Népszava, 1904. március (32. évfolyam, 25–38. sz.)

1904-03-01 / 25. szám

2. oldal. NÉPSZAVA 1904. márczius 10. ellenzék erősen fogadkozik. A Független Magyarország, a radikális függetlenségiek lapja, igy ír vasárnapi számában: Sötét fekete felhők gyülekeznek fejünk felé, amelyek legbecsesebb alkotmány­biztosítékaink szétrombolásával fenyegetnek bennünket. Egy mindenre kész kormány akarja évezredes alkot­mányunk egyik legnagyobb erősségét, népkép­viselőinknek a házszabályokban lefektetett jogát a s­zólásszabadsághoz szétrombolni. Nagy küzdelem vár reánk, amelyet tömör sorokba formálódva, csüggedést és habozást nem ismerő erővel kell megvívni. Most az utolsó pillanatban még egyszer kifejezzük azt a reményünket, hogy ez a küzde­lem együtt fogja látni a parlamentünk egész ellen­zékét, melynek nem lehet oly tagja, aki nyugod­tan nézhetné, miképp akarják egy idegen hatalom érdekeinek odadobni a magyar parlamentarizmust a vele a nemzeti ellentállás legfőbb módját. Szóval, Tisza belebukhatik az obstruk­czióba. Csak rajta. Szent üzletek. Szalézi Ferencz, akit a pápai kegy némi hasznocskák reményében a „szentség" rangjára emelt, lehetett igen derék és tisz­teletre méltó férfiú, de az ő kedves fiai, a szalézi szerzetesek talán nem éppen mondhatók tiszteletre méltóknak a követ­kező szolid svindlik mián. Van ennek a derék rendnek Turinban egy lapja, amely rengeteg­ példányban, több nyelven jelenik meg — ingyen. Ingyen manapság csak árjegyzéket kül­denek a kereskedők s az üzleti világban éppen nem szokatlan, hogy egy-egy élel­mes antikvárius újságnak nevezze el a reklámfüzeteit. A derék szalézi papok is igy tesznek a „Szalézi Értesítőivel. Az isten ezen kiváló szolgáinak újságja a kö­vetkező áruczikkeket ajánlja potom egy koronáért: naponta hat szent mise örökkön­örökké, több rendbéli ima és jócselekedet fejében kidukáló isteni kegyelem és hasonló jók. A hat misét persze nem mondják el ilyen potom pénzért örökké mindennap mindenkiért külön, dtt összecsapják egy­szerre az összes beugratott jámborok miséit. Így is elég olcsó az a sok bűnbocsánat. Megjegyzendő, hogy az istenhívő vevő más számára is vehet portékát, sőt a maga számára is többet több kemény koronák kiguberálása révén. Ne gondoljuk azonban, hogy a részle­tekben, nagyban és kicsinyben szállított menyország az élelmes üzletembereknek csak ezen a módon hoz hasznot. Van annak más módja is: „Szeplőtlen fogan­tatás kék skapuláréja". Ez a furcsa szer­szám egy kék vállszalag, aminek az ára megszabva nincs, de a viselés engedelmé­ért a vagyoni állapothoz mérten kell fizetni. A skapuláré hordozójának kidukál érte 473 teljes napi menyország. Szóval, alkudni nem lehet. A kerepesi­ uti boltos is 19 és fél kraj­czárért árulja az ócska nyakkendőt, nehogy a kerek számból engednie kelljen. Való­színűleg ezért ígérnek a szalézi papok is 473 napot és nem kerek számban öt­százat. Aki a kereskedők reklámfüzeteit figye­gyelemmel kíséri, az igen sokszor talál például a csömör-pomádéról és a Bazsa­lyikom - bajuszpedrőről előadott érdekes történeteket, köszönő leveleket stb. Ilye­neket ír le ez a füzet is. Elmondódik pél­dául, hogy a skapuláré-vásárt maga az úr Jézus kezdte meg. Egy apácza kérelmére ugyanis megjelent a földön Jézus Krisztus egy egész rakás angyallal egyetemben és sajátkezüleg adta át az apáczának a ska­pulárékat. Kár, hogy az atyaisten aláírása nincs rajtuk s a szentlélek pecsétjét nem ütötték rájuk. A szép menybéli kék szala­gokat bizonyára a menybéli varrólányok Szűzmária felügyelete alatt öltötték össze. Sajnos, a menybéli varrólányok munka­béréről nem számolnak be, pedig érdekes volna tudni, hogy a százezerszámra kül­dött reklámfüzetek révén megforduló