Népszava, 1884 (12. évfolyam, 1–52. sz.)
1884-06-22 / 25. szám
nius 22-én. hanem annak homlokegyenes ellentéte, mert a jeziáldeiokráczia alapja az államalkotmány s a folyn fejlődő törvények. — Az anarchisták ezen államfelizgató czélja a „ kormány nélküliség" szóban lel kifejezést, melynek megfelelően az anarchista hitvallás első pontja következőképen hangzik: Le az állammal! — Vegyük ezen jelszót Konczkés alá. Tegyük fel, hogy az állam meg van szüntetve s ennek helyébe a „szabad csoportok" tevékenysége lép ; ezen „szabad csoportok" (községek) végzik együttesen azon funkcziókat, melyek a társadalom lételéhez szükségesek ; minden alakzata az egységes igazgatásnak mellőztetik, mert a választottak oly hatalomkör felett rendelkeznének, melyet igen könnyen a választók kárára felhasználhatnának. Szabad csoportok művelik a földet, sütnek kenyeret, készítenek ruhaneműeket, építenek házakat, közvetítik a szállítást s a közlekedést, stb. De a „csoportok" nincsenek semmiféle kényszernek alávetve, azok egyesülése teljesen önkéntes; az egyén nem kényszeríthető arra, hogy melyik „csoport"hoz csatlakozzék, az egyén teljesen souverain és semmiféle tekintélyt önmagán kívül el nem ismer; — a „szabad csoport" tetszésétől függ, milyen más csoportokkal akar érintkezésbe lépni; — minden tevékeny ember s minden tevékeny „csoport" részesül az összeség által előállított termelt javakban. De ki szabályozza a termelést, ki állapítja meg az összszükségletet, ki osztja fel a termelvényeket? Ki gondoskodik arról, hogy az egyik csoport ne termeljen túlságosan sokat, a másik nagyon keveset, hogy az egyik csoporthoz ne csatlakozzanak sokan, holott a másik munkaerő hiányában szenved, ami történik akkor, ha az egyik termelési ág a közszükségletet nem fedezi? Ki gondoskodik arról, hogy a termelvények oda kerüljenek, ahol azok szükségesek, s hogy a termelvények ne maradjanak egyik helyen felhalmozva, holott egy más hely lakói azok híján vannak ? Ha pedig ezen pontokat illetőleg megegyezés nem jöhetne létre, ki dönti el a vitát? Ezen kérdések mind a termelés tervszerűségének s a termelvények feloszlásának kérdéséből folynak ; — de a „tudós" anarchista itt nem jő zavarba s azt mondja: „Mindezt ismét egy „szabad, független csoport" fogja magára vállalni!" De ki ruházta fel a csoportot ezen joggal ? — S hol van a biztosítéka annak, hogy a „csoport" ezt mind érdekeinknek s óhajainknak megfelelőleg fogja elintézni? — De képzelhető az, hogy a „független souverain csoport" magát egy más csoport rendelkezésének alávesse? Látjuk ebből, hogy az „anarchia", a „szabad csoport" s „az egyén abszolút szabadsága" nagyon is távol áll a szoczialista elvtől, sőt annak egyenes ellentéte , egy régi társadalmi rendnek lerontása még korántsem szoczializmus! A szocziáldemokraták egyetértenek abban, hogy a jövő társadalmi rend csak az ingatlan s a munkaeszközök közbirtoklásán, hogy a társadalom belszervezete a társas munkán alapulhat. Mindenekelőtt pedig egyetértünk abban, hogy minden társadalom létfeltétele a szolidaritás, a kölcsönösség , mely elv még a művelődés legalacsonyabb fokán álló, ma a kőkorszakban élő Papua szerecseneknél is észlelhető! Ismételjük tehát, „az egyén abszolút szabadsága" társadalombontó elv s egyenes ellentéte a szoczializmusnak. A szoczializmus oly társadalmi rendet akar létesíteni, mely kölcsönösségen alapul a melyben az egyén (mint egyén) nincs a létérti küzdelemre utalva, hanem az összes ég, a nép s végül az egész emberi faj, mint szolidáris szervezettel