Népszava, 1887 (15. évfolyam, 1–52. sz.)
1887-01-02 / 1. szám
hitelre utalt kia iparos vagy kisebb kereskedőnek, akkor 3-6 hónap alatt tönkre tett ember, különösen oly üzleti viszonyok közt mint a maiak, mikor a kisebb iparososztály tökéletesen kétségbe van esve. Alkalmunk volt néhány nappal ezelőtt egy ilyen ügylet sajnos lebonyolításának tanúja lehetni. A megakadt kisiparos nem volt képes a lejárt váltót megfizetni, noha megvoltak árui, melyeket a váltóval fedezett, de a nagykereskedőnek nem az áru, hanem pénz kellett. Beadta a keresetet és elrendelték a végrehajtást. Kérte az illető nagykereskedőt, hogy ne tegye tönkre hanem adjon módot az egyezségre. Nagylelkűen megtette, de aztán jött a fiskális a ki még váltig állitotta hogy humánusan számit és benyújtotta a kétségbeesett adósnak költség-jegyzékét mely 40 frtnál magasabb összegre rúgott alig 130 frt követelés után. így tehát felszaporodott a tartozás, jött hozzá kamat és az adósság majdnem egy harmaddal magasabb lett. Megjegyzendő, hogy a bíróság végzésében — néhány apróbb költséget leszámítva — e perköltség meg volt állapítva. Minő igazságszolgáltatás ez ?Aligr 30 frt követelés után 40 frtnál nagyobb költség.et hallatlan, ez közel áll a rabláshoz és valóban nem csuda ha évente annyi becsületes üzletember megy tönkre, mert a szó szoros értelmében, tönkre tétetik. Ha ennél az egy ügyletnél így van, okvetlenül így kell lenni annak minden hasonló esetben. De kérdjük rendjén van-e az így ? Nem égbekiáltó igazságtalanság ez? Az igazságszolgáltatásé nemét gyökerestől kellene reformálni, mert az nem igazságszolgáltatás, hanem olyan forma, mintha az útonálló fegyvert szegez az utas mellére azzal: pénzt vagy életet! Valóban igen sok öngyilkosságot és elmebetegséget lehet erre a kontóra felírni. De a bölcselkedő társadalom e szomorú tüneteket nem kutatja alaposan, hanem azt mondja, hogy a lábra kapott vallástalanság, meg a hiányos nevelés és az életnek meg nem becsülése az oka. Ezek frázisok, alaptalan kibúvók ostoba önhittségből eredő szavak. A lótérti küzdelemből kifolyó elkeseredés, a folytonos megcsapolás, a rosz intézményekből eredő kifosztás és a tönkretevés természetes következménye ez és semmi egyéb! E rossz intézmények nyomása alatt zsenved az egész úgynevezett középosztály, az úgynevezett alsóbb osztály és csak egy társadalmi osztályunk van, melynek ez kenyere: ez az ügyvédi kar. Az igazságszolgáltatás eleme határozottan rossz és elvetendő, mert az áldozat vérét és életét követeli. Mert nem reformálják, mert nem teszik olcsóbbá ? De hát utóvégre kinek jusson eszébe ezen segíteni? A kormánynak talán? Vannak gazdag minisztereink, de vannak vagyontalanok is. A gazdag, a gyakorlati élet eme mizériáját nem ismeri, a vagyontalan pedig maga is használja a váltót, és hallgat. Ugyanígy állunk a törvényhozással, ott is gazdag és szegény van. A bíróságok közt detto. Az ügyvédek pedig kenyérkereseti tekintetekből hallgatnak és az immorális helyzet, tovább virágozhatik, szedheti áldozatait a polgárság, az iparos- és munkásosztály legbecsületesebb rétegeiből. Az igazság és közmorál nevében gyökeres reformot e tekintetben méltán lehet követelni ! Néhány adat a középkorból. — Reflexió Schlauch Lőrincz püspök beszédére. — Nagyon