busás haszonból mennyi jut nekik. A szalézi papok jó üzletemberek, annyi bizonyos. A füzetet ajánljuk a Hedit­bankháznak, tanulhat belőle ő is. Kivételesebb intézkedések. Kivételes intézkedések alá vagyunk helyezve az egész országban, de Biharban kivételesebb intézkedések alá. Hát ez is lehet? Lehet. A B. H. legalább „Nemze­tiségi szoczializmus" czímű pénteki czikké­ben, miután hírül adja, hogy Biharban „csillapodik a fanatizmus" a következőket írja: «... De,azért a hatóságok legnagyobb ébersé­gét hívja ki a helyzet Biharországban. A csendőr­ség is panaszkodik, hogy ma már nincs meg a kakas­tollnak az a tekintélye, ami hajdanra volt. Az új bűnvádi eljárásról szóló törvény lényegesen meg­szorítja a csendőrség jogkörét, ami a móczok vilá­gában a rendfentartás rovására megy. Ez az oka annak, hogy Bihar megyére vonatkozólag külü­n ren­deletet és utasítást adnak ki a csendőrség részére, fölruházván azt a törvény által megengedett határokig a legszélesebb hatalommal." A kakastoll tekintélye apadásban van, tehát fel kell hívni arra, hogy minden lehetőt elkövessen a „tekintély" fentartá­sára. A csendőrség is kisisten volt, a barbárok brutális kisistene, akinek erő­szak, kínzás, kobzás, minden szabad a puska jogán. A törvény által megengedett határokat eddig is folyton átlépte minden ilyen kakastollas kisisten, ez a rendelet tehát csakis felh­ívás lehet a legnagyobb erő­szakra. Biharban valószínűleg vér fog folyni, de a bihari hatásos napszám és a haza meg lesz mentve. Munkára kakas­tollasok! A puskapor és az embervér úgy is olcsó Á Ázsiában... „Oláh disznó." Nemzetiségi szoczializmus nincs. Mi már régen mondjuk ezt. Tisza is tudja, mégis fellármáztatta vele a polgári sajtót, s köz­ben maga paktált a nemzetiségek sovi­nisztáival. A polgári sajtó azonban ma már észhez kapott. A gyülekezési jog és a sajtószabadság eltiprását észrevették, észrevették már azt is, hogy nemzetiségi szoczializmus nincs. A „B. H." így sz em­lített czikkében: „Ez a kifejezés: nemzetiségi szoczializmus, nem helyes. Mit jelentene ez a meghatározás ? Szo­cziális mozgalmat, amely az oláhok közt hódít és a magyar urak ellen irányul. A viszonyok ismerői azt állítják, hogy nem így áll a dolog. Szó sem lehet Biharban — s következésképpen másutt sem — magyarellenes szoczializmusról. Az oláhok szoczia­lizmusa éppen úgy fordul a román urak és birto­kosok, mint a magyarok ellen. Nem a fajgyűlölet itt a leghatalmasabb rugó, hanem a nyomorúság. Az a feneketlen, szennyes, éhező nyomor, amelyet el sem tud képzelni, aki nem volt közvetlen szemtanúja. Az oláh nép a segítséget a szoczializmusban ta­lálja. De azért nem fordul kizárólag a magyarok ellen. Bajaiban éppen úgy haragszik a saját faluja­beli urakra. Jellemző dolog, hogy a tanító, a pap, aki azelőtt föltétlen tekintélynek örvendett, most minden befolyást, tiszteletet elvesztett. Bezzeg nem süvegeli ma már a számános paraszt úgy a pópát, mint annak előtte ! Sőt meg sem billenti előtte a kalapját.. . Nem bíznak a saját fajtájukban sem, ha nem paraszt. Szóval, ez a szoczializmus nem tisztán magyarellenes jellegű, nem nemzeti szoczia­lizmus. A vagyontalanok, a nincsetlenek lázongása ez minden rendű és fajú vagyonosok ellen." Ezzel a lap azt is elismerte, hogy nem mi csináljuk a „lázongás"­! Sőt tovább megy. Olyan esetet mond el, amely — ha igaz — végtelen szomorú világot vet arra a műveltség-hiányra, amelybe ezt a népet sülyesztették. „Szomorú dolog, hogy milyen következtetést vonnak le az agitátorok egyes szónoki b­ázisaiból. Egy községben a szoczialista apostol azt hirdette: Mi elhintettük a magot, várjuk az aratást ! A nép most szélüiben beszéli, hogy aratáskor üt ki az általános lázadás az