biró testület folytassa a létérti harczot, melyben a természet erői — melyekkel szemben az egyes ember tehetetlen — leküzdetnek s az öszszeség szolgálatára kényszeríttetnek ; ezáltal az egyén szellemi és anyagi jóléte, erkölcsi szabadsága oly magaslatra emeltetnék, mely elszigeteltség esetében egyenesen képzelhetlen. Az „anarchia", „az egyén abszolút szabadsága" ellenben nem egyéb mint tűhegyre állított elve a mai polgári társadalomnak, eszményizése az általunk leghevesebben megtámadott világrendnek, melynek jelszava : „Mindenki saját magának !" Az „anarchia" alatt jutna érvényre azon állapot, melyet Hobbes „status naturalis" elnevezéssel jelölt s melynek fő jellemvonása a bellum omnium in omnes, az összesség harcza valamennyi ellen. De megjegyzendő az, hogy Hobbes 3 évszázad előtt élt, akkor, midőn a feudális és papi társadalomból fejlődő polgári világrend homályos s inkább csak sejthető körvonalakban lépett a szemlélő elé. De ma, a tizenkilenczedik század végén, midőn a polgári világrend fejlődésének tetőpontját túlhaladta, midőn Marx nemzetgazdászati s történetphilosophiai tanulmányai folytán, új nézpontok fölött rendelkezünk, mindazok, kik „az egyén abszolút szabadságát" hangoztatják, önző bolondok, kik a társadalom szerves fejlődéséről s annak feltételeiről a legparányibb fogalommal sem birnak smént két különböző helyen, kettő a Saint James squaren a Pali mail közelségében, egy pedig a Scotlandyard, a fővárosi rendőrség palotájában. A két első robbantás nagy károkat okozott. A dynamitbomba, melyet a merénylők az új Carlton- klubba dobtak a földszinti helyiségbe, a falakat és ablakokat nagyon megrongálta és négy klubbeli szolga súlyos sebeket kapott. A második dynamitbomba, mely sir Watkin Wynn parlamenti tag házába röpült, csak az épületet és a szomszéd Arnuset Navy-klubbot rongálta meg, de itt emberélet nem esett áldozatul. Ellenben a Scotland-yardban történt robbantás sokkal erősebb volt. A dynamit több méternyi szélességű hasadást okozott a falban, a téglák és kövek onnét messze röpültek az utczába Itt az emberek száma, kik részint megölettek, részint súlyos sebeket kaptak, sokkal nagyobb volt. A legújabb sürgönyök a halottak számát 13 ra, a sebesülteket 18-ra teszik, ez utóbbiak élete is veszélyben forog. Ugyanegyidejűleg ezekkel a robbantásokkal a hadügyminisztérium épülete is kigyuladt és minden jel arra mutat, hogy azt a dynamitmerénylők gyújtották föl, azonban a hirtelen kéznél levő fecskendők azt mihamar eloltották. Végre még a Trafalgar squaren 17 dynamittöltényt találtak a Nelson oszlop alján. A sürgönyök ezekről a robbantásokról a következő részleteket közlik : Május 30-án esti 9 órakor nem két, hanem három dynamitrobbantás volt, a Saint James squaren, de az utolsó, mely egy félórával később történt, nem okozott oly nagy károkat, mint a két első. Most a rendőrség minden ki- és bejárást a Scotland-yard körül szorgosan őriz s az utczába senkit sem enged jönni, kivévén az e végre kiküldött bizottságot és orvosokat, kik a megsérülteket bekötözik és a kórházakba szállíttatják. A kövek, melyeket a dynamit szétrobbantott, több fogatokat és bérkocsikat is értek. A Carlton klubb tagjai közül ketten sérültek meg. A Saint-James Square és a Scotland-yard körül utczák teltek törmelékekkel, tükrökkel, ablakokkal és bútorokkal. Bizonyosnak tartják, hogy az iráéniek követték el ezeket a robbantásokat. Azonban még eddig a tettesek nyomára a legszorgosabb kutatások daczára sem lehetett jutni. Egy gyanús egyént