Népszava, 1906. november (34. évfolyam, 258–283. sz.)

1906-11-01 / 258. szám

12 NÉPSZAVA 1906. november 3. alatt másként lesz minden. Elismerte és nálunk már ez is érdem, hogy nem a közönség van a rendőrségért, hanem megfordítva. Embereit előzékenységre, tisztességtudásra s a törvények megtartására utasította. De csak írásos rendeletben. Gyakorlatban azonban az ő rendőrlegényei épp oly faragatlan, brutális pribékeknek bizonyultak a sztrájk alatt, mint voltak eddig mindig, ha szegény, védtelen munkásemberekkel kerültek szembe. Tudósításunkban részletesen elmondjuk, hogy mennyi gazságot követtek el az államrendőrség közegei, tisztek és legények egyaránt, a sztrájkolók megfélemlítésére és befolyásolására. A provokált zavarokat aztán ürügyül használta fel a főkapitány, hogy a sztrájktanyát feloszlassa. Noha ott semmi zavar, semmi rendellenesség nem történt. Noha semmiféle közérdek nem indokolta e cudarság elkövetését. Egyes egyedül a pénzeszsák érdeke: a milliomos vállalatoké, amelyek ez után véltek elegendő számú sztrájkbontóhoz jutni. Boda Dezső főkapitány ma átesett a tűzpróbán. Bebizonyította, hogy ez a főváros megérdemli őt. Megmutatta, hogy érti és átérzi hivatását. Tudja, hogy neki a szegény, tehetetlen emberekkel kell intézkednie s ezek ellen kardot és revolvert használni, ha nem hajtják nyakukat engedelmesen a pénzeszsák igájába. Miniszter, polgármester és főkapitány igy játszottak közre, hogy a villamos vasutasok küzdelmét megtörjék, így dolgoztak, hogy a milliomos társaságok megszabaduljanak a legjogosabb követelések teljesítése alól. A szegény ,zirájkolók pedig e nagy hatalmasságokkal szemben védtelenül maradtak. A szent koronás szövetség cserben hagyta a bajba jutott bajtársakat. Az ország legnagyobb s leggazdagabb szövetsége nem akart vagy nem tudott szerencsétlen tagjain segíteni. Mire való tehát akkor a szövetség? Hol maradt a szolidaritás ? Hol maradt a szövetség erélyes és bátor fellépése a tapasztalt sérelmek ellen? És hol maradt az önérzetes tiltakozás a sztrájkolók terrorizálása s a sztrájktanya feloszlatása ellen? Bizony mindez elmaradt s hatástalannak bizonyult a szent korona nimbusza is. A villamos vasutasok sztrájkja sok tanulsággal jár tehát. Most már látjuk, hogy mit hoz majd a sztrájktörvény. Mindazt a hitványságot törvényesíteni fogják, amit most elkövettek. És amit már előbb megírtunk. Az egyesülési és gyülekezési jogot is elkobozzák, amint ma a főkapitány már megcselekedte. Kitűnt, hogy mily szemérmetlenül szédelegtek a magyar koalíció urai, mikor a munkásokat hazafiasságra buzdították. Amikor biztatták a népet, csak maradjon hü a nemzeti lobogóhoz, kerülje a nemzetközi hazátlanokat s akkor minden bajuk, minden sérelmük orvosolva lesz, íme a szegény villamos alkalmazottak megfogadták a tanítást. Hű, lelkes hazafiak maradtak. Érdekeik ellenére hazafias szövetséghez csatlakoztak s jutalmul mindezekért felrúgják, szúrják, vágják, lövöldözik őket. — Nemcsak orvoslást nem kapnak, de nincs senki, aki bajukkal foglalkoznék, aki megvizsgálná igazuk van-e vagy sem. Ellenben minden hivatott tényező ellenök fordul. Mozgósítják ellenök a hatalom minden eszközét, úgyszólván szuronyokkal kergetik vissza a járomba. A villamos vasúti alkalmazottak felültek a nemzetközi tőke hazaffyas szédelgésének. Készpénznek vették azt a sok hazafiyas frázist, amelyekkel a munkásokat távol akarják tartani a