Népszava, 1905. április (33. évfolyam, 39–64. sz.)

1905-04-01 / 39. szám

1905. április 1. NÉPSZAVA Enü­nk azonban már m­ost oly nagy, hogy a Jelző nagy küzdelmeinek reménynyel telve nézhe­ttük elébe. A legutóbbi országgyűlési választásoknál (1903), amely általános szavazati joggal folyt le, a szo­ciáldemokrata szavazók száma körülbelül 51.518 volt, vagyis az összes szavazatok 22 százaléka, 1895-ben csak 24.439 volt. A második kamara 114 tagja közül 16 szociáldemokrata. Az iparosok túlnyomó része, valamint sok kis­iparos és kiskereskedő már a mi táborunkhoz tartozik és a földmivelttk és kiskézf­üvesek közt is utat tör magának a szocializmus. Lapjaink, melyek majd 100.000 példányban jelen­nek meg naponta és napról-napra osztálytudatra serkentik a munkásokat és leleplezik a kapitalista elnyomatást minden alakjában, ezek a fáradhatat­lan harcosok, a gerince a nagy szocialista moz­galomnak. Rer­énynyel telve nézünk a jövő elé. Remény­éyel telve látjuk testvérlapjaink növekedését, melynek küzdelme a mi küzdelmünk is, melyek céla, a mi célunk is. És ídőleg együttérzéssel és érdeklődéssel kisérjük figyelemmel a magyaror­szági szociáldemokráciát, mely oly nehéz viszo­nyok közt oly hősiesen kü­zd. Bármily messze van is ez ország, bármily idegen a nyelve — ezer és ezer dán elvtárs hallja örömmel a fegyver erősödését, amelyet a Népszavában bir. Kopenhága, 1905. március 24. Bang Gusztáv, Bernstein Ede elvtárs, az úgynevezett „re-Tizionizmus" főképviselője, igy ir: Tisztelt elvtársak! Fogadják a Népszava napilappá alakítása al­kalmából legőszintébb szerencsekivánataimat Ez jelentőségteljes eseménye a magyarországi szo­ci­demokrata pártnak. A sajtó mai térfoglalá­sánál egy nagy pártra nézve életszükséglet, hogy oly lap felett rendelkezzen, amely az ellenfél gi­­tójával minden irányban felvehesse a versenyt. Erre a célra szükséges, hogy lapjaink a nagy központokban naponkint jelenjenek meg. A párt jobban, mint járnak előtte, politikai súlyban gya­rapszik és oly faktor lesz, amelylyel számolni kell. Ez a fontos lépés a magyarországi szociál­demokrata pártra nézve különös jelentőséget nyer azáltal, hogy abban a percben teszitek meg, amelyben az általános, egyenlő és titkos válasz­tásért felvettétek a harcot azzal az eltökélt szán­dékkal, hogy addig nem fogtok pihenni, míg ez a fontos, a­ munkásosztály felszabadítására nézve nélkülözhetetlen népjog a magyar alkotmányba beiktatva nincsen. Az általános, egyenlő, köz­vetlen és titkos választói jog elsőszülöttségi joga minden állam nagykorú lakójának. Az az állam­polgár, ki a választói jogból ki van zárva, aki­nek szabad választása biztosítva nincsen, az ki­vételes törvény alatt áll. Amióta a munkás nem legénye a mesternek, amióta nem osztja meg vele az asztalt, ágyat, hogy későbben ő is mesterré legyen, amióta egy tőkés vállalatnak bérmunkása, mint bérmunkás házasodik, mint ilyen lesz családfő és mint ilyen hal is meg, azóta reá nézve az általános válasz­tói jog már nem csak formai követelés, hanem a szociális szükség parancsa. Kell, hogy a jogot kivívjátok és ki fogjá­tok vívni. Abban a pillanatban, amelyben a harcot újra felveszitek, abban a pillanatban a dolog reátok nézve kedvezően áll. Tekintsetek kelet felé. Oroszországban, amely eddig az európai reakció mentsvára volt, oly harc indult meg a cári önkényuralom ellen, mely csak az utóbbi leveretésével végződhetik. A vereség annál lesújtóbb lesz, mennél több ember- és pénzáldozatot fog az az őrületes háború el­nyelni, amelyet a cárizmus hatalomvágya Kelet­ázsiában előidézett. Ha Oroszország szabad, úgy Európa is szabad. A cárizmus bukása újból fel­színre veti a nemzeti önkormányzat kérdését, amelyet a birtokos osztályok politikai művé­szete eddig elnyomott, mert e kérdések meg­oldását nem ismerte. E kérdések a munkás­osztályt a porondra hívják, ha akarja, ha nem; küldetéstek jelentőségét emelik és a győzelemre való reményt táplálják. Sok szerencsét, magyar elvtársak! 