Népszava, 1903. június (31. évfolyam, 63–73. sz.)

1903-06-04 / 63. szám

2. oldal. SZEMLE. Királysértési pörök. A törvényhozásban mi nálunk különös jogokat ragadott magához a korona. En­nek a tényezőnek az volna a hivatása, hogy az eléje tett törvényeket szentesítse. Egyéb dolga, egyéb tendencziája nincs, vagy legalább úgy kellene lenni, hogy egyéb dolgokba ne avatkozzék. De a korrupt parlamentarizmus és a még kor­ruptabb kormányok lakossága oda juttat­ták a törvényhozásnak ezt a harmadik tényezőjét, hogy az a törvényeknek nem csak szentesítője, de első­sorban kezde­ményezője. A korona akar. A koronának vannak nézetei, vannak szándékai. Egy szóval: a korona politizál s a maga po­litikáját ráoktrojálja a törvényhozás má­sik két tényezőjére: a képviselőházra és főrendiházra. Természetes, hogy ahol a korona ve­zérlő politikai szerepeket visz, ott a ko­rona, illetve annak viselője nem marad­hatott megkímélve a kritikától. Mennél határozottabban lépett előtérbe a király személye mint politizáló egyéniség, an­nál kíméletlenebbek lettek ezek a bírála­tok. S hogy ez a politizáló egyéniség az utóbbi időben jelentékeny részt vett a politikai életben, ezt legjobban azok a perek bizonyítják, melyeket az ügyészség „királysértés" czimén indított. Konstatáljuk, hogy ezek a perek elég szépen szaporodnak. Budapesten ez idő szerint öt királysértési per folyok. Kettőt az „Új Század", kettőt a „Független Ma­gyarország" és egyet Groszmann Miksa elvtársunk ellen indított a király szemé­lyére oly nagyon őrködő budapesti ügyész­ség. Amikor ezeket az eseményeket fel­jegyezzük, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy ime bekövetkezett, amit a polgári társadalomnak és sajtójának megjósol­tunk. Bekövetkezett, hogy a sajtó és a szólás­szabadság nem csupán a „felforga­tóknak", az „izgatóknak" szült, de szük már annak az osztálynak is, mely merész szóra csak minden sátoros ünnepkor nyitja a száját. S mit mutat ez a jelen­ség? Azt, hogy a polgári társadalom fel­szabadulása és hatalomban való része­sedése után ebben a társadalomban nem volt annyi tudás, politikai érettség, hogy az ő közbenjárásával hozott törvényeket úgy hozta volna meg, hogy azok a tör­vények az ő szerény igényű szabadság­érzetének megfelelhetnének. De bekövet­kezett az is, amit üldöztetéseinkkor szün­telenül ismételgettünk. Az üldöztetések idején, — tehát pártunk intenzív műkö­dése óta állandóan és megszakítatlanul — magunkra hagyott a polgárság sajtója. A mi üldöztetésünkben, a mi sajtópereink­ben, a mi lapjaink elkobzásában ő nem látta az egész,a nép szabadságjogainak lábbal tiprását. Őt békében hagyta akkor az ügyészség s ő zavartalanul járhatott a maga kis és nagy üzletei után. Az ő osz­tályának, a polgári társadalomnak szabad­ságát nem korlátozta akkor az ügyészség, mert hiszen a polgári társadalom aludt, a nagy érdekek nem kényszerítették az állásfoglalásra, agitáczióra. De most ezeken az érdekeken is ránczigál jókorákat a korona. Uj ágyuk, uj kato­nák kellenek s ezek már zsebbe vágó események. Megmozdul — ugy ahogy — a polgárság s vele együtt megmozdult az a sajtó, mely a maga társadalmának nem az esze, tehát nem a vezetője, hanem a szája, a torka, mely csak azért ordit, hogy az olvasója könnyebben viselje el a fájdalmait. S ez a sajtó ma érzi, hogy mekkorát mulasztott és vétkezett önmaga ellen s nem mi ellenünk, amikor nem kelt védelmére a sajtószabadságnak, mint olyan intézménynek, amely egyformán valamennyiünkké. Az akkor vissza nem vert támadások