Népszava, 1904. március (32. évfolyam, 25–38. sz.)
1904-03-01 / 25. szám
2. oldal. NÉPSZAVA 1904. márczius 10. ellenzék erősen fogadkozik. A Független Magyarország, a radikális függetlenségiek lapja, igy ír vasárnapi számában: Sötét fekete felhők gyülekeznek fejünk felé, amelyek legbecsesebb alkotmánybiztosítékaink szétrombolásával fenyegetnek bennünket. Egy mindenre kész kormány akarja évezredes alkotmányunk egyik legnagyobb erősségét, népképviselőinknek a házszabályokban lefektetett jogát a szólásszabadsághoz szétrombolni. Nagy küzdelem vár reánk, amelyet tömör sorokba formálódva, csüggedést és habozást nem ismerő erővel kell megvívni. Most az utolsó pillanatban még egyszer kifejezzük azt a reményünket, hogy ez a küzdelem együtt fogja látni a parlamentünk egész ellenzékét, melynek nem lehet oly tagja, aki nyugodtan nézhetné, miképp akarják egy idegen hatalom érdekeinek odadobni a magyar parlamentarizmust a vele a nemzeti ellentállás legfőbb módját. Szóval, Tisza belebukhatik az obstrukczióba. Csak rajta. Szent üzletek. Szalézi Ferencz, akit a pápai kegy némi hasznocskák reményében a „szentség" rangjára emelt, lehetett igen derék és tiszteletre méltó férfiú, de az ő kedves fiai, a szalézi szerzetesek talán nem éppen mondhatók tiszteletre méltóknak a következő szolid svindlik mián. Van ennek a derék rendnek Turinban egy lapja, amely rengeteg példányban, több nyelven jelenik meg — ingyen. Ingyen manapság csak árjegyzéket küldenek a kereskedők s az üzleti világban éppen nem szokatlan, hogy egy-egy élelmes antikvárius újságnak nevezze el a reklámfüzeteit. A derék szalézi papok is igy tesznek a „Szalézi Értesítőivel. Az isten ezen kiváló szolgáinak újságja a következő áruczikkeket ajánlja potom egy koronáért: naponta hat szent mise örökkönörökké, több rendbéli ima és jócselekedet fejében kidukáló isteni kegyelem és hasonló jók. A hat misét persze nem mondják el ilyen potom pénzért örökké mindennap mindenkiért külön, dtt összecsapják egyszerre az összes beugratott jámborok miséit. Így is elég olcsó az a sok bűnbocsánat. Megjegyzendő, hogy az istenhívő vevő más számára is vehet portékát, sőt a maga számára is többet több kemény koronák kiguberálása révén. Ne gondoljuk azonban, hogy a részletekben, nagyban és kicsinyben szállított menyország az élelmes üzletembereknek csak ezen a módon hoz hasznot. Van annak más módja is: „Szeplőtlen fogantatás kék skapuláréja". Ez a furcsa szerszám egy kék vállszalag, aminek az ára megszabva nincs, de a viselés engedelméért a vagyoni állapothoz mérten kell fizetni. A skapuláré hordozójának kidukál érte 473 teljes napi menyország. Szóval, alkudni nem lehet. A kerepesi uti boltos is 19 és fél krajczárért árulja az ócska nyakkendőt, nehogy a kerek számból engednie kelljen. Valószínűleg ezért ígérnek a szalézi papok is 473 napot és nem kerek számban ötszázat. Aki a kereskedők reklámfüzeteit figyegyelemmel kíséri, az igen sokszor talál például a csömör-pomádéról és a Bazsalyikom - bajuszpedrőről előadott érdekes történeteket, köszönő leveleket stb. Ilyeneket ír le ez a füzet is. Elmondódik például, hogy a skapuláré-vásárt maga az úr Jézus kezdte meg. Egy apácza kérelmére ugyanis megjelent a földön Jézus Krisztus egy egész rakás angyallal egyetemben és sajátkezüleg adta át az apáczának a skapulárékat. Kár, hogy az atyaisten aláírása nincs rajtuk s a szentlélek pecsétjét nem ütötték rájuk. A szép menybéli kék szalagokat bizonyára a menybéli varrólányok Szűzmária felügyelete alatt öltötték össze. Sajnos, a menybéli varrólányok munkabéréről nem számolnak be, pedig érdekes volna tudni, hogy a százezerszámra küldött reklámfüzetek révén megforduló