Népszava, 1905. december (33. évfolyam, 247–272. sz.)

1905-12-01 / 247. szám

2 Csakhogy mi már nem játszunk tovább. Mi már nem ülünk fel újabb ígéretnek, amelyiket amúgy is csak a félelem csikart ki Kossuthékből. Nekünk nem elméleti ígéretek, nem nem kötelező programmpontok és kötelező pártbecsületszavak, nem is kortelmondások, hanem törvény kell. Törvény az általános, egyenlő, titkos választói jogról. Ha ezt megszavazzák 19-én, jól van. Ha ezt elutasítják, akkor bármely ürügy alatt az egész komédia újabb ok lesz arra, hogy gyűlöletünk még lángolóbb legyen a koalíció iránt, amely egész Ausztria-Magyarországban egyetlen számbavehető akadálya a népjogok érvényesülésének. A képviselőház megnyitásának előestéjén, december hó 18-án este, Budapest és környékének összes munkásai már tüntetést rendeznek, amelynek során az összes pártokat nyilatkozattételre fogjuk felszólítani az általános választói jogért és követelni fogjuk annak azonnali megvalósítását. Munkások! Ott kell lennetek egytőlegyig! A pártvezetőség. SZEMLE. Budapest, november 30. A bomba. Bombaként hatott a király kijelentése az általános választói jogról. A népjogok ellenségei, kábultan a csapástól amely őket érte, az első napon nem mertek, vagy nem tudtak állást foglalni a királyi szó által teremtett uj helyzettel szemben s a koalíciós lapok csak néhány sorban, minden kommentár nélkül emlékeztek meg róla, mintha csak a kis-bürgözdi kurátor mondotta volna el véleményét a politikai helyzetről. Most, hogy az állásfoglalás elől kitérni mégsem lehetett, szánalmas nézni kínos vergődésüket. Hogy igyekeznek új kibúvót találni, hogy igyekeznek erőtleníteni a királyi kijelentést, pedig mindig az volt a vesszőparipájuk, hogy a király nem akar semmi reformot, a király nem is tudja mi történik, minden csak Fejérváry és Kristóffy műve. Hogy ez a hazugságuk napnál világosabban megcáfoltatott, zavarukban egy másik hazugságba kapaszkodnak. Azt írják, hogy a király csak azért akarja az általános választói jogot, mert ezzel véli letörni a nemzeti ellenállást s továbbra is németnek megtartani a hadsereget. S ugyanezen lapok ugyanakkor megírják, hogy a király Ausztriában is pártolja az általános választói jogot, pedig hát ott eddig a német pártok voltak túlsúlyban s éppen az általános választói jog által ezt elveszítik s helyettük a szláv népek nyomulnak előtérbe. Hát nem veszik észre a koalíciós lapok, miként ütik agyon saját okoskodásukat? Ha a király nem akarna semmi mást, csupán a németség uralmát, akkor csak nem segítené Ausztriában a szlávokat uralomra a németek helyébe? Nem, a koalíciós urak nem vesznek észre semmit. Az ő megfontolásukat elvette a néptől való vak félelem. Nem képesek meg Egy kérdés: Magyarországon nincsen személyes szabadság és nincsen sajtószabadság. Az uralkodó osztály teljes egészében bírta az állam hatalmi eszközeit és a vagyontalan elnyomottakkal nem törődve, nem célozta, hogy törvényes garanciákkal körülvegye az egyén jogait. Kiszolgáltatta az államlakosokat annak a közigazgatási hatalomnak, mely végrehajtó közegeit az uralkodó osztály tagjai közül választotta és mely ily módon a fennálló rokoni kötelékek folytán nem bánthatta őt. Ám harcba keveredve, napról-napra tapasztalhatja, mily ingadozó alapon áll a személyes szabadság Magyarországon, de azért politikai megtestesülése, a koalíció, nem támadja az intézményeket. (Személyekbe, „darabontokba", „kamarillákba" kapaszkodva, egyeseket szidva, el akarja téríteni a nép figyelmét azon infámis intézményektől, melyeket a nép elnyomatására létesített és tovább is fenn akar tartani. A Népszava utcai elárusítására vonatkozó engedélyt a főváros egyik koalíciós érzelmű tisztelője, Lung tanácsos, tegnapi nappal visszavonta. Indokolásábals izgatásra hivatkozik, melyet a Népszava „Életünket és vérünket" című cikkével követett el! Az ügyészség nem talált a cikkben izgatást, az esküdtszéknek nem is nyílt alkalma ítélni az izgatás kérdésében, az illetékes fórum tehát nem talált büntetendő izgatást a kérdéses cikkben. És egy pártoskodó, laikus városi tisztviselő egy tollvonással megvonhatja a lapok utcai előírusítási engedélyét. Bizton várjuk, hogy a belügyminiszter helyt fog adni felebbezésünknek és megsemmisíti — mint a múltkor is — a sajtószabadságot arculütő határozatot, mégis egy kérdéssel fordulunk a koalíciós lapokhoz, „A Polgár"-hoz, az „Esti Újság"-hoz, a „Magyar Estilap "-hoz és a többi utcán árusított laphoz : helyeslik-e, hogy a koaliciós érzelmű tanács így járt el a Népszavával szemben és helyeselnek-e, ha a belügyminiszter ugyanezt az eljárást követné a neki nem tetsző „Esti Újság", „A Polgár", „A Nap" stb. koaliciós lapokkal szemben ? A koaliciós sajtó egyre-másra denunciálja ellenfeleit az ügyészségnek. Egri Béla dr. függetlenségi