szociáldemokrata párttól. Most azután kitűnt a hazaffyas szervezkedés haszna. Kitűnt, hogy a kapitalizmus egyenlően bánik el a munkásokkal, akár a Kossuth-nótát, akár a Marseillaiset éneklik. A hazaffyas munkás csak addig kedves, csak addig dicsérik, amíg megelégszik azzal az alamizsnával, amit a tőkések neki munkabér fejében juttatnak. Ha ellenben követelődzik és tisztességesebb bért kíván, akkor az államhatalom — a kapitalisták végrehajtó közege — brutálisan és lelketlenül végiggázol a Kossuth-nótát éneklők táborán is. A villamos vasúti alkalmazottak tehetetlenül állnak a kizsákmányolók kormányának szemérmetlen, törvénytipró erőszakosságával szemben. Nekik is, másoknak is szolgáljon tanulságul a hazafiyak gazdog- tiprása. Minden munkásnak a szociáldemokrata párt kötelékébe kell tartoznia. Csak a szociáldemokrata alapon szervezett munkásság képes a hazafiias mezbe öltözött szervezett kizsákmányolók támadásait sikeresen visszaverni. A „nemzeti kormány" féktelen munkásgyűlölete és erőszakoskodása többet használ a szociáldemokrata pártnak, mint ezer „izgató." Csak rajta tulipános szédelgők. Le a munkásbarátság álarcával, hogy az egész ország munkássága megvetéssel forduljon el a kapitalisták csendőr, rendőr és katonasággal dolgozó „nagy minisztérium"- ától! .Murks ur előléptet. Irta Schermann. Szomorú őszi nap. A sötétszürke égboltozatról csak úgy szakad az eső, mely szomorúan verdesi Murks cég irodájának ablakait. Bent két gázláng kétes világosságot terjeszt. Az egyik szögletben egy fölnyitott, nedves esernyőről csepeg le a víz. Murks ur tulajdona, ki íróasztalánál ül és Schupfer írnokának egy levelet mond tollba. A közel fekvő raktárból hatalmas kalapácsütések hangzanak: Ferenc, a bolti szolga egy ládát szögezett le. Semmi, de semmi sem mutat arra, hogy ma nagyon különös nap van. És mégis létezik egy anyaszülte, — épp Murks úr közvetlen közelében — ki azt hiszi, hogy e naptól füigg életboldogsága és emiatt csak nagy nehezen tudja elrejteni izgatottságát. Ez az anya szülte a Murks cég gyakornoka, Teodor Beserl, ki majd fázva, majd izzadva várja a pillanatot, mikor fontos mondókáját előadhatja főnökének. A főkönyv volt előtte, valami átvitelt készített volna, de gondolata másfelé kalandozott, sejtelme sem volt arról, amit tolla csinál. Sőt még az is előfordult, hogy egyik számot jóval a sor alá, míg a másikat jóval a sor fölé helyezte. Ez pedig annak tulajdonítható, hogy Teodor minden percben egy-egy pillantást vetett Marks arra, hogy megfigyelje arcvonásait, nehogy olyankor adja elő kérését, amikor rossz hangulatban lesz főnöke. • — Ma lesz a napja, ha törik, ha szakad — mormolta fogai közt Feodor, miközben gépiesen tovább dolgozott. Murks ur befejezte a diktálást, egy darabig az előtte fekvő levelek közt turkált, aztán fölkelt. Ezt a pillanatot felhasználta Teodor. Villámgyorsasággal ugrott fel székéről, a főnök előtt termett és nyájasan mondá: — Murks úr! Ma egy kérésem volna önhöz. Azt felesleges megjegyezni, hogy e szavak Murka urnak nagyon érzékeny oldalát találták, ki idegenkedett mindenféle hozzáintézett kéréstől. Ennélfogva Murka úr arcvonásai elkomolyodtak és rossz kedvének a következő szavakban adott kifejezést: — Kérem, Teodor .. . hagyjon most békében . . . jöjjön máskor. . . tizennégy nap múlva ... Ha ezzel azt akarta elérni, hogy Teodort elijessze, úgy ez alkalommal alaposan tévedett. Teodornak sokkal