Népszava, 1906. június (34. évfolyam, 128–153. sz.)

1906-06-26 / 149. szám

284 NÉPSZAVA 1906. június 28. kellett és agresszív módon viselkedett velünk szemben, addig értette a hadsereg létszáma és a hadügyi költségek emelésének szükségét. De most, mikor Oroszország erejét az orosz-japán h­áború és a folytonos belzavarok megbénították, indokolatlannak tartja a hadügyi költségek to­vább fokozását. Zboray Miklós: A diplomácia elhanyagolja a közgazdasági tekinteteket és nem áll feladata magaslatán. Diplomatáink előkelőek, de nincs ér­zékük a közgazdasági érdekek iránt. Ezért szer­veztek melléjük kereskedelmi szaktudósítókat, akiket ők azonban a­helyett, hogy támogatná­nak, lenéznek. Itt az ideje, hogy félretéve min­den melléktekintetet, megmondjuk nyíltan, hogy evvel az iránnyal nem vagyunk megelégedve. Szóló ez után bővebben foglalkozik az expozé egyes pontjaival. A hármas szövetségről szólva, felemlíti, hogy a külügyminiszter Németországgal való szoros viszonyról beszél, Olaszországgal szemben pedig többé-kevésbé barátságos hangot használ. A Balkánon űzött külügyi politika szóló szerint homlokegyenest ellenkezik a magyar nemzet érdekeivel. Catilináris ekszisztenciákat zúdítottak — úgy­mond — nyakunkba, királyi biztosok száguldoz­tak az országban és tűszt a nemzet és tűrt volna tovább is és ha elfogadtuk a békét, nem a királyi tanácsosokért, hanem a király személye szentségéért fogadtuk el, azt becsüljük, mert király hűségre tanítottak Magyarországon minden magyart. És ha ez így van, akkor ne álljanak közbe a tanácsadók, hogy oly tanácsokat adja­nak, melyek elidegenítik a király szívét és akkor ne mondják, hogy nem szabad önt fa külügyminiszterre mutat­ és az ön po­litikáját támadni, mert akkor ez a béke széj­jel megy! Azt mondom én erre nyíltan: ha ez a béke attól függ, hogy ön ott ü­ljön a miniszteri székben, hogy szabad-e kritizálnom az ön eljárá­sát, h­a ily kicsiségen fordul meg ez a béke , akkor inkább törjön ez szét most, mert akkor ez nem béke, hanem lánc. Ne gondolja a kül­ügyminiszter úr, hogy azért, mert ez a nemzet béke után sóvárog, lemond alkotmányos jogairól, h­iszem azt, hogy ön is meggondolja a dolgot és a többi tanácsosok is igyekezni fognak kibékíteni ezt a nemzetet. Jól tudják ezt Bécsben, hogy egy jó szó a magyarnak — és ez ingét is oda­adja. Szóló nem látja a külügyi képviseletben és külügyminiszter működésében azt, hogy képes volt megérteni vagy meg akarta érteni a magyar nemzetet. Ennek kifejezést adandó, nem szavazza meg a rendelkezési költséget, de megszavazza a többi költségeket, mert nem akarja, hogy azt mondják, hogy fel akarja boritani a békét. Bathyány Tivadar gróf a külügyi kérdéseket tárgyalja. A külügyminiszternek eljárását Alge­cirasban bizonyos mértékig helyesli, mert ne­künk saját érdekeink határán belül kötelessé­günk szövetséges társunkat támogatni. De van ennél még egy magasabb elv is és ez az, hogy mikor veszélyes háború van kilátásban, akkor a külügyminiszternek hivatása azt tőle telhető­leg megakadályozni, mert sokkal nagyobb baj a háború, mint az, hogy Németország vagy Franciaország nyer-e többet vagy kevesebbet Algecirasban ? Rakovszk­y István: Ez nem áll! Batthyány Tivadar gróf szerint Goluc­ovszky Agenor gróf ebben a kérdésben helyesen járt el. A keleti államokra kitérve hangsúlyozza, hogy magyar és osztrák