Népszava, 1905. január (33. évfolyam, 1–13. sz.)
1905-01-03 / 1. szám
3. oldal. tai, aunt tiUnbb irtiuatl giac U volna ki H • mostani.* Menjünk sorba. A szocziáldemokrata párt alapjában küzdő párt. Helyes. Ebből azonban nem következik hogy a nepáctió álláspontjára ne helyezkedhessék. Sőt ellenkezőleg. Mi minden jolitikai akeziónkban a regáozió álláspontján állunk, ha nem is a tétlen negáczió álláspontján. Ha a parlamentbe bejutunk, ott nem lesz egyéb az akciónk, mint folytonos negácziója a mai társadalmi rendnek, összekötve követeléseink hangoztatásával. A mi gazdasági küzdelmünk legerősebb fegyvere a sztrájk. Hát mi egyéb a sztrájk, mint feltétlen negácsió? Vagy talán a polgári világgal való minden közösség megtagadása — amely pedig taktikánk főelve és semmi más, mint negáczió, lüsdő negáció — nem bizonyult eleddig eredményesebbnek, mint bármelyik polgári pártnak a támogatása? Ennek a negácziónak már látjuk is az eredményét: az ellenzék számos tagja (és nem a szövetkezett ellenzék !) segít nekünk az általános választói jogért folytatott agitáczióban. Ennyit elértünk és nem adtunk érte semmit. Ha adtunk volna, akkor elérhettünk volna több ígéretet. Az, hogy mi nem küzdünk egy táborban az ellenzékkel, az ránk nézve önmagában is eredmény: megerősítése a munkásság osztálytudatának és bizonyítékának, hogy már a saját lábunkon is megitatunk. Ennél lehetne látszólag nagyobb edményünk ebben a pillanatban, de ez eredmény feláldozását követelné a fentiek, amely ránk nézve éppenséggel nem iyan kis jelentőségű, mint első pillanatra látszik. A látszólag nagyobb eredmény ebben a pillanatban nem is lehetne egyéb, mint egy nagyobb ígéret A múlt tapasztalatai szerint, — újra kell rájuk hivatkoznunk — asost jogosítanak föl arra, hogy amit a „Köözélet" képtelenségnek tart, mi is annak tartsuk és nemtik fel a válaaztói jog kipaktálásának lehetőségét. „Da — mondja később a „Közélet" — hogy lesz olyan ellenzéki párt, amely vállalja az ország seme előtt vallott programmját a koalíczió felbontása után is, azt a szocziáldemokrata párt éppen olyan jól tudja, mint mi." Lehet, hogy lesz. Lehet, hogy az Újpárt (természetesen erről garantálhat csak a Közélet) nem fog a többi ellenzéki párttal egy húron pendülni. Mi reméljük, egy végre akad egy komolyellenzéki párt, amely ellenfél. Sajnos azonban, hogy azÚjpárt még nem rendelkezik akkora súlylyal, hogy a szövetkezett ellenzék egész politikai irányát megváltoztassa. Ne kivánja ezért, éeppen ezért a közélet, hogy mi ne tegyünk különbséget az ellenzéki pártok között. Ne kivánja, hogy: »Hagyják ezt a különbségtételt akkorra, amikor a koalíczió megszűnt, és akkor is forduljanak azok ellen, akikről kisül, hogy ismét csak politikai ütőkártyának használták őket. De addig, higgyék el, nincs joguk b bloc elítélni az egész ellenzéket. Mert akármilyen Szodomának tartják is a parlamentet . " Lét ebben is akad, s ha csak egy ilyen becsületes, tiszta szándékú államférfiú van az egész parlamentben, a szocziáldemokrata párt önmaga ellen vetkezik, ha minden erejevel nem támogatja." " Ha nincs jogunk en bloc (teljes egészében) elitélni az ellenzéket, még kevesebb okunk van néhány Lét kedvéért Szodomát az igazak gyülekezetének tartani. Önmagunk ellen vétkeznénk akkor, ha minden erőnket egyetlen becsületes és tisztaszándékú államférumak rendelkezésére bocsátanék az első kínálkozó alkalommal. Önmagunk ellen vétkeznénk, mert „egy ilyen becsületes és tiszta szándékú államférfiéival" való szövetkezés is az egész ellenzékhez való