Népszava, 1905. július (33. évfolyam, 116–141. sz.)
1905-07-22 / 134. szám
XXXIII. évfolyam. Budapest, 1905. julius 27., csütörtök. 100. (138.) szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre . . 19.20 kor. I negyed évre ..80 kor. fél évre . . 0.60 » I egy hóra . . 1.60 » Vollssstimmeval együtt havonta 40 fillérrel több. Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden SZERKESZTŐSÉG: VII., Kerepesi út 32. (Telefon-szám 54—94.) Szab.ÓHIVATAL: VII., Nyár utca 1. sz. ) (Telefon-szám 82-61.) Forradalom készenlétben. Még nem kötötték meg a békét, még keményen harcol egymással a két nép odalent Mandzsúriában, mégis Japán győzelme már most is véglegesnek tekinthető. Most már csak arról lehet szó, hogy mily nagy lesz a győzelem díja, amely kérdés igen fontos a japánokra, különösen azok uralkodó osztályaira nézve, de aránylag alárendelt jelentőségű a nemzetközi proletariátusra. Akármilyen legyen is azonban ez a győzelmi díj, mindenesetre olyan következményei lesznek a proletárok fölszabadító küzdelmére, amelyek jelentőségét már ma sem igen lehet túlbecsülni. Mindenekelőtt és ez a legközvetetlenebb és leginkább feltűnő hatása: ez a győzelem annyira megingatta az orosz abszolutizmust, hogy ez nem bírja többé egyensúlyát visszanyerni. Azt mondhatnók, hogy a katasztrófák és összeomlások teóriája ülte itt legszebb diadalainak egyikét, ha lett volna ilyen teória. De a lelkesedés, amelyet eme összeomlás miatt érzünk, ne feledtesse el velünk azt, hogy sohasem történhetett volna meg anélkül a fáradhatatlan, lassú és észre sem vett munka nélkül, amellyel az abszolutizmust évek óta aláásták, kivájták. Semmi sem jogosulatlanabb, mint szétválasztani az észrevétlen fejlődést a hirtelen forradalomtól, a kiválást az összeomlástól. Ellenkezőleg: e kettő szükségszerűen egymáshoz tartozik. Kiválás nélkül nincs összeomlás. Nem szabad azt hinnünk, hogy egyedül a japánok győzelme okozta az orosz abszolutizmus katasztrófáját. Sok abszolutista kormány viselt szerencsétlen háborút és volt kénytelen megalázó békeföltételeknek alávetni magát anélkül, hogy belebukott volna. Csak az oroszországi harcoló proletariátus hosszas fölvilágosító és szervező munkájában megteremtett hadserege volt képes az abszolutizmus vereségét ennek katasztrófájává fejleszteni. De ha kiválás nélkül nincs is összeomlás, úgy összeomlás nélkül a kiválás munkáját végző osztályok győzelme sem lehetséges. Csak óriási katasztrófa hozhatja napfényre, hogy mennyire korhadtak az uralkodó osztályok támaszai, hogy mily képtelenek ezek arra, hogy a feltörekvő osztályoknak ellenálljanak. A legnagyobb katasztrófa azonban, amelyet valamely uralomnak el kell viselnie, a háború. Ez könyörtelenül elsöpri mindazt, ami megszűnt életképesnek lenni. Oktalanság a háborúról, különösen a modern haditechnika mellett, azt állítani, hogy segítségével a legderekabb egyéneket válogatják ki, vagy hhogy vele különösen nemes erkölcsi tulajdonokat fejlesztenek. De az olyan társadalomban, amely osztályellentéteken épül föl, kétségtelenül hatalmas eszköz arra, hogy elsöpörni segítsen olyan társadalmi és államformákat, amelyek már elavultak és az erőteljesen fölfelé törő osztályok elől elzárják a szabad fejlődés útját. Ennyiben lehet a három olyan