külügyi politika nem jár együtt. Régi osztrák centralisztikus törekvés az, amely mindenütt a magyarok ellen izgatja a né­pet. A hármasszövetség tárgyalásánál kijelenti hogy mindig híve volt. Kifejti ezután az okokat, amelyek miatt a ragaszkodás a hármasszövetség­hez az utóbbi időben nagyon lelohadt. Ezután rátér a sajtó kérdésére. Hitelt ad a külügyminiszter azon kijelentésének, hogy a vál­ság alatt a németországi sajtóban ellenünk meg­jelent támadó cikkek nem a külügyminiszter sajtóirodájából kerültek ki, de ez annál rosszabb, mert azt bizonyítja, hogy Németországban tény­leg meg­van az az ellenszenv a magyar nemzeti állam minden fejlődése, minden kiépítése ellené­ben. A közvélemény Magyarországon abban a hit­ben él, hogy a hadügyi költségek fokozása rész­ben onnan ered, hogy a német szövetség kívánja ezt. Szóló elismeri, hogy ez nem áll. Minden hatalomnak lépést kell tartani a fegyverkezés­ben a többi hatalmakkal. Ez természetes, de a magyar közvéleményben az a közhit,­ hogy a szociálpolitikai reformokat nem oldhatjuk meg, mert a katonai kiadások állják annak útját, a katonai kiadásokat pedig a német szövetség kívánja.­ A magyar nemzet feltétlenül és igazán di­nasztikus, feltétlenül és szíve egész melegével lojális. Ragaszkodunk a Habsburg-dinasztiához, ragaszkodunk felséges urunkhoz és királyunk­hoz és mert ilyenek a mi érzelmeink, nekünk már egy kissé nagyon hangos a Wacht am Rhein éneklése. Rátér arra, hogy a magyar nemzet vezéreinek a királlyal való megállapodása súlyos kötele­zettségeket rótt a függetlenségi és 48-as pártra. Ennek a kötelezettségnek egyik része az, hogy a közös miniszterek költségvetését megszavazzák, mindaddig, amíg a mai kormány­zat fennáll, amíg a mai kormány programmját be nem fejezte. A maga részéről kötelességének tartja, hogy ezen egyezségből levonja a legvégső konzekvenciákat is, de azon feltétel alatt, hogy azután az egyezménynek minden pontozatát be­tartsák, tehát a közös költségvetések a mai ke­retekben mozogjanak és hogy a magyar kor­mányt ne akadályozza meg senki, legkevésbbé hivatott kormányférfiak, abban, hogy programm­ját az egész vonalon végrehajthassa. Ezért a maga részéről eláll attól, hogy akár bizalmatlansági szavazatot adjon a külügyminisz­ternek, hanem egyszerűen elfogadja a költség­vetést. Szentgyörgyi Müller László a külügyminiszter megbízásából reflektál a felszólalásokra. Sághy határozati javaslatára vonatkozólag ismétli azt, amit a külügyminiszter az albizottsági ülésen válaszképen előadott ezen határozati javaslatra. Az első pontot illetőleg a külügyminiszter azt válaszolja, hogy csak ismételheti abbeli kijelen­tését, amely szerint, amíg ez a kérdés az illetékes tényezők részéről rendezve nem lesz, a külügymi­nisztérium más címet nem használhat, mint a mostanit. Am­i a zászlókat illeti, a nagykövetségeknél kettős zászló tűzetik ki: egy feketesárga és egy magyar. A határozati javaslat második pontját illetőleg a miniszter kijelenti, hogy gondoskodni fog arról, hogy az összes követségek és konzu­látusok a magyar törvény hiteles magyarnyelvű példányaival látassanak el. Ami a határozati javaslatnak abbeli kívánságát illeti, hogy a kül­ügyi hatóságok magyar nyelvű levelezést foly­tassanak, ez ellen a külügyminiszternek semmi kifogása nincs. Lényegileg ha sikerül is minden képviselőségnél alkalmazni