Népszava, 1882 (10. évfolyam, 1–53. sz.)
1882-09-17 / 38. szám
X. évfolyam. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal külső dob-utcza 33. sz. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide intézendők. Hirdetések jutányosan számíttatnak. TÁRSADALMI ÉS GAZDÁSZATI NÉPLAP. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYEIBudapest, szeptember 1xó 17-én. 31. szám. Előfizetés: Egész évre . . 2 frt. 40 kr. Félévre . . . „ 20 „ Negyedévre. . — „ 60 „ Egy hóra . . — „ 20 „ Egyes példány ára 5 kr. Előfizetéseket minden postahivatal elfogad. A szerencsejátékok. Ki az, ki nem ismeri Vespasian római császár azon mondatát: „a pénz szaga mindig jó, bármiből jöjjön is az?" midőn fia Titusz szemrehányásokat tett neki, hogy még a peczegödrökre is adót vet és Vespasian egy tallért tartott orra alá, kérdvén, minő szaga van annak. Épp ugy vannak, vagy legalább voltak némely államok a legújabb időkig. Mindenre adót vetettek, monopóliumot alapítottak, mindegy volt nekik, várjon azáltal, hogy valamely szokást a nép közt megszenvednek, erkölcsösebbé vagy erkölcstelenebbé lesz a nép, csak hogy jövedelmezzen. Legutolsó heti számunkban a mértékletességről szólottunk és megróttuk a kormányokat azért, hogy mit sem tesznek a mértékletesség előmozdítására a nép közt, sőt annak ellenkezőjét, a részegeskedést nem csak tűrik, hanem azt közvetve még előmozdítják, csupán csak azért, mert a borokra, sörre és minden szeszes italokra vetett adó igen jó jövedelmi forrás. Ép úgy van az a szerencsejátékkal. A kormányok megszenvedik, hogy a polgárok ezen bűnt és számtalan bűnök okozóját mindennap űzzék, mert ez az állampénztárt megtölti. Németországban egész a legújabb időkig voltak némely helyeken, kivált fürdőkben, játékbankok, melyekért a tulajdonosok a kormányoknak adót fizettek. Ilyenek voltak Kissingen, Homburg, Spaa, Baaden-Baaden, Ems, Pyrmont, Wiesbaden stb. Miért birtak csak fürdőhelyek ezzel a szabadalommal ? Talán egészségi szempontból? Várjon a nagy izgalom, mely az emberre jön, ha kártyázik, ha veszt vagy nyer, üdvös az egészségre ? Vagy talán azért, mert fürdőhelyeken oly nagyon unatkozik az ember, hogy unalomból kártyázik? A legtöbb fürdőhely a nagy világ gyálhelye, itt az ember többnyire csak finom társalgásu, művelt emberekkel találkozik s alig képzelhető, hogy ott unatkoznék. Vagy a fürdőhelyek magok oly unalmasak? Nem lesz az, a legtöbb fürdőhely gyönyörű vidékekben fekszik éa a természet szépségét alig lehet valahol annyira élvezni, mint éppen fürdőhelyeken. A fürdőhelyek látogatásának czélja a megrongált egészség helyreállítása, mindennél fogva a sétálás a szabadban, a friss lég beszívása mindenesetre egészségesebb, mint az ülés rekedt légy szobában a kártyaasztal mellett. Azonfelül nem a beteg fürdővendégek azok, kiket a zöld asztalnál találhatni, hanem azok, kik a kártyázásból mesterséget csinálnak, kik abból élnek, hogy embertársaikat megkoppaszszák, azokat koldusokká tegyék, ezáltal egész családokat nyomorba hajtanak. Ha a részegeskedés az embert barommá aljasítja, akkor a játék mindenkit tökéletesen elerkölcstelenít, jó lelkiismeretét elveszi, mert egy kártyás mit sem gondol azzal, ha felebarátját koldussá, ennek családját szerencsétlenné tette. Mi a szerencsejátékot nem tartjuk egyedül szenvedélynek, hibának, hanem valóságos bűnnek és az az állam, mely a szerencsejátékokat tűri, a játékos bűnrészesévé válik, azon állam pedig mely azt előmozdítja, arra csalja az embereket, még több mint bűnös, az főbűnös. Nálunk az állam a közönséges kártya és egyéb szerencsejátékokat igazgatási úton eltiltja, de azok legveszedelmesebbikét, azt, mely leginkább a köznépet, a szegény embert csábítja el és egészen elerkölcsteleníti azt, maga űzi. Ez az úgynevezett sorsjáték vagy lotteria. Az, hogy a néppel elhiteti, hogy 1© krajczárért néhány száz forintot nyerhet, anynyira csalogatja a játékra, hogy bizonyos számokat betesz és mennél kevésbé nyer, annál inkább neki dühödik a játéknak, nem egy, de négy öt különféle lotteriába tesz. A felületesen nevelt ember nem bírja előre azt kiszámolni, mennyi ezer, sőt millió változatosságot lehet számtanilag csinálni 90 számmal s így nem tudja, hogy mennyivel több valószínűség mutatkozik arra nézve, hogy veszítsen, sem hogy nyerjen. A kormány a lotteriánál úgyszólván bizonyos nyereségre játszik, a lotteria az államnak bizonyos évenkénti több milliót hoz be. Úgyszintén azt sem tudják sokan, hogy az állam minden számra egy bizonyos tőkét szánt, ha a nyereség azt a tőkét túlhaladja, a pénz ki nem fizettetett többre, mert ilyenkor azt mondják, hogy a szám túl van rakva. Ezer meg ezer példa van rá, hogy azok, kik nagyobb összegeket kockáztak bizonyos számokra, a kiszámolt nyereményt meg nem kapják és számtalan a példa