Munkás-Heti-Krónika, 1875 (3. évfolyam, 1–52. sz.)
1875-09-12 / 37. szám
37. szám. Egyes szám ára 5 kr. III. évfolyam nkás-Heti Krónika Társadalmi és gazdászati néplap. A magyarországi munkások közlönye. Szerkesztőség és kiadóhivatal: dob utcza 67. sz. ahová minden pénzküldemény intézendő. Előfizetési ár: Negyed évre 60 kr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hirdetmények: legolcsóbban számittatnak és az administráczióban elfogadtatnak. Megjelenik minden vasárnap magyar és német kiadásban. — Budapest, 1875. szeptember 12-én. Egy bóra 20 kr Úri zsiványok. A lapok a mult heteken párszor felszólaltak a fővárosban garázdálkodó „nasi-vasi"-féle rablójáték ellen, ez néhány napig megzavará az illető nasi- vasi-bankadókat s azon kávésokat, kik kávéházukban e játékot azért, mert részükre roppant hasznot hajt, tűrik. Néhány napig Budapesten nem adatott „nasi-bank"; pár napot vártak az illetők, míg a lapok lecsendesedtek — írja a,JP.N/',melyből e közleményt átveszszük — azóta folyik a játék, mintha semmi sem történt volna. Ha a lapok e játékkal többször foglalkoznának, könynyen véget lehetne vetni a „rosz"-nak, mely számos családokat tesz semmivé. A hazárdjáték egyes nemei: „makaó", „ferbli" mind semmik a„nasi,vasi"-hoz képest, mert e játékokban csak olykorolykor vehet valaki részt, míg a „nasi- vasi" „nyilvános társas hazard játék" lévén, s miután azt mindennap és „rendes" időben játsszák, sokakat csal magához, kik e játé- jkon utolsó fillérüket eljátszszák. Tudván ezeket - s ezt majd mindenki tudja — önkénytelenül felmerül a kérdés, hogy nincs-e Budapesten rendőrség, mely az illető nasi-vasi-bank-adókat befogja s a kávéháztulajdonosokat, kik e játékot tűrik s ahhoz pénzt előlegeznek, büntesse ? A dolog csaknem kimagyarázhatlan. (?) Két három biztos fordul meg a kávéházban, teljes nyugalommal megiszsza „feketé"jét s megy tovább, s azalatt egész kényelemmel félig nyitott ajtóknál játszanak az illetők. Tudom, hogy felszólamlásomnak nem sok eredménye lesz, ha csak a napilapok valamelyike erélyesen fel nem lép, mindazonáltal felszólamlok azon okból, mert tudom, hogy ha a „nasivasi bank" eltörültetnék, igen sokan áldanák azt, ki e nyilvános rablásnak véget vetett, más részről teszem ezt azon okból, mert közelget az iskolai év", melyre a bankárok nagyon számítanak, s nem ok nélkül. A fiatalság feljön Budapestre. Hányan fognak „nasivasi" t játszani, kik talán soha életükben sem játszottak kártyát, s hány fiatal ember — többet mondok, mert 12 évi tapasztalásból beszélek — tán a legszebb reményekre jogosító fiatal ember lesz a játék által semmivé ? Ezt csak az tudja, ki e játékot s a játszókat figyelemmel kiséri. — Ha nem tüntetnék e játék, nem volna itt az alkalom, mely már oly sokak romlását okozta. S nem lehetne e ezen bajon segíteni ? — Igen könnyen, ha a napilapok valamelyike e „rosz" ostorozásával fel nem hagy, s a rendőrség ennek következtében kötelességét teljesíteni kénytelen. Budapesten nem kell hónapokig utána járni, míg egy játékbarlangot felfedez; itt mindenki tudja, hol játszanak, s ha a rendőrség a kávést első esetben 100 frt, második esetben 200 frtt, és igy további ismétlés esetében pedig a kávési jog beszüntetéséével bünteti, egy hó alatt nincs „nasi vásibank".Ezt pedig könnyű volna megtenni mert mindenki tudja, hogy Budapesten a Szabadi-féle kávéházban s a „Hét választó"-ban mindennap játszanak „nasi-vasit". — De a közönség mindezt látja, csak a rendőrség nem látja ! Páris és a községkormány. — Irta Arnould Arthur. — (Francziából az „Arbeiter-Wochen-Chronik" számára fordította Kwasniewski G.; magyarra fordította K. V.) A községkormány