sokat mondott a főpap minapi beszédében. Annyit, hogy ha részletesen akarnék vele foglalkozni, legalább is ugyanannyit kellene elmondanom erre, de azt nem tehetem, hanem csupán néhány adatot óhajtak felemlíteni abból a püspök által a katholiczizmussal kapcsolatban dicsőített középkorból, melyet úgy , mint a szt. László-társulat visszaidézni óhajt. Megfgjikeze 1t azonban a főpap arról, hogy a villany feltalálása, az emberiséget haladása gyorsaságában megezerszerezte. Vagy nem tudja, hogy a gőzmozdony útjából, mely sebes jövetelét robbajjal hallatja, az ember kitér. Bizony, bizony kitér, külömben eltiporja. Hogy a középkorban a vallás befolyása és hatása, a vár urát jobbágyainak atyjává, védnökévé tette, nagyon természetes volt, — mert hiszen éppen ez adott a várúrnak korlátlan hatalmat jobbágyai élete és halála felett Eztn elszigeteltség által jobbágyainak gyermekei is alá voltak rendelve hatalmának. Ha csak néhány tételben is rámutatunk éppen a püspök úr által dicsőitett századokban, a középkorban történt iszonyatosságokra, melyeket a katholika vallási szent nevében" elkövettek, elhomályosulnak azon dicsőitett dolgok, melyeket oly szép szavakba öntve, mondott el a püspök ur. VIII. Incze p.után Borgia Rodrigo bibornokot emelte az egyház VI. Sándor néven főpapi székbe. Hogy ez a pápai méltóságra mikép jutott azt felsem emlitjük, hanem mint a történelem irja, midőn VI. Sándor meghalt, örömmel sietett egész Róma megszemlélni a holtat, mértéktelen dicsvágyó, rettenhetlen kegyetlenségü szörnyeteg, élvhajhászó, s hallatlan kapzsiságu sárkányt, ki a világi s egyházi dolgok intézésében egyenlő szemérmetlenségével megmérgezte az egész világot; udvara valódi képviselője volt erkölcstelen korának a legdurvább önérzésének, mely előtt semmi sem volt szent. Dante hatalmas mennydörgéssel csapott a pápaság közé; ostorozta az egyház kebelében elharapódzott romlottságot a bíbornokok, falusi papok, a szerzetesek és apáczák feslettségét. Természetes, a republikánus élet szokásával nem tudták összeegyeztetni a pápai csillogást és féktelenséget. 1310-ben hangzottak fel a megkínzottak jajkiáltásai és az akkori V. Kelemen pápa néma hallgatással tűrte a vallás nevében a kegyetlen kivégeztetéseket, a lassú tűzön történt megégetését Mórai Jakabnak, ki utolsó leheletével sem szünte meg ártatlanságát hangoztatni. A bátortalan pápának a Ferenczrendben támadt szakadás még több gondot okozott. A túlbuzgó s a rend alapitójának szegénységi szelleméhez hű kisebbséget, valóságos üldözés alá fogta a papság másik pártja mely a gazdagság előnyeit föléje helyezte a szt. Ferencz szabályainak; ádáz tusákat vívtak egymással. A legyőzött párt emberei börtönbe vettettek, kínpadra hurczoltattak. A pápai szék összetett kézzel nézte megkínoztatásukat, befalaztatásukat, és mindezek a szent vallást hirdetők saját keblében folytak le, eme dicsőített korban. Nézzük csak a 14-ik században a vérbiróságokat, melyek Ferdinand és Izabella alatt állandóan működtek azok ellen, kiknek a kincstár a kölcsönöket visszafizetni nem tudta. 