arra, hogy egyesek, kik így jártak, az állam ellen pert indítottak, követelték a nyeremény kifizetését, a pert a királyi ügyész mint alpörös végtelenségig húzta-vonta, míg a nyerő meg nem halt és vagy ez, vagy örökösei egy krajczárt sem kaptak abból az összegből, melyet jogosan követeltek. A lotteria, az úgynevezett kis lutri már majdnem valamennyi európai czivilizált államban el van törölve, de nálunk még mindig létezik. A negyvennyolcas előtti időkben az ország rendei majdnem valamennyi országgyűlésen a lotteria eltörlését mint erkölcsrontót követelték, de soha sem tudták az kivívni. Az állam azt még mindig monopolizálja. Senki sem szólal föl újabb időben ezen a népre nézve oly káros intézmény ellen. Ez is azt mutatja, mennyire növekedett nálunk a korrupczió, a törvényhozó testület úgyszólván belenyugszik abban, hogy az erkölcsrontás mely az államnak jövedelmez, megmaradjon. A lotteria nem jobb a középkor nagy pápai bűnbocsánatoknál. Senki sem számítja ki azt, mennyit rabol el a lotteria a szegény embertől. Egy ember, ki minden két hétben csak egyszer tesz a lutriba, 10 krajczárjával 2 frt 60 krt veszit évenkint, ezért a pénzért gyermekeinek tankönyveket, irkákat vehetne, csizmáit foltoztathatná. De azoknak a száma, kik többet tesznek a lotteriába és nem egy, hanem több város lotteriájába tesznek, sokkal nagyobb. A munkás sajnálja a pénzt hírlapra adni, de kidobja azt lotteriára és az elsőbbek megszűnnek megjelenni előfizetők hiánya miatt. A kis lutrin kívül léteznek még azonkívül másnemű kisorsolások, nagyobb és kisebb nyereményekkel. Hogy ezeknél is azok, kik sorsjegyeket vásárolnak, legtöbbnyire elvesztik pénzüket, az bizonyos, és csak aránylag igen kevesen nyerhetnek. Ez természetes. Miből fizettetnének a költségek, a húzásra, a hirdetések kinyomtatására, a lotteria-bizottság tagjainak napidíjai, mint abból, amit mint fölöst az államnak félre kell tenni a költségek fedezésére ? De különben is nincs igazságtalanabb, erkölcstelenebb valami, mintha egyesek, kiknek csak a véletlen szolgál, százezreket nyerjenek, mások pedig, kik ugyanannyit tettek egy véletlenségből kezükbe került számra, még betéteményeiket is elveszítsék. A lutrin kívül még más szerencsejátékok is vannak, sőt azt lehet mondani, hogy kivévén a sakkot, az ostáblát, a biliárdot, laptázást és tekézést, valamennyi többi játék mind szerencsejáték, még az úgynevezett commerczjátékok is. Akinek a pikétben a kártyák úgy jutnak, hogy mindig hatja és tizenhatja és 14 ásza vagy királya van, a tarokban 10—12 tarokja, tous les troisja, négy királya, pagát ultimója és átalán véve volát kártyája, a whistben 7 — 8 adoutja, annak, még ha ellenfele még oly jó, ő maga pedig a legrosszabb, legügyetlenebb játékos is, mégis nyernie kell. A kártyázás és minden más játék a szegény emberre nézve ép annyira veszedelmes, mint a szeszes italokkal való mértékietlen élet. A kártyázás ép úgy elerkélcsteleníti az embert, a kártyás, mihelyt a kártyát kezébe veszi, minden egyebet elfelejt, szívtelenné teszi őt a nyereségvágy, fölizgatja benne a leggonoszabb szenvedélyeket, némelykor öngyilkosságra és a legnagyobb bűnök elkövetésére csábítja, mert a kártyásnak csak egy czélja van: nyerni, ő senkit sem szeret ilyenkor, senkit sem kímél, legyen az apja, fia, neje, azoktól ép ugy elnyeri a pénzt s igy előtte semmi sem szent, ő már azáltal, hogy játszik, bűnössé lett. 25101 czizlz. Két országgyűlési képviselő a magyar napilapokba czikkeket bocsátott sajtó alá, melyek egyikének hitelességén mindenki, ki a beadót ismeri, kételkedik, a másik pedig olyan, hogy azon mindenki megbotránkozik és azt rosszalja. A czikkek beadói Csernátony Lajos és Eötvös Károly. Mind a két czikk iránya a zsidóknak, kik ellen a közvélemény a tiszaeszlári eset óta nyilatkozik, védelme, az az állásfoglalás az országban uralkodó antiszemitizmus ellen. Vannak ügyek, melyekre nézve a közönség nem tud egyhamar tisztába jönni, de vannak esetek, melyek a közönség előtt hitelüket vesztik, ha azokat valaki ügyetlenül és tapintatlanul védi. A zsidóügynek már az eszlár ügy fölmerülése óta semmi sem ártott, senki sem vette el annak hitelét annyira, mint átalán véve a zsidók azáltal, hogy mindnyájan a gyilkossággal gyanúsítottakkal úgyszólván érdekközösséget vallottak, hogy tagadták annak lehetőségét, hogy zsidók követhették el a gyilkosságot, holott épen a főtanú ellenök maga is zsidó, mégpedig a vádlottak egyikének fia, Scharf Móricz volt és a hullacsempészésből legvilágosabban kitűnt a bűnpalástolási szándék. Mindaddig, még azok is, kik ugyan meghökkentek Scharf Móricz vallomásán, de mégis nagyon óvakodva tették föl a kérdést, hogy Solymosi Eszter talán néhány fanatikus zsidótól megöletett, kik a talmudot rosszul magyarázván, az ő egyéni fölfogás 75