Népszava, 1882 (10. évfolyam, 1–53. sz.)

1882-12-03 / 49. szám

Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadó­hivatal külső dok­utcza 33. hi. Minden a lap szellemi ré­szére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide in­tézendők. Hirdetések jutányosan számíttatnak. TÁRSADALMI ÉS GAZDÁSZATI NÉPLAP. A MAGYARORSZÁGI AL lile Ш MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Budapest, deczember b.1 3-én. Э"Э" 251. évfolyam.. 1882. szám. Előfizetés: Egész évre . . 2 frt. 40 kr. Fél évre ... 1 . 20 . Negyedévre. . . „ 60 „ Egy hóra so . Egyes példány ára 5 kr Előfizetéseket minden posta­hivatal elfogad. „NÉPSZAVA" MAI SZÁMÁVAL új havi­ előfizetés kezdődik. Felkérjük elvtársainkat és olvasóinkat, hogy idejekorán úyitsák meg előfizetésüket, hogy a megkül­désben félbeszakítás ne következzék be. Az előfizetési­ díj megmarad úgy, mint eddig: havonként 20 kr., portamen­tes megküldéssel együtt. Egyidejűleg felhivatnak azok, kik előfize­tési díjukkal hátralékban vannak, hogy azt h­a­ladék nélkül küldjék be, különben szá­mukra a lap megküldése beszüntettetik. Felkérjük elvtársainkat, hogy az ügy érdekében, melyet képviselünk, lap­jaink számára minél több előfizetőt sze­rezzenek. A mérgezők. .. Midőn a szoczializmus tanainak első apostolai, St. Simon, Louis Blanc, Proudhon, Fourrier, Cabet stb. azon elvet állították föl, hogy az állam gondoskodjék polgárairól, mi­dőn az összes nem­zetgazdászatot annak kezei közé kívánták letenni, kétféle álláspontból indultak ki, az egyik az volt, hogy minden egyes ember számára minden életszükséglet, a lakás, az élelmi­szerek, a ruházat, szóval minden, mi élete fenntartására szükséges, biztosítva legyen, a másik, hogy az emberek kevesek zsarolásának, csalásának ki ne legye­nek téve. Sokan ezt a tant őrültnek, kivihetetlen­nek tartották, azt mondották, hogy ennek következése az lesz, hogy akkor az állam fog zsarnokoskodni az egyesek fölött és ettől a zsarnoktól és csalótól senki sem fog szaba­dulhatni, m­íg most, ha az emberek látják, hogy egy bizonyos ember őket kiszipolyozza, zsarolja, megcsalja, elmehetnek egy­máshoz, ki azt nem teszi s igy a szoczializmus főelve, a szabadság korlátolva lesz, mert az ember ugyan változtathat egyeseket, de nem oly könnyen teheti ezt az államoknál. Ez az érv nagyon csalóka és inkább zo­fizmának mondható. Egy államnak ugyanis, a nyilvánosság és felelősség mellett, nem lehet csalni, annak az egész nemzet ellenére s így nem lehet attól tartani, hogy az, ha bölcsen van rendezve, saját polgárait, kik a közös munkához hozzá­járulnak, meg akarja károsítani. A másik érv, a­mely ez ellen a tan ellen fölhozatott, az volt, hogy azáltal, ha minden­kire egyaránt ró az állam bizonyos munkát, a polgárok úgyszólván csupa napszámosokká lesznek és míg most mindenki választhat ma­gának képességéhez mért életpályát, melyben kitűnhet, a lángésznek, ha az állam kezeli a föld minden munkáját, s terményekből egyed árusságot csinál, akkor senkinek sem lesz al­kalma szellemi tulajdonságait kifejteni, s művészetek el fognak enyészni és az emberi­ség alá fog sülyedni az állatokhoz, lesznek méhekké, hangyákká, a világ méhkasokká. Ezen érv is tarthatatlan. Nem lehet ugyanis egy államról föltételezni azt, hogy ennek élén oly buta emberek álljanak, kik meg ne tudják ítélni a gyermeknél is, hogy melyike mire való, mihez van hajlama, mi­ben fog kitűnhetni és miben nem viheti sem­mire. A lángészt, a képességet nem fogja el­nyomni s ez magának akkor is utat fog törni. Igen, de azt mondják, az ilyen államban senkinek sem lesz kedve képességeit kifej­leszteni, mert az ilyen államban nem lévén senkinek tulajdona, abból nem is jutalmazhat senkit, nem buzdíthatja, bátoríthatja az embe­reket képzettségük kifejlesztésére. Ez sem áll, mert a lángész, bárminő mostoha körülmények közt is utat tör magának, a valódi lángész nem azért teremt, hogy alkotásaiból pénzt keressen, hanem a művészet iránti szenve­délyből. Göthe és Byron lord nagy költőkké lettek volna, ha munkáikért soha egy kraj­czárt nem kaptak volna. Így áll ez a festő­szeknél, zenészeknél, az íróknál és minden művészeknél, sőt az is bizonyos, hogy az az ember, ki szenvedélyből, a művészet iránti szeretetből alkot valamit, ez sokkal tökélete­sebb, mint az az alkotás, melyet azért hoz a világra, hogy abból megéljen. De mi a czélja a mi érveléseinknek? Az, hogy az emberek ne legyenek kitéve egyesek zsarolásának, megcsalatásuknak. Szólottunk a munkáról és tőkéről, a gyártulajdonosokról, azok zsarnokoskodásáról, kik a szegény mun­kásnak alig adnak annyit, hogy egy napról a