fogtak el, de nem lehetett semmit se bizonyítani ellene és ismét szabadon bocsátották. Azért fogták el, mert sir Watkin Wynn háza előtt gyújtott szivarra, de nála nem találtak se dynamitot, se kompromittáló iratokat. Ami ezen robbantásoknál a legbűnösebb, hogy a rendőrséghez már hetek óta érkeztek fenyegetődző levelek, többnyire apokalitikus irányban fogalmazva idézetekkel Ésiás és Illés próféták látványaira, minthogy azonban ilynemű levelek azon idő óta, mióta az ir-mozgalom megkezdődött, kivált pedig a phönixparki gyilkosok kivégeztetése óta nagyon mindennaposak voltak, a rendőrség azokat figyelmen kivül hagyta s épen ott tartott hajtó vadászatot dynamitosokra, ahol azok nem voltak, mint jelesül a franczia hires vegyészre, mr. Turpinra. Mit óhajtunk! (Vige.) Na nem volna legnagyobb részt beleszőve a munkás- és iparososztály érdeke, akkor nem is törődnének vele sokat, de épen ez az, ami késztet bennünket a tervszerű szédelgés elleni felszólalásunkra. Egy bankrólnál a mesterember és munkás több kárt szenved, mint a tőkepénzes, mert nemcsak betételeiket, hanem alku-, idő- és munkadíjaikat is szokták elveszteni. Ily gyakran visszatérő válságpontokkal szemközt a munkásnak okvetetlenül meg kellene adni a fennebb említett jogokat, hogy ő is fegyverre szert tehessen, és ne álljon fegyver nélkül a kapitalisták ellen. — Nálunk Magyarországban a szövetkeztetési jog követelése legkevésbé sem túlcsigázott, hanem a méltányosság és igazság kivánata. — De ki tehet róla, ha Magyarországban a birtokos osztály lázas rohamban más iparos államokat túlszárnyalni akar, és e mellett tévútra tér ? A munkásosztály csak nem? Mert a legnagyobb kárt ő vallja, kénytelen tanuja lenni annak, miként méri ellene a csapásokat ma azon tőke, melyet tegnap a tőkepénzes számára munkája által előteremtett. — Mert minél inkább gyül össze kevesek kezében a tőke és a munkaeszköz, annál nagyobb mértékben aknáztatok ki a munkaerő. Ily körülmények közt a munkástól általánosan elismert jogokat megtagadni és oly követeléseket visszautasítani, melyek ellenében a népgazdászat egy compendiumának sincs kifogása, nem volna egyéb, mint előbb a munkást kezénél lábánál megkötözni és azután, a „szabadság, egyenlőség és testvériség" hangoztatása mellett kiszivattyúzni és kiaknázni. Eléggé kimutatottnak hiszszük azt, hogy a munkások részén van az igazság, midőn többször említett követeléseiket felhozzák. De amit e tekintetben Magyarországra nézve szükségessé tesz a gyakorlat, erről is lehetne még egy pár szót vesztegetni. — Midőn magyar hazánk 1848- 08 1849-ben történelmi és nemzeti ! Nagyon komoly jellegű hirek érkeztek utóbbi időben Londonból, melyeket már táviratilag a lapok hoztak. Május 30-dikán este három dynamitrobbanás törharczát vívta, a munkás izmos keze ép úgy markolta a kardot, puskát és kantárt, mint a mágnás, gróf, nemes vagy kapitalistáé. Nem bizonyít ez leginkább a mellett, hogy a munkás, ha általános jogról van szó, önzés és minden osztályérdek nélkül cselekszik? — — De megegyez a munkáspárt meggyőződése nagy hazánkfia Kossuth Lajos azon meggyőződésével, mely szerint a historicus nemzeti harcz végét még nem érte meg és végső consequentiájáig még nincsen kiviva. Azonban az utolsó évtizedek óta Magyarország sokat vesztett azon nemes indulatokból és meggyőződésből, melyek lelkesítők Kossuth Lajost minden tettében. Mert miképen lehet azon iparlovagoknak, kik a nép vérét szidják és lenyűgöznek mindent, a mi pénzvágyuk kielégítését megakadályozhatná, kellő fogalmuk