1391-ben véresüldözések törtek ki ellenök, kik közül 35.000-en a keresztény vallás felvétele által mentették meg életöket. Növekedett ezek száma akkor is, midőn a világi és egyházi hatalon egymással versenyre kelve, a legszigorúbb rendleteket bocsátották ki a szerencsétlen nép ellen. Kitudódott, hogy az áttértek ,titokban" atyáik hitéhez ragaszkodnak. Gordovában újabb felkelés tört ki, 1472-ben, városról városra terjedve ezer meg ezer embernek ontotta vérét. IV-ik Sixtus kezet fogott a spanyol udvarral állandó bíróság felállítására. Az első inkvizitorok embertelen kegyetlensége megdöbbentő hatást gyakorolt. A királyi pár által javaslatba hozott Dömés szerzetes Torquemodot kézséggel kinevezte nagy inkvizitorrá. Torquemodo a tömeges kivégeztetések és a vagyonelkobzások tekintetében messze felülmúlta minden elődjét, az áldozatok vagyonából egyaránt gondoskodott a királyi kincstár mint a pápai kúria érdekeiről. 1376-ban Avignonban szerkesztett törvénykönyv értelmében, legfőbb inkvizitor-tanács alakult Torquemodo elnöklete alatt, és pedig három egyházi elnökkel, kiknek ketteje a királyi kincstár érdekét volt hivatva képviselni az elkobzásoknál. Nemcsak a börtönre s máglyára ítélteknek vagyona, s az elhalálozásuk után eretnekség fanujába fogottak hagyatéka szállt a királyi incstárra, hanem azon ezerek ingatlan javai is, kik félelemből megszöktek, vagy kivándoroltak, sőt azok is elvesztették vagyonukat, kiket jövedelmezés s az eretnekség megtagadása után elbocsátott a törvényszék. Az előbb annyira kimerült kincstárt csakhamar a legvirágzóbb állapotba helyezték a tömeges elkobzások útján. Schlauch püspök úr, mikép történhettek tehát ama iszonyatos dolgok a Jézus Krisztus vallásának szent nevében, a dicsőített középkorban, ha azt állítja, hogy a nemzetek hatalmának alapja a hazaszeretet kútforrása, a tulajdonjog szilárdságában van ? Toledóban állította fel a katholikus egyházzal Ferdinánd 1480 ban a főinkvizícziót, mely aztán egész Spanyolországot elárasztotta rettenetes törvényszékeivel. Mintha még most is ott lebegnének a város nagy terei fölött — hol a kivégzések történtek — Ximenes és Torquemodo gyászos szellemei az ódon házak közt. Mintha még most is elvonulni látnák, a gyászos jelenetet, ugy amint azt az egykori spanyol krónikások egyike leírja! Az ablakok, az erkélyek s az amphitheatrumszerű felemelkedő emelvények telvék nézőkkel; külön emelvényen ülnek a grandok s inkvizítorok; egy másikon az ország főméltóságai; magasan felettük áll a király vagy helyettese által elfoglalt helynek, a nagy inkvizitor fekete bársony-baldachinja alatt lévő trónja. Az udvari erkély előtt voltak a szószékek, melyekről az ítéletet kihirdették, s "hitszónoklatot" tartottak, s a 2 .oltár" hol ,misét" mondtak, közepén a máglya-rakás. A menetet megnyitni fegyveres szénégetők kiváltsága volt. Utánuk jöttek a dominikánusok fekete öltönyeiken fehér kereszttel, s egy spanyol grand a hitűek lobogójával, majd az inkvizíczió hivatalnokai, végül az elitéltek. Elsősorban a nem halálra ítéltek, zöld vászon sanbenitokban, sárga kereszttel mellükön és hátukon ; aztán a bűnbánók, csúcsos papir sipkákban, melyekre lefelé csapkodó lángok voltak festve. Ezek különös kegyelemből a megégetés előtt végeztettek ki. Végül jöttek az elevenen megégetésre kárhoztatott ,megátalkodottak." Kezdetét vette a szent mise: a király vagy helyetesse esküt tesz le a nagy inkvizitor kezébe, hogy az inkvizicziószent