Népszava, 1904. április (32. évfolyam, 39–51. sz.)

1904-04-02 / 39. szám

1904. április 2. NÉPSZAVA az elém terjesztett konkrét kérelmek felett nem dönthetek és pedig annyival kevésbbé, mert esetleg spec­iális rendel­kezések útjában állhatnának annak, hogy a vasárnapi munkaszünet kérdése a tanácskozások rendjén helyieknek talált általános elveknek megfelelő sza­bályozást nyerjen." A miniszter úr az előterjesztett kérel­mek alapján akar változtatni a rendeleten és ezzel világosan kimondja, hogy a „mindkétrendbeli érdekeltség" érdekei közül a mieink lesznek a „figyelembe nem vehetők". A mai helyzet minden hátrányai daczára is a munkásság küz­delmének sikerét jelenti. A már elért eredményeket annyival kevésbbé szabad a kapitalista­ érdekeknek feláldoznunk, mert a mozgalom növekedt­ével több az erőnk a helyzet megtartásához, sőt javításához. A szervezett munkásságnak a legerősebb agitácziót kell a szünet megnyirbálása ellen kifejtenie már jóelőre. * A két piros tojáshoz kaptunk még egy harmadikat is a gyáros uraktól. Az ország minden részéből napról-napra jönnek újabb és újabb sztrájkhírek. A mozgalom na­gyobbodásával természetszerűleg minde­nütt nagyobbodik ugyan a munkabeszün­tetések száma is, de a sztrájkoknak ez az óriási felszaporodása, amely az országban tapasztalható, nem áll arányban a moz­galom növekedésével. A mozgalom belső rugójuk nem is lehet, nálunk kizárólag az óriási nyomorúság ok­ozza a sztrájkok fel­szaporodását s a sztrájkok növelik a szer­vezeti mozgalmat és nem fordítva. A gyá­ros uraknak azonb­an a nyomorúságunk mindegy. Nekik olcsó munkaerő kell, ha éhen pusztul is az a népség, amely nekik a százezreiket és millióikat megszerezte. A munkásság összetartását megtörni ma már ritkán sikerül, oda fordulnak tehát, ahol a kapitalizmus ereje legjobban ki­jegeczesedik: az államhoz. A Magyar Vas­művek és Gépgyárak Országos Egny­sü­lete szerdán gyűlést tartott. A közgyűlésről a következő tudósítást küldték szét: „A Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete Förster Nándor miniszteri tanácsos elnöklésével tartott ülésében foglalkozott az utóbbi időben beállott különféle részleges sztrájkok kér­désével és szükségesnek látta, hogy az egyes gyá­rakban a szünetelő munkások részéről tapasztalt erő­szakos fellépésivel szemben a gyárak is szigorúbb rendszabályokhoz nyúljanak s első­sorban a belügyi és kereskedelmi miniszterekhez forduljanak feliratilag, kérelmezvén a gyáraknak a hatóságok részéről való erélyes megvédelmezését, nevezetesen, hogy : 1. a dolgozni kívánó munkásoknak a szünetelők erőszakosságai ellen való megvédelmezéséről jobban történjék gondoskodás, mint eddig; 2. oly külföldi vagy vidéki illetőségű foglalkozás nélküli munká­sok, akik békés társaikat sztrájkra vagy erősza­kosságra bujtogatják, hatóságilag legyenek a fő­városból eltolonczolandók; 3. azok a munkás­szakegyesületek, melyekből tapasztalás szerint az izgatások kiindulnak, az állam részéről szigorúbban ellenőrizendők s különösen pénzkezelésük tekin­tetében nyilvános számadástételre kötelezendők, szükség esetében pedig feloszlatandók." A gyáros urak nem kevesebbet akarnak, mint azt, hogy az állam védelmezze meg őket — velünk szemben. Ők, akik dróton rángatják az államhatalom összes kép­viselőit a minisztertől kezdve Rudnay leg­utolsó huszáráig, ők, akiknek kezében én a hatalom, a pénz, amelyen mindent megvehetnek, még a mi életerőnket is, ők, a mindenhatók, védelmet kérnek az éhes, a kifosztott, a jogtalan munkás „erőszakos­ságai"-val szemben, védelmet kérnek ve­lünk szemben, akiknek egyetlen fegyve­rünk az öntudatos fisszetartás. Védelmet kérnek, így mondják, pedig voltaképp követelnek kivételes rendszabályokat A