Népszava, 1905. október (33. évfolyam, 195–220. sz.)
1905-10-01 / 195. szám
10 annyi az ereje, annyi a nemzeti erő. Ma mi tartjuk fenn a nemzetet, mi a dolgos, munkás emberek. Mindenki hazafi aki dolgozik és akinek a munkájából a nemzeti erő táplálkozik. Hazátlan bitangok csak azok, akik nem dolgoznak, akik semmivel sem járulnak hozzá a nemzet termelő munkájához és akik kiváltságaiknál, születési előjogaiknál, öröklött tőkéiknél fogva csak fogyasztják a munkás emberek termékeit. Hazátlan bitangok azok, akik semmelyik nemzet munkájában nem részesek, akik semmelyik ország munkáját nem gyarapítják. Ők a nemzetközi dologtalanok. És mi, az ország, a nemzet dolgos munkásemberei küzdünk ma azért, hogy a nemzet mi legyünk: a dolgos népmilliók. És a parlament minket képviseljen, a dolgos országot s ne a hazátlan bitangokat, a nemzetközi dologtalanokat. Mi köztünk, dolgos emberek között, nincs többé hazátlan attól a pillanattól kezdve, amelyben a hazát követeljük. És a mienk lesz! A dolgos népmillióké ! A mi zászlónk a vörös zászló, amig hazátlanok vagyunk s amig ellenünk fordítják a nemzet zászlaját. Amig a nemzet zászlaját nem a mi munkás karunk fogja marokba, dologra edzett tenyerével, addig csak foszlány a trikolor és hazugság minden orditozás közlilte, hogy „éljen a haza." A mi vörös zászlónk az erő! Csak ha ez veszi körül a trikolort, akkor lesz a trikolor hatalom ! A trikolorral taszítanak el bennünket. Ám lássák ! A vörös zászló nem hűlt ki a kezünkből. Az orditozók fogják a trikolórt. A dolgos munkáskezek a vörös zászlót. De minden egyes emberünk lelkében ott legyen a tudat, hogy a nemzet mi vagyunk, a dolgos munkás emberek milliói. És akik a nemzet zászlaját, a trikolort ellenünk fordítják, és bennünket tovább is a haza, a nemzet, az ország ellenségeinek kiabálnak : az a csőcselék — ha gummirádlin jár is ! Azt a csőcseléket pedig szétverjük, amely azt hazudja a parlamentben, akármilyen párti, hogy ő a nemzet képviselete, amúgy is nyomorult, aljas, pénzen szerzett mandátumaival. Nem nyugszunk amíg a dolgos, munkás népmilliók, az ország erőforrásainak a képviselete nem ül ott. ról „magyarnak született és mégis ellene van a mi nemzetünknek? Piha! Fürtelem." A te félműveit olvasóid, akik a világ dolgait egyetlen újság híradásaiból ismerik, nem kételkednek benne egy pillanatra se, hogy ez igy, amint te írod, a valóságnak csakugyan meg is felel s hogy a magyar szocialisták valóban a magyar nemzet ellenségei. Pedig te tudod, hogy ez nem igaz, hogy ez szemenszedett, ősrégi, elcsépelt, buta hazugság és mégis írod. Piha! Förtelem! Emlékszel-e, hogy ott a fogházban, ahol te is szocialistának vallottad magadat, ámbár halvány ideád se volt róla, hogy mi az, voltaképpen s csak afféle gyerekes fogalmaid voltak az egészről, mint van ma is, amikor abban merül ki a szocializmusod, hogy azt írod, nem ismersz különbséget magad és a kötöző napszámos között — emlékszel-e, mennyit panaszkodtam ott neked? Panaszkodtam, hogy mennyi keserűségem van amiatt a buta hazugság miatt, amelyet úton-útfélen hozzávagdos minden kölyök a szocialistákhoz, hogy a hazájuknak, nemzetüknek ellenségei? Ugye velem együtt szidtad akkor ezeket a kölyköket, fizetett vagy öntudatlan cselédeit azoknak, akiknek