busás haszonból mennyi jut nekik. A szalézi papok jó üzletemberek, annyi bizonyos. A füzetet ajánljuk a Heditbankháznak, tanulhat belőle ő is. Kivételesebb intézkedések. Kivételes intézkedések alá vagyunk helyezve az egész országban, de Biharban kivételesebb intézkedések alá. Hát ez is lehet? Lehet. A B. H. legalább „Nemzetiségi szoczializmus" czímű pénteki czikkében, miután hírül adja, hogy Biharban „csillapodik a fanatizmus" a következőket írja: «... De,azért a hatóságok legnagyobb éberségét hívja ki a helyzet Biharországban. A csendőrség is panaszkodik, hogy ma már nincs meg a kakastollnak az a tekintélye, ami hajdanra volt. Az új bűnvádi eljárásról szóló törvény lényegesen megszorítja a csendőrség jogkörét, ami a móczok világában a rendfentartás rovására megy. Ez az oka annak, hogy Bihar megyére vonatkozólag külün rendeletet és utasítást adnak ki a csendőrség részére, fölruházván azt a törvény által megengedett határokig a legszélesebb hatalommal." A kakastoll tekintélye apadásban van, tehát fel kell hívni arra, hogy minden lehetőt elkövessen a „tekintély" fentartására. A csendőrség is kisisten volt, a barbárok brutális kisistene, akinek erőszak, kínzás, kobzás, minden szabad a puska jogán. A törvény által megengedett határokat eddig is folyton átlépte minden ilyen kakastollas kisisten, ez a rendelet tehát csakis felhívás lehet a legnagyobb erőszakra. Biharban valószínűleg vér fog folyni, de a bihari hatásos napszám és a haza meg lesz mentve. Munkára kakastollasok! A puskapor és az embervér úgy is olcsó Á Ázsiában... „Oláh disznó." Nemzetiségi szoczializmus nincs. Mi már régen mondjuk ezt. Tisza is tudja, mégis fellármáztatta vele a polgári sajtót, s közben maga paktált a nemzetiségek sovinisztáival. A polgári sajtó azonban ma már észhez kapott. A gyülekezési jog és a sajtószabadság eltiprását észrevették, észrevették már azt is, hogy nemzetiségi szoczializmus nincs. A „B. H." így sz említett czikkében: „Ez a kifejezés: nemzetiségi szoczializmus, nem helyes. Mit jelentene ez a meghatározás ? Szocziális mozgalmat, amely az oláhok közt hódít és a magyar urak ellen irányul. A viszonyok ismerői azt állítják, hogy nem így áll a dolog. Szó sem lehet Biharban — s következésképpen másutt sem — magyarellenes szoczializmusról. Az oláhok szoczializmusa éppen úgy fordul a román urak és birtokosok, mint a magyarok ellen. Nem a fajgyűlölet itt a leghatalmasabb rugó, hanem a nyomorúság. Az a feneketlen, szennyes, éhező nyomor, amelyet el sem tud képzelni, aki nem volt közvetlen szemtanúja. Az oláh nép a segítséget a szoczializmusban találja. De azért nem fordul kizárólag a magyarok ellen. Bajaiban éppen úgy haragszik a saját falujabeli urakra. Jellemző dolog, hogy a tanító, a pap, aki azelőtt föltétlen tekintélynek örvendett, most minden befolyást, tiszteletet elvesztett. Bezzeg nem süvegeli ma már a számános paraszt úgy a pópát, mint annak előtte ! Sőt meg sem billenti előtte a kalapját.. . Nem bíznak a saját fajtájukban sem, ha nem paraszt. Szóval, ez a szoczializmus nem tisztán magyarellenes jellegű, nem nemzeti szoczializmus. A vagyontalanok, a nincsetlenek lázongása ez minden rendű és fajú vagyonosok ellen." Ezzel a lap azt is elismerte, hogy nem mi csináljuk a „lázongás"! Sőt tovább megy. Olyan esetet mond el, amely — ha igaz — végtelen szomorú világot vet arra a műveltség-hiányra, amelybe ezt a népet sülyesztették. „Szomorú dolog, hogy milyen következtetést vonnak le az agitátorok egyes szónoki bázisaiból. Egy községben a szoczialista apostol azt hirdette: Mi elhintettük a magot, várjuk az aratást ! A nép most szélüiben beszéli, hogy aratáskor üt ki az általános lázadás