Népszava, 1884 (12. évfolyam, 1–52. sz.)

1884-01-06 / 1. szám

január 6-án. utaztatja a német trónörököst, hogy a kormá­nyok egymás közt szövetségeket kössenek a nép, azaz, a forradalom ellen. Az 1884-diki újév a monarchiákra épp úgy mint a népekre nézve nagy jelentőségű lesz. Még soha sem voltak a viszonyok any­nyira feszültek mint most, nemcsak az udva­rok közt, mint a kormányok és a nép s a különféle kasztok közt. Most még a töke az úr a világon. De a munka azért nem lankad és folytatja harczát a zsarnok ellen. A hatalom a töke mellett van, a fizikai és szellemi erő a munka mellett. Kér­dés, a nyers erő fog-e győzni, vagy az ész. Amaz túlfeszülése által maga magát fogja fölemész­teni, míg az ész aláaknázási munkáját foly­tatni fogja. Ahhoz, hogy a munka győzzön, egyébre nincs szükség, mint egyetértésre és kitartásra, de ne ámítsuk magunkat, épen az egyetértés és a kitartás azon erények, melyeket legrit­kábban lehet találni és kivált nálunk Magyar­országon mind a két erény szinte ismeretlen. Mindenki tudja és érzi, hogy nálunk a lelke­sülés szalmatűz és Vörösmarty nagyon igazat mond, midőn „Salamon" balladájában így szól: „Te pártos büszke nép , mint kemény kard oly kemény sziveddel, soha meg ne bé­külj önfeleddel." Nagy utánra való járással, hosszas idő múlva, majdnem egy év után végre a magyar­országi általános munkáspárt megkapta az engedelmet egy kör alakítására és a kormány ezen kör szabályait megerősítette. Most tehát a magyarországi általános munkáspárt egy­letté alakulván, annak alkalma van propa­gandát csinálhatni. Ennek a körnek egyik, még­pedig fő feladata az, hogy azáltal, hogy a munkásosztály közlönyeit pártolja s azoknak mentől több előfizetőket szerez, azokat az elve­ket, melyek a szocziáldemokráczia alapjául szolgálnak, a szabadságét, egyenlőségét és testvériségét terjeszteni. Ha ez sikerül, ha a munkásosztály föl lesz világosítvá jogairól, ha tudni fogja, mit szabad és mit kell köve­telnie, akkor talán az 1884-diki újév napja, melynek előestéjén kaptuk meg az engedelmet egy kör alakítására, nem lesz oly terméketlen kedvező eredményekben ránk nézve, mint az előbbiek voltak: az északi félgömb, ilyen a kis svájczi köztársaság, ilyen még a belga, a néme­talföldi és portugál nagyon korlátozott monarchia, ilyen végre Britannia is. De mindezekben az államokban is van despotizmus, egyikében sem bír megfogamzani a népuralom, a tiszta szocziáldemokráczia, a pénzarisztokráczia itt is korlát­lanul uralkodik, a bourgeoisie kizsákmányolja a népet s ezek a köztársaságok és alkotmányos monarchiák az abszolutizmus elveit nem fenyegetik annyira, mint Francziaország, hol a szoczializmus mindinkább terjed és ha, mint azt remélni lehet, mindezek a pártok, a tiszta szoczialisták, kommunisták, kollektivisták, posszibiliták és anarchisták egyesülnek és egybeolvad­nak, ha erejük öntudatában elveiket mindenfelé ter­jesztik , akkor a monarchiákat legnagyobb veszély és megsemmisülés fenyegeti, így tehát a monarchák és a kormányok legin­kább Francziaország ellen esküsznek össze. Mindenek­előtt magát a jelenlegi kormányformát, a köztársaságot akarják megsemmisíteni, azt hiszik, hogy ezután majd a szoczializmusnak sem marad ott többé talaja Francziaországnak egyik legveszedelmesebb trón­követelője Chambord gróf meghalt, de ezzel a trón­követelők faja még nem halt ki egészen. Ott vannak még a bonapartisták és orleanisták, ez utóbbiak, mi­után a Bourbonok idősb férfiága Chambord gróffal kihalt, most szintén legitimistákká vagy bourbonistákká lettek. Szóljunk előbb a bonapartistákról: A „Mot d'Ordre" a „Herczeg-jelöltek" czím alatt ezekről egy czikket hoz, melyben azt mondja, hogy Bonaparte Napoleon és Roland herczegek a kamarába készülnek magukat beválasztatni Barbezieux és Sar­tène kerületekben. E két kerület egészen bonapartista lévén, megválasztatásuk annyi mint bizonyos. Van-e oka a köztársaságnak arra, hogy a két Bonaparte e föllépését fenyegetésnek tekintse a szabadság ellen ? A veszély talán nagyobb, mint azt első pillanat­ban hiszszük. Napóleon herczeg, ki pártjának feje, bi­zonyos emberek szemében jogosulva van a trón elfog­lalására. A fennálló franczia törvények szerint neki szabad mint jelöltnek föllépni. Azon