csatlakozást jelentené. Ettől pedig pláne az újévi események után messzebb állunk, mint valaha. A szerencsétlenség csak az a dologban, hogy közös ellenségünk látja a hasznát SZKAL& jamiri. A mandátum vásár. Megindult a nagy mandátumvásár. Eljött a kortesek világa, akik szabott árak mellett szállítják a szavazókat. Akinek ebb a pénze, annak több a szavazata. Fuvarozásra, ellátásnak nevezett sszemiszomra törvény állapítja meg a költségeket, ami annyit tesz, hogy akinek ennek fedezésére sincs elég pénze, az még jelölt se igen lehet. Aki pedig minél inkább meg tudja sokszorozni a „törvényes" költségeket, azé a mandátum. Ilyenek a tiszta választások Magyarországon, persze hozzávetve még azt a tömérdek erőszakot, pressziót, amit a hatóságok követnek el a csendőrség s katonaság segédkezése mellett. Magyarország pár ezer szavazójának a legjobb eseten is alig egynegyed része szavaz saját meggyőződése szerint — a többit vagy megvásárolták vagy rákényszerítették a szavazásra. A mostani választások valószínűleg minden időkre emlékezetesek maradnak. Tisza István „csinálja" őket, ami azt jelenti, hogy pénzelés és erőszak lesz bőven. A sok báróvá kinevezett dúsgazdak hiú stréber pénze milliókká gyűlt össze Tisza pártkasszájában s amit ez a pénz nem tud elvégezni, azt elteszik a főispánok, a dzulgabinik, a csendőrök és katonák. Az ellenzék pedig úgy védekezik ez ellen, hogy kartellre lép egymással a kerületek fölött és tekintet nélkül elvekre, meggyőlődésekre: a kertekl szabályai szerint vitatja majd a mandátumokat az egyes pároknak. Pénz, erőszak, elkeseredés és furfang fogják eldönteni a mostani választásokat: elvékről mea levésbe lesz szó hala mtnt bármely duuigi választásiól. Egyetlen párt van, huuly elveit viszi a küzdelembe: a a. jeziáldemokrata párt. Választói nincsenek, mert a nép kivül van az alkotmány sáncti.in, de vannak elvei, eszméi, czéljai, melyeket a jogaitól megfosztott nép lelkesedéssel követ s amelynek uj hiveket szerezni indul a válastási küzdelembe. S ez a párt - a mi pártunk — egyedül áll ebben a küzdelemben. Szemközt a kormánypárttal, szemközt az ellenzékkel. A hatóságok üldözik, az ellenzék gyűlöli , üldöztetés és gyűlködés között fogja megvívni küzdelmét egyetlen fegyverével: az elvtársak kiapadhatatlan legesedésével és áldozatkészségével. Minél nagyobb az üldöztetés, minél tátékzóbb a gyűlölet, amely körülveszi pártunkat, annál magasabbra csap ennek a lelkesedésnek és áldozatkészségnek a lángja, annál legyőzhetetlenebbé lesz. S ezért örömmel és büszkeséggel indulunk a nagy munkának egyedül, csak a magunk kitartásában és eszméink hódító erejében bízva, azzal az erős akarattal és meggyőződéssel, hogy sok százezer munkálkodó embert kell és fogunk újból toborzani a szoczializmus hadserege számára. A koronázási eskü arra kötelezi a királyt, hogy a törvényeket megtartsa és megtartassa. Az ex-lex-s választás világos törvényízesését a király mégis elrendeli. A Ház feloszlatás egyenesen királyi ténykedés, amely nem követhető el a miniszteri feleősség kényelmes köpönyege alatt. Az ellenzék tehát a királyi eskü megszegéséről beszél s utána az ellenzéki lapok hirdetik, hogy a királyi eskü csak szó. A királyi eskük megbízhatatlanságára ugyan száz példát tud a törénelem a múltban, de hát a fő a jelen lévén, a királyi eskü szenségét mindenáron meg kell menteni. Ennek a legegyszerűbb módja az volna, hogy a király nem oszlatja fel a Házat ex-lexben. Ez azonban nem kvadrál Tisza terveivel, tehát magyarosabb módot vár autót . A függetlenségi