eszköz, amely a szociális fejlődés szolgálatában áll és ama háborúk közül, amelyeknek ilyen hatásuk volt, az orosz-japán háború első helyen említendő. Mik lesznek azonban a háború következései Oroszországra nézve? Nem szabad, hogy rabul ejtsenek bennünket a polgári demokrácia illúziói, amely, nem látva az osztályellentéteket, azt hiszi, hogy egy abszolutista államnak egyedül politikai szabadságra van szüksége és hogy ennek kivívásával a forradalomnak véget kell érnie. Még ki sem vívták a politikai szabadságot s máris kettéválik a liberálisok és a szociáldemokraták útja. Joggal mutatott rá legutóbb Luxemburg elvtársnő a „Sachsische Arbeiterzeitung"-ban arra a nyílt, levélre, amelyet Strave, volt marxista, most igazi liberális, Jauréshez intézett. E levél jellemző sajátsága az az óhaj, amelyet egy erős, rendet teremtő kormány után fejez ki. A legnagyobb gáncs, amelyben az autokráciát részesíti, az, hogy nem képes többé a néptömegeket megfékezni úgy, hogy az anarchia lesz úrrá az országban. Az „anarchiától" vagyis az alsóbb osztályok felkelésétől való félelem az, amely mind jellemzőbb tulajdonságává lesz az orosz liberálisoknak; emellett a szabadelvűek és a szocialisták Oroszországban eddig oly kevéssé voltak elválasztva egymástól, vagyis az orosz liberálisok annyira szocialistáknak érezték magukat, hogy az anarchiától való e félelem itt-ott még a szocialisták sorai közt is visszhangra talált. Csak hadd kiabáljanak a liberálisok erős kormány után, hadd nézzenek aggódó szorongással a mindig növekvő khaosz elé, a forradalmi proletariátusnak minden oka meg van rá, hogy feszült várakozással köszöntse. Ez a ,,SchaosZ" nem más, mint a forradalom permanenciában. A forradalom pedig a mai körülmények közt az a helyzet, amelyben a proletariátus a leggyorsabban érik, legtökéletesebben kifejleszti értelmi, erkölcsi. Arató-sztrájk. — A Népszava eredeti tárcája. — Irta Gábor Andor. .. — No, gyűjjön Bordács — mondta az őr — elköszön az igazgató úrtól, meg visszakapja a gúnyáját. — Ilát visszaadják? — kérdezte halkan Mihály. — Hogyne adnák vissza? Csak nem küldhetik ebben a rabzubbonyban haza . . . — Hát jó — egyezett bele a szabaduló rab és lassú, kaffogó léptekkel indult meg a homályos folyosón az őr nyomában. Fenn, az igazgató előszobájában várni kellett. Egy úriasszony sírt odabent nála. Az ura számára akart jobb kosztott meg fekvőhelyet kijárni. Bordács Mihálynak volt elég ideje gondolkodni rajta, hogy milyen nagy eset az, ami vele ma történik. Szabadul. . . Tulajdonképpen nem igen tudott valami erősen örülni rajta. Több mint egy esztendeje ül, és az eszejárásakissé meglassult. Csoda-e ? Olyan kevés történt a lefolyt tizenhárom hónap alatt, ami történt, az is kellemetlen dolog . . . Volt rá érkezése, hogy elkérezzék azon ami volt és azon ami lesz vagy lehet. A gyerek — hát az meghalt, vagy talán nem is élt, mert idétlenül szülte az asszony világra. Talán a hetedik hónapjában volt, mikor meghallotta, mi történt kint a határban, hogy az urát elfogták, vason vitték a városba, és ki tudja mi vár rá ott. — Ágynak esett, — amúgy is gyengécske, sorvadásos asszony volt — megszülte az idétlent, aztán ágyban is maradt. Bordács nem tudja, mi van vele. Már egy teljes hete nem kapott hírt róla . . . Bemehet. Bordács — riasztotta fel az ajtónálló szolga. Mihály nem is vette észre, hogy az úrinő elsuhogott mellette. L -w : .'