Népszava, 1905. június (33. évfolyam, 90–115. sz.)

1905-06-01 / 90. szám

XXXIII. évfolyam. Budapest, 1905. junius 1., csütörtök. 52. (90.) szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre . . 19.20 kor. I negyed évre ..80 kor. fél évre . . 9.60 » I egy hóra . . 1.60 » Volksstimmeval együtt havonta 40 fillérrel több. Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., Kerepesi­ út 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., Nyár­ utca 1. sz. (Telefon-szám 82—61.) Felkérjük összes előfizetőinket, akiknek előfizetése lejárt, hogy azt haladékta­lanul nyitsák meg, különben a lap kül­detését be kell szüntetnünk. A kiadóhivatal. A gyárurak pallosjoga, Budapest, május 31. A kisebb gépgyárosok és a gépgyári mun­kások nyakán ülő uszitó-klikk tavaly, a nagy uszitó-hadjárat idején néhány igen szerény kéréssel járult a magas kormány elé. A kérések annyira szerények voltak, hogy az ember inkább úgy jellemezhetné ezt a me­morandumozást, hogy a gyároshad ki akarta parancsolni pecérnek a kormányt a munkás­kutyák ellen. Mit is akartak ezek az urak? Mit is kí­vánt a memorandum? A szakegyesü­letek feloszlatását vagy leg­alább megrendszabályozását. A szakegyesületi munkaközvetítés eltil­tását A munkások rendőri felügyelet alá helye­zését. A fekete listára jegyzettek eltoloncolását. Minden sztrájktanya betiltását. A sztrájk börtönnel való büntetését. A rendőrség felett való rendelkezést, ha Valamely munkást el akarnak tenni láb alól. A sztrájkpénztárak elkobzását és minden­nemű gyűjtés megakadályozását a munká­sok között. A munkássajtó megrendszabályozását. Szóval: a modern iparlovagok, a gyár­urak, a középkori várurak pallosjogát akar­ták kormányuk révén megszerezni. Szente­síttetni akartak minden kapitalista­ betyáriz­must, amely addig a törvényességen kívül tobzódott és tobzódik ma is a honi­ ipar vé­delmének alkotmányos országában. Egyszer­s mindenkorra biztosítani akarták magukat mindennemű béremelés és munkaviszony­javítás ellen. Rendelkezési jogot követeltek maguknak minden munkás személye felett. Bíráskodni, tömlöcöztetni, toloncoltatni akar­tak minden formalitás nélkül. A kormány azonban nem volt elég jó lakásuk s nem­ teljesítette a parancsot tel­jes egészében. Talán némi „munkászavar­gás"-októl tartott, de nem oszlatta fel az összes szakegyleteket. Az asztalosoknál próbálkozott ugyan, de beletört a bicskája. A toloncozás és börtönözés pedig ezentúl is csak bírósági és rendőri formalitások között történik. A sztrájktanyákat nem oszlatják fel mind és nem mernek mindenkit eltoloncolni, aki a gyár mindenható urainak nem kedves. A munkássajtó tönkretétele nem sikerült s a szakegyleti munkaközvetítés némely szak­mában kötelezővé vált. A kapitalisták kor­mánya nem mert olyan arcátlanul nyilt lenni, mint gazdái parancsolták. A gyárak kapujára nem függeszthették ki hatalmi jel­vényül a pallost és a gyári udvarokon nem áll ott a deres a gyárúr kényelmére. Az uszítóhad fogcsikorgatva látja, hogy a miniszteri bársonyszékbe ültetett kapita­lista­ közszolgák nem képesek feladatuknak megfelelni és kudarcot vallanak a legagya­fúrtabb inségrendeletek is. A kudarcok ta­núsága azonban nem akar beférkőzni az elhájasodott koponyákba. A gyárosok uszító­klikkje azzal akar érdemeket szerezni a klikkuralomtól már húzódozó kisebb gyár­tulajdonosok előtt, hogy a maga erejével akarja kivívni azt, amire a kormány sem volt képes. Azt tartja a Förster-banda, hogy: segíts magadon s a kormány is megsegít. Ha a kormány nem merte az erős szak­egyesületet feloszlatni, majd feloszlatja, ha gyenge lesz. Ha a kormány nem merte a rendőrséget egyenesen rendelkezésükre bocsátani, majd igénybe veszik kerülő úton. Ha a kormány nem merte eltiltani a sztrájkot, majd belehajszolják ők a mun­kásokat egy olyan küzdelembe, amely egy­előre elveszi a kedvüket a további harctól a kenyérért. A gyáros­ szövetség klikkje tavalyi me­morandumával kimutatta a foga- fehérét. Volt olyan arcátlan, hogy nyíltan megmon­dotta, mit akar: élet-halál ura