Népszava, 1906. szeptember (34. évfolyam, 206–231. sz.)
1906-09-01 / 206. szám
1908. szeptember 1. _ NÉPSZAVA adó-kiküldöttet. Azaz nem az üzem munkásai választják az őket képviselő küldöttet, hanem maga a munkaadó, esetleg a munkaadók közösen. Lehet-e kétség abban, hogy a munkaadó által kiválasztott munkás valamely hivatalnok, előmunkás vagy hajcsár lesz? És mégis ezek fogják kiegészíteni a munkások „paritását". Az ily „paritás" alapján összeverődött közgyűlés állapítja meg az ország minden részére a nyújtandó segélyeket, határoz azok felemelése vagy leszállítása felett és ez a paritásos közgyűlés választja meg azt az egyetlen munkást, aki az állami munkásbiztosító hivatalban bírói funkciót végez. Munkásbiztosítási ügyben a legfőbb törvényszékben ítélő egyetlen munkás tehát ilyen munkásellenesen összeállított közgyűlés által választatik. De ez a közgyűlés választja a központ igazgatóságát is, mégpedig a közgyűlési kiküldöttek minőségének arányában, úgy, hogy az igazgatóságban éppen olyan mértékben lesz meg a paritás, mint a közgyűlésen. Emellett az első alakuláskor az igazgatóság tagjait az állami munkásbiztosító hivatal egy évre kinevezheti. A kinevezett igazgatóságra bízzák tehát az egész szervezet életbeléptetését, az összes szabályzatok megállapítását s a választási eljárás szabályozását. Elképzelhető, hogy ez a választási eljárás olyan lesz, hogy öntudatos munkás e szervezetbe bele nem kerülhet. Íme így fog alakulni az a központi szervezet, mely az összes helyi pénztárak felett rendelkezik. Ez határoz minden kérdésben. Ez kezeli a vagyont, ez állapítja meg a járulék és segély nagyságát, ez adja ki a szabályzatokat, ez nevezi ki a kezelő tisztviselőket, határoz a szolgálati szabályzat, fegyelmi és nyugdíjügyekben. Szóval ez a test nélküli fej munkásbiztosítási ügyben élet és halál ura lesz. A kerületi pénztárak pedig fejnélküli végtagok maradnak. Lám, így történik gondoskodás arról, hogy az egész biztosítási intézmény a bürokrácia martaléka legyen. Így gondoskodnak arról, hogy kreatúráikat a munkások nyakára ültethessék s hogy egy csomó „őrszem" ismét elhelyezésre találjon. Erre az egész központra, melynek ügykezelési költségeit részben az állam, részben a betegsegélyző-pénztárak viselik, egyáltalán semmi szükség sincs. Rendeltetése nem is más, mint kifigurázása annak az elvnek, hogy a munkásbiztosítást autonóm szervek intézzék. Láttuk, hogy néz ki ez az autonómia. Centralizáció és autonómia nem fér össze. Ez olyan fából vaskarika. Olyan, mint az önálló vámterület jogi alapja. Igazi autonómia csak helyi szervekben lehetséges. A szükséges országos kölcsönösség, az egységes eljárás, a közös intézmények alkotása az autonóm szervek szövetségeútján mind elérhető. Mégpedig sokkal jobban, mint a tervezett bürokratikus központ által. Erre a kormány sok szép példát talál Ausztriában, Németországban és Belgiumban. Amit pedig a szövetség nem végezhetne, azt elláthatja a munkásbiztosító hivatal. Elvégre ennek is kell valami funkció. E nélkül a hivatal, mely a szabadalmi hivatallal egyenrangúnak terveztetik, rettenetesen fog unatkozni. Az unalom pedig rossz tanácsadó. Félő tehát, hogy unalmában sok oly dolgot fog kitalálni és megcselekedni, amiből újabb bajok származhatnak. Nincs ugyanis veszedelmesebb intézmény, mint az unatkozó bürokrácia. Már ebből a szempontból is követeljük, hogy adjanak munkát az állami biztosító hivatalba elhelyezendő őrszemeknek. Vagy pedig adjanak teljes, becsületes autonómiát a központnak. A fejhez adjanak törzset és végtagokat! A törvényjavaslat