban is, vajon miért kap hárommilliós gyorssegélyt egy olyan elnök, aki abban az évben 8,4 millió forintot keresett, 17 milliós jutalmat kasszírozott, emellett munkája során a szponzorpénzek után jutalékra, valamint a saját maga vezette bizottsággal üzletelő cége profitjára is számíthatott? Egyelőre a pofátlan cinizmust és nem az ésszerűséget látjuk abban a megnyilatkozásában is, amelyben azzal érvelt a hiteltámogatás elfogadása mellett: ez a lehetőség minden köztisztviselőnek járt. Ebből pedig egyenesen következik az: magára vessen az a köztisztviselő, aki nem kért ilyen támogatást. Az éhbérért dolgozó paralimpikonok, a szomorú szelfikkel tiltakozó szociális munkások, az utcán tüntető ápolók, a szupermarketek pénztárosai, a közmunkások és a többi néhány millió magyar megverte a fejét a falba, amiért nem megfelelő munkáltatóhoz szerződött. És ha már eljutottunk az ésszerűtlenségig: az a Gömöri Zsolt büszkélkedik transzparenciával, aki többszöri kérdésre sem árulja el, hogy pontosan mennyi a fizetése most, milyen üzleti érdekeltségei vannak, azok mekkora forgalmat bonyolítanak? Gömöri Zsolt, az egykori vívó ebben a küzdelemben, a háta mögött Deutsch Tamással, még fenn van a páston, és hadonászik is dühödten. Pedig már rég vesztett.