a zsebére megy a szocializmus. Te irod most meg rólam, hogy becsültem a magyar nyelvet, szerettem nemzetemet és szívem égett a vágytól, hogy boldognak lássam, de az akkori Tóth Bélák én rólam is azt mondották és írták amit a mostaniak a mai szocialistákról írnak, hogy nemzettagadó, hogy áruló sehonnai bitang vagyok. Ha visszagondolsz azokra, akik ezt rólam írták és ismét előre gondolsz húsz esztendővel, akkor magadat láthatod ezeknek a helyében. Nem szégyenled akkor magadat ? Nem gondoltál egy pillanatig se arra, hogy amikor azt írod rólam. ..te nem kékrókabundában sétáló és jaehtozó Jakab", evvel minden olvasódban azt a gondolatot ébreszted, hogy a mai szocialisták ellenben kékrókabundában járó és jaehtozó Jakabok? Vagyis alattomban azt a gyanút ülteted el, hogy ezeknek a Jakaboknak valami fényesen jövedelmező üzlet a szocializmus. És ha ehez hozzágondoltad azt is, hogy soha életedben nem láttál egy szocialistát se kékrókabundában járni, se jachtozni, vagyis hazugságra építetted ezernyi ezer olvasód lelkében a legförtelmesebb gyanút és rágalmat, ugyan mi a te véleményed akkor a te írói tollad felől? Nem látszik-e az előtted undokabb szerszámnak mindazoknál a borzadályos kínzó eszközöknél, amelyeket a sötét középkor jellemzésére múzeumokban mutogatnak? Nem utálod-e meg az írói mesterséget, amelyet ilyen célokra is ki lehet használni ? De hiszen te nem gyanúsítasz, te világosan is beszélsz és állítod, hogy a Bokányiék gazemberA magyar ügyészség annyira az osztályuralom szolgálatában állott mindig, hogy most a jograblók minden sajtókuvasza azt hiszi, hogy az ügyész kirendelése a Népszava ellen veleszületett joga. A koalíciós lapoknak nagyon kellemetlen, hogy a munkásságnak lapja van, amely minden gazságukat leleplezi, minden hazugságukról megírja, az igazat, minden munkásvérre vágyó felhívásukra válaszol. A mai koalíciós lapok mind az ügyészt fütyülik elő: pszt, ügyész! uccat csipd meg! nek vallanak mindenkit, aki magyar. Pedig hogyne tudnád te, hogy ez hazugság, mikor még én is tudom, aki pedig csak innen a mennyországból egy lyukon keresztül nézem a világi dolgokat. A Bokányiék még tehenned is becsülik azt, ami magyar: a magyar írás művészetét és rajongó lelkük melegével szeretnek mindent, amit a magyar nép üdvére és boldogságára szolgálónak tartanak. Csak a csalást és a hazugságot utálják még akkor is, ha nemzetiszintre van bemázolva. Látod, ők már polémiába se bocsátkoznak veled, annál kevésbé adják vissza a rágalmat, amikor fizetett rendőrkémeknek akarod őket feltüntetni úgy a sorok között, a magad megszokott módján. Ők már nem is hederítenek terád szegény, beteg, öreg fogolytársam. Az én tollam is utoljára találkozik veled e sorokban. Akik az én tollammal írnak, azokat ma is még az igazságért csukja be a hatalom, téged pedig már csak hazugságért és rágalmazásért. Ugye nem gondoltad volna ezt akkoriban? Óh be kár is megvénülni ! . . . * Itt megállott az ezüstforint, amelyről magunk között elárulhatok annyit, hogy magas származású. Golubovszky Agenor adta azzal a tíz millióval együtt, amelyért a szocialisták eladták a hazát a kamarillának. NÉPSZAVA 1905. október 1. SZEMLE. Budapest, szeptember 30. Mai öröm. Mai vezérczikkünkben újra elmondtuk, százegyedszer