egy magyart — pedig úgy, amint a dolgok ma állanak, még ez nem érhető el — ez még nem tenné lehetővé a ma­gyar levelezést. Ilyen viszonyok között a kül­ügyminiszter nagyon sajnálja, de a legjobb aka­rat mellett sem vállalhat e tekintetben kötele­zettséget. Okolicsányi László: Szóval: Es bleibt Alles beim Alten. Drakovszky István: És ti meg fogtok min­dent szavazni.' Okolicsányi László: Megszavazzuk most, megszavazza a ti miniszteretek is. (Mozgás. Halljuk! Halljuk!) Szentgyörgyi Müller László osztályfőnök, Teleki Arvéd gróf bizottsági tag felemlítette a többi között, hogy a honosítási esküminta, me­lyet Amerikában használnak, közjogi szempont­ból kifogásolandó. Ez a kérdés már többször felmerült és a közös külügyminisztérium egy azonos esetből kifolyólag már az 1906. év folyamán megragadta az alkalmat, hogy az amerikai szövetséges kormánynál oda hasson, hogy az esküminta a monarchia közjogi viszo­nyaival összhangba hozassék. Buzáth­ Ferenc bizottsági tag említette továbbá a konzulátusoknál Romániában és Amerikában alkalmazott magyar hivatalnokokat és szintén kifogásolta, hogy ott magyar hivatalnokok nin­csenek. Erre az válaszolható, hogy Romániában mindössze 31 valóságos konzuli hivatalnok van és köztük 15 a magyar. Szemere Miklós elfogadja a költségvetést. Beszéde végén megemlékezik Lueger pécsi polgár­mester magyarellenes szereplésére. Kéri a külügy­minisztert, terjessze ki­­figyelmét Lueger bécsi polgármester hivatalos szereplésére. Zichy Tivadar elnök a holnapi ülést délelőtti 10 órára tűzve ki, az ülést bezárja. Az osztrák delegáció teljes ülése. Az ülés elején Pitreich hadügyminiszter vá­laszolt több interpellációra, mire megkezdődik a hadügyi ordinárium tárgyalása. Merwell gróf előadó bevezeti a vitát. Utána Loser, az első kontraszónok emelkedik szólásra és azt mondja: Iróniának látszik, ha mi közös célokra milliókat szavazunk meg, dacára annak, hogy a magyar királyi kormányzat megsértette és megtörte a közösséget az által, hogy a fennálló és a közösségre vonatkozó törvényeket egyszerűen hatályon kívül helyezte. A korona és­ az egyesült ellenzék között kötött béke meg­pecsételte a közös hadsereg sorsát. Szónok utal a magyaroknak tett különböző engedményekre és végül kijelenti: Mi vorarlbergiek még ma is készek vagyunk a legnagyobb áldozatokat hozni a császári hadseregért. De nem vagyunk hajlan­dók egy krajcárt is megszavazni azon hadsereg részére, amely napról-napra jobban és jobban alakul át a Kossuthok, Polónyiak és Lengyelek szellemében. (Helyeslés a baloldalon.) La Martinic gróf kijelenti, hogy tekintettel a hadügyminiszternek a költségvetési bizottságban tett azon kijelentésére, amely szerint a hadsereg tárgyában az 1903. évben tett engedményeken kívül újabb engedmények nem fognak meg­tételni, a költségvetést megszavazza. Elismeri, hogy a magyaroktól f­ügg, várjon keresztül­viszik-e a gazdasági különválást. Klofác utal arra, hogy az egész világon mind­inkább tért hódít a leszerelés eszméje. Barmreiter képviselő utal arra, hogy a tüzér­ség újjászervezéséről, valamint új felszerelésekről két évvel ezelőtt megszavazott hitelekből csak egy csekély kvótát használtak fel, bár a had­ügyi kormányzat ezeket a hiteleket akkor rend­kívül sürgőseknek jelentette ki. Ezután a közös­ség kérdésével foglalkozik, amely egyúttal régi hadseregünk jövőjének