törvényes minő­síthetlenségek közt, melyek által az általános szavazati jog fölfüggeszthető, melyeknél fogva egy választást érvénytelennek lehet nyilvánítani, a családkérdés nincs bennfoglalva. Valaki épp ugy megválasztható, ha IIl. Napóleon rokona, mintha bármely kivégzett gyilkos­nak rokona volna. Az egyik ember bűne nem háramlik a másikra, ki annak rokona. Azonban némelykor, jelesül a jelen esetben bizo­nyos jogok gyakorlatát szükséges az állam jólétének alárendelni és a közérdek azt kívánja, hogy ha egy egyén egy államforma fennállását fenyegeti, az egyén jogát a közjónak föl kell áldozni. Uralkodó családokból származó herczegek, ha a parlamentbe választatnak, igen könnyen egyesülési pontul szolgálhatnak oly cselszövényeknek, melyek köztársaságot megbuktathatják. Nem arról van itt szó, ugyanoly jogokkal bír e Napóleon herczeg, mint bármely más polgár, hanem arról, hogy őt a körülmények úgy helyezték, hogy ő tettei, iratai vagy beszédei által a többi polgárok fölötti és kívüli állást foglalhasson el. Annyi bizonyos, hogy egy trónkövetelő, a csá­szárság örökösének jellege eltörölhetetlen. A forrada­lom, a száműzetés, a törvények őt ettől a jellegtől meg nem foszthatják. Ha még magukban véve őszinték lennének is, a demokráczia igen őrült volna, ha bízna bennök, hogy lemondanak követeléseikről, mert e le­mondás inkább látszólagos mint tényleges lenne. A körülmények nyomása, némelykor szerénységük, de leggyakrabban taktikából is a herczegek lemondanak ugyan herczegségükről, megváltoztatják ugyan szoká­saikat, életmódjukról, erkölcseikről, még nevükről is. Lajos Fülöp Svájczban mint száműzött mathematika tanára magát hol Müllernek, hol Schmidtnek ne­veztette. De ezen átváltozás megakadályoztatta-e őt abban, hogy később magát királynak választassa meg X. Károly helyébe? Eljöhet az idő, a­melyben ezen a számkivetésben szerény és békés polgárok, ezek a föld­birtokosok, kik azt szinlelik, hogy csak földjeiket mi­velik, hogy vadászatkedvelők, hogy könyvgyűjtők, tudósok, mint királyok ébrednek föl és ekkor jogaikat követelik és a nép szavazatára hivatkoznak. Mindezeknél fogva a köztársaságoknak őket ugy kell tekinteni mint természetes, mint örökös ellen­ségeket. Bizonyos válságszerű végzés az, mely ezeket a herczegeket a köztársaságok ellen és a köztársaságokat a herczegek ellen szólítja fegyverbe. Mindezeknél fogva a természettörvényb­ek, mely az önvédelmet megengedi, az írott törvények fölött kell állani. Ha a franczia alkotmány megengedi, hogy némely elámított polgár herczeget választhasson meg, a köztársaságnak joga van arra, hogy fennállhasson és megtilthatja minden trónkövetelőnek a bemenetelt a parlamentbe. Midőn Francziaország azt a jogot követeli, hogy megvédhesse intézményeit a trónkövetelők ármányko­dása ellen, akkor szabályosan cselekszik, cselekszik észszerűleg és jogosan, a természettörvény értelme szerint, Napóleon berezeg és az ő egész pártja Franczia­ország köztársaságának született ellenségei. Ha igye­keznek a törvényhozó testületbe furakodni, ezt azért teszik, hogy annál biztosabban szőjjék cseleiket, hív­hassák föl a népet fölkelésre, toborozzanak híveket és visszahódítsák azt a tekintélyt, melyet vesztettek, a kamarai tagság védpajzsa alatt. Ha Francziaország belenyugodnék e cselek ke­resztülvitelében, ez őrültség volna. A polgári egyen­hogy együtt fognak kivándorolni, de mielőtt ezt te­hették volna, valaki azt az észrevételt tette, hogy azon fiatal nő barátnője, ki oly hirtelen megváltoztatta szán­dékát, Tyrack Margit, sánta, és a kivándorlást esz­közlő társulat szabályai szerint nem tartatott alkal­masnak arra, hogy ha Kanadába utazik, ott keresetet találhasson bénasága következtében és így nem is volt minősítve az elszállításra. Ez nagy csapás volt mind a két nőre és az egyik, az, ki megváltoztatta szándékát, Brand Sára, inkább, semhogy egyedül utazzék, vissza akart maradni. Az­alatt Tyrack Margit, ki tudta, hogy a kivándorlás ba­rátnőjére nézve előnyös, mindent elkövetett, hogy őt ki­vándorlásra birja. Ez már majdnem rá is állott, de az utolsó perczben makacsnak mutatkozott s itt akart maradni. Így találtam őt és senki sem birta őt rábirni, hogy utazzék. A hajó váratlan elkésése okozta