főbb rendelkezéseit ezzel kimerítettük. Lesz még szavunk a részletekhez, az átmeneti intézkedésekhez és főleg a büntető határozatokhoz. Csak ezek ismertetése után lesz teljes a kép a törvényjavaslatról és annak várható hatásáról. De már az eddigi közleményekből is megállapítható, hogy a magyarországi szociálpolitikának új korszaka nagyon rosszul kezdődik s valószínű, hogy siralmas vége lesz. Ha a kormányban megvan a jó szándék és a jó akarat a munkások védelmére és biztosítására valamit tenni, akkor figyelembe veszi a munkásság követeléseit, akkor nem fog ragaszkodni ehez a sérelmes javaslathoz. Tudjuk, hogy a mai viszonyok között a munkásság ellenére is lehet törvényt alkotni, de hogy milyen lesz e törvény végrehajtása s mi lesz annak következménye, azért a felelősség is a kormányt terheli. Elsősorban Kossuth Ferenc minisztert. Nem hisszük, hogy Kossuth Ferenc ambicionálná, hogy az ő nevéhez a jogfosztás ódiuma tapadjon. Különben majd meglátjuk. SZEMLE. Budapest, augusztus 31. Az agráriusok vigéce. Az agráriusok újabb időben igazán nem panaszkodhatnak Tulipániára. A bőrkabátosok teljesen kisajátították a hazát. Aki nem az ő érdekeiket védi, az pimasz hazaáruló, haladó vagy nemzetközi szocialista. A „nemzeti harc" idején szerényen a háttérben maradtak és csatlósaikkal bolondították a népet. A „győzelem" után azonban naprólnapra szemérmetlenebbül hirdetik, hogy kívülök élni senki sem jogosult az ezeréves honban. Az istenadta nép alig tudja elviselni az agrárius győzelem áldásait. Az élelmiszerek árai rohamosan emelkednek. A munkások nagy tömege lóhúst is csak ünnepnapon vehet. Aki teheti, az sietve szökik az országból, hogy helyet engedjen az agrárius fosztogatók terpeszkedésének. Csak sietve vonuljatok ki honfiaink az országból. A fekete gróf kiderítette, hogy a kivándorlás legfőbb oka a „meggazdagodási vágy" és miután ez a szegényeknél felesleges fényűzés, nemsokára betiltják a kivándorlást is. Az agráriusok féltika munkaerőt és főleg olyan munkásokra van szükségük, akikben nyoma sincs a meggazdagodási vágynak. Meggazdagodási vágyaik csak az agráriusoknak lehetnek. De sajnos, ők nem vándorolnak ki, hanem a nép nyúzásával kielégítik ilynemű vágyaikat. Ha saját erejükből nem tudják elég gyorsan, akkor a miniszteri székekben ülő vigéceik segélyét is igénybe veszik. A „Figyelő" írja, hogy a belügyminiszter az agrárius milliomosok szövetkezete, a „Hangya" érdekében bizalmas rendeletet intézett a vármegyék főispánjaihoz. A közhatóságoknak tehát a nép adófilléreiből fizetett tisztviselőinek segélyével agitálnak a kegyelmes agrárius Károlyiak és egyéb grófok érdekében. A tisztviselők dolga, hogy a községekben mindenütt létesüljön a „Hangya". A belügyminiszter ugyan kijelenti, hogy rendelkezésének nincs kötelező jellege, de azért minden jegyző tudja, hogy biztos előmenetelre tarthat számot, ha a „Hangyá"nak fiókot létesít a községben. A kormány működését ez jellemzi. A földmivelő munkások szövetségének csoportjait a kormány bizalmas rendeleteire hivatkova, oszlatják fel és a „Hangyá"-t, az agráriusok szövetkezetét, a belügyminiszter utasítására létesítik. A dolog igen egyszerű. A szolgabíró feloszlatja a földmunkások egyletét és ezzel megfosztja a földmunkásokat a szervezkedés lehetőségétől, cserébe létesíti a „Hangyá"-t, hogy az agráriusok a „Szövetkezés" című lappal elbolondíthassák a község népét. Üzletnek is hasznos a belügyminiszter vigéckedése, mert százezreket szerez grófi barátainak és ki tudja — talán saját magának is. A sztrájkőrök Németországban s