megbőszülják magukat, a sajtó akkori gyávasága felbátorította az ügyészséget s ma már megértük azt a csodát, hogy a polgári sajtó nyakába is valóságos királysértő pöröket akasztott az ügyészség. Reméljük és óhajtjuk, hogy ennek a sajtónak egészségére válik ez a gyöngéd megfenyítés, mert megtanulja belőle, hogy nem lehet büntetlenül nézni a mások jogainak és szabadságának el­kobzását, nek eszméket oly lassúsággal, mintha csak arról volna szó, hogy a városháza eső­vizének levezető csatornáját czinkből csi­nálják-e, avagy vörösrézből? Hetek óta tart a közönség kiuzsorázása s a tanács még a múlt héten is úgy határozott, hogy majd a jövő héten fog határozni afölött, hogy építtessen-e kemenczéket vagy sem ? E húzás - halasztás láttára engedtessék meg ez a szójáték : ugy látszik, a tan­ács­nak még mindig nincs sütnivalója ! Vagy ha van, úgy nincs elég merészsége, hogy szembe szálljon a főváros pékmestereivel. Ahol a termelők gonoszsága olyan nyilván­való, mint a budapesti pékmestereké, ott régen vasököllel kellett volna közbecsapni a főváros tanácsának s nem a mesterek deputáczióit fogadni s azokat alázatosan arra kérni, hogy kegyeskedjenek végre aziránt nyilatkozni, hogy tulajdonképpen mit szándékoznak tenni a jövőben? A tetteket nem a sütőmesterektől, de a tanácstól várja a kiuzsorázott közönség. S ha a főváros tanácsában őszinte az akarat, hogy a mostani állapotok mentül előbb megváltozzanak, akkor a maga huza­vonájával nem nyújt segítő kezet a sütő­mesterek uzsoráskodásához. Tessék hát cselekedni! A tanácsnak és a gazdag sütőmestereknek könnyebb sietni, mint a megsarczolt népnek várakozni. A flÉPSZflVfl TAfrCZÁJfl. Darwin elmélete. Irta : Lafargue Pál. I­olytatás.) Egy másik modern tudomány, az embrio­lógia (az emberi és állati fejlődésről szóló tan) még furcsább dolgokról rántotta le a leplet. A spritualisták különös jelentő­séget tulajdonítottak a fajoknak; azt mondták, hogy az ember azért felsőbb­rendű lény, mert nincs farka. Siralmas fensőbbség az, mely egy farktól függ. A spiritualisták egy időben kétségbe voltak esve, mert azt hitték, hogy csődöt mond ezen drága bizonyítékuk, melylyel az ember isteni eredetét bizonyították ; ugyan­is utazók azt állították, hogy Afrika belsejében találtak négereket, a nyam­nyamokat, kiket ily elegáns és hasznos farok díszített. Mikor azonban közelebb­ről vizsgálták meg a dolgot, kitudódott szerencsére, hogy a farok csak dísz volt, melyet hátulsó részükhöz erősítettek, mint azt a mi szép hölgyeink teszik a tunikák­kal. Mindamellett nem sokáig örülhettek a spritualisták; az embriológia bebizo­nyította, hogy az embernek azért nincs farka, mert azt elveszítette­­ ,nem a csatában, hanem az anyaméhben. És tény­leg, a farkcsíkcsont az anyaméhben hosz­szan kinyúlik a többi csontok közül, úgy hogy egészen egy farkhoz hasonlít. Azt hitték sokan, hogy az ember azért válik ki az állatok közül, mert testét — egyes részeket kivéve — nem fedi szőr. Ma már tud­ják, hogy az anyaméhben a mag­zat testét egész hat hónapos koráig pom­pás szőr borítja. Ma már mindenki tudja, hogy az ember — akárcsak a majom vagy a kutya — tojásból származik; továbbá, hogy az anyaméhben fejlődés közben nagy hasonlatosságot mutat föl a többi állatfajokkal és többé-kevésbé szin­tén átmegy azokon a fejlődési fázisokon, melyen ezek az állatok átmentek. Az ember, valamint minden szerves lény úgy látszik, átmegy mindazokon a fejlődési fázisokon, melyeken az őt meg­előző állatok átmentek ; más szóval, ami különben