kíván lenni. Pallosjogot követel a XX. században és iparlovag léttére magának követeli a rabló­lovagok örökségét. S ha a kormánytól nem kaphatta meg, meg akarja szerezni a saját erejéből. Ezért hajszolta bele a munkásokat Az éj, A éjet, testvérem, ne szidd, Az éj a te legjobb barátod, Kit sujt sok buta gúny, meg átok; Leány, fia egymásra lel most És most szeretkezik. Az éj, testvérem, jó neked, Fagyasztó, téli éjszakába', Látod-é, ott az utca lánya, Félig fagyottan s­e mosolyogva Most keres kenyeret. Az éj, testvérem, oly szelid S oly szótlan, hallgatag az árnya. Vak odújában szívszorongva várja Millió megcsalt, éhen párja — Növekvő árnyait. Az éjet, testvérem, ne szidd! Te is csak éjnek vagy szülötte, Te is csak fénytelen, fekete ködbe' Tudod leélni kinos napjaid — A napfény megvakít. Valaki... Feje lehajtva, szeme lehunyva, Körötte jég, fölötte hó, Valaki megfagyott az éjjel, Valami elhagyott anyó. Egy utca­lány jön arra.... később Egy pincér, meg egy szürke pék, S találgatják szomorú szóval, Hogy megfagyott, vagy él-e még? És elmegy a pék, aztán a pincér, S gondolják: részeg volt talán. A lány meredt szemekkel nézi S reszketve súgja : az anyám ! Madarász Emil. Kapások.­ ­— A Népszava eredeti tárcája. — Irta: Gábor Andor. A nap már az erdőcske fái mögött vöröslött, mikor az asszonyok és a lányok munkához fog­tak. Csendesen kezdtek hozzá, mert ilyen korán reggel az ember didereg, tehát gyorsan kell mozgatnia kezét-lábát, különben fel nem­ meleg­szik. Hát nem is igen beszélgettek. Csak Mari­tól, a sovány szőke asszonytól, kérdezte meg az előtte kapáló leány: — Mért olyan gyűrött az ábrázatod ? Nem aludtál az éjszaka? — Nem sokat aludtam. Tudod, a Tercsike nagyon nyugtalan volt. — Hát csakugyan valami veszedelmes beteg­ségben fekszik? — Tudja a jó ég, olyan forró a pici teste, mint a tűzláng. Aztán meg furcsákat beszél. — Leli a hideg szegénykét. — Múlt héten, mikor még kihoztam magam­mal a munka mellé, hidegek jártak reggel, meg­halt bizonyosan. Aztán elhallgatott a sovány asszony. Ügyelni kell, nehogy a sok giz-gazzal együtt a répa zöld levelessét is levágja a kapa. Mert azért haragszik a csősz. Kiabál, hogy a kapás legalább annyi kárt csinál, amennyi hasznot, aztán még nap­számot kér a munkájáért. Ügyelni kell, mondom. És a meggörnyedt alakok némán vágják a fé­nyes élű kapát a még harmattól nyirkos földbe. Kiemelik a gazt és félrevetik. Közben-közben egy-egy gilisztát vág el a szerszám éle. És a kettévágott gyűrűs állat ott vonaglik a földön, míg rá nem lépnek, így megy ez a fölöstököm idejéig. Akkor félreteszik a kapát és kimennek az út szélére, ahol a matyójukat hagyták, egy ken­dőbe kötve a reggelit meg az ebédet. Ámbár az ispán a múltkoriban azt mondta, hogy nem kellene már reggel is lejönni a répaföldről, az az ide-oda sétálás időlopásnál nem egyéb. Kiki vigye a zsebében magával a darab kenyerét és egye meg ott, ahol a reggeli­ idő éri, hogy aztán mindjárt tovább dolgozhasson. Azt mondta az ispán, hogy nem kell azt a fölöstököm-félórát olyan szigorún venni. (Nem úgy értette, hogy több is lehet, ezt tudják a kapusok). Mindamellett most is kimennek az útszélre, mivelhogy az ispán ma úgysem kerül errefelé. — Csak jobb, ha az ember szépen körbe ül­het, mikor eszik — mondja a feketeszemű Borcsa, aki a legelevenebb lány valamenyi kapás között. — Hát jobb, ha lehet — feleli a Böske, aki meg a legfélénkebb. — Már hogyne lehetne, mikor mindig is le­hetett ? — Az ám, mindig, míg az ispán nem szólt. — Szólhat, amit akar, ami szokás mindenütt, az itt is szabad. — Ne nekem mond, hanem az ispánnak. — Annak is megmondanám, ha kérdezné tő­lem — és a Borcsa elneveti magát. A többi is elmosolyodik. — Nagy kópé ez a lány — mondja vala­melyik. Leülnek és barna meg barnább kenyérdarabok kerülnek elő a keszkenőkből. — Hát te mért nem eszel ? — kérdi Maritól a szomszédja. — Nem hoztam magammal reggelire való ke­nyeret. — Mért nem hoztál ? — Ejnye, de rád jött a kérdezősködés. — felel A Népszava mai száma 12 oldal

Next