nálunk. Évekkel előbb a német uszítók követelődzésére a német kormány törvényjavaslatot terjesztett a német birodalmi parlament elé, amely fegyházzal akarta sújtani mindazokat, kik a dolgozni akarókat „állítólagosan ebben meggátolják". Maga Sokbeszédű Vilmos császár sújtott le kegyes nyelvével a gonosz sztrájkolókra, élére állva a „fegyházat nekik" üvöltőknek. A német parlament pedig hódolatteljes tisztelettel tárgyalás alá vette a császár kivánta javaslatot s épp oly tisztelettel vetette el azt, mitsem törődve a felséges ur ujabb haragos szónoklataival. A kérdés azonban fölszinen maradt. Különösen a sztrájkőröket nem tudta a gyárosok gyomra bevenni s igy csodálatosképpen a pártatlan rendőrség sem akart ezekkel megbékélni. Egy ily letartóztatás alkalmából a kérdés a bíróság, majd a felebbezés folytán a legfelsőbb bíróság elé került. Itt közöljük a szó szerinti végérvényes döntvényt a „Deutsche Jur. Ztg." nyomán: „A felebbezési ítélet abban a véleményben van, hogy a rendőri felhívás, hogy a sztrájkőrök távozzanak el, a kényelmesség fentartását célozta az utcán, miután a dolgozni akaróknak kényelmetlen volt, hogy utjukon a munkahelytől és munkahelyhez menet a sztrájkőrök őket megfigyeljék s mivel féltek, hogy „később" ellenök erőszakoskodások történhetnek. Ez jogilag helytelen. A felszólításnak közlekedési rendőri okkal kell bírnia. A hivatalnoknak abban a meggyőződésben kell lenni, hogy ama cselekmény által, amelyet ő eltilt, az utcai közlekedés biztonsága vagy kényelmessége van megzavarva vagy fenyegetve, vagy pedig, hogy ez a veszély közvetetlenül bekövetkezhetik. A rendeletnek tárgyilagosan arra kell szolgálni, hogy a biztonságot és kényelmességet az utcán fentartsa. A jövőben valahol bekövetkezhető erőszakoskodásoktól való aggodalom a felszólítást nem igazolhatja." Vagyis csak akkor, ha tényleges közlekedési zavarok állanak be, vagy pedig tényleg történnek erőszakoskodások, van joga a rendőrségnek arra, hogy a sztrájkőröket felhívja a távozásra. Azért, hogy a sztrájkőrök állanak, letartóztatni őket nem szabad, de még azt sem szabad követelni, hogy távozzanak el. Beteg másképpen van ez nálunk. Álljanak bármily békésen sztrájkok alkalmával a sztrájkhely közelében munkások, csaknem bizonyos, hogy a rendőrségi „erés és tapintat" előkerül mindjárt. A legutóbbi malomsztrájk alkalmával csoportosan tartóztattak le békésen álldogáló munkásokat, mert szóba mertek állani a malomba bemenni akaró munkásokkal. Számos esetben pedig a letartóztatás nálunk még szebben végződött. A mi bölcs bíróságunk kisütötte, hogy e sztrájkőrök tulajdonképpen hatóság elleni erőszakoskodást követtek el, mikor az őket püftölő rendőröknek kezet csókolni nem akartak. S jó, ha még hathónapi szabadságvesztéssel meg tudtak szabadulni, mert a bíróság kegyesen osztogatja az egy évet is. Törvényeinket legnagyobb részben németből „ültetik át" a mi nagy jogászaink. Ajánljuk azért a mi legfelsőbb bíróságunk figyelmébe a fenti döntvényt is. Persze, hogy ily szellemben érezzenek, akkor előbb el kellene vetni azt a vaskalaposságot, amelyről Kúriánk inkább hírhedt, mint híres. 3 Munkáltatók a jogfosztók ellen. A kormány „nagy szociális vívmányával", a munkásoknak betegség és balesetre való biztosításával alaposan felsült. A munkások óriási többsége végtelen elkeseredéssel tárgyalja a kormány újabb merényletét a munkásság ellen. Nemcsak a szervezett munkások, hanem az úgynevezett jó hazafiak is fölháborodva beszélnek a törvényjavaslatról. Már ma is bizonyos, hogy ha a kormány ezt a javaslatot a parlamentben