urak ellen. Hisz a román urakat is szidják. Még a püspöküket is." Talán a „B. H." sem csodálkozik, hogy szidják. Sőt talán még azon sem csodál­kozik, hogy bennünket félreért az a nép. amelytől a tanulás legelemibb lehetőségét is megvonják. És a „B. H." mégsem üt­közik­ meg azon, hogy a lapjainkat, füze­teinket elkobozzák a fővárosban és vidéken, pedig azokból megtanulhatnák Biharban is, a „B. H." szerkesztőségében is, hogy mi tanulásra és szervezkedésre buzdítjuk a proletárságot. A bihari és szatmári magyarság „oláh disznó"-nak hivja a napraforgót s ezzel arra czéloz, hogy az ottani román paraszt­ság disznózsír és faggyú helyett a napra­forgó olaját használja -- ha ugyan az is van. Az ottani magyar urak oláh disznó­nak czimezik a román parasztot, amelyet az anyagi és szellemi állattiasság legalsó fokára süllyesztenek. Ha mi akarjuk őket tanítani, ott a csendőr meg a pópa. Nyo­morúság, tudatlanság, csendőrszurony és a pópa bibliája. Ez a sorsuk. Oláh disznó. Ez a nevük. Vannak emberek, akik ezt az országot művelt államnak merik nevezni. A miniszterializmus ellen. Azokban az országokban, ahol a prole­társág a törvényhozó testületekben is érvényre jut, az elvtársaink egy része többre becsüli a parlamentarizmust, mint amennyit ér. A polgári pár­kal való szövetkezés gondolata vert egyesekben gyökeret s ezzel abba a veszedelembe ak­­rják kergetni a proletariátust, hogy el­felejtkezzék az óriási osztálykülönbségről, amelyet áthidalni lehetetlen. De szeren­csére a nagy többség ép forradalmi szelleme útját állja annak a törek­vésnek, amely a párt politikáját az osztályharcz alapjáról letérítené. A polgári körök nagy fájdalmára azonban a két irány küzdelme csak Francziaországban terjed túl a párt mentén. A legutóbbi né­met drezdai s a napokban tartott olasz brescsiai pártkongresszusok a forradalmi felfogás győzelmével végződtek anélkül, hogy pártszakadás fenyegetett volna. Bres­csiában a kongresszus 73 szóval 68 ellen az opportunistákkal szemben erősen forra­dalmi felfogást vallott magáénak. A fran­czia szoczialisták saint-etiennei kongresz­szusán pedig erősödött a pártakarat nyil­vánulásának lehetősége, ami egyrészt a pártegység nagyobbodását,, másrészt a radikálisabbak győzelmét jelenti. A párt szervezeti szabályzatának felülvizsgálata volt ugyanis napirenden s ez alkalommal a miniszterialisták ellenzése daczára is azt határozták, hogy a képviselők magatartá­sát ezentúl az egész párt és nem az illető választókerületek ellenőrzik. Franczia­országban a történeti fejlemények több szoc­ialista pártot teremtettek, de a szer­vezkedés erősbödése, az osztályharc­­s a pártegység szükségét mindjobban előtérbe tolja ott is. A szolgabíró ur álma. A szolgabíró ur mulatott, berúgott és részeg fővel lóra ült. Útközben leesett a lóról és megütötte magát és ott maradt az úton, a sárban, horkolva. Ha műveletlen és nyomorgó ember hasonlót cselekszik, azt mondják rá ilyenkor „részeg disznó." A szolgabíró urnak ugyanis rossz lehetett a lelkiismerete: szoczialistával álmodott. Lidércznyomása volt, ami részeg emberrel és szolgabiróval gyakran megesik és azt álmodta, hogy leütötték a szoczialisták. Senki sem fog megütközni, ha azt mondjuk, hogy a dolog nem tréfa, hanem való. Kállay Ödön csengeri főszolgabíróval esett meg. Mikor kialudta a részegségét, rohant és bejelentette, hogy a sályi parasztok le­ütötték, a polgári sajtó tele volt a merény­let hírével s követelte az erőteljes rend­szabályokat ellenünk. Egy csomó embert befogtak, vallattak, börtönbe csuktak és ugyancsak részt kaphattak a pandúrököl­ből. A dolog kisült nagy sokára és sza­badon eresztették a gyanúsítottakat. A börtönlevegőt szívták ki pár napig, kijárt

Next