pártkörbe is hír érkezett, hogy Tisza elrendelte a királyi sikerill már sokszor elmondott dolgokat újra megíró csikkek sikollásét, hogy a süilgyullakodó közvélemény birkája megmaradjon a közvélemény aktában. Ha a hír igaz, lesz módjuk tapasztalni a polgári lapoknak azt, hogy mi járt ki nakunk eddigi saókmondásunkért A kapitalizmus nsaarszkfiniséjét kitűnően illusztráljs is a statisztika, melyet s „Humanité" deez. wiki számában olvasunk. E statisztika szerint a franczia kapitalisták birtokában levő értékpapírok értéke meghaladja a 187 milliárdot érdekes azonban az, hogy az értékeknek majdnem a fele külföldi, főleg orosz állampapírokba van lefektetve. Tehát a franczia kaptalizmus úgy a drága hon, mint a külföld kizsákmányolásánál érdekelve van. A kapitalisták hazafisága abban áll, hogy a saját hazájuk népét vámokkal és kantonai remekkel kizsarolja, hogy az így nyert erővel eredményes világpolitikát folyathasson, másrészt pedig abban, hogy a külföld iparát saját fenhatósága alatt fejlessze, proletariátust teremtsen és elnyomjon, hogy ez a hasa proletariátusának és iparnak versenyt csinálhasson. Manden kpitalisztikus ország proletariátusának az a törekvése, hogy a külföldi testvéreket segíts. Ez annál inkább lesz képes szervezkedni és a kapitalista kizsákmányolásnak ellentállni. A kapitalizmus s a proletariátus egyformán neuiratközi, de az egyiknek a nemzetközisége mód és azél t tekintetében éppen ellentéte a másiknak. NÉPSZAVA Polónyiék mindenesetre ügresen tudnak használni Tiszának a radikalizmus pompás köpönyege alatt. 1905. január 3. Nem lesz alkotmány. Az autokrata pzár kimondotta a szót: nem esz alkotmány. Nem ad alkotmányt ,szeret a tírpének hanem reformnkszter hátha ezekbe lehetne a kentshi elégytelenséget belefojtani. Mikor a népek lelkeiből izzón fakad a gyűlölet, mikor milliók szenvednek és tűrnek egy egész emberöltőn keresztül, hogy szabadságot csikarjanak ki a hatalmasktól, akktor ezek a mérheteten gyűlölet levezető csatornájaként reformokat ígérnek. A hatalmasok régi politikája ez, melyet akkor, mikor a jobbágyság láncra fűzte a dolgozó népet a hatalom támaszaihoz, némi időre alkalmai lehetett. Az éhező megelégedet egy darab kenyérrel, jogot nem kért. Amily középkori az autokraismus mint államforma, oly középkornak az eszközei, melyekkel elhárítani igyekszik a fenyegető veszélyeket. Egy évszázaddal előbbre van Oros*rezánban az intelligenczia, az ipari munkáság, a diákág azoknál, akiknek kezében most van a halom és azoknál, akik ezt a hatalmat szolgálják. A nyugati forradalmak lehellete csak megérintené a népet, de ez érintés nyomán a korbács hazájában hatalmas láng csapott fel, amely egyre terjedt és izzó körébe fog!íti a szabadság után szomjúhozókat. Milliók már ma a forradalom katonái, melynek levegőjű bejárta már az óriási birodalom minden olyan zugát, ahol értelem ütött tanyát — és a czár kijelenti, hogy a „megrendíthetetn alapon " változtatni nem akar. Azok, kik egy polgári szabadságot biztosító alkotmányt vártak, azok is csalódtak. De akik a nép szabadságáért küzdenek, szek bizonyára a cári jóakarattól nem vártak semmit Nekik nem alkotmány kell, amely a nyugati államokban is csak arra alalmas, hogy az autokratizmus helyett a kapitalizmusnak szolgáltassa ki a dolgozó népet, hanem teljes felszabadítása a népnek minden nyűg, minden rárm alól, amelyet a mai társadalom reája rak. A fordalom hősei nem fognak szemérmesen tiltakozni, hanem küzdeni, pusztítani, hogy az autohrapizmus nyomában a nép vabidaága verjen tanyát