törvényeit mindig védelmébe és támogatásába részesitendi" s egy rezseköteget vett a máglyára. Az egyik szószékről kihirdetik az ítéleteket, a másikon egy dömös szerzetes prédikál az inkviziczióerényeiről"s az eretnekek kiirtásának hasznos voltáról. A nagyinkvizitor "áldást" ad az összegyűlt népnek, feláldozást az elítélteknek, ha meggyújtják a máglyákat. Tompán konganak a harangok, jámbor éneket zengedeznek a szerzetesek,... de az égő emberek fájdalmas jajgatása áttör a harang zúgásán, s az éneklésen. A kivégzés előtt meghalt eretnekek csontjait is bevetik a tűzbe, s nemsokára nehéz fekete füstfellegek lebegnek a szeretet vallásának nevében elkövetett iszonyatosságok színhelye felett. (Befejezés köv.) Akikkel senki nem törődik... Azokról van szó, kik korán este gyújtják meg a fővárost még némely részében világító petróleum-lámpákat és késő éjjel meg hajnalba ismét oltják el. Társadalmi helyzetükkel nem foglalkozott még eddig senki sem, de ők maguk is elvonultan éltek eddig a többi munkásoktól, habár maguk közt az egyetértés látszik uralkodni , közeledniük kell a munkásmozgalomhoz s talán meg van téve erre az első lépés, amiről a következő tudósítást vettük. A fővárosi petróleum-lámpagyűjtók karácson első napjának estéjén családjukkal együtt közös vacsorában részesültek Klein Gyula vállalkozó által. Az estélyen a vállalkozó is megjelent családjával; ott voltak továbbá a vállalat felügyelői és Kiss A. elvtársunk is. Az estély igen kedélyes lefolyású volt s igy természetesen felköszöntökben sem volt hiány. Az elsőt Weiser S. felügyelő tartotta a vállalkozóra és nejére. Fleischmann Lajos, a "legifjabb fellebbvaló" a munkásokat köszöntette fel, elismervén, hogy a vállalat sikerét ők mozditják elő s ők képezik annak támaszát; utánna Kiss elvtársunk hosszabb beszédben fejtegette a munkások jelenlegi helyzetét általán a társadalomban, a szemben a munkaadókkal, s örömmel konstatálta, hogy Klein Gyula sok tekintetben kiválik a többi vállalkozóktól, amennyiben nem tekinti munkásait oly egyéneknek, akik csak arra valók, hogy mentől jobban kizsákmányoltassanak, hanem belátja azt, hogy azok a megérdemelt bér mellett még mélytunyosságra sőt tiszteletre is érdemesek, s minthogy szóló tapasztalja, hogy e vállalkozó, ki munkásai iránt érzett jóindulata jeléül, e kis — úgyszólván — családi ünnepélyt rendezte munkásai jólétének előmozdítását tartja szem előtt, ki-zánja, hogy e szívélyes viszony a munkások és munkaadójuk közt a jövőben meg szilárduljon, a kölcsönös tisztelet meg ne szűnjék, s ennek ápolására és érdekeik megóvására a munkásokat összetartásra, s testvéries egyetértésre buzdítja. Piffkó munkás a vállalkozót, éltette, mire ez meghatottan mondott köszönetet, s munkásainak jóindulatától kisével eltávozott. Ezután fesztelen s kedélyes társalgás következett, melynek folyamán a munkások kivánságára ismét Kas elvtársunk emelt szót, s általános érdeklődés s tetszés közt fejtegette mai társadalmi viszonyainkat, kiindulván a karácsoni ünnep jelentőségéből a munkásokra nézve, összehasonlította ezeket az ó- és középkori helyzettel, történelmi eseményekkel vázolta az alsóbb népréteg folytonos törekvéseit a szabadság intézményeire s folytonos küzdelmeit az úgynevezett hatalommal. Is-