56 évvel ezelőtt a cári Oroszország segített a feudális birtokosság Magyarországának függetlenségi harcát leverni, ma a forradalmi Oroszország segít Magyarország munkásainak az osztályuralom alapját, a választói kiváltságot, elpusztítani és a magyar népnek a valódi poli­tikai függetlenséget megszerezni. A naponkint megjelenő Népszava e harcotokban fáradhatat­lan zászlóvivőtök legyen. Elvtársi üdvözlettel Berlin, 1905. március 24. Bernstein Eduárd. * Seidel Róbert hírneves poéta elvtársunk a kö­vetkező verssel lepte meg a Népszavát: Ne csüggedj. Ne csüggedj a harcba, vészbe, Tartsd ki bátran a vihart, Aki csügged, annak félig Veszve élet, veszve harc. Ne csüggedj ! A régi gárda Ali szilárdan, mint a fal, Bár több bajtárs már elesve , nincs számára munka, da. Ne csüggedj, habár a csuha Sugárt csak itt-ott hagyott. Eltakarhatja a ködöt, — De sohasem a napot. Ne csüggedj te, munka népe, Bár oltár, trón ellened: De a jogot, igazságot Legyőzni még sem lehet . . Ne csüggedj a szent csatában, Jelszó : munka, jog, kenyér, E zászlóval ki elesne, Mindörökre mégis él. Ne csüggedj a szolgaságban, Előre, mint a vihar: Törj utat a szabadságnak, Szóljon a győzelmi dal ! . . Népszavátok naponkénti megjelenését a legna­gyobb örömmel és a legélénkebben üdvözlöm és a lapnak uj pályáján a legjobb sikert kivánom. Az eddig hetenként háromszor megjelenő Nép­szava is bizonyára sok üdvöset szerzett Magyar­ország munkálkodó népének, de mégis csak régi előltöltő-ágya volt a modern gyorstüzelők elle­nében­­ Magyarország tőkés­ világának ágyúi ellen. Csak mostantól fogva tud a Népszava a polgári lapokkal igazán versenyezni, csak ezután tud naponta szólani, csak ezután tudja minden nap megcáfolni a polgári sajtót, ezutn leküz­deni napról-napra a nemzeti gyűlöletet, a nép­gyilkolást és kizsákmányolást, csak ezután hir­detni naponta a szabadság, egyenlőség, tesvéri­ség evangéliumát. Be fogja, be kell neki töltenie ezt a nagy feladatot a magyar nép üdvére, az összes népek javára. Azzal, hogy a Népszava a hét minden egyes napján megjelenik, úgy Budapest, mint Magyar­ország szociáldemokratái számára új korszak kezdődik. Csak most van a munkálkodó nép pártjának hathatós fegyvere a szabadságért és kenyérért vívott küzdelemben. Szólalj meg tehát naponta, te, a nép szava és szerezz hívőket a szocializmus új tanának, hogy a béke, a jólét birodalma szálljon e földre! Róbert Sácie L­a Sorgue elvtársnő, akire Budapesten tartott szép beszéde alkalmából bizonyára még sokan emlé­keznek, Párisból a következő sorokat küldi: Örömmel tölt el annak a hallása, hogy Ma­gyarország szocialista pártja birtokába készüti venni ezt a hatalmas fegyvert, a napilapot; leg­hőbb kívánságom, hogy teljes siker koronázza rövid időn belül bátor kiadóinak törekvését A politikai helyzet. — Saját tudósítónktól. — Budapest, március 31. A régóta húzódó politikai válságban ma fordulat történt, amennyiben annak a meg­egyezésnek pontjai kerültek nyilvánosságra, amelynek alapján koalíciós kormány léte­sülhetne. A megegyezés pontjai a követ­kezők : 1. A választási törvény és a más, szüksé­ges belügyi reformok megalkotása. 2. Az önálló vámterület. 3. A nemzeti bank. 4. A magyar vezényszó elhalasztása két évre. E­z alatt az idő alatt a hadügyi kor­mány sem kérné az új ágyukra szükséges 450 milliót és az újonclétszám felemelését. Tehát a hosszú, szinte fanatikus szenve­délyességgel megindult nemzeti küzdelem­nek ez az eredménye. És amint látszik, a függetlenségi párt, mint az ellenzék leg­nagyobb pártja, be fogja adni derekát. Kossuth Ferenc a „Magyarország" mai szá­mának vezércikkében foglalkozik a meg­egyezés alapjául szolgáló pontokkal és töb­bek között a következőket írja: „A szövetkezeti pártok — s ezek közt a leg­nagyobbik (tehát az, mely jogosan követelheti a befolyás oroszlánrészét) — az összeütközési pont egy bizonyos hosszabb időre kiszabott kikapcsolásával vállalkozhatnának a