törvényhozási működése. (Folytatás ) A túszokról( rendeleti1) egyhangúlag megszavaztatott, ha nem tévedek, Flourens és Duval meggyilkoltatása következtében, kik mindketten hadifogságba estek és agyonlövettek, az egyik, Flourens, egy zsandártiszt keze által, a másik, Duval, Vinoy decemberi tábornok parancsára és szeme láttára. Duval és Flourens a községkormány tagjai voltak, még pedig tábornokok a szövetségesek hadseregében. A halálukról való hír élénk fájdalmat és hatalmas elkeseredést okozott. Csakhamar mindenfelől jelentések érkeztek hozzánk, melyek konstatálták,hogy a versailliak hidegvérűen lemészároltatták hadifoglyainkat. Ha ezen borzalmas tetteknek igaz voltán még kétkedhettünk volna, vagy ha a magunk embereinek híreszteléseit túlzottaknak vehettük volna, ott kezünkben voltak a versailli hírlapok, melyek e gyilkosságokat örömrivalgásokkal jelentették, és kezünkben voltak Galifet kiáltványai ! Ezen hírek benyomása és a felháborodás uralma alatt lévén és azon szándéktól áthatva, hogy azon férfiak életét, kik a községkormány érdekében harczoltak, a marczangolási rendszer ellen biztosítsuk, néhány emberünk a túszokról szóló rendeletet hozták javaslatba, azaz: rendeletet azon férfiakról, kik az ellenségnek tagjai ugyan, de nálunk kezeseküt letartóztattak. E rendelet, mint mondom, egyhangúlag helybenhagyatott. Ma azonban azt vélem, hogy ez hiba volt s meglehet legsúlyosabbika azok közül, melyeket a községkormány elkövetett. Világosabban fejezem ki magamat. Forradalmi időkben nem szokás fenyegetőzni, nem szokás ellenségeit a hozott határozatokba beavatni, hanem rá kell csapni. Avagy Thiers helybenhagyatott-e különös rendeletet a versailli gyülekezet által, mely rendelet alapján aztán a hadifoglyok lemészároltattak ? Avagy Thiers adott-e ki ezen gyülekezet által oly rendeletet, mely meghagyta volna, hogy a versailli hadsereg azon esetre, ha Párisba bevonulna, a sebesülteket ágyaikban, a nőket, gyermekeket, vagyis hogy egyáltalán mindazokat, kik — akár aggastyán akár fiatal ember — magukat a szövetséges nemzetőrségbe fölvétették, lemészárolja ? Semmikép! Ő nem fogadtatott el előbb rendeletet a gyülekezet által, hanem lemészárolt ! A községkormány ellenben önszántából magára rabta egy rendeletnek végzeteit, mely borzasztó volt ugyan, habár a jogosultságnak tökéletesen megfelelt, de soha végre nem hajtatott. Egyébbiránt, ki tagadhatná, hogy a községi hadsereg hősies önkényteseinek életét nem kellett megóvni ? Ámde, hogy ily eredményt aratni lehessen, minden eszköz többet ért volna, mint az, melyre ők akadtak, anélkül hogy tulajdonképen el voltak volna szánva arra, hogy azt tényleg foganatba is fogják venni, mivelhogy a kérdéses rendelet a községkormány egész tartama alatt holt betű maradt! A versailliakat rettegésben kell tartani azt mondták. Beleegyezünk, de kérdjük: vájjon lehető volt-e ez ily módon ? Anélkül, hogy e rendeletnek (2) erkölcsi és törvényes megengedhetőségével foglalkoznánk, tisztázzuk a tényállást. Hogy ezen a túszokról hozott rendeletnek bármi valódi értéke legyen, szükséges volt volna, hogy a községkormánynak tényleg lettek legyen túszai, kik csakugyan olyanok is és kiknek életére Versailles bizonyos súlyt fektetett volna. Ámde márczius 18-ika óta mindezen, túszoknak beillő személyeknek alkalma volt a megszökésre s ki is használták ez alkalmat bőven, mivel a központi bizottság e tekintetben élő intézkedéseket nem tett volt. Túszok (azaz hadi kezesek) gyanánt — eltekintve a párisi érsek és Bonjean (3) tanácsnoktól — a községkormány egyebeket alig birt, mint néhány zsandárt, néhány városi rendőrt, néhány vén papot, néhány foglyot a ver