az urak ellen. Hisz a román urakat is szidják. Még a püspöküket is." Talán a „B. H." sem csodálkozik, hogy szidják. Sőt talán még azon sem csodálkozik, hogy bennünket félreért az a nép. amelytől a tanulás legelemibb lehetőségét is megvonják. És a „B. H." mégsem ütközik meg azon, hogy a lapjainkat, füzeteinket elkobozzák a fővárosban és vidéken, pedig azokból megtanulhatnák Biharban is, a „B. H." szerkesztőségében is, hogy mi tanulásra és szervezkedésre buzdítjuk a proletárságot. A bihari és szatmári magyarság „oláh disznó"-nak hivja a napraforgót s ezzel arra czéloz, hogy az ottani román parasztság disznózsír és faggyú helyett a napraforgó olaját használja -- ha ugyan az is van. Az ottani magyar urak oláh disznónak czimezik a román parasztot, amelyet az anyagi és szellemi állattiasság legalsó fokára süllyesztenek. Ha mi akarjuk őket tanítani, ott a csendőr meg a pópa. Nyomorúság, tudatlanság, csendőrszurony és a pópa bibliája. Ez a sorsuk. Oláh disznó. Ez a nevük. Vannak emberek, akik ezt az országot művelt államnak merik nevezni. A miniszterializmus ellen. Azokban az országokban, ahol a proletárság a törvényhozó testületekben is érvényre jut, az elvtársaink egy része többre becsüli a parlamentarizmust, mint amennyit ér. A polgári párkal való szövetkezés gondolata vert egyesekben gyökeret s ezzel abba a veszedelembe akrják kergetni a proletariátust, hogy elfelejtkezzék az óriási osztálykülönbségről, amelyet áthidalni lehetetlen. De szerencsére a nagy többség ép forradalmi szelleme útját állja annak a törekvésnek, amely a párt politikáját az osztályharcz alapjáról letérítené. A polgári körök nagy fájdalmára azonban a két irány küzdelme csak Francziaországban terjed túl a párt mentén. A legutóbbi német drezdai s a napokban tartott olasz brescsiai pártkongresszusok a forradalmi felfogás győzelmével végződtek anélkül, hogy pártszakadás fenyegetett volna. Brescsiában a kongresszus 73 szóval 68 ellen az opportunistákkal szemben erősen forradalmi felfogást vallott magáénak. A franczia szoczialisták saint-etiennei kongreszszusán pedig erősödött a pártakarat nyilvánulásának lehetősége, ami egyrészt a pártegység nagyobbodását,, másrészt a radikálisabbak győzelmét jelenti. A párt szervezeti szabályzatának felülvizsgálata volt ugyanis napirenden s ez alkalommal a miniszterialisták ellenzése daczára is azt határozták, hogy a képviselők magatartását ezentúl az egész párt és nem az illető választókerületek ellenőrzik. Francziaországban a történeti fejlemények több szocialista pártot teremtettek, de a szervezkedés erősbödése, az osztályharcs a pártegység szükségét mindjobban előtérbe tolja ott is. A szolgabíró ur álma. A szolgabíró ur mulatott, berúgott és részeg fővel lóra ült. Útközben leesett a lóról és megütötte magát és ott maradt az úton, a sárban, horkolva. Ha műveletlen és nyomorgó ember hasonlót cselekszik, azt mondják rá ilyenkor „részeg disznó." A szolgabíró urnak ugyanis rossz lehetett a lelkiismerete: szoczialistával álmodott. Lidércznyomása volt, ami részeg emberrel és szolgabiróval gyakran megesik és azt álmodta, hogy leütötték a szoczialisták. Senki sem fog megütközni, ha azt mondjuk, hogy a dolog nem tréfa, hanem való. Kállay Ödön csengeri főszolgabíróval esett meg. Mikor kialudta a részegségét, rohant és bejelentette, hogy a sályi parasztok leütötték, a polgári sajtó tele volt a merénylet hírével s követelte az erőteljes rendszabályokat ellenünk. Egy csomó embert befogtak, vallattak, börtönbe csuktak és ugyancsak részt kaphattak a pandúrökölből. A dolog kisült nagy sokára és szabadon eresztették a gyanúsítottakat. A börtönlevegőt szívták ki pár napig, kijárt