ugyanannyit jelent, az alacso­nyabb rendű állatfajok csak a magasabb rendű állatfajok fejlődési fázisai, épp úgy, mint a rabszolgaság, a jobbágyság és a bérrabszolgaság csak a társadalmi fejlő­dés fázisai. Régente azt hitték, hogy az ég fénye és a természet szépsége isten dicsőségét hirdetik , de a tudomány előre haladásá­val úgy az ég fénye, mint a természet szépsége mindinkább abbahagyta isten dicsőítését; mindenhatóságát csak a korcs­szülöttek hirdették meg. „A korcsszülött" — mondotta büszkén Chateaubriand, az exatheista „A kereszténység szelleme" czímű munkájában — „csak egy próbája a véletlen törvényeinek, mely az atheisták szerint a világot hozta létre. Az isten meghagyta azokat, hogy megmu­tassa, mi lenne a teremtés nélküle." G. St. Hilaire azonban elrabolta a minden­hatóság ezen ügyefogyott bizonyítékát is, amennyiben bebizonyította, hogy a korös­szülött nem a természet törvényein kívül Khuen-Héderváry Károly gróf, a bán, Horvát - Szlavonországnak koronázatlan czárja: birodalmában a nap ugy kel fel és akkor fekszik le, amikor és ahogy ő, a hatalmas, a rettegett zászlósúr paran­csolja. Jaj, ezerszer jaj annak, aki szisz­szenni mer ellene; nevét suttogva ejtik ki még a legbátrabbak is; kémek, rend­őrök, szuronyok erdeje őrzi fenséges sze­mélyét; a börtönök mind megteltek a „lázadókkal": a czár mégis fél, a bán mégis gyáva. Talán a zsarnok czárok természetében benne rejlik a félelem, a gyávaság?! A proletárok ezrei kelnek vándorútra Horvátországból minden hónapban, aki csak teheti, szökik onnét a világ másik részébe. Megbízható hivatalnokot a nép nem ismer, hasonló nyomorúságot és el­züllést csak nálunk találhatni, a bán mégis remeg. Ok nem merénylettől, nem a ki­fosztottak, a börtönbe hurczoltaknak bő­álló jelenség, hanem egyszerűen oly lény, mely nem ment át mindazon átalakuláso­kon, melyek a normális típushoz szüksé­geltetnek, oly lény, mely fejlődésében megállott. Míg az embryológia megismertette az állatok fejlődési menetét, addig a kifejlő­dött szervek t­anulmányozása megmutatta, hogy bármilyen alakja is legyen egy szervnek, az mégis egy és ugyanazon ele­mekből áll; sőt még akkor is, ha az illető szerv oly­annyira módosult, hogy alig lehet ráismerni. A tengeri rák csontbur­kolata, a tengeri rák csontváza. Benne lakik, ahelyett, hogy a csont körül épülne föl; a kenguru zacskója nem más, mint egy nagyon mély bőrráncz; az elefánt ormánya az elefánt orrának rendkívüli megnyúlása; a rinoczerosz szarva nem egyéb egy összenőtt szőrcsomónál. Már Arisztotelész megjegyezte volt: Minthogy a madár tollai azonosak a hal pikkelyei­vel, tehát össze lehet hasonlítani a tollat a pikkelyekkel, a patát a körömmel, a kezet a rák ollójával. Eszerint azok a testrészek, melyekből az állatok állnak, ugyanazok és mégis különbözők.* Ezek az uj tények megdöntötték az istenségről szóló elméletet és egy uj tant, teremtettek, melyet Okén a következőképp formulázott: „Az embert nem teremtették, hanem úgy fejlődött . . * Mihelyt az emberek rájöttek arra, ho­­gy nem az isten teremtette a világot, hogy * Arisztotelész : Az állatok természetrajza. NÉP­S­Z­A­V­A 1903. junius 4. A főváros és a kenyéruzsorások. Százezren érzik nyomorúságát annak az állapotnak, hogy a fővárosi sütőmesterek ötszörösen préselik ki a fogyasztó közön­ségből azt, amit a segédeknek bérjavítás fejében megadtak, de a főváros tanácsa még mindig nem látja elérkezettnek az időt arra, hogy gyorsan intézkedjék. Bi­zottságok értekeznek, tanácsnokok cserél- A gyáva.

Next