másikra tengesse életét, kifárasztja őket hosszan tartó munka által és megmérgezi bűzhödt légű szállások, mérges anyagok ki­párolgása által stb. De nemcsak egyes gyártulajdonosok, háziurak azok, kik a tömeges mérgezést vég­zik, hanem más egyesek is, a tejes asszonyok, a szatócsok, a fűszerárusok, az utczai kofák, a húsvágók, a kenyérsütök, a vendéglősök, a bor és szeszes italok árusai, a gyógyszertáro­sok, még a papírkereskedők is stb. Az ember egészsége és élete különben is gyenge szervezet, az éghajlat befolyása és különféle eshetőségek által anélkül is sok veszélynek van kitéve, de az elsőt erősítheti, az éghajlat mostohasága ellen megóvhatja magát, az utóbbiakat óvatosság által többé kevésbé elkerülheti, senki sem kénytelen bűz­hödt­ségű pinctesek­et kibérleni, senkit nem lehet arra erőszakolni, hogy oly gyárban dol­gozzék, hol ki van téve annak, hogy minden egyes lélekzetvétellel mérget szívjon be ma­gába. De ki óvja meg attól, hogy ne egyék mérget ? Hogy minden tápszereit maga ter­melje, vagy előbb vegytanilag megvizsgál­tassa, tartalmaznak-e magukban mérget vagy sem. A szegény embernek, a szellemi és kézi munkásnak ezt éppen nem lehet tenni, ő kénytelen azért a tápszerért pénzét odaadni, a­melyet elébe tesz a boltos, a szatócs, a kofa, a bor- és a szeszesital-árus. Ha az elébe tett élelmiczikk neki gyanúsnak tűnik föl, a boltos azt mondja neki : menjen máshová és még örvendhet, ha nem gorombáskodnak vele, ha ki nem dobják a boltból, azért, mert nincs kedve magát megmérgeztetni. Annyi bizonyos, hogy a szegény ember minden élelmiczikket drágábban vásárol és mindig hamisítottat kap, nem úgy mint a gazdag, ki vagy saját terményeit fogyasztja, vagy nagy mennyiséget és első kézből vásá­rol mindent s igy aránylag olcsóbban jut ahhoz, mint a szegény ember. Hány kézen megy keresztül minden élelmi czikk? Első a termelőé, második a nyers termények meg­vásárlója, ki ezeket földolgozás végett má­soknak adja át, mint molnároknak, mészáro­soknak stb. Harmadik a feldolgozó, negyedik vagy ötödik a kiskereskedő, hatodik a szatócs. Ezek mindegyike nyerni akar a czikken. A gazdag ember a czikkeket maguktól a terme­lőktől veszi és maga dolgoztatja föl, míg a szegény ember azt már hatodik kézből kapja. Mindegyik kétféleképen akar nyerni a czik­ken és mondjuk, tegyük föl,hogy mindegyike csak tíz százalékot akar nyerni, mit nagyon szerény nyereségnek tartanak, akkor az az áruczikk, a­melyet a gazdag 1 forintért vesz, a szegény embernek 1 frt 50 krajczárjába fog kerülni, sőt ha még ideszámítjuk azt is, hogy mennyire rosszabbá teszi, mennyire hamisítja a czikket azok mindegyike, kiknek kezén az élelmiczikk átment és mennyit veszt az valóságos minőségéből és értékéből, akkor túlzás nélkül azt lehet mondani, hogy a sze­gény embernek minden élelmiczikk még egy­szer annyiba kerül, mint a gazdagnak. Egész Európában átalános a panasz, hogy az áruczikkeket, jelesül az élelmiszereket hamisítják és megmérgezik. Párisban a rend­őrség a faluról bejövő tejárusokat annyiszor mennyiszer rajta kapta, hogy a chateau d'Eau közelségében levő kut vizénél vegyi­tették a tejet és a fogyasztók igy vizért ugyanannyit fizettek, mint tejért. De a hami­sítás már némelykor az első háznál kezdődik. Vannak földesurak, kik 6 — 8—10, sőt még több tehenet tartanak, ha a tehenek jók,leg­csekélyebb számítással egy-egy tehén leg­alább is 10 liter tejet ad, ezt a mennyiséget, 100 litert, ha valakinek még oly számos cse­lédei is vannak, lehetetlen elfogyasztani s az uraság a fölös tejet beküldi a városba, de az uraság a 100 literből, levonván még azt is, mit otthon elfogyaszt, nem százat, hanem 120, 140 litert küld a városba. Ez igen könnyen megy, az edények ugyanis egy harmadrész­ben vizet tartalmaznak, az ártatlan közönség elég naiv azt hinni, hogy a falusi uraságtól vásárolt tej jobb annál, a­melyet a soroksári vagy más falusi asszonyok hoznak be. Így van ez minden élelfuiczikknél. A borban fuxin és ólomczukor, a lisztben és ke­nyérben kréta, timsó, az eczetben kénsav és rézelenyesedés, a zöldség mesterségesen, mérges anyagokkal van festve, a zsiradék hamisítva, jelesül a sertéshús trichines. Kí­sérletek történtek állatokkal és ezáltal be­bizonyult, hogy a bus ártalmas volt. Egy ily eset nem régen történt a fővárosban. Egy háznál 5 macskát naponkint nyers marha­májjal tápláltak és egy hó alatt mind az öt megdöglött attól. Döglött marhák mája volt. Hát még az étházakban mikép van? Ott az ember soha sem tudja mit eszik. Döglött ebeket pörköltnek, macskákat nyúl helyett patkányokat pilásba rizs közé kevernek. És a

Next