Népszava, 1882 (10. évfolyam, 1–53. sz.)
1882-12-03 / 49. szám
Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal külső dokutcza 33. hi. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide intézendők. Hirdetések jutányosan számíttatnak. TÁRSADALMI ÉS GAZDÁSZATI NÉPLAP. A MAGYARORSZÁGI AL lile Ш MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Budapest, deczember b.1 3-én. Э"Э" 251. évfolyam.. 1882. szám. Előfizetés: Egész évre . . 2 frt. 40 kr. Fél évre ... 1 . 20 . Negyedévre. . . „ 60 „ Egy hóra so . Egyes példány ára 5 kr Előfizetéseket minden postahivatal elfogad. „NÉPSZAVA" MAI SZÁMÁVAL új havi előfizetés kezdődik. Felkérjük elvtársainkat és olvasóinkat, hogy idejekorán úyitsák meg előfizetésüket, hogy a megküldésben félbeszakítás ne következzék be. Az előfizetési díj megmarad úgy, mint eddig: havonként 20 kr., portamentes megküldéssel együtt. Egyidejűleg felhivatnak azok, kik előfizetési díjukkal hátralékban vannak, hogy azt haladék nélkül küldjék be, különben számukra a lap megküldése beszüntettetik. Felkérjük elvtársainkat, hogy az ügy érdekében, melyet képviselünk, lapjaink számára minél több előfizetőt szerezzenek. A mérgezők. .. Midőn a szoczializmus tanainak első apostolai, St. Simon, Louis Blanc, Proudhon, Fourrier, Cabet stb. azon elvet állították föl, hogy az állam gondoskodjék polgárairól, midőn az összes nemzetgazdászatot annak kezei közé kívánták letenni, kétféle álláspontból indultak ki, az egyik az volt, hogy minden egyes ember számára minden életszükséglet, a lakás, az élelmiszerek, a ruházat, szóval minden, mi élete fenntartására szükséges, biztosítva legyen, a másik, hogy az emberek kevesek zsarolásának, csalásának ki ne legyenek téve. Sokan ezt a tant őrültnek, kivihetetlennek tartották, azt mondották, hogy ennek következése az lesz, hogy akkor az állam fog zsarnokoskodni az egyesek fölött és ettől a zsarnoktól és csalótól senki sem fog szabadulhatni, míg most, ha az emberek látják, hogy egy bizonyos ember őket kiszipolyozza, zsarolja, megcsalja, elmehetnek egymáshoz, ki azt nem teszi s igy a szoczializmus főelve, a szabadság korlátolva lesz, mert az ember ugyan változtathat egyeseket, de nem oly könnyen teheti ezt az államoknál. Ez az érv nagyon csalóka és inkább zofizmának mondható. Egy államnak ugyanis, a nyilvánosság és felelősség mellett, nem lehet csalni, annak az egész nemzet ellenére s így nem lehet attól tartani, hogy az, ha bölcsen van rendezve, saját polgárait, kik a közös munkához hozzájárulnak, meg akarja károsítani. A másik érv, amely ez ellen a tan ellen fölhozatott, az volt, hogy azáltal, ha mindenkire egyaránt ró az állam bizonyos munkát, a polgárok úgyszólván csupa napszámosokká lesznek és míg most mindenki választhat magának képességéhez mért életpályát, melyben kitűnhet, a lángésznek, ha az állam kezeli a föld minden munkáját, s terményekből egyed árusságot csinál, akkor senkinek sem lesz alkalma szellemi tulajdonságait kifejteni, s művészetek el fognak enyészni és az emberiség alá fog sülyedni az állatokhoz, lesznek méhekké, hangyákká, a világ méhkasokká. Ezen érv is tarthatatlan. Nem lehet ugyanis egy államról föltételezni azt, hogy ennek élén oly buta emberek álljanak, kik meg ne tudják ítélni a gyermeknél is, hogy melyike mire való, mihez van hajlama, miben fog kitűnhetni és miben nem viheti semmire. A lángészt, a képességet nem fogja elnyomni s ez magának akkor is utat fog törni. Igen, de azt mondják, az ilyen államban senkinek sem lesz kedve képességeit kifejleszteni, mert az ilyen államban nem lévén senkinek tulajdona, abból nem is jutalmazhat senkit, nem buzdíthatja, bátoríthatja az embereket képzettségük kifejlesztésére. Ez sem áll, mert a lángész, bárminő mostoha körülmények közt is utat tör magának, a valódi lángész nem azért teremt, hogy alkotásaiból pénzt keressen, hanem a művészet iránti szenvedélyből. Göthe és Byron lord nagy költőkké lettek volna, ha munkáikért soha egy krajczárt nem kaptak volna. Így áll ez a festőszeknél, zenészeknél, az íróknál és minden művészeknél, sőt az is bizonyos, hogy az az ember, ki szenvedélyből, a művészet iránti szeretetből alkot valamit, ez sokkal tökéletesebb, mint az az alkotás, melyet azért hoz a világra, hogy abból megéljen. De mi a czélja a mi érveléseinknek? Az, hogy az emberek ne legyenek kitéve egyesek zsarolásának, megcsalatásuknak. Szólottunk a munkáról és tőkéről, a gyártulajdonosokról, azok zsarnokoskodásáról, kik a szegény munkásnak alig adnak annyit, hogy egy napról a másikra tengesse