hangsúlyoztuk, amit már — ha nem is ilyen vehemens hangon — százszor elmondtunk. Azt t. i., hogy ma is úgy áll a helyzet, mint évtizedek óta, hogy a mi részünkről egy dolgon fordul meg a kérdés: a nép jogán, az általános, egyenlő és titkos választói jogon. Aki ezt hozza, mellé állunk, aki ellene szegül, eltiporjuk. A parlament többsége ma az egyetlen, amelytől mi ezt a jogot várhatjuk, a parlament többsége tehát az, amelyet védünk, ha jogaink mellé áll, támadunk, kíméletlenül, könyörtelenül támadunk, ha továbbra is megtagadja. A polgárság nagyon megörült ennek a cikknek. Nem mintha a békére való kilátás gondolatának örült volna. Nem mintha szándékában volna ezentúl a népjogok becsületes pártolása. Dehogy. Meghátrálást szerettek volna belőle kiolvasni a szerencsétlenek ! Csalódni méltóztatnak az örvendezők. Mi ezzel a cikkel éppen azt hangsúlyoztuk, hogy se a bicskás haddal, se a rágalmakkal, se a Vilmosokkal, se a falvak bepálinkáztatok verekedőivel szemben nincs meghátrálás. Ha béke kell, lesz béke is — a népjogok diadala árán. De ha harc kell, legyen hát harcz! A legelkeseredettebb küzdelem, aminőt csak folytatni birunk. Ha nem népjogot adtok, hanem bicskásokat hoztok és munkásvérre vágytok, azzal fegyverre hívjátok a munkásságot, amely ettől sem riad meg, ha jogai védelméről van szó. Ne örvendjenek az urak, mi nem hátrálunk meg. Inkább gondoljanak Oroszországra, aggodalom nélkül, mihelyest belekényszerítik. A koalíció pedig kézzel-lábbal dolgozik azon, hogy az orosz korszakba mennél előbb beállítsa a magyar munkásság mozgalmát. Nem a rendőrség kibérléséről és felbérlésének sasközi tervéről van csak szó, hanem a koalíciós sajtó-maffia alávalóságairól. Ma tele vannak a magyar szabadságért rajongó lapok merénylet-hírekkel. Hogy a munkások itt meg amott összeszúrták az éjjel koalíciós honfiakat. Igaz ugyan, hogy elvtársakat, munkásokat szurkáltak össze koalíciós haramiák, de azért mi mégsem tesszük meg, amit a honfiak megtesznek, hogy ezért arra hívjuk fel a munkásokat, hogy ott üssék le politikai ellenfeleiket, ahol találják. Mi nem vagyunk haramiák. Mi csak védekezünk még. Mi csak azt mondjuk: ezek az emberek részegek voltak alkoholtól, részegen szurkáltak és a politikai meggyőződés csak ürügy volt arra, hogy a részeg koalíciósból kitörjön az állat. S mire való volt, tisztelt hazafias útonállók, tegnap délben azt a hírt terjeszteni a városban, hogy a szocialisták fel akarják robbantani a Royalt? Arra, hogy ellenünk izgassák elvbarátaikat? Vagy arra, hogy bennünket barátkoztassanak meg a bomba fogalmával ? S mirevaló volt ma azt a hírt terjesztetni, hogy Bokányi elvtársat felbérelt emberek leütötték? Arra, hogy a polgárságot merényletekre izgassák ellenünk? Vagy arra, hogy a munkások feleljenek merénylettel a merényletre? Mi volt hát ez? Az a felbujtás, amellyel minket vádolnak ? Vagy az ugrató spicli munkája ? Mind a kettő. Még egyet! Azt ne találja az önök vezéreinek adni a magyarok istene, hogy egy ilyen hit valóra váljék! Késelések. A merényletek korszaka még nincs itt Magyarországon s hogy nincs itt, arról a munkásság tehet. Az a munkásság, mely nem nyúl a terror fegyvereihez, amíg nélkülük boldogul, de terrorista lesz minden Pszt! Ügyész, ügyész !