nagykereskedők már — amint látszik — sikeresen jának Hieronyminél s igy nekik is alapos lehet a reményük arra, hogy attól az államtól, amely a dajkamese sze­rint minden alattvalójának egy mértékkel mér, kikövetnin­t a kivételes rendszabá­lyokat az erősebb jogán. Kívánják 1. a sztrájktörők rendőri őrzését, ne­hogy ők is megelégeljék a nyomorúságot; 2. a szabad tolonczoltatás jogát, amelyik szerint a nekik kellemetlen munkást el­bocsátva, mint munkanélküli bujtogatót törvényesen tolonczoltathassák el; 3. ható­sági beavatkozást a szakegyletek belőle­tébe, hogy meg­akadályozzák az egyletek gazdasági megerősödését s lehetetlenné tegyék a sztrájkolók anyagi segítését. Nálunk mindez egyetlen miniszteri rende­lettel keresztül vihető. Nálunk miniszteri rendelettel vissza le­hetne állítani hivata­losan a középkori rabszolgaságot is — ha tűrnénk. Ezeket a piros tojásokat kaptuk mi húsvéti ajándékul. A gy­árosok baja csak az, hogy nem főzték meg őket elég ke­ményre s igy csak egy kis melegség kell hozzá, hogy fiók­ái keljenek ki belőle. A munkás­ágnak lesz gondja rá, hogy azok a madarak vörösek legyenek. Vagyunk már akkora hatalom, hogy kellő összetar­tással ilyen képtelen erőszakkal szemben is megvédjük az igazunkat. A miniszter úr ped­g jól teszi, ha a nekünk szánt húsvéti tojásokat elteszi a kuczkóba, hogy s­zapuljanak meg. Az O. M. G. E. készülődik. Hogy a munkásság növekedő öntudata mennyi eredménynyel járt már eddig is, azt semmi sem bizonyítj­a jobban, mint a burzsoázia nagy harezi lármája a szo­czializmus ellen. A csendőrszurony, a szolgabírói erőszak s az államhatalom ki­vételes rendszabályai, a sajtónk üldözése mind nem elég. Elő kell venni az állami erőszak mellett a társadalmi szelidités eszközeit. A keresztény­szocziálisok rávetik magukat a munkásságra, a gyárosok sztrájktörvény után kiabálnak. Rendszeres munkára készül ellenünk az Országos Magyar Gazda­ Egyesület is. A grófok és más nagybirtokosok tiszttartóikkal egye­temben nekifognak népet menteni, nem­csak csendőrpuskával és tolonczkocsival, muszkatörvénynyel és börtönnel, de­­ szép szóval is. Az egyesület legutóbbi gyűlésén elhatározta, hogy az összes vi­déki gazdaszövetségekkel egyetértve neki­fog a szoczializmus terjedésének okait „tanulmányozni" és tanfolyamokat állít fel ellenünk működő agitátorok számára. A határozat szerint az akc­ió egyelőre kisarányú lesz, de lassan mindig több és több agitátort képeznek ki. Így kénysze­rítjük mi ezeket az urakat még­ arra is, amitől legjobban fáznak : a tanulásra. Ha lesz a gazdák tervéből valami, azzal mi nem veszíthetünk, sőt nyerünk vele. Ha egyébről nem, annyiról meg fognak győződni azok az urak, hogy az erőszak nem használ. Legalább nem fogják szük­ségét érezni annak, hogy elvtársunkat 10 hónapra börtönözzék be csak azért, mert szoczialistáknak vallják magukat. Leg­alább nem ismétlődnek meg azok a bi­zonyos lázadások, amelyeknek szilei állami fizetést húznak, de t­észteseinek a vére om­lott. Legalább arra az útra térünk át, amelyet mi a magunk részéről mindig a leghelyesebbnek tartottunk: az eszmék fognak küzdeni eszmék ellen. De ne ragadtassuk el magunkat ennyire. Az erőszak azért nem fog megszűnni, leg­feljebb nem elsőrendű eszköz lesz ellenünk, mint ma olyan helyen, ahol a papi pré­dikáczió nem elegendő. Ne ringassuk magunkat soha abban a hitben, hogy valaha is képesek leszünk a polgárságot teljesen az eszmék küzdelmének s a békés erőpróbáknak utjára terelni. A burzsoázia marad mind­­ az, ami: a törvénybe bur­kolt vagy nyiltan erőszakon kizsákmányoló szervezet, amelynek czélja az igazság ob­jektív kutatása— amíg mint ilyen fennáll — nem is lehet. Mert ha így állanánk, az a mi teljes és végső győzelmünket