kormány­zásra azzal a tudattal, hogy ezen idő alatt a nemzet ügyét jó előre viszik, s a nemzet meg­erősítésére s a nép boldogítására üdvös, áldásos alkotásokat létesíthetnének, stb. stb." Kossuth cikkét a függetlenségi pártkörben, ahol ma este az ellenzéki képviselők zöm© megjelent, nagyon vegyes érzelmekkel fo­gadták. A fiatalabb hazafiyak élére Ugron Gábor állott és ezek a pártkörben eléggé hangosan kijelentették, hogy a nemzeti kö­vetelések kikapcsolásáról mintsem akarnak tudni és hogy a harcot maár a választókra való tekintettel is folytatni kell. A koalíció­ban uralkodó ellentétek, melyek a meg­egyezés elfogadása körül élesedtek ki, a holnap délelőtt tartandó vezérbizottsági ülésen vagy a hétfőn tartandó ellenzéki értekezleten ki fognak törni. Andrássy Gyula gróf ma este állítólag kijelentette, hogy ő, mint ortodox 67-es,­ nem hajlandóó a koalíciós kormány élére állni, mert ez alapját képezné a függetlenségi párt elvei érvényesülésének. Andrássy nyi­latkozatának hírére a függetlenségi párt megalkuvásra hajlandó tagjai megijedtek, mert éppen Andrássyban látták azt az em­bert, kinek segítségével a kellemetlen hely­zetből szabadulhatnának. N­olló és Polónyi, kik némileg közeledtek Kossuth álláspontjához, a pontokat csak ab­ban az esetben fogadják el,­ ha a rendesi­ létszámról szóló újoncjavaslat a választói • „Seholország" valamennyi közt a legkiválóbb. Költő írta, valódi költő, és a valódi költő köz­mondásszerűen jós, tehát némileg természetes és Hivatásszerű jós. William Morris a „Socialist League" (szocialista liga) megalapítója, ezen­kívül szociáldemokrata is tetőtől talpig, ő az 5 jövendő államát adja, vagyis azt a jövendő államot, melyet egy egyleti vitáról jövet költő-és jósszemekkel látott. A regényről magáról csak néhány szót. Ma­gyarázata saját ma­gában rejlik. Színhelye a mai London és környéke — és aki a helységnevek­ben tájékozódni akar, annak azt ajánljuk, hogy vegye meg az angol világváros és környékének térképét, vagy jobban mondva a világvárosét, mert ilyen Csak egy van és ennek a neve Lon­don. Ez kitűnő vezető lenne a mi William Morris-unk „ Seholország"-ában. És aki még nem ismeri William Morris-t, az meg fogja ismerni az ő „Seholország"-ából. Itt van ő testestől-lelkes­től, romantikus szeretetével a prerafaelista középk­or romantikus gyűlöletével a gépek Iránt és némileg „anarkikus” szabadságával és önkényével az egyénnek. Eme utóbbi tulajdon­ságára nevezetesen azokat a manchesteri kintor­násokat figyelmeztetem, akik örökösen a „kény­szerállam" nótáját húzzák: Mor­risunk „Sehol­ország"-ában a legszebb individualizmus ural­kodik — itt mindenki a maga kedve szerint lehet boldog és akinek a Morris-féle házak és berendezések nem tetszenek, az csináljon magá­nak másokat. 3 Az önök festői és oly vendégszerető fiúvárosa mély benyomást tett rám és én a harcosokkal és Budapest munkálkodó népével való érintkezé­semből rokonszenvet és valóban szívélyes emlé­ket őriztem meg lelkemben. Kivánom, hogy az erélyes magyar proletárok ne késlekedjenek belépni ama parlament triumfá­torai közé, amelyben eddig a föld munkásainak egyen­etlenkedését kihasználva, falusi leánykákat cinikusan megbecstelenítő, gőgös mágnások ural­kodtak. Kedves bajtársaim, maradjatok feloldhatatla­nul az osztályharc terén és a hírhedt „magyar kérdés" — amely a legnagyobb mértékben gaz­dasági és szociális kérdés — meg fogja nyerni a közel­jövőben, egyedüli igaz megoldását, a szo­cialisztikus megoldást. Éljen Magyarország proletariátusa, haladjon feltartózatatlanul a szociális forradalom felé. Sorgue, » Oreulich Hermann elvtárs, a svájci kormány­tanács tagja és a zürichi nagy­­­városi tanács elnöke, egy levélben többek közt így ír: „A naponként megjelenő „Népszavának" teljes szívemből szerencsét kívánok. A mi küzdelmünk mindenütt ugyanaz, az önök sikere a miénk is és bennünket közös cél köt össze. Testvéri üdvözlettel Bern, 1905. március 24. Oreulich Hermann.

Next