az emberi és állampolgári szabadságról és tisztelet ez utóbbiak iránt? Azért „vörös kísértetet" lát a ma velőtlen és nagyobbrészt erkölcstelen birtokos osztály mindannyiszor, valahányszor a munkásosztály mozgalmainak közepette társai körében, a lelkesedés erkölcsi öntudatott tolmácsoló szavakat ajkin hordja. Azért is tornyosulunk a birtokososztályban mind a „finomabb stylű" borzasztó és undorító szenvedélyek, származván a pénzvagy utálatos szenvedélyétől.Tekintsük meg közelebbről a Magyarországban történő dolgokat, mint magyarok, úgy oly férfiakat, kik 1848 és 49-ben velünk együtt harczoltak a haza közös ellenségei ellen, kik megküzdöttek nemzeti és politikai ellenfelével, ma társadalmi ellenségeink sorában látjuk. —liattuk is erőt vett a munka-kiaknázás és a speculatió kórsága, és ma többnyire képtelenek egy árva érdektől ment és a közjó tekintetéből, egy szócskát is intézni, és azon férfiak, kiket nem törtünk magunk között 1848- as 49-ben, kik a czivilizáczió határozott ellenségével, a szolgaság és sötétség védfalaival, Oroszországgal szövetkeztek, ma első helyen tündökölnek a pénzes bárók közt, és a mérvadó szó az övék Mindezekkel szemben meg kell adni a munkásnak azon jogokat, melyekre a hazaárulókkal ellenkezőleg, az A iiunkás-ünnepélyre, f. év julius fiára szóló belépti jegyek már közkézen forognak. Felkérjük elvtársainkat, kik elárusitás végett jegyeket átvenni akarnak, szíveskedjenek lapjaink kiadó-hivatalában hazaérti harczban elöntött vérénél fogva igényt emelhet. Még él Kossuth és ő is belátja, hogy vannak kérdések, melyek sokkal nagyobb hevességgel várják megoldásukat, mint a nemzetiség kérdése. Mindnyájan tudjuk azt, hogy azon Magyarország, melyre büszkék vagyunk, még nagy jövőre vár. A demokratikus alapnak még hátramaradt és kivívandó részét összevetjük a társadalmi kérdés megoldására célzó törekvésünkkel. Ami Lassalle Németországra nézve volt, az talán — és ezt látnoki komolysággal állítjuk —Kossuth Lajos Magyarországra nézve lesz.Lassalle 1848-ban fegyverrel és szónoklatával harczolt a Rajna vidékén, önkény és abszolutizmus ellen, demokráczia és szabadság mellett. 1863 —(14-ben a tudomány és igazság buzogánycsapásaival döngette a philisztereket és az újkor rabló-lovagjainak pharizeusait, de harczolt Kossuth is 48- és 49-ben hősies, nemes lelkesedéssel a forró és tiszta hazaszeretettel keblében, hazájáért és a demokrácziáért. Azonban 20 év nem volt képes ez a szabadság és igazság útjáról csak hajszálnyira is eltántoríttatnia. Míg hazánkban a pénzkórság és üzérkedés a szellemek sajnálatra méltó elsatnyulását és veletlenségét eredményezi, addig Kossuth a távol Olaezhonban gyászol e szerencsétlenség fölött, várva azon alkalmat, midőn jelenléte a hazában üdvös hatású leend, ugy mint Lassalle ezt tette Némethonban, ő saját horsiban szellemi fegyverekkel küzdjön a demokratikus elv fentartása és méltóságáért, valamint a magyar proletárság társadalmi függetlenségéért. És ugy, valamint Kossuth meggyőződése az, hogy a valódi demokráczia és a kölcsönös igazság alapját a mlég romlatlan munkásnépben fogja fellelni, úgy a miénk is az, hogy a magyar proletárság nagy tömege bizton számíthat nemcsak rokonszenvére, hanem tényleges szellemi segélyére is. A 1. képviselőháznak azonban, melynek feladata leend a létesítendő társadalmi területnek előmunkálatait megkezdeni, jó sikert kivonunk e munkához ,• örömteljes bizalommal üdvözöljük e téren! NÉPSZAVA A legújabb Alynaunt-robbantások Londonban. 1884. — 25. szám. HÍREK.