életét, kifárasztja őket hosszan tartó munka által és megmérgezi bűzhödt légű szállások, mérges anyagok kipárolgása által stb. De nemcsak egyes gyártulajdonosok, háziurak azok, kik a tömeges mérgezést végzik, hanem más egyesek is, a tejes asszonyok, a szatócsok, a fűszerárusok, az utczai kofák, a húsvágók, a kenyérsütök, a vendéglősök, a bor és szeszes italok árusai, a gyógyszertárosok, még a papírkereskedők is stb. Az ember egészsége és élete különben is gyenge szervezet, az éghajlat befolyása és különféle eshetőségek által anélkül is sok veszélynek van kitéve, de az elsőt erősítheti, az éghajlat mostohasága ellen megóvhatja magát, az utóbbiakat óvatosság által többé kevésbé elkerülheti, senki sem kénytelen bűzhödtségű pincteseket kibérleni, senkit nem lehet arra erőszakolni, hogy oly gyárban dolgozzék, hol ki van téve annak, hogy minden egyes lélekzetvétellel mérget szívjon be magába. De ki óvja meg attól, hogy ne egyék mérget ? Hogy minden tápszereit maga termelje, vagy előbb vegytanilag megvizsgáltassa, tartalmaznak-e magukban mérget vagy sem. A szegény embernek, a szellemi és kézi munkásnak ezt éppen nem lehet tenni, ő kénytelen azért a tápszerért pénzét odaadni, amelyet elébe tesz a boltos, a szatócs, a kofa, a bor- és a szeszesital-árus. Ha az elébe tett élelmiczikk neki gyanúsnak tűnik föl, a boltos azt mondja neki : menjen máshová és még örvendhet, ha nem gorombáskodnak vele, ha ki nem dobják a boltból, azért, mert nincs kedve magát megmérgeztetni. Annyi bizonyos, hogy a szegény ember minden élelmiczikket drágábban vásárol és mindig hamisítottat kap, nem úgy mint a gazdag, ki vagy saját terményeit fogyasztja, vagy nagy mennyiséget és első kézből vásárol mindent s igy aránylag olcsóbban jut ahhoz, mint a szegény ember. Hány kézen megy keresztül minden élelmi czikk? Első a termelőé, második a nyers termények megvásárlója, ki ezeket földolgozás végett másoknak adja át, mint molnároknak, mészárosoknak stb. Harmadik a feldolgozó, negyedik vagy ötödik a kiskereskedő, hatodik a szatócs. Ezek mindegyike nyerni akar a czikken. A gazdag ember a czikkeket maguktól a termelőktől veszi és maga dolgoztatja föl, míg a szegény ember azt már hatodik kézből kapja. Mindegyik kétféleképen akar nyerni a czikken és mondjuk, tegyük föl,hogy mindegyike csak tíz százalékot akar nyerni, mit nagyon szerény nyereségnek tartanak, akkor az az áruczikk, amelyet a gazdag 1 forintért vesz, a szegény embernek 1 frt 50 krajczárjába fog kerülni, sőt ha még ideszámítjuk azt is, hogy mennyire rosszabbá teszi, mennyire hamisítja a czikket azok mindegyike, kiknek kezén az élelmiczikk átment és mennyit veszt az valóságos minőségéből és értékéből, akkor túlzás nélkül azt lehet mondani, hogy a szegény embernek minden élelmiczikk még egyszer annyiba kerül, mint a gazdagnak. Egész Európában átalános a panasz, hogy az áruczikkeket, jelesül az élelmiszereket hamisítják és megmérgezik. Párisban a rendőrség a faluról bejövő tejárusokat annyiszor mennyiszer rajta kapta, hogy a chateau d'Eau közelségében levő kut vizénél vegyitették a tejet és a fogyasztók igy vizért ugyanannyit fizettek, mint tejért. De a hamisítás már némelykor az első háznál kezdődik. Vannak földesurak, kik 6 — 8—10, sőt még több tehenet tartanak, ha a tehenek jók,legcsekélyebb számítással egy-egy tehén legalább is 10 liter tejet ad, ezt a mennyiséget, 100 litert, ha valakinek még oly számos cselédei is vannak, lehetetlen elfogyasztani s az uraság a fölös tejet beküldi a városba, de az uraság a 100 literből, levonván még azt is, mit otthon elfogyaszt, nem százat, hanem 120, 140 litert küld a városba. Ez igen könnyen megy, az edények ugyanis egy harmadrészben vizet tartalmaznak, az ártatlan közönség elég naiv azt hinni, hogy a falusi uraságtól vásárolt tej jobb annál, amelyet a soroksári vagy más falusi asszonyok hoznak be. Így van ez minden élelfuiczikknél. A borban fuxin és ólomczukor, a lisztben és kenyérben kréta, timsó, az eczetben kénsav és rézelenyesedés, a zöldség mesterségesen, mérges anyagokkal van festve, a zsiradék hamisítva, jelesül a sertéshús trichines. Kísérletek történtek állatokkal és ezáltal bebizonyult, hogy a bus ártalmas volt. Egy ily eset nem régen történt a fővárosban. Egy háznál 5 macskát naponkint nyers marhamájjal tápláltak és egy hó alatt mind az öt megdöglött attól. Döglött marhák mája volt. Hát még az étházakban mikép van? Ott az ember soha sem tudja mit eszik. Döglött ebeket pörköltnek, macskákat nyúl helyett patkányokat pilásba rizs közé kevernek. És a