-!!—'kávé-.ím"^1.. Az igazgató nem volt rossz ember. — Isten vele, Mihály, — mondta neki — vigyázzon magára odakünn. Nehogy megint belekeveredjék valamibe ... Itt van három forint ötven krajcár, ezt a feleségemtől kapja, azokért a munkákért, amit nálunk végzett. Isten megáldja. — Köszönöm, tekintetes ur — szólt Bordács. Azon gondolkodott, hogy még valamit kellene mondani, de aztán ügyetlenül meghajtotta magát és kiment. A raktárban megkapta a ruháját. A csizma kicsit penészes volt, kicsit megrágta az egér, de egyébként az egész öltözet, a bő gatya, a széles keblű ing kényelmesebb volt, mint a rabbakancs, meg a szűk nadrág a kurta zubbonnyal. Bordács Mihály illendőképpen búcsút vett az őrétől, akivel szépen megszokták már egymást. Adott is neki két hatost, hadd igyek egyet az egészségére. (Két hatos nagy pénz odahaza, egy egész napig elél belőle, de Mihály nem sajnálta tőle, mert emberségesen bánt vele egész idő alatt.) II. Kemény út óra járás a Mihály faluja a várostól. A nap ragyogóan sütött alá a piszkos-fehér nyári felhőkkel tarka égboltról. Mihályt már az első órában kiverte a víz. — Elszoktam a naptól — mormogta magában. Úgy is volt. Az a néhány óra, amit szabadban tölthetett, kevés volt arra, hogy a nap tüzét annyira bírja, mint annakelőtte, mikor még egész napja a szabad ég alatt telt le. Be kellett térnie a jutár határcsárdába. Ivott egy pohár bort és — beszélgetett volna, ha lett volna kivel. De a csárdás új ember volt, nem ismerte Bordácsot. — Szerencse is, — gondolta el — mert különben faggatóznék, _ hogy mint voltam „odabenn". Jobb ez így. És vagy egy félórai pihenés meghallgatás után fülszedelőzött. Az út feletáján jutott eszébe, hogy talán nem is kellene ilyen fényes nappal bevonulnia falujába? .. A feje különben is kábult volt, — a nép tüzétől, a szabad levegőtől? Az út mellett rezulába fordult és a küsön elszunyadt szépen. Sokáig aludt, az egész délelőttöt és a délután nagy részét keresztülaludta. Mikor fölébredt, a nap a fatörzsek között nézett be az erdőbe, olyan alacsonyan járt. — Most jó lesz, — mondta magában Mihály — sötéttel megyek be a házak közé. Úgy is lett, hűvös este volt, mikor Mihály a határba ért. Az egyik mezőcsíknál eszébe jutott, hogy itt került bajba tavaly, mikor a sztrájkoló aratók ellen kivezényelték a csendőrséget, s egyik csendőrnek megfogta a szuronyát és dulakodott vele. Hatóság elleni erőszakért felelt aztán a bíróság előtt. Kapott érte nyolc hónapot és a vizsgálati fogságát se számították bele. No, de elmúlt, itt a szabadság, itt az új élet. Majd jobban ügyel ezentúl... II. Elmúlt kilenc óra, de a falu félig üres volt még. Az aratók messze járhattak, talán a törökdűlőben, onnan nagyon későn érnek haza. Az asszonyok meg bent a házban szorgoskodnak a kései vacsora körül. A gyerekek pedig alusznak. Mihály így senkitől észre nem véve ballagott a maga házáig. Bizony, puszta a tájéka. A virágos kert kipusztult előtte. Hja, mert az asszony beteg — a rokonok nem érnek rá még a virágokkal is elbabrálni. Elég, ha jut valaki mindennap egy-egy órára a Bordácsné mellé. Az A Népszava mai száma 10 oldal.