kérdése is. Barnreiter felemlítette Kossuth miniszter leg­utóbbi beszédét is és megjegyezte, hogy e be­széddel szemben azt kell kérdezni, hova eveznek voltaképpen ezek az urak? Mi a célja voltakép­pen ennek a beszédnek? A beszéd, ha egyáltalá­ban tulajdonítunk neki értelmet, észszerűen csak arra irányulhat, hogy bennünket megfélem­lítsen. Ez azonban rendkívül nagy téve­dés és azt hiszem, hogy éppen egy olyan gyüle­kezetből, amely rendkívül nyugodtan és tárgyila­gosan szokott beszélni, meg kell adni a választ erre a beszédre olyan értelemben, hogy Magyar­országon ne ringassák magukat tovább csalódá­sokban. Egyoldalú engedékenységre nem fognak bennünket kényszeríteni és megfélemlíteni nem engedjük magunkat. A tárgyalást holnap folytatják. Budapest, junius 25. Az 1904. évi zárószámadásorc. 1 Jelentettük már, hogy az állami számvevőszék szombaton küldötte szét jelentését az 1904. évi zárszáma­dáshoz. Összefoglalva az államháztartás egész valódi pénzkezelését, az eredmény az, hogy a költségvetési törvény szerint előirányzott 527 ezer korona felesleg a külön törvényes felhatalmazá­sok (pót- és rendkívüli hitelek folytán) 4.839 millió korona hiányra változott, ezzel szemben a zárószámadás szerint előírt járandóságok 68.669 millió korona felesleget eredményeztek, vagyis a zárószámadás eredménye 73 és fél­­ millió koronával kedvezőbb az előirányzat ered­ményénél. Valamivel kevésbé kedvező az ered­mény, ha úgy az előirányzatból, mint a járan­dóságok előírásából kihasítjuk azokat a bevételi és kiadási tételeket, melyek hitelműveletekből (konverzióból, kölcsönökből) vagy alapszerű ke­zelésből eredvén, az 1904. év jövedelmének, illetve költségének nem tekinthetők. Ezek kihasítása után a fentiek szerint előirányzott hiány 18.403 millió koronára emelkedik, amellyel szemben a zárszámadási eredmény 45,235 millió korona fölösleget tüntetvén fel, a kedvezőbb eredmény 63,638 millió korona. Az ország vagyona — mondja a jelentés — az 1904-ik évben 82 mil­lióval gyarapodott. Nyolcvankét millióval gyarapította a termelő munka egy esztendő alatt az ország vagyonát. Az a munka, amely robotoló embereinek pusztán a mindennapiért való állandó keserves küzködést juttatja osztályrészül, amelyet gazdasági téren kizsarolnak, politikai téren kinulláznak. A „császári-királyi" jelölt. A főispáni ki­nevezés folytán megüresedett veszprémi választó­kerületbe Kossuth ma Reviczky Ambrus közigaz­gatási bírót ajánlja, kiről nem feledi el megemlí­teni, hogy „császári-királyi kamarás". A magyar közjog nem ismer semmiféle császári-királyi hiva­talt, tisztséget, állást. A függetlenségi párt a föl­iratok megszólításában még a királynak is föl­rótta, hogy császár-királyi apostoli felségnek cí­mezteti magát. Mit keres tehát ez a címzés egy „függetlenségi" jelöltnek juttatott korteslevélben ? . Az új korszak" mandátumai. A Mura­szombaton megválasztott Batthyány Zsigmond gróf képviselő választása ellen benyújtott petí­ciót a kir. Kúria a költségelőleg le nem tétele okából visszautasította. A kisebbségben maradt pártja most pótolta e mulasztást s ma újból be­nyújtotta a petíciót. A kérvényezők a képviselő részességével főleg a Muraszombati Mezőgazda­sági Bank és mások által is elkövetett nagy­mérvű vesztegetés és etetés-itatás okából támad­ják a választást és kérik a választás érvényte­lenítését.

Next