volt mind e nehézségeket. Margit és Sára már istenhozzádot mondottak egymásnak s az utóbbi, ha azonnal elindul Liverpoolba, most már úton lett volna Kanada felé. Midőn a hir megérkezett, hogy csak három nap múlva fog a hajó indulni, Sára még egyszer akarta látni Margitot és elhatározása az elindulásra meg volt ingatva. Süket volt minden rábeszélés és érvek iránt, kereken kimondotta, hogy nem utazik. Ez elhatározás nem volt rögtöni, nem akkor tör­tént, midőn a két nő egymás nyakán csüggött és sírt. Az utolsó éjen, melyen a két barátnő együtt volt és Margit azt hitte, hogy Sára más napon útnak fog in­dulni, kellett történnie, hogy ez megváltoztatta szán­dékát. Más napon a­ reggelinél tudatta megváltozott szándékát Margittal. Fejdelmi összeesküvők. A földnek vannak némely részei, ahol a szabad­ság még meghúzhatja magát, ahová a zsarnokság még nem bírt férkőzni. Ilyen Amerika, ép úgy a déli, mint A „NÉPSZAVA" TÁRCZÁJA. Egy szegény leány története. (Angolból.) Több nő kivándorló gyűlt össze egy helyen közel a londoni hajóállomáshoz, mindnyájan Liverpoolba készültek, hogy onnét Kanadába vándoroljanak ki. Bizonyos okoknál fogva, melyeket itt fölösleges föl­említeni, a hajó elindulása Liverpoolból három további napra el len halasztva. E­lővándorlóknak szerdán kel­lett volna hajóra szállaniok, de most az szombatra lett elhalasztva azok által, kik a kivándorlást rendezték és elhatározták, hogy e kivándorlók, kik mindnyájan sze­gényebb sorsú fiatal nők voltak, maradjanak azalatt Londonban inkább, mintsem Liverpoolba menjenek és ott várják be a hajó elindulását. A kivándorló nők száma nem volt igen nagy, alig voltak mindössze húszan. Azon jótékony úrhölgyek és urak, kik oly nagylelkűen érdeklődnek a kivándor­lásért és fiatal nők elszállításáért, kiknek előmenetele Londonban több mint kétséges, nem bírtak elegendő pénzalappal, hogy nagyobb számban küldhessenek el kivándorlókat saját költségükön. E jótevőknek némely nagy nehézségekkel kell küzdeniük, hogy azokat, kikre nagylelkűségük kiterjed, elszállíthassák. Ezúttal is bizonyos nehézségek fordultak elő s ez késleltette az elutazást három napig. Azon úrhölgy, ki e jótévő női társulatnak elnök­nője volt, meghitt és fölkért, hogy tekintsem meg azo­kat a nőket, kiket lehet vagy nem lehet elszállítani. Azt mondá nekem, hogy nem tudja mit tegyen egy fiatal nővel, ki­ppen most, midőn már el kellene utaznia, az utolsó órában kijelentette, hogy megváltoztatta szándékát és most egyelőre elhatározta magát London­ban maradásra. Kérdem a nőt, mihez szándékozik fogni, ha visszamarad. Válaszai ki nem elégítettek, azt mondá, hogy majd meglátja, mi­tevő legyen, hogy azóta meg­hiúsultak reményei, mit sem­ bánja, mi lesz belőle. E válasz annál inkább keltett bennem aggodal­mat, mert előélete olyan, mely kívánatossá tette, hogy minél előbb hagyja el Londont, annál jobb rá nézve. Kérdem az elnöknőt, várjon tudja-e, mi az, mi e nőt oly kétségbeesetté teszi, hogy mit sem gondol jövő­jével, és melyek azok a remények, a­melyek meghiú­sultak és ekkor jöttem ezen nő előélete tudomására, ki­nek története oly rendkívüli és szomorú volt minden körülményeiben, hogy elég érdekesnek tartom ezt az olvasó közönséggel közleni. Anélkül hogy észrevenné, hogy e fi­atal nőre figyelmeztetett az elnöknő, ő különválva ült a többi kivándorolni szándékozó nőktől és míg ezek jó kedvűn csevegtek, kötöttek vagy varrtak, ő maga durczásnak látszott, karjai mellén össze voltak fonva. E nő magas testalkotású, jó termetű, karcsú, arczabőre finom és fehér, szemei kékek, fogai fehérek voltak és ha mosolygott volna ahelyett, hogy duzzo­gott, akkor szépnek lehetett volna őt mondani. Az elnöknő kérdé tőlem, hány évesnek tartom e nőt. Huszonöt vagy huszonhat évesnek tartottam és megtudtam, hogy nem több­ tizenkilencz évesnél. Ugy­szintén magaviselete okát is megtudtam. Viharos élete után, melyből nagy csoda, hogy ki birt vergődni, egy nővel kötött ismeretséget, mely leg­bensőbb barátsággá fejlődött. Ezen barátnője is fiatal volt, de ép oly szegény mint ő maga. Együtt laktak volt Londonban is midőn mindkettejüknek azt taná­csolták, vándorolnának ki Kanadába, elhatározták. (folytatása kov.) ­ÉPSZAVA. 1884. — 1. szám.

Next