nagyobb izgatottságot okozott az, hogy főnöke elé lépjen, semmint hogy minden további nélkül elküldhették volna. — Bocsánatot kérek, Murks úr, — folytatta főnökének és a füleit hegyező Schupfernek nem kis csodálkozására — de arra kell kérnem, hogy még két percig meghallgasson. És folytatta, anélkül, hogy időt engedett volna főnökének további kijelentésekre: — Murks úr! Ma van négy éve, hogy szerencsés vagyok uraságodnál dolgozni. Ezen idő alatt azon fáradoztam, hogy minden irányban meg legyen velem elégedve, azon iparkodtam, hogy az üzlet minden ágában tökéletesítsem magam. A tanulási idő csak három évig tart, én azonban már négy év óta dolgozom itt, mint gyakornok, ennélfogva fölkérem Murks urat, hogy szabadítson föl. Teodor Beseri folyékonyan mondta el kívánságát, ami mindenesetre annak tulajdonítható, hogy három hónap óta nap-nap után elmondta néhányszor. Hogy, hogy nem történt, szavai benyomást tettek Murks úrra. Természetesen eleinte azt mondogatta ugyan Marks úr: — Fölszabadítani, fölszabadítani! Hiszen ön nem szabóinas! — De azután gondolkozni kezdett, odament az ablakhoz, egy darabig kibámult, aztán visszatért Teodorhoz, ki még mindig nem mozdult el helyéről. — Négy éve van már nálam? — kérdezte Marks. — Ma van négy éve — felelte Teodor. — Nos, munkáján alig látszik meg, hogy annyi idő óta van már itt. Megbízhatóság, pontosság, ügyesség tekintetében még sok-sok tanulni valója van hátra. Mit gondol, képes maga arra, hogy egy bkrnok felelősségteljes állását átvegye? . . . — Szíveskedjék csak visszaemlékezni Murks ur: a nyáron, míg Schupfer úr tizennégy napi szabadságon volt, egyedül vezettem . . . — Az semmit sem jelent — szakította félbe Murks ur — különben majd beszélünk még róla. Most nem érek rá. Schupfer úr, üsse föl Perl és Schwarz tartozását... Teodor Beserl rosszkedvűen ült vissza helyére. Most ép annyit tudott, mint azelőtt. De azért föltette magában, hogy holnap ismét szőnyegre hozza a dolgot. — Nem hagyom magamat lóvá tenni! — jelentette ki Schupfer és Ferenc előtt, miután Marks elment. — Holnap elmegyek az iparbirósághoz és majd meglátjuk, mi lesz. De e szörnyű fenyegetést nem kellett beváltania. Ugyaneznap estéjén történt. Az utolsó levelet borítékba zárták, bélyeget tettek rá és az egész személyzet a főnök megváltó szavait leste: „Zárunk!" De a főnök mély gondolatokba merült. Fel és alá járkált néhányszor, majd hitte- SZEMLE. Budapest, október 31. Lőjje le a kutyákat! Hogy Magyarországban kik azok a kutyák, akiket le kell lőni? Hát kik volnának mások, mint a munkások ! ? Hogy ki van hivatva őket lelőni ? Nagyon természetesen a rendőr, a csendőr, a katona. És hogy a rendőrt, a csendőrt, a katonát ki szólítja föl kötelességének ilyen hatásos módon való teljesítésére ? No már ennél természetesebb dolog nincs a világon. Hát a kapitalista, a finomkabátú, finomszivaru, degeszbugyellárisú, finom kezű, Nizzában szórakozó kapitalista, akinek úri kényelmét azok a lelőni való kutyák izzadják ki. Egy ilyen finom és előkelő úr HerczegJózsef úr is, a Nicholson-gyár igazgatója, aki tegnap délben iszonyú dühbe gurult amiatt, hogy munkásai a pimasz sztrájktörő villamos kalauzoknak oda kiáltották az őket megillető jelzőket. Herczeg úr, a finom, az előkelő, a műveit úr, aki a kormos munkások verejtékéből uralkodik, aki fölkent lovagja a humanizmusnak, ez a Herczeg úr dühében oda kiáltott a sarki rendőrnek.