jelentené, amelynek kivívásában a jelen viszonyok között még nekünk sem lehet a tudás és agitáczió egyetlen fegyverünk. A király palotája. A várhegyen óriási palotát építenek. Száz és száz pompás terme, mesésen drága bútorzata, gyönyörű parkja van. A ragyogó aranyozást, a sima márványfalakat, száz­ezrekbe kerülő képeket és szobrokat nem a gazdája fizeti. A gazdájáuk nem is kell. Van neki már ennél is kü­lönb Bécs­ben. A palotába nem jön lakni, alig nézi meg, pedig százezer és százezer ember van ebben az országban, akinek gyönyö­rűséget, igaz gyönyörűséget okozhatna a bennlevő művészi remekeknek bámulása is. A gazdájának nézni sem kell, látott ő már ennél különbet is, mégsem okozott valami nagy lelki gyönyörűséget neki, hiszen ő király. Magyarország és Ausztria uralkodója, akinek ötszáz millió korona magánvagyona után járó jövedelme s a két országtól kapott évi tizennyolcz millió korona fizetése nem volt elég. Kapott két millió kétszázezer koronányi fizetésemelést. Sőt többet is kap. Kapta ajándékba ezt a palotát, amelybe még a rengeteg ezüst és arany evőkészleteket is tőlünk kapja ajándékba. Tőlünk, akik közül száz és száz embert kerget öngyilkosságba évente az éhség, ezret és ezret hajt a bűnbe és piszokba a nyomorúság. Akik közül nem egy fagy meg télen az országút mentén, akik százezerszámra élünk zsú­folt, piszkos, egészségtelen lakásokban és rövidítjük életünket pinczelyukakban. A­kik közül millió és millió ember éli le úgy az életet, hogy még csak fogalma sincs arról, hogy mit tud teremteni a művészet — egy ember palotája számára. A királynak magánjövedelme és fizetése évente legalább 40—50 millió korona. Voltak jámbor hívők, akik azt hitték, hogy az új palotája építésének és berendezésé­nek költségeire felajánlja a félévi jöve­delmét. Szűkösen megélt volna talán egy­szer évi 25 millióból is. De a jámbor hivők csalódtak, mint rendesen. Az uj királyi palota eddigi költségeit — 27 millió koronát — az állam fizette ki s a miniszterelnök biztosit arról, hogy az állam költségeit nem fogja a király meg­téríteni. Nem fogja az ezután kiadandó költsé­geket sem más viselni, mint mi, pedig a 27 millió még kétszeresére is rúghat. Ritka gavallér emberek vagyunk mi mégis ! Az olasz szerződés­ Olaszországgal szerződést kötött annak idején az osztrák-magyar birodalom a vámokra vonatkozólag. A szerződés az osztrák és magyar nagyipar részére bizto­sított bizonyos előnyöket az olasz piac­on, cserébe a monarchiába lehet olcsón be­hozni az olasz mezőgazdasági termékeket, első­sorban a bort. A szerződésből termé­szetesen a magyar és osztrák bortermelők húzzák a rövid lebet, míg a gyárosaink nyernek vele. Nálunk az agrárius befolyás révén nagyobb, a magyar kormány az olasz bor kedvezményes behozatalának megszüntetését követeli, míg Ausztria iparos állam­ létére a kedvező ipari vám­tételeket akarja fentartani. Az olasz kor­mány az olasz tőke érdekének megfelelőleg­­ egyiket sem akarja, de minthogy alku­ról van szó, inkább ott enged, ahol köny­nyebben teheti, az iparczikkek vámjánál. A magyar kormány veszekedik és alku­szik az osztrákkal, a borvám felett. A ma­gyar és az osztrák kormány együttesen alkuszik és veszekszik az olaszszal szinte a borvám felett. Nem csoda, ha annyi gondot okoz mindháromnak a szerződés, tekintettel arra is, hogy az olasz gyáro­sok az iparvédelmet akarják és az osztrák nagyipar is ez, követeli a kormánytól, a magyar szintén. Az agráriusok se marad­nak hátul egyik országban sem s igy a bonyo­ult üteyet mindhárom ország pol­gári sajtója nagy izgatottsággal tárgyalja — képzelhető legtarkább világításban. Magyarország munkálkodó népét a kér­dés, a három ország és kétféle nagytőke 3. oldal.

Next