képviselő lappéldányokat küldözgetett, hitvány módon denunciálva az ügyészségnek. Ugyanaz az ügyészség ma lefoglaltatta az „Alkotmány" mai számát és erre persze holnapra megindul a koalíciós sajtóban az őrült tobzódás e „törvénytelenség" ellen. Lássuk, jut-e benne válasz a mi szerény kérdésünkre ?! És van még egy szerény kérdésünk: ha a koalíció már most így bánik a sajtószabadsággal, ahogy velünk szemben bánt, mit művelne ez a társaság, ha hatalomra jutna é tetlen szavakkal illetve azon férfiakat, akik azt létrehozták és aláírták. Ez a támadás óriási felháborodást szült. Vinkovics képviselő izgatottan a terem közepére futott és ezeket kiáltotta a kormánypárt felé. — Önök a csalók! Gazemberek! Hazaárulók. A nemzeti párt és Szarcsevics-párti képviselők felugráltak helyeikről és körülfogták Vinkovicsot, aki azonban ekkor egy pad tetejére ugrott és onnan kiáltotta tovább : — Erkölcstelen banda! Ez nem képviselőház! Ez nyilvános ház! Harambasits a padokat verte és az óriási lármába belevegyült a karzati közönség zajongása is. Olyan káromkodás támadt a teremben, hogy tettlegességektől lehetett tartani. Nagy sokára a lárma szűnni kezdett és Tomaz képviselő folytathatta beszédét, melyben Kossuthot, Bánffyt és a koalíciót támadta. Amikor azonban Ausztriát vette védelmébe, a felháborodás újra, fokozottabb mértékben tört ki, miközben ilyen felkiálltások hallatszottak: — Le a királlyal! Le a dinasztiával! Tuskán: Én leszek az első, aki fegyvert fogok Ausztria ellen! Harambasits: Nem tűrjük tovább az osztrák zsarnokságot! Elnök az ülést felfüggesztette. Szünet után Pejacsevics Tivadar gróf, horvát bán tiltakozott az ellen, hogy a király személyét és a dinasztiát a tartománygyűlésen ilyen kifejezésekkel illessék. Ezután az elnök az ülést berekesztette. Nyilatkozat. A „Budapesti Hírlap" mai vezércikke Lear királynak tulajdonítja azt az őrületet, amelyben rendszer van. Kijelentem, hogy ez ostobaság, mert az én őrületemben van rendszer. Tessék Polóniussal való beszélgetésemet elolvasni. Hamlet, dán királyfi. NÉPSZAVA 1905. december 1. érteni, amit már a király is megértett, hogy a népjogok diadalmas előretörését megakadályozni nem lehet. Azért, mert ők vakok, nem is értik, hogy más miként láthat. Mert ők milliószorta jobban gyűlölik a népet, mint szeretik hazájukat, nem képesek megérteni, hogy valaki meghajolhasson a nép kényszerítő akarata előtt, még idejében, amikor még nem késő. Nem; az Apponyiak, a Zichy-ek, a Károlyiak nem fogják követni a király példáját. Ők meg nem hajolnak a nép akarata, a nép ereje előtt, amíg ez őket össze nem töri. Nos, ha erre várnak, az idő, mikor ez bekövetkezik, közelebb lehet, mint az urak gondolják. Az a nép, amelynek akarata előtt habsburgi Ferenc József önként meghajolt, elég erős lesz arra, hogy néhány koalíciós mágnás ellenállását összezúzza. Budapest, november 30. A horvát tartománygyűlés. Zágrábból jelentik : Rendkívül viharos és szokatlanul izgatott napja volt ma a horvát tartománygyűlésnek. A költségvetési vitában Tomaz, Starcsevics-párti képviselő szólalt fel és beszéde keretében kirohanást intézett a fiumei rezolució ellen is, kímé Az alkotmányválság Harc az általános választói jogért. (Saját tudósítónktól.) Budapest, november 30. Két jelentős esemény válik ki a mai napnak eseményekben nem szegény történetéből: Fejérváry bécsi útja és Kossuth Ferencnek az általános választói jog kérdésében való nyilatkozata. Fejérváry utazása nem váratlan s így nem hatott meglepetésszerűen. Napok óta hirdették a beavatottak, hogy a háromnapos miniszteri tanácskozáson döntő fontosságú kérdések kerültek napirendre. Teljes egyértelműséggel foglalt állást e kérdésekben a minisztérium és ezekről referál majd a királynak Fejérváry. Ezek az intézkedések magukban foglalják a minisztériumnak az ellentálló vármegyék megzabolázására és a kormányprogramm legközelebbi megvalósítására szánt részének terveit. Kossuth cikkével lapunk más helyén foglalkozunk, ahol való értéke szerint méltatjuk a koalíció vezéreinek magánnyilatkozatát. A cikk már ma egész sor reflexiót váltott ki. Szinte valamennyi sürgeti a nemzeti követelésnek az általános választói jogért folyó harccal való egybekapcsolását. Annál merevebb visszautasításban volt része a a cikknek a koalíció reakciós jobbszárnyánál. Árulásról, a koalíciót egybeforrasztó szerződés megbontásáról beszéltek elég hangosan. Pusztán tényt konstatálunk, ha megemlítjük, hogy a függetlenségi párt mágnás és hazafiiaskodó zseniriárnyalata rontott legkeményebben Kossuth álláspontjára. A kis radikális csoport és a nagy többségben lévő reakciós zöm között szinte kiegyenlíthetlen ellentétek bukkantak elő, amelyek beavatottak szerint könnyen kellemetlen meglepetést szerezhetnek a koalíció elbizakodott reakciósainak.