Népszava, 1903. március (31. évfolyam, 27–38. sz.)
1903-03-03 / 27. szám
2. oldal. s nem a függetlenségi párt véleményének adott kifejezést, amikor azt mondotta, hogy az obstrukciót az ellenzéknek akkor sem szabad leszerelni, ha a kormány bármiféle nemzeti engedményeket tesz. A másik nyilatkozó ugyancsak a függetlenségi Eötvös Károly volt, aki szintén azt mondotta, amit évek óta hangoztatunk, hogy ez a képviselőház nem törvényhozás, hanem csak kártyások paklizása, mert négy esztendő óta — a parlament paktumok kötésével tölti idejét. A harmadik — de a sorrendben az első — szónok Vázsonyi Vilmos volt. Ő — és Benedek János is — kénytelenek voltak a munkás nép felhangzó követelésének eleget tenn és az általános választói joggal foglal-lkozni. A három képviselő ezekről beszélt a nép előtt. Tudjuk, hogy a nép előtt a a képviselők nagyon bátrak a kijelentésekben és bőkezűek az ígéretekben. Meglátjuk, hogy a parlamentben is lesz-e bátorságuk, mert a bátorság nem szokott mindig a képviselő urak erénye lenni — ezeket a dolgokat úgy elmondani, amint a nép előtt elmondották. Számon tartjuk, hogy Benedek János és Eötvös Károly pártja úgy fog-e beszélni és aszerint fog-e cselekedni a parlamentben, amint képviselői azt kijelentették és megígérték a nép előtt. Számon tartjuk, hogy lesz-e csakugyannos harcz a parlamentben a katonai javaslatok ellen és a választói jog mellett ?! A tüntető körmenetek. Hónapok előtt a főváros igazságügyi bizottsága szabályrendeletet készített arról, hogy tüntető körmeneteket nem fog engedélyezni másnak, csak a jómódú polgároknak. Ezek számára megengedte a széles, szép utak igénybevételét, de a munkásosztálynak csak az eldugott mellékutczák használatát akarta engedélyezni. Amilyen bornírt volt az igazságügyi bizottság e tervezete, félnünk kellett, hogy ezt a tervezetet a tanács elfogadja, mert Budapesten mindennapos szokássá lett, hogy a legbornírtabb eszméket valósítják meg. A fővárosi tanács ez egyszer nem volt hű és következetes önmagához. Megszívlelte azokat a czikkeket, melyekben az igazságügyi bizottság tervezetének képtelen voltára rámutattunk s elvetette a bizottság tervezetét azzal az indokolással, hogy e tervezet elfogadása azonos lenne a gyülekezési jog teljes beszüntetésével. Fölvonulhatunk tehát ezután is, mint ahogyan felvonultunk volna, ha az igazságügyi bizottság tervezetét elfogadja a tanács. Értésükre adtuk ezt a szándékunkat s úgy látszik, a főváros tanácsa nem akart szégyenben maradni. Mert szégyenére vált volna, ha szabályrendelete ellenére is rendeztünk volna tüntető körmeneteket. Úgy okoskodott hát, hogy minek függeszsze föl a gyülekezési jogot, ha mi mégis gyülekezünk ? Miért lássa a világ, hogy a tanács szabályrendeletének nincsen foganata? Inkább meghagyja a régi rendszert. E rendszer mellett legalább megvan a látszata annak, hogy a tanács jóvoltából tartunk felvonulásokat. Egyébként köszönet a tanácsnak. Hiszszük, hogy eljárásában nincs alattomosság. Hiszszük, hogy nem játszott össze Rudnay főkapitánynyal, rábízván, hogy az engedély tudomásul nem vételével a maga hatáskörében elvégezze azt, amit a tanács gyáva volt megcselekedni. Miért kelljen két fórumnak hadilábon állni velünk, ha a felvonulások lehetetlenné tételéhez egy fórum hepóziáskodása is elég ? A megrökönyödött agráriusok. A felduzsorások birodalmában nagy az ijedtség. Az eszméket, melyeket e züllött politikai rendszer idejében napról-napra hirdetünk, magáévá tette a polgári sajtónak az a része, mely néha, amikor erre a felsőbb hatalomtól engedélyt kap, megengedi magának a merészebb kirohanásokat a klerikális reakció és az agrárius földuzsorásokkal szemben. Hónapok óta hirdetjük és jellezzük sajtónkban és gyűléseinken a veszedelmet, melyet a külföldről beözönlő jezsuita szervezetek csordái hoznak a népre, s állhatatos agitácziónknak lett annyi foganatja, hogy e veszedelem ellen a védekezés szükségét fölismerte Vészi József országos képviselő is, ki lapjában a félhivatalos hangtól nagyon is elütő radikalizmussal rámutatott az általunk már régen jelzett sötétségre, mely a jezsuita páterek és dologtalanul élősködő apáczák nyomában fog az országban elterjedni. A polgári sajtónak erre a kiáltására megesett az a különös célia, hogy visszhangot kaptunk rá az új agráriusoktól. Nem a reakció hivataloskürtje, nem a jezsuiták kitartott pártja és lapja fortyant föl, de a latifundiumos urak által föntartott agrársajtó érezte magát szíven találva. Rövidlátással volnánk megverve, ha nem értenék meg az agráriusok rökönyödését. Értjük, sőt természetesnek találjuk, hogy a nagybirtokosok osztálya áll a sarkára, amikor a népámító jezsuiták bebocsátása ellen agitál a mi pártunk sajtója s a mi sajtónkkal együtt Vészi József lapja. Mert a reakczió fekete csuhás és fekete lelkű papjai a butaság terjesztésével nem maguknak, de az uralkodó latifundiumosok osztályának tesznek szolgálatot. A földuzsorások rabságában sínylődik a nép nagy része, a földuzsorások sajtolják ki a nyomorban fetrengő nép vérét és velőjét. Ennek az osztálynak szolgái azok a romlott lelkű, kibérelt lelkiismeretű papok, kik a türelem, lemondás, alázatosság és túlvilági üdvösséghirdetésével lefegyverezik a nép erejét, akaratát, szenvedélyét, mely a jezsuiták ámításai nélkül kitörne s szembeszállna a lelketlen kizsákmányolókkal. Ennek az osztálynak kellenek a jezsuiták, mert ennek az osztálynak van legtöbb oka, hogy irtózzék attól a pillanattól, amidőn a leigázva tartott nép öntudatra ébred s követeli a maga jogait. Nos, ez az osztály védekezik is mindazok ellen, kik egyrészt az elnyomottak, butaságban tartottak fölszabadításán és fölvilágításán fáradoznak, másrészt pedig hadat üzentek azoknak, kik az elnyomottaknak a rablánczok békés viseléséről ájtatos szavakban prédikálnak. Bennünket az ügyészségnél denuncziálnak, hogy pörökkel megfélemlítsenek, azokat pedig, kik a mai társadalom ostoba törvényeit és szokásait tiszteletben tartják, pisztoly és kard elé szólítják hogy eltakarítsák őket az útból. Mert az agráriusoknak vannak pénzen kitartott kasználjaik, kik nem pennájukkal, de életükkel is kénytelenek a földuzsorások ügyét szolgálni. Ezek a kasznárok portyáznak utonútfélen s betyártempójukkal utonállóként veszélyeztetik a sajtó munkásainak közbiztonságát. Karddal és pisztolylyal állnak lesben, hogy elnémítsák azokat, kik szavukkal a földuzsorások érdekeit veszélyeztetik. A zsoldos útonálló szerepét most a Hazánk szerkesztőjének osztották ki Károlyi Sándorék. Ő szólította most fegyver elé Vészi Józsefet. Az agráriusok tehát már élet-halál harczot vívnak a szó igaz értelmében. Hát csak küldözgessék portyázó utakra zsoldosaikat, hogy kerülő úton meglopják a sajtót szabadságától. Mi szembe nézünk e tolvajokkal s megvédjük azt a kis sajtószabadságot, melyet a nép a maga s nemcsak az agráriusok számára szerzett meg egykor. Ennek megszerzése évtizedek előtt vértelenül történt s hiszszük, hogy megőrzése sem fog vérbe kerülni. Ám ha az agráriusok és kasznárjaik másként akarják, mi szembe szállunk ezzel is. Nem lovagias afféreket értünk ez alatt, mert tolvajok, kik a sajtószabadságot lopkodják, elvesztették azt a jogot, hogy mint lovagok szerepeljenek. Az ilyen zugtolvajok számára van más orvosságunk. K Ü L F Ö L 1). Olaszország. Tüntetés a papok ellen. Brestben nagy klerikálisellenes tüntetés volt. A munkások a kongregácziós iskola előtt gyülekeztek és forradalmi dalokat énekeltek. Bezúzták a templom és az iskola ablakát. A tömeg átvonult az utczákon és erősen tüntetett a papok ellen. Svájcz: A tanítók kinevezése. Mielőtt a burzsoázia uralomra jutott, nagyon „szabadelvüknek mutatta magát. Szüksége volt a liberális álarczra, mert másképp nem segítette volna a proletárság a reakcziós főnemesség és papok ellen. Mikor azonban már a kezükben volt az uralom, kibékültek az arisztokrácziával és azóta folyton csorbítják a nép jogait, így van ez mindenütt az egész világon. Svájcz a legdemokratább állam hírében állott. A törvények csak akkor szentesíttettek, ha a nép is — népszavazás útján — jóváhagyta azokat. A közhivatalnokokat, mint tanítókat stb. szintén a nép választotta. Zürich kanton tanácsa azonban nemrég kimondta (152 szavazattal 59 ellen, az utóbbiak között 37 szoczialista szavazat volt), hogy ezentúl a városi tanács fogja kinevezni a tanítókat. Az az ember, aki a tanácsnak nem fog tetszeni — különösen, ha szoczialista az illető —, ezentúl nem lehet tanító. Elvtársaink nagyban agitálnak e határozat ellen és hiszik, hogy népszavazással meg is fogják semmisíteni. Hollandia. A forradalom előestéjén. A kormány nagyban készülődik. Húszezer póttartalékost hivatott be. A vasútállomásokat és hidakat katonaság szállta meg. A sürgönydrótok felügyelet alatt állanak. A munkások nagyon fel vannak háborodva. A szervezetek vezetői nyugalomra intik a népet. Úgy látszik, hogy a kormány maga akarja előidézni a forradalmat. A proletariátus iránt való gyűlölet, a bosszúvágy és a rossz lelkiismeret hozza mozgásba az osztályállamot. A vasúti munkások tudják, hogy a reakció első csapása őket éri, januárban vívott fényes győzelmük fölébresztette a kormány bosszúvágyát. A vasutasok sztrájkja alkalmából — mikor a társaságok nem tudtak eleget tenni megbízatásuknak, nem szállíthatták a feladott árut — a vasúttársaságok az államhoz folyamodtak, hogy mentse fel őket kötelezettségük alól. A kormány akkor szorongatott helyzetben volt, azt felelte a társaságoknak, hogy ez az ő magánügyük. És most törvényt akar hozni, mely a sztrájkolókat 6 hónaptól egész 4 évig terjedő börtönnel akarja sújtani. A kormány továbbá pénzt kér a néptől, mely pénzen sztrájktörő-brigádot akar szervezni katonákból, így hazudtolta meg a kormány maga magát. De míg a kormány készülődött, a munkásság sem maradt tétlen. Hollandia közönyös proletáriátusa öntudatra ébredt. 17.000 vasúti munkás közül a januári sztrájk kitörésekor csak 8000-en voltak szervezve. A múlt vasárnap értekezletet tartottak a vasúti munkások szervezetei, melyen 10.600 munkás volt képviselve. Az értekezleten egy új szövetség alakítását határozták el. Az új szövetség 12.000 tagot számlál. Ezen kívül vannak még „rendfentartó" szervezetek, melyeket papok vezetnek — de ezek a szervezetek nagyon csehül állanak. A „sztrájkellenes" szervezeteknek mindössze 800 tagjuk van. Egy nagy sztrájkmozgalom bizonyára magával ragad ezek közül is sokat. Ha a kormány megcsorbítja a munkások gyülekezési jogát és sztrájk-szabadságát, úgy az általános sztrájk elkerülhetetlen. Az összes szervezetek így nyilatkoztak. A kirakodó munkások eddig a parlamentarizmust ellenző szoczialisták voltak, míg a vasutasok szocziáldemokraták. De hogy a kormány reakciójával szembeszállhassanak, félre tették a haragot és az összetartást határozták el. Hollandia munkássága egy adott jelre kész a munkaszerszámot letenni. Míg a kormány katonákkal akarja elnyomni a munkásságot, addig a munkások a katonákat arra hívják föl, hogy velük tartsanak. Röpiratokat osztanak szét köztük, melyben megmagyarázzák a sztrájk okát. A munkásokat meg arra hívják föl, hogy a katonákat és rendőröket osztálytársaiknak tekintsék. A röpiratokat Wezel elvtárs, a katonák egyesületének titkára írta alá. Egy tanítót, ki röpratokat terjesztett